A hét kérdése

A hét kérdése rovatunk e heti felvonásában a lapok azonnali használatát tiltó szabállyal foglalkozunk.

A héten megjelent új Zénes kiegészítő kapcsán szóba került, a kiegészítők következő hónapos használatával foglalkozó szabály megváltoztatása. A fórumon természetesen röpködnek az érvek pro és kontra, íme a mi véleményünk ezzel kapcsolatban.

El kell-e törölni, illetve kell-e módosítani azt a szabályt, miszerint ha megjelenik egy lap, azt versenyen csak következő hónap 15-étől lehet használni?

Makó Balázs: Biztosra nem tudom a választ. Az azonnali megengedés mellett szól az, hogy sok a gond, a számolgatás a következő hó 15-ével, meg kell jegyezni, hogy mi mikor jelent meg, illetve ma már az internet miatt sokkal jobban lehet tudni, mi jött ki, mint régen – a verseny előtt bárki ránézhet a neten, van-e valami újdonság. Ellene szól az, hogy a tesztelők, akik már játszottak az új lapokkal, előnybe kerülhetnek azokkal szemben, akik még csak a neten látták őket, de nem volt idejük kipróbálni, hiszen pl. a verseny előtt 2 nappal jelent csak meg.

Tihor Miklós: Ez a szabály elsősorban azért van, mert a HKK tesztelők a lapokkal 6-9 hónapon át játszanak, mielőtt azok megjelennek, tehát jól ismerik őket. Ha a megjelenés másnapján már lehetne ezeket a lapokat a versenyen használni, az a tesztelőknek jelentős előnyt biztosítana. Így, a 15-i szabállyal mindenkinek van ideje a lapokat megismerni, kipróbálni és kitesztelni a verseny előtt, és így az esélyek egyenlőek lesznek. Épp ezért szerintem ezt a szabályt nem kéne eltörölni.

Abbas Krisztián: Végre, előjött ez a kérdés is! Már nagyon régen javasoltam Balázsnak, hogy töröljük el ezt a szabályt. Nem kell ide semmilyen türelmi idő. Lehessen használni minden HKK-lapot versenyen, ha már megjelent, illetve meg tudta valaki szerezni (nyerte, zsákbamacskában bontotta, stb.) A játéknak is jó, és üzleti szempontból is ez a megfelelő döntés.

Bíró Tamás: Egy örökzöld téma került ezúttal terítékre, mely már számos félreértésre és kellemetlenségre adott alkalmat. Nem is értem hogyan alakulhatott ez így ki, adott egy kiegészítő, mely új lapokkal gazdagítja a játékosok lapkészletét. Én tudom, hogy a HKK nem csak versenyjátékosokból áll, de ha valakinek lehetne kedvezni, azok ők kellenének, hogy legyenek. Nekik pedig igazi csemege lehet egy-két várva várt lapok egy hét alatt versenydeckbe illeszteni és azzal elindulni. Mire letelik a jó esetben “csak” 4 hetes lock az új lapokon, már lehet nyert belőle párat, cserélgetett, nem érzi magát ösztönözve a vásárlásra, és mindenki számára egyértelművé vált addigra, melyik Zénes papírt hol lehet eredményesen bevetni. Pont a kreativitás, meglepetés és élvezet érzését veszi el szerintem ez a szabály a versenyre járó játékosoktól amellett, hogy egy kis figyelmetlenség és óvhatóvá válik bárki. Javaslatom szerint a megjelenés utáni egy, maximum két hétben nem lehetne használni az új zéneseket versenyen, de meglátásom szerint pont az lenne a cél, hogy minél előbb tombolhassanak élesben is.

Csető Zsolt: Kissé szerencsétlen dolognak tartom, hogy ha éppen úgy jön ki, akkor akár két hónapot is várnunk kell arra, hogy egy-egy új és szimpatikus lapot bevethessünk a versenyeken. Szerintem sokkal lelkesítőbben hatna a játékosokra, ha rögtön használhatnák az új kedvenceket – sőt, úgy érzem, hogy a Zénes lapok jóval nagyobb százalékával tennének így próbát a játékosok, ami a mezőnyt is még tovább színesítené. Arról nem is beszélve, hogy a bontatlan csomagok utáni kereslet is megnőne, hiszen így sokan nem is vesznek egy-egy új Zénből, mondván másfél hónap alatt simán összecserélgetik belőle azt, ami kell. Nem szabad elfelednünk azonban, hogy a szabály az esélyegyenlőség jegyében született, így bár teljes mellszélességgel támogatom a korlátozás eltörlését, véleményem szerint ezt kizárólag úgy szabad meglépni, ha a lapok a megjelenéssel egyidőben a lapkeresőbe is rögtön felkerülnek.

