A hét kérdése

Ezúttal az általatok beküldött kérdések közül válogattunk – végül egy potenciális szabályváltoztatás kapcsán kérdeztünk körbe.

Eheti kérdésünket blogunk egyik olvasója vetette fel, melyben egy örök téma, a játék lassítása kerül elő, de nem szokványos úton.

Mit gondoltok arról, hogy minden körben legfeljebb annyi manát lehetne pluszba termelni, mint ahányadik kör van és így lelassítani a játékot?

Makó Balázs: Nem butaság, ki lehet próbálni egy versenyen (pl. HKKBlog verseny? 🙂 ). Meg fog nőni az olcsóbbítás és az olcsó counterek szerepe, kicsit kevesebb lesz a hoki (pl. Csatamezős) és a kombó.   Egy olyan kitétellel csinálnám, hogy ‘…de max. 5 VP-t’, így az 5. kör után már nem kellene számolni, hol járunk. Tisztázni kell a Lépéselőny szerepét, ill. hogy a többi VP elvész, vagy meg sem termelődik (Igazság pillanata miatt számíthat pl.) Csontot gondolom lehetne termelni, így a Zanszilánkok is felértékelődnek.

Tihor Miklós: Ez a kérdés felmerült már az évek során. A játékban számos módon lehet előnyre szert tenni, és a gyorsulásért is számos faktor felelős: a manatermelés ezek közül csak az egyik. A laphúzás, az ingyen jövő lapok, a drágítás, a manapusztítás, a dobatás stb. ugyanígy felelősek. Attól hogy korlátozott számú manám lehet, egy ingyen / 1 manáért / komponensért / áldozásért jövő lapokból álló gyors pakli nem fog gyengülni semmit.

Érdekes példa egyébként az erős ereje: én a HKK egyik legjobb lapjának tartom, mégis, csak az első 3 körben használható, és általában mindössze 1-2 mana előnyt ad, semmi mást! A játéknak épp az a lényege, hogy a játék során a játékosok megpróbálnak manaelőnyre, minőségi v mennyiségi lapelőnyre, ÉP előnyre és egyéb előnyökre szert tenni. Önmagában ezzel nincs probléma, manatermelő lapok már az 1. kiadásban is voltak. Még csak a játék gyorsulásával sincs gond. Aki játszott a HKK online-nal, láthatta, hogy csak és kizárólag a 8. kiadás lapjaiból (amely nemcsak, hogy igen limitált környezet de jónéhány éves is) simán lehetett összerakni olyan paklit ami 2. körben nyert vagy nagy előnyt szerzett, de ettől függetlenül ott is, és most is a meccsek többsége ennél sokkal tovább tart.

A gond inkább talán az, hogy EGYETLEN lappal túlzottan nagy előnyre lehet szert tenni. Vagy még inkább, egyetlen lappal elég előnyt tudok szerezni ahhoz, hogy a további lapjaimon is biztosítani tudjak ugyanekkora előnyt, és hamarosan olyan fölényt építsek ki, ahonnét a játék nehezen megfordítható. Márpedig ezért nem önmagában a lapok a felelősek. Egyszerűen a játékosok többsége a sok-sok év játék során elsajátította azt a tudást, hogy képes gyorsan felismerni, melyek a jó lapok. Nemcsak a lapok között, de a játéktudásban is komoly evolúció játszódott le. Ráadásul nagyon sokféle paklitípus van, nincs olyan, amelyik mindegyik ellen jó lenne, ezért a laphúzás mellett egy második lutrifaktor, hogy milyen paklival fog játszani az ellenfelünk a versenyen.

Egyébként amit én javasolni szoktam, hogy emeljük fel a max. ÉP-t 25-re vagy 30i volt, egyre gyorsabban lehe-ra. Az évek során a sebzések folyamatosan nőttek, viszont a max. ÉP ugyanannyt megölni az ellenfelet, egyre kevesebb a manőverezési faktor. Persze, akkor a követőket is könnyebben le lehetne szedni, de én ezt sem érzem problémának: manapság már ha levesz vki egy követőt, akkor egyetlen lappal meg tudják utána ölni. Választás nincs, van amikor a követőt muszáj levenni, különben biztosan veszítünk, és aztán imádkozunk, hogy az ellenfél ne húzza be azt az 1 lapot… Vagy pedig Semleges csatamezővel játszunk.

