Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

A Vigyázz Autón elkezdett cikksorozatunkat az új blog hasábjain is folytatjuk: ahogy infókat szerzünk beépített téglánktól, már tárjuk is elétek a következő kiegészítő titkait.

Tesztelés folyamán a pakliépítésre szigorú szabályok vonatkoznak, nem lehet csupán egy új lapot tesztelni (lássuk be, nem sok tesztértéke van, hiszen ritkán fogunk az egyetlen berakott lapunkkal találkozni), a pakli 25%-ának „nem okézott” tesztlapokból kell állnia (a tesztlistán lévő lapoknak három állapota van: erős, gyenge és leokézott, ami a tesztelők többsége szerint elnyerte végső állapotát, rendben van, kiadható). Természetesen végig lehet játszani az okézott lapokkal is, de akkor ezeken kívül kell a pakli negyedének tesztlapokat tartalmaznia.

Jelenleg a tesztelés gőzerővel zajlik, de még a korai-kezdeti fázisban vannak a lapok (kevés okézott lap), sok lapot finomítani kell, illetve volt/lesz néhány lap, ami lekerül a listáról (általában akkor kerül rá sor, amikor értelmesen – úgy, hogy használható maradjon – nem gyengíthető egy lap vagy túl erős egy koncepcióba). A mostani kiegészítő tesztelésekor a Triniganos szúnyog-kontroll kapott volna egy ilyen tápot: 3 VP, azonnali, idézési költsége annyival kevesebb, ahány 3 VP idézési költségű lap van a kezedben, előkeres egy lapot, melynek nevében a Trinigan szó szerepel, vagy célpont lény/játékos sebződik 4-et és húzz egy lapot a kör végén. Miért lett lehúzva? Mert annyit tudott, hogy 6 manakonzervátora van a dekknek (ő kell ahhoz, hogy az első körös pörgés kegyetlenül beinduljon), erre pedig jelenleg nincs szüksége a játéknak. A legendás lények kedvelői örülhetnek, 6-7 darab van a listán belőlük, méghozzá olyanok, amik mellett megérte 4 lapos Legendák völgyés paklival játszani, 15-20 kánterrel kiegészítve erős volt.

Egyed Dávid

10 thoughts on “Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

  1. Remélem, a “felfrissítés” témakört kihagyjátok, mert a gyomrom fordul már fel attól, hogy kiegészítők óta újra és újra jönnek a “felfrissített lapok” – ÚJAKAT KÉRÜNK! 😀 Köszönjük…

  2. Én örülök a legendás lényeknek,el lettek szegények hanyagolva újabban,így jó a játék,ha minél több pakli bukkanhat fel a versenyasztalokon!

  3. Azert en emlekszem, hogy nemreg Dungeonos versenyen ert el jo helyezest legendas pakli. De jonnek jo kis ujak is.
    Felujitas: pedig lesz az is, meg persze uj lapok is.

  4. Akkor gyorsan összeszedem a legendásokat, és majd az újakkal megspékelve megyek versenyt nyerni 😀

  5. Sajnos elég sok újított lap lesz, mert ez az olcsó. Igyekszünk sok kreativitást belevinni.

  6. Engem nem zavarnak az újított lapok, ha jó és használható és esetleg egy jó játékélményt ad akkor már van értelme a felújításnak.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.