Kezdő-sarok: gyűjteményépítés és tanácsok (1. rész)

Szombati állandó rovatunkban a kezdőknek kedveskedünk: hétről-hétre nyomon követhetitek egy gyűjtemény épülését és általános HKK-s jótanácsokat is kaptok.

A Vigyázz Autó hasábjain felmerült kezdő-projekt annak idején végül nem valósult meg, túlságosan érdekesnek találtuk azonban az ötletet ahhoz, hogy ne halásszuk ki a kukából, így a HKK Blog indulásával egybekötve ünnepélyesen elindítjuk ezt a rovatot is. Hogy miről van szó? Arról, hogy gyűjteményt kezdek építeni, méghozzá nulláról, ti pedig hétről-hétre nyomon követhetitek, hogy miként boldogul kezdő-Zsolti az újdonsült HKK-sok világában, minimális kezdőkészlettel lavírozva a kegyetlen cápák között.

Hogy mi a kezdőkészlet? Öt darab Zanszilánkok kiegészítő, semmi más. Ebből kell elkezdeni a kalandot, összecserélgetni az első paklit, valamint folyamatosan fejlesztgetni, illetve erősebbre cserélni azt. A lapeladást és -vételt igyekszem minimálisra csökkenteni, valamint a HKK-ra költött havi büdzsé sem lesz több általában a versenyek nevezési díjainál, vagyis a gyűjtemény szinte kizárólag cserékből és nyereményekből fog bővülni.

A bontás

Csapjunk tehát a közepébe: lássuk, hogy milyen finomságokat rejtett az öt darab Zanszilánkok kiegészítő.

A ritkákat illetően viszonylag kellemesre sikerült a bontás, hiszen a 10 ritka lap közül 3 is az értékesebb kategóriába sorolható, és a maradékból is minimum 2-3 darab a jól cserélhető ritkák közé tartozik. Szemléltessük ezeket a Dungeon árlistája alapján.

Végtelen formázás – 2.500 Ft
Dornodon mosolya – 2.000 Ft
Szilánkcsapda – 1.500 Ft
Gyilkos erőd – 1.000 Ft
Bomtar trükkje – 1.000 Ft
Tudatszívás – 1.000 Ft
A pokol kapuja – 1.000 Ft
Quwarg szamuráj – 800 Ft
Ködsörényű pegazus – 800 Ft
Elnyelte a köd – 600 Ft

A lapok csereértéke (főleg az olcsóbbaké) ennél persze lényegesen alacsonyabb, ám összevetési alapnak így is megteszi a kiegészítő többi ritkájához (na meg persze az összes többi laphoz) viszonyítva.

Ami a gyakori és a nem gyakori lapokat illeti: itt viszonylag jól alakult a bontás, hiszen a gyakori lapokból mindössze egy darabból bontottam feleslegeset (vagyis 4. darabot). A nem gyakorikból persze már nem igen van egynél több (csupán egyetlen lapról mondható ez el), de erre számítani is lehetett.

Felmerül a kérdés: mi legyen kezdő-Zsolti első paklija? Nos, a választ valójában már előbb megkaptátok, mint hogy maga a rovat elindult volna: nem véletlenül közöltük le a minap a kezdőknek szóló Végzetúr pakli leírását, első paklim ugyanis ez lesz, vagyis első körben ezeket a lapokat kell majd beszereznem.

A pakliból 3 Halafír és 3 Palotaőr az, amit bonthattam a Zanszilánkokból: a Rhatt végzetúrból szerencsére össze is jött a 3 darab, illetve a Tharr kalandozóból is van már 1 darabom. Miután a pakli nagy része gyak-nemgyak, ezért szerencsére nem igen kell majd beáldoznom az értékes ritka lapjaimat. A 3 Cselvetés és a 3 A gyenge ereje persze igényel majd némi befektetést a ritka stócból, de bízom benne, hogy minél “olcsóbban” sikerül majd megoldani a beszerzésüket. Ami a többi lapot illeti: a bontás ismertetésénél láthattátok, hogy a nem gyakori lapok nem feltétlenül számítanak könnyen beszerezhetőnek. Erre a cseréknél is igyekszem majd odafigyelni: sokan egy kategóriába helyezik a gyakori és a nem gyakori lapokat, én pedig igyekszem majd ezt kihasználni, vagyis minél kevesebb nem gyakori lapot beáldozni.

Miután gyűjteményépítésről van szó, hosszú távban is kell gondolkodni, így nem kizárólag a jelenleg épülő végzeturas pakliba kell lapokat szereznem. Az elsődleges cél persze ez lesz, de ha egy-egy csere úgy alakul, akkor igyekszem majd további univerzális lapokat is szerezni. A bontásból is félreraktam már néhányat: a jobb ritkákat egyelőre még nem, a nem gyakori lapokból viszont eltettem 1-1 Orgling mágust, Áldozati orglingot és Óriások földjét.