Ellenvélemény volt még erre, hogy ez csak a kontroll paklikat erősítené, ahol az ÉP nem számít, csak az egyéb előnyök, és a hordának még rosszabb lenne. Ezzel sem értek egyet, az ÉP mindig szempont, a legtöbb “horda” pedig most már fel van szerelve ugyanolyan kontroll jellegű lapokkal mint egy varázslatokra alapuló pakli.

Abbas Krisztián: Első hallásra egész jól hangzik egy ilyen szabály bevezetése. A lassítása a játéknak, visszatérő probléma már évek óta! Ha nem termelhetünk sok vp-t, akkor nem tudunk bepörögni. Valóban nem? Kicsit jobban belegondolva, másképp működik ez: a lapok egyre olcsóbbak, így egyre többet tudunk kijátszani ugyan annyi vp-ből. Sok olyan lap van, amely a második körben termel varázspontot, így ezek mehetnének a kukába. (Szerintem ez a szabály is oda való.) A lapok egyre olcsóbbá válásával párhuzamosan, a lapok mennyisége lett a szűk keresztmetszet a „pörgésünkben.” Végeredmény: bármilyen csábítóan is hangzik elsőre egy ilyen szabály bevezetése,  szerintem  – finoman fogalmazva – ostobaság lenne a bevezetése.

Csető Zsolt: Szerintem ez a megoldás amellett, hogy erőltetett, valójában nem hozna igazán komoly változásokat, cserébe kinyírna jónéhány használható lapot. A játék gyorsaságát nem a túlságosan durva erőforrások okozzák, hanem az, hogy irgalmatlanul alacsony a lapok és a képességek átlagköltsége. A zanszilánk költség nem megfelelő használata
véleményem szerint tovább rontott ezen, újabb méretes löketet adva a korai pörgésnek az olcsó narancs-költségű lapokkal, és bár magát a szabályt továbbra is jónak és ötletesnek tartom, az ilyen módú alkalmazását már a tesztelése első percétől kezdve hibásnak gondoltam, és gondolom a mai napig.

Egyed Dávid: Nekem sem tetszik annyira ez az ötlet. Azok a paklik, amik igazán pörögnek (áldozós Molluszk) azokat nem fogja igazán egy ilyen szabály visszafogni (pár extrém kivételtől eltekintve), arról nem is beszélve, hogy amióta megjelent a zanszilánk idézési költség, ez értelmetlen is lenne. Ha lassításon gondolkozunk akkor a lapkijátszás-számot kell valahogy csökkenteni (pl. első 3 körben bekapcsol egy Hálócsapda), de ezzel lehet túlságosan megerősödnének a bilincs vagy az Edralian dekkek.

Papp Ádám: Nem értek egyet ennek a szabálynak az alkalmazásával, hiszen a Vp termelés korlátozása irreális előnyt adhat néhány dekknek (tárgy, bilincs), míg ezzel párhuzamosan a klasszikus erőforrás-kontrollok erősen háttérbe szorulnának. Véleményem szerint ennek a szabálynak a bevezetése több kárt okozna, mint amennyi hasznot hozhat,  azonban ettől függetlenül támogatom, hogy egy verseny erejéig kipróbáljuk.

