Olcsópakli – Páratlan affinitásos horda

Egy erős, mégis egyáltalán nem használt lapra építünk pénztárcabarát paklit.

Megszokott csütörtöki paklileírásunkkal ezúttal a kezdő játékosoknak és a minimális készlettel rendelkezőknek kedvezünk: az Olcsópakli rovat mai felvonásában egy különleges hordát mutatok be, melynek alapja a specialitások kedvelőinek figyelmét is felkeltheti.

A lapok ismertetése

Ahogyan az a címből is kiderül, ez az alap nem más, mint a Zanszilánkokban megjelent Páratlan affinitás. A lapban rejlő bizonytalanság-faktor – csak a páros lapokat drágítja – egyértelművé teszi, hogy miért is nem használják a játékosok, drágítós képességét felturbózva azonban mégis be tudjuk lökni a lapot a használható tartományba. Hogyan? A választ a lap típusa adja meg: mivel szakértelemről van szó, ezért a jó öreg Petur rögvest be tudja őt duplázni. Egyért négyet drágítani az ellenfelen (még ha nem is mindent) pedig már kellően durva ahhoz, hogy foglalkozzunk vele – mi persze úgy fogjuk összerakni paklinkat, hogy bennünket ne zavarjon.

A cél tehát az lesz, hogy az első körben az asztalra kerüljön a Páratlan affinitás. Ezt a legkönnyebben úgy tudjuk elérni, ha Lépéselőnnyel játszunk. Hogy miért? Azért, mert a kezdeti két varázspontnak köszönhetően Petur keresős képességével is az asztalra tudjuk varázsolni, így máris hatra nő azon lapok száma, melyek jók első körben. Sőt, tornásszuk fel inkább kilencre: tegyük be a pakliba Az élet teremtését is, amely egyetlen csontért előkeresi nekünk Peturt – vagy éppen bármelyik másik lényünket. Szörnykomponensünk természetesen a szabálylap által lesz. Jól látható tehát, hogy cseppet sem nehéz feladat már az első körben előidézni egy négyes drágítást.

Ha már játszunk Peturral, használjunk más szakértelmeket is. A Földharc továbbra is kegyetlenül erős mellette, így érdemes ezen a vonalon építkezni – egy passzív lényekkel operáló hordát fogunk tehát készíteni, ami jól illik a drágításhoz, hiszen szeretnénk azalatt pontott tenni a meccs végére, amíg az ellenfél többnyire cselekvésképtelen. Ha első körben Peturral (és Páratlan affinitással) kezdtünk, akkor a másodikban már jöhet is a Földharc, természetesen építve