Kezdő-sarok: gyűjteményépítés és tanácsok (2. rész)

Folytatódik Kezdő-sarok rovatunk, melyben folytatódnak kezdő-Zsolti kalandjai, Karesz pedig újabb friss tanácsokkal szolgál az újoncoknak.

A múlt héten átestünk a gyűjteményépítős projekt bemutatásán: öt darab Zanszilánk kiegészítőből kell összecserélgetnem az első paklimat, amit aztán fejlesztgetni fogok, versenyre fogok járni vele és eközben gyűjteményemet is igyekszem majd bővíteni – mindezt első sorban a versenyeken szerzett nyereményeket felhasználva.

Ahogyan az a múlt héten kiderült, bontásom egészen jóra sikeredett, hiszen a tíz ritka között egy-egy Végtelen formázás, Dornodon mosolya és Szilánkcsapda is lapult, amik mindenképpen értékesebb lapoknak számítanak. Emlékeztetőül: első paklim a múlt héten bemutatott, nagyrészt gyakori és nem gyakori lapokból álló végzeturas pakli lesz, vagyis jó eséllyel keveset kell majd beáldoznom az értékes ritkáim közül.

A cserélgetést ezen a héten meg is kezdtem, és első körben a paklihoz szükséges ritka lapokat igyekeztem beszerezni, hogy lássam, ezek beszerzése mennyit emészt fel majd saját ritka-kollekciómból. Úgy érzem, hogy az első hét ilyen szempontból pozitívra sikeredett: bár egy Quwarg szamuráj mellett a Végtelen formázásomtól is kénytelen voltam megválni, cserébe azonban az összes értékesebb lapot sikerült beszerezni a pakliba – egy kis extrával megspékelve. A 3 Cselvetés és 3 A gyenge ereje mellett ugyanis 3 Hívó kürt is a birtokomba került, így az első, és talán legfontosabb fejlesztést (3 Arkhon, a vezér helyett 3 Hívó kürt) már végre is tudtam hajtani a paklin.

Amit szereztem

3 A gyenge ereje, 3 Cselvetés, 3 Hívó kürt, 2 Rubin végzetúr, 2 Palotaőr, 3 Arkhon, a vezér (összesen 16 lap)

Amit elcseréltem

1 Quwarg szamuráj, 1 Végtelen formázás, 1 Ezüstsereg, 1 Sötét kastplom, 1 Az ősök kürtje, 1 A hold ragyogása, 1 Mérges galóca, 1 Ongóliant légiós, 1 A mágia hajnala, 1 A víz síkja, 1 Tüskecsapda, 1 Kristálytündér, 1 Átkozott gyógyítás, 1 Zanpók (összesen 14 lap)

A pakli jelenlegi állapota

3 Hívó kürt
3 Halafír
3 Palotaőr
2 Rubin végzetúr
3 A gyenge ereje
3 Cselvetés

17 lap

A gyűjteményem jelenlegi állapota

  • 14 ritka (3 A gyenge ereje, 3 Hívó kürt, 1 Dornodon mosolya, 1 Szilánkcsapda, 1 Gyilkos erőd, 1 Bomtar trükkje, 1 Tudatszívás, 1 A pokol kapuja, 1 Ködsörényű pegazus, 1 Elnyelte a köd) (+4)
  • 26 nem gyakori (-4)
  • 67 gyakori (+2)
  • Összesen 107 lap (+2)

Határozottan fura érzés volt áttérni a megfontolt cserélgetésre: az elmúlt években ezeket gyorsan elintéztem, és nem különösebben foglalkoztam a párszáz forintos különbségeken sem, hiszen megvolt az a bőséges lapkészlet, amiből lehetett fedezni az új beszerzéseket. Most azonban minden egyes cserét alaposan át kell gondolni, hiszen az első hetek létfontosságúak lesznek gyűjteményem jövőjét, illetve a későbbi lapok beszerzését illetően, így a veszteségeket a lehető leginkább minimalizálni kell.

A helyzetem innentől minden esetre valamelyest könnyebbé válik egy időre: a pakliba szükséges gyakori és nem gyakori lapok fellelése ugyan egy fokkal nehezebb kaland lesz, mint a sok pakliba jó ritkáké, ám vélhetően a ritka-készletem innentől már nem fog tovább csökkenni, ami a gyűjteményem és HKK-s karrierem jövőjét tekintve mindenképpen fontosnak mondható. Jövő héten ismételten jövök a helyzetjelentéssel.

Heti tanács kezdőknek Varga Károlytól

A játék egyik fő része a cserélés. Ahogyan arról a múlt héten szó esett, első körben mindenképpen a legújabb kiegészítőből érdemes vásárolni, hiszen ezek a lapok szinte biztos, hogy továbbcserélhetőek lesznek számodra megfelelő lapokra.

Olvasgasd őket. Próbáld megbecsülni magadban, hogy mennyire erősek az egyes lapok. A lapok oldalán egy jel is mutatja azok ritkaságát: a bronz a gyakori, az ezüst a nem gyakori, az arany ikon a ritka lapokat jelöli. Ezeket mindenképpen tartsd szem előtt, amikor cserélgetni kezdesz!

Csető Zsolt és Varga Károly

8 thoughts on “Kezdő-sarok: gyűjteményépítés és tanácsok (2. rész)

  1. Tényleg jól hangzik! 🙂 Csak azt nem tudom, hogy fogsz vele paklit nyerni úgy hogy a nyeremény értéke több legyen , mint a nevezésé. De tényleg ezzel a paklival hogy fogsz nyerni ( ugye egy kezdő helyébe képzeled magad azt meg nem várhatod el ,hogy profiként forgatja a lapokat úgy hogy még csak nem is a legerősebb pakli ….)

  2. @Zet

    A múlt héten már leírtuk: a cél nem az, hogy egy kezdő helyébe képzeljem magam. Ez nyilván több okból sem lehetséges, és a tapasztalatot sem tudom semmissé tenni. Másrészt egy kezdő nem fix alapból építkezik, hanem időnként vesz csomagokat, lapokat is. Ez inkább egy kihívás, amiből sok hasznos dolgot le lehet szűrni.

  3. Szerintem sokkal eletszerubb lenne, ha vennel minden honapban 2-3 paklit 🙂
    A masik: szerintem inkabb orgling paklira kene gyurnod, ugy hallottam, az most eros, es gy-ngy lapokbol van 🙂

  4. Az orglingok erősek? dehogyis! Olyan gyengék, hogy rájuk kellett rakni a legendás ikont is utólag, biztos nem lesz jó. Eddig csak nem is tudom, hol sikerült valami kamu mezőnyben nyeri párszor nekik…

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.