28 thoughts on “A hét kérdése

  1. Én sem tartom jó ötletnek.Annyi változna,hogy több áldozós,zanszilánk,épület és tárgy pakli lenne.Sok más pakli eltűnne,Arochos koncepciója ugyanúgy megdöglene,mint a klasszikus kombópaklik,Szürke és Trafó pedig 100 ft-os lapok lennének.Szerintem felelőtlenség egy ilyen döntés.
    Ugyanezt gondolom a 30 Ép-s indulásról.Senki nem használna többé követőket,mert egy kragoru,kyorg,legendás,óriás,gólem ésatöbbi egy lövéstől elveszett és 15 Ép-t az életben nem vakarnak már le az ellenféltől. Az,ha meg lövés ellen készül a deck,megint értelmetlen.Tehát jóformán csak szablapok maradnának,amik ellen meg mindenki rúna/mező/változóval védekezne,szerintem rohadt egysíkúvá válna a játék.

  2. Új szabálylapok/követők hozhatnak megoldást erre a problémára.
    A játék érdemi része olyan mértékben tolódott rá a játékosok első három körére (azaz összesen tehát az első hat körre), hogy pakliépítésnél igazából nem is kell foglalkozni a későbbi körökkel. A győzelmet jelentő erőforráselőny ezalatt a hat kör alatt valamelyik játékosnál szinte biztosan kialakul. A játék perpill azért olyan sokszínű, mert számtalan módszer van arra, hogy ezt a bizonyos erőfölényt megteremtse valaki. (Az majdnem mindegy, hogy a Vp/Ép többlet, vagy a kézben vagy az asztalon lévő lapok testesítik meg az erőforrásfölényt.)
    Kizárólag a korlátozó szabálylapok/követők képesek ezt fékezni. Szerencse vagy átok, de ezen a kialakult szituáción másként nem nagyon lehet változtatni, mint újabb formában korlátozó szabálylapokat/követőket kihozni.
    A pakliban lévő lapok erre a funkcióra csak akkor használhatók, ha valahogy (akár egy új képességfajta bevezetésével) már a kezdőkézbe is biztosan elő tudjuk kaparni azokat.

    Summa-summarum: azt gondolom, hogy nem szabálymódosításra van szükség, hanem ötletes, játszható, korlátozó szabálylapokra/követőkre, vagy a már említett, kezdőkézbe is kivehető lapokra.
    Pl.: Szabálylap: Dobj el két lapot a kezedből a Semmibe: a kör azonnal véget ér. Ezt a képességet csak az ellenfél körében használhatod, és csak akkor, ha ebben a körben semmilyen módon nem játszottál ki lapot, vagy jelzőt.
    vagy
    Szabálylap: tegyél két dermesztésjelzőt a követődre: a kör azonnal véget ér, és húzz egy lapot. Ha a követődön dermesztésjelző van, nem lehet feláldozni, képességei nem működnek, és nem lehet rá újabb dermesztésjelzőket tenni.
    stb.
    (Ezek csak ötletek. A lényeg, hogy már a játék megkezdésekor legyen a pörgés ellen a kezünkben/asztalon valamilyen biztos védekezési lehetőségünk.)
    Szerintem.

  3. Szerintem Egyed Dávid tapogatózott jó fele a körönkénti lapkijátszás korlátozással, viszont én ezt az ötletet keresztezném az eredetileg felvetettel:
    Körönként legfeljebb annyi lapot játszhat ki, önálló jelzőt hozhat játékba, áramoltathat, párbajoztathat, ködözhet egy játékos, ahanyadik kör van, de max. 5.

  4. @Jancsár János
    Ha ilyen jellegű követőkben/szabálylapokban látod a megoldást, akkor szerintem a legjobb egy olyan lap lenne, ami a countereket vízióvá teszi. Ugyanazzal a lappal minden körben tudok reagálni, így folyamatosan bele tudok szólni az ellenfél dolgába. (de azért ne számítson igazi víziónak, nehogy megerősödjenek a víziók)

  5. Jó látni milyen széleskörű támogatásra talált az ötletem :D. Én azért fenntartom, h nem lenne rossz, ha így lenne, de valóban nem lenne teljesen jó megoldás és eltolná a metagémet.
    Az jó ötletnek hangzik, hogy legfeljebb annyi VP-t és csontot lehet termelni, ahányadik kör van és legfeljebb annyi lapot lehet húzni a húzásin kívül (keresésekkel együtt).