Ebből az alapból indul tehát kezdő-Zsolti küldetése – jövő héten meglátjuk, hogy mire jutottam első körben. Addig is jöjjön némi tanács a kezdőknek Karesztől.

Heti tanács kezdőknek Varga Károlytól

Kedves kezdő játékos! Most, hogy elhatároztad, hogy szeretnél jobban elmerülni a HKK rejtelmeiben, néhány a kezdéshez hasznos tanáccsal próbálok segíteni.

A legtöbb gyűjtögetős kártyajátékban lehet előre összeállított paklikat venni, amikkel már rögtön játszani is lehet (pl.: Vámpír pakli, Elf pakli). A HKK-ban ilyenek hivatalos formában (még) nincsenek. Ha bemész egy HKK-t forgalmazó boltba, ott sorakozik a polcon temérdek HKK kiegészítő. Gondolom azt sem tudod, hogy melyiket kell megvenni, ha pedig már vettél valamit, akkor az csalódás volt, mert sok egymástól független lapot kaptál kézhez (tudniillik a HKK kiegészítőkben véletlenszerűen vannak a kártyák), nem pedig egy komplett játszható paklit.

AMIT TEGYÉL: A legújabb kiegészítőből vegyél csak. Az ebben lévő lapok elég erősek és még nincsenek meg a játékosok nagy részének, ezért ha nincs is minden lapra szükséged, biztos cserealaphoz jutsz.

Csető Zsolt és Varga Károly

13 thoughts on “Kezdő-sarok: gyűjteményépítés és tanácsok (1. rész)

  1. “amikkel már rögtön játszani is lehet (pl.: Vámpír pakli, Elf pakli). A HKK-ban ilyenek hivatalos formában (még) nincsenek.”

    Kezdőknek azért a Dungeonos Prekoncept-paklik is vehetők alapnak.
    Mármint csak nyújthatnak alapötleteket hogy késöbb merre felé érdemes mozdulni és esetleg milyen lapokat érdemes félrerakni.

    És szerintem azért a tűz-pakli vehető mondjuk egy elég jó alapkezdésnek ami viszonylag olcsó könnyen beszerezhető és bizonyos versenyeken igen nagy esélyes is akár: a múltkori beholderes pörgőst a profiknál egy tűz-pakli nyerte.

  2. Azért egy kezdő játékos ne erdővel kezdje a játékot. Hiába “buta lövök decknek” tartják a tűz decket, azért előfordulnak szituk, amit egy kezdő játékos nem biztos, h átlát.. Míg egy horda sokkal “őszintébb”

  3. És kezdőknek még tanácsolom, hogy érdemes péntek délutáninként lejárni a dungeonbe mert értékes tapasztalatokat lehet szerezni és jókat lehet cserélni.
    Erre leginkább a pénteket ajánlom mert akkor vannak a legtöbben.

  4. DM nem azt mondtam, hogy egy kezdő egyből kezdjen tűz-paklit csak azt, hogy később érdemes lehet az ilyeneket alapul venni és azért pont a tűz-paklit mondtam mert az-az egyik legolcsóbb pakli ami viszonylag erős.

  5. Zseniális ötlet és remek olvasnivaló is egyben. Tiszta HKK valóságshow:)

  6. Jó az ötlet, nagyon hiányoltam, hogy anno nem valósult meg, remélem, most messzire juttok a gyűjteménnyel. 🙂

  7. Kezdő-Zsolti indulhatna egy D-s versenyen! Kész kincsesbánya! Legyen 14 év alatti (no nevezési díj), első versenyzőként +1 zanszilánk, legyen pár haverja, akit levisz csak úgy játszani random 45 lappal és begyűjti tőlük az ingyen kiegeket! 🙂

  8. Na a viccet félretéve, a kezdőnek sajnos beruházni kell 5 kiegnél többet, ha ezt komolyan gondolja. Cserélni csak keveset, ésszel a dungeonos ár-laplistát szem előtt tartva szabad. Különben megeszik a cápák!
    A gyűjtögetéssel egyetértek, de a pakliválasztásnál nem lehetett volna valami egyszerűbb hordát találni? Kezdésnek ideális, egyszerű és még sikerélményt is adhat versenyen.( Nem 0:3 hanem 1:2):-)

  9. A rovat célja nem feltétlenül az, hogy maximálisan reprezentáljuk egy kezdő helyzetét, hiszen ez már a sok éves tapasztalat miatt sem lehetséges. Akkor lenne havi keret a vásárlásra is, hiszen valóban több kell 5 kiegészítőnél. Ez inkább egyfajta kihívás, amiből egyben sokat is lehet tanulni.

  10. Visszajelzés: Kezdő-sarok: gyűjteményépítés és tanácsok (2. rész) « HKK Blog

  11. Visszajelzés: Kezdő Dév benéz (1. rész) | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.