Egyed Dávid: Nagyon sokszor szívesen játszanék új lapokkal (mint pl. most pároson is) 15-e előtt. Alapvetően szerintem egy felesleges szabály ez, mivel 15-e előtt jelennek meg általában a zének, így ha szeretném be tudom szerezni a lapokat a versenyre.

Varga Károly: Nem rossz ötlet. A nem pesti játékosok számára lehet, hogy valóban kedvezőtlen lenne. Csak akkor lenne ez korrekt, ha a lapok a megjelenés napján azonnal megjelennének a lapkeresőben, hogy ne legyenek ismeretlenek senki számára, és lehessen velük kalkulálni.

Felizardo Dániel: Nem véletlen létezik ez a szabály, azonban a következő hónap közepe túl hosszú határidő, mind játékosi, mind üzleti szempontból. Természetesen mindenki a lehető leghamarabb játszani szeretne az új lapokkal, kipróbálni őket. Azzal pedig, hogy előbbre hoznánk a legális használat határidejét vásárlásra ösztönöznénk a játékosokat, hogy minél hamarabb beszerezzék a lapokat, ne csak majd egy hónap alatt összecserélgessék a nekik kellőket. Azonban a kiadás utáni azonnali használat se lenne jó, hiszen így egyes például vidéki versenyeken, ahol nem rögtön elérhető az új kiegészítő, nem tudják azonnal megvenni az új lapokat, így esetleges hátrányba kerülve. Így az ideális az lenne, mivel úgyis a Zének hónap első-második hetében jelennek meg, hogy a megjelenést követő első Beholderes versenyen lehessen használni az új lapokat, hiszen ott az új kiegészítők vásárlására lehetőség van, valamint az eltelt egy-két hét elegendő ahhoz, hogy a játékosok tudomást szerezzenek az új lapokról, így készülve rájuk.

Papp Ádám: Mivel a Zének általában az adott hónap első hetén jelennek meg, szerintem a Beholderes versenyen már mindenképp kéne engedni a használatukat, illetve ha a Behó feltenné a lapokat rögtön megjelenés után a honlapra,  akkor ezáltal mindenki megismerhetné őket. Továbbá ha gondoskodna róla, hogy időben eljussanak vidékre is a kiegek, (akár a megjelenés után 1-2 nappal) akkor hamarabb is be lehetne vetni az új lapokat élesben.

A kommentek között várjuk a ti meglátásaitokat is!

6 thoughts on “A hét kérdése

  1. A Zének ill. a kiskiegek esetében elfogadhatónak tartom a köv. Behós verseny opciót, persze azonnali netes láthatósággal. 🙂
    A nagy kiegeknél már nem egyértelmű a helyzet, itt a megjelenéstől számított 1 hónap lock lehetne reális. 🙂

  2. Aion…………………
    Ha végigolvastad volna a cikket rájöttél volna, hogy igenis van értelme mert lehet egy kezdőnek nem számít szinte semmit ha eltörölnék ezt a szabályt de egy profinak igenis számít mert a tesztelőknek volt alkalmuk ezeket a lapokat forgatniuk nem is egy alkalommal még mondjuk kijön a kieg a kezébe kapja egy profi a lapokat és 2 nap múlva jön a Dungeonos verseny és valószínűleg úgy, hogy nincs tisztában az erejükkel nem használná őket és készülni se tudna elég jól ellenük……………….

  3. És attól még, hogy csak 12-en vannak még ugyanúgy előnyösebb helyzetben vannak mint a sima játékosok.

  4. A tesztelők profi kategóriában játszanak, nem? Akkor nekünk, amatőröknek nem kell ilyen szabály.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s