  6. Szerintem általánosságban nehéz a kialakult helyzet szabálymódosítással való orvoslása, ugyanis a lapkészlet a jelenlegi szabályokhoz lett alakítva, illetve nagyon nehéz megjósolni a várható következményeit is egy ilyen módosításnak pont a lapokban rejlö több ezernyi kombinációs lehetöség miatt.

    Nem tudom mit gondoltok de szerintem amivel érdemben lehetne lassítani a játékon a korlátozó szabálylapok és egyéb lassítások mellett az a mutogatós képességek visszahozása lenne. Ez jelenleg nehezen counterelhetö, illetve figyelni kellene arra hogy lehetöleg drága lapokra kerüljenek ilyen képességek mert olcsó lapok esetében ez ilyen mutogatós pörgös versenyt eredményezne, de a drágább IKju lapok esetében pont kiküszöbölné azok hátrányát ugyanis amig nincs elég eröforrás a kijátszásukra addig az ellenfelet hátráltatnák. Mit gondoltok?

    Kicsi

  7. Szerintem egy szabálymódosítás túl drasztikus lenne mert akkor mindenki rá lenne kényszerítve az adott megoldásra még az akár csak 1 szabálylap, követő esetleg pár a Thau-hoz hasonló lap jönne ki az is orvosolná a problémát.
    Továbbá egyáltalán nem fogyatkoznának meg a paklik sokszínűsége mert jó hogy az ember összerakhatna kézből mutogatós paklikat is de a hagyományos paklik sem vesztenének nagyon sokat az erejükből mert jön egy repertoár vagy egy kiüresedés és máris rosszul áll a mutogatós pakli.

  8. @Balukaa: és ezt hogy gondoltad? nincs is jobb mint 3 körön keresztül beszopkodni az erőst. ja, hogy ez megölné az antimágiát is? (kivéve ha MINDEN lapom antimágiás) hagyjuk ki…

    amúgy induljatok hálócsapdával, és már nem lesz annyira nagyon gyors az ellen…

  9. @bramwell95
    Ha első körödtől kezdve van erősöd, akkor 5-6szor is ki tudnád kijátszani így (azonnali vízió). Utólag belegondolva ez így tényleg nem valami jó ötlet. 😀

  10. Én semmiképpen sem örülnék még több “mutogatós lapnak”. Értem, h ki lehet dobatni, de SEMMI más ellenszerük nincs. Legyen vízió, legyen am-es, lehessen a gyűjtőből forgatva is használni, korlátozza az ellent a köv kör(ök)ben, legyen ősmágiás, ne lehessen rá reagálni, de NE legyen kézből mutogatós.

  11. A korlátozó szabálylapok nem jelentenek problémát. Legyetek szívesek mondjatok egy korlátozó szabálylapot, ami ellen mondjuk egy változós tárgynak nincs esélye.

  12. Szabálylap: Mágikus kötelék(vagy akármilyen név) Az ellenfeled maximum annyi lapot játszhat ki egy körben amennyit te kijátszottál az előzőben. Ha köröd végéig kettőnél kevesebbet játszottál ki akkor sérülsz 2 őt és dobj egy véletlenszerű(vagy általad választott ezt találjátok ki ti) a semmibe. (Vagy valami ötletes hátrány ami több lap kijátszására sarkall)

    Csak próbálkozok. bocsi ha hülyeség.
    De amúgy szerintem is újabb korlátozó szabálylap(ok) lenne a megoldás. A viziszerű countert meg felejtsük el de igen hamar.

  13. Am kajak kellene egy mutogatós szabálylap…Ilyen elem még nincs a játéknak.Behozná újra a bölcsit,Védelmezőt,Thaut,meg még kellene néhány ilyen lap és érdekes koncepció lehetne 🙂

  14. Szerintem is nagyon erőltetett ez a VP korlátozó szabály. Első körben az ellen kirak egy Szilmill spórákat és csak bámulsz ahogy ledarál a zanszilánkokkal.

