A Kihívás (4. rész)

Folytatódik újrakezdő-kalandom, a Kihívás, melyben 5 csomagnyi kezdőtőkéből építek paklit és gyűjteményt.

A legutóbbi “bejelentkezésben” már rendkívül közel kerültem ahhoz, hogy bejelenthessem első paklim elkészültét – a blogon korábban már bemutatott végzeturas összeállításról van szó, ami első sorban a kalandozó-etnikum legjobbjára, Crimsonra épít. Az azóta eltelt időszakban sokat tesztelgettem, próbálgattam a decket, így az utolsó pillanatban is eszközöltem változtatást rajta.

Az előző alkalommal még hiányolt Manakorongot végül hanyagoltam: helyette egy új és talán kissé lenézett Zanszilánkos lappal, A mogokok őrületével bővítettem a pakli manatermelő szekcióját, ami számomra is méretes pozitív meglepetés volt. Első blikkre ugyan drágább mulatság mint a korong, és még varázslat is, így kapásból két hátránnyal indul az ingyenes tárggyal szemben, alternatív képességei és zanszilánk költsége miatt azonban végül mégis remekül bevált – különösen úgy, hogy használatával mind ő, mind Halafír erősebbé válik.

Kiszorult a pakliból emellett az eredetileg is csupán az olcsó helykitöltő szerepét betöltő Bátorság is. A fennmaradó egy szem helyet egy Kristálytündérrel töltöttem fel, amely kissé bizarr választásnak tűnhet, ám valójában látható, hogy nem csak a pakli zanszilánkos szekcióját erősíti egy szinte minden szituációban használható lappal, hanem magát a decket is stabilizálja, hiszen a kulcslapon, Crimsonon kívül például egy Zokneenhót sem rossz visszavenni vele, ha csak pár ÉP sebzés kell a győzelemhez.

Íme tehát első paklim első komplett változata.

követő: Mulgan, a segítő

3 Hívó kürt
3 Cselvetés
3 A gyenge ereje
3 Manaregeneráció
3 A mogokok őrülete
3 Danielle Wildrose
3 Crimson
3 Cyron
3 Zokneenho
3 Páncélos lovag
3 Spektrális manipuláció
1 Kristálytündér
3 Halafír
3 Peppe
3 Palotaőr
2 Rubin végzetúr

45 lap

Ami a jövőbeli fejlesztési lehetőségeket illeti: rövid távon szeretném Ősi legendákkal felturbózni a paklit, ami még mindenképpen a beszerezhető kategóriába tartozik, és nem mellesleg egy univerzális spoiler, így a jövőben is nagy hasznát tudom majd venni. Ugyanez mondható el Az erős erejéről is, ez azonban már keményebb dió lesz – meglátjuk, hogy mikor kerülnek elérhető közelségbe az ilyen értékű lapok.

Hogyan tovább?

Első paklim tehát kész, amit ebben a hónapban a terveim szerint két versenyen is (némi átalakítással a Dungeon 100 pontos versenyén, valamint a HKK Blog UR nélküli hagyományosán) be fogok vetni. Ideje azonban előre is tekinteni, így lassan el kell döntenem azt is, hogy mi legyen a második paklim. Nyilvánvalóan úgy érdemes építkezni, hogy a megszerzett spoilereket (Cselvetés, A gyenge ereje) hasznosítani tudjam, de a Manaregeneráció is szerephez juthat máshol, míg a Hívó kürt akár egy újabb etnikum deck alapja lehet.

Egyik jelöltem a pegazus pakli, ami a legújabb Zén kiegészítővel remek és könnyen beszerezhető lapokkal bővült, és nem mellesleg cserestócomban is lapul már belőlük néhány darab. Ha hozzávesszük azt, hogy az Örökkévalóságban megjelent ritka pegazusok sem számítanak különösebben értékes lapoknak, akkor mondható, hogy nem teljesíthetetlen léptékű az ugrás. Gondolkozom emellett a korábban már beszerzett Főapátok bevetésén is, amiket persze már akkor is az előre gondolkodás jegyében szereztem be: egy Pontacós pakli összeállítása sem számít lehetetlen küldetésnek.

Egy hét múlva remélhetőleg már közelebb leszek a fenti kérdés eldöntéséhez.

Csető Zsolt

6 thoughts on “A Kihívás (4. rész)

  1. Szerintem azért egy jobb pegazus-paklihoz kell pár triniganos lap is amik viszonylag spoilernek számítanak.

  2. Relatív. Nem muszáj Szúnyog-kontrollra összerakni, egy épkézláb horda is összejöhet belőle.

  3. Nem nem muszáj de ha nem is így rakom össze ne mond, hogy nem látnál az első körökben szívesen a egy konzervátort vagy egy szúnyogirtást.

  4. Visszajelzés: A Kihívás (5. rész) « HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.