  15. Koranyig91: de, van még ellenszerük a mutogatós lapoknak: Nezopurrafix 🙂

    amúgy kajak olyan gyors szerintetek a játék? folyamatosan az időlejárás is jelen van mint probléma, meg a túlgyorsulás is.. ez nekem kicsit furcsa

  16. ez az új szabály szerintem se jó ötlet. szerintem is inkább újabb ellen lapok kellenek. Én adtam is be jó egy párat bár a legerősebb sajna nem került föl a teszt listára (egy az ellenfél körében is kijátszható béklyó szerű lap).

  17. @bramwell95: A Nezopurrafix valamennyire megoldás, de ha van rá manája, akkor még mindig nem tudok beleszólni a mutogatásba.

    Azt, hogy sokszor lejár az idő, ugye most nem akarjátok komolyan ellenérvként felhozni arra, hogy felgyorsult a játék??

  18. Most az a probléma, hogy a játékban ami ugyanannyi, X ideig tart egy meccs, mint évekkel ezelőtt nem 9-10x csak 5-6x kapsz manát? vagy? mert amíg ugyanannyi ideig megy a game szerintem ugyanannyit gondolkozol, és fordíthatsz az álláson

  19. Éppen azért jár le a meccs idő mert felgyorsult a játék ha kicsit gondolkodsz.
    Mivel sok lap termel erőforrást (VP, SZK, lap) ezért egy játékos sokszor elhokizik a paklija végéig de ha nem akkor majd a vele szemben ülő. És a játék felgyorsulása nem azt jelenti hogy gyorsabban rakod ki a lapot észkombájn hanem hogy kijátszik vagy 20 lapot és közbe agyal passzivizálgat sok kicsi lépést tesz meg. És ha az ellenfél nem tud beleszolni akkor biza az idő végéig is teheti ezt. ezért gondolom hogy nem a VP-t hanem a lapok kijátszását kell megfogni legyenek azok bármilyen olcsó lapok. Mert akkor hiába kap 20 mannár ha a lapjaival nem tud sokat hokizni. (Tökéletes példa a tárgy pl). Sok beszámolót olvastam hkk blogokon amik arrol szoltak hogy az ellenfél már semmi érdemreméltót nem tudott csinálni de a sok kis hokival elhúzta az időt. Vagy a körök idejét kell meghatározni (bár ez elég genyaság lenne mert frusztrálhatja a játékost hogy ketyeg az óra és így hibázhat). Több korlátozó szabájlap/ követő amit nem lehet letiltani vagy valami nagy hátránnyal jár ha mégis. Hálócsapda forever!!! 🙂

  20. Gyorsulás ellen – lassító lapok! Hoki ellen – sakkóra! Sárkány ellen – sárkányfű! 🙂

  21. Vagy pl új lap képesség: Bénítás
    Ha egy lapon azt látod hogy bénitás X akkor ellenfeled a következő körében maximum x lapot játszhat ki.
    Varázslatnál mint a blokkolás: Bénitás x + 1 x annyi ahány lapot kijátszottál a körben.
    Lényeknél akár direktsebző. Ha megsebzi ellenfelét akkor az 6-X lapot játszhat ki a köv körben. itt nem növelni hanem csökkenteni kell a lehelletet. De akár büntetés is lehetne: Büntetés: Bénítás 3

    Sztem ez nem egy húde nagy szabálymódosítás és nem is olyan kacifántos. Tömör, rövid egyszerű új képesség. Ha nagyon brutál nak találjátok akkor esetleg annyit hogy a bénított ellenfél ellen ne lehessen semmilyen reakció lapot kijátszani.

  22. Ha a kijátszható lapok számát akarjátok korlátozni, akkor teljesen szétrombolnátok a metagamet. Kontroll és erdő lenne mindenhol, mivel az erdő olyan sok lapot nem pörget egyszerre; persze azzal is megoldható; a kontroll meg ha tele van leszedéssel és counterrel egyszer csak leüt valami nagy lénnyel.. Tessék készülni olyan szabálylappal/lapokkal amik akadályozzák az ellent, vagy beleszólnak a körébe. Általában olyan emberek szoktak “sírni” a dolgon, akiknek a deckje egy nagy saját pörgésre+győzelemre van kihegyezve leszedések/counterek/lassítások nélkül..
    Az ellen régen se, most sem, és a jövőben se fogsz tudni tenni ha az ellenfeled optimálisan húz, te pedig átlagosan (ha korlátoznátok a kijátszható lapok számát, még annak az esélyét is elvennétek, hogy a kezdő kéz után úgy alakítsd a dolgokat, hogy egy gyengébbel is az ellenfeled fölé kerekedj)
    A játék legdurvább eddigi erőforrása (igen a Nekrofun) se azért volt durva, mert túl sok erőforrást adott vagy mert pofátlanul olcsó volt, hanem mert kevés kártyával lehetett kezelni (kb. demi/zilak/manaevő).

  23. Áron: Olyan szabálylapot/Követőt kétlem, hogy kiadnának amik hátráltatja az ellenfele és nem lehet megszüntetni mert akkor az átkozott, a rúna és a mező értelmüket vesztenék mert miért jó ha mezőzök ha egyszer simán nem tudom megszüntetni az ellenfelem szabálylapját ami korlátozza a játékomat, végül is az lenne a mező értelme, hogy nem vagyok alapból korlátozva.

    Inkább olyan szabálylapot/követőt tudnék elképzeli ami alapból tud valami jó kis dolgot és ha megszüntetik akkor ellenfelünk kap valamilyen hátráltató tényezőt pl.: sérül valamennyit vagy dobnia kell 1 lapot esetleg a kövtő gazdája döntheti el, hogy melyik legyen.

  24. Az ősök mezeje

    Szabálylap

    Nem hat rá a Semleges csatamező és az Ősi rúna.
    Nem lehet olcsóbbítani és helyettesíteni a lapok idézési költségét(kivéve zanszilánkokét lehet helyettesíteni).
    Minden játékos körönként maximum annyi lapot játszhat ki sikeresen a kezéből,ahanyadik kör van,az 5. kör után nem érvényes ez a megkötés.

    Szerintem pofon egyszerű,egy kis átalakítással és finomítással létjogosultsága is lehetne.

  25. Igen igazat kell adjak Sebo -nak. A megszüntető szabájlapok/követők hassanak rá, csak esetleg némi sérülésért vagy egyébb hátrányért cserébe. A többit tartom de talán még mindíg a bénítás féle új képesség lenne a legegyszerűbb.
    Bénító lehellet: ellenfeled sérül 6 – x és a következő körében max annyi lapot játszhat ki amennyit ettől a képességtől sérült. (x max 5)

    Így vagy bevállalom olcsón a nagy sebzést vagy jóval drágábban korlátozok.
    Ez nem csak lényeknél mehetne így hanem esetleg áramlás és bizonyos varázslatoknál is. Pl egy cselvetés szerű X es varázslat esetében.

  26. @Áron
    Leheletként a kutya se használná, úgy már több értelme lenne, ha kézből való sikeres kijátszás után jönne létre, mint a blokkolás. Ha legalább egyet bénítasz, akkor megindul a bénítás folyamata és minden további bénításod 6-tól visszafelé kezdi el korlátozni az ellen következő köri lapkijátszását 1-el, de legalább 1 lapot mindig ki fog tudni játszani.
    De lehet a bénítás nem lenne a legjobb megnevezés erre. Szerintem a Sheran lapoknak kellene adni ezt a képességet, hogy valamennyire fel legyenek szegények húzva, úgyhogy a zöld lapokhoz valamivel jobban kapcsolódó név illene ehhez a legjobban szerintem. (csak jelenleg éppen nincs semmi ötletem erre)

  27. sztem ez egy hatalmas h*lyeség lene, ha ezt a szabályt behoznák fontolóra venném, h abba hadjam a játékot…
    hallotam olyan híreket is, h gyengíteni akarják Zilak-dint NE GYENGÍTSÉK!!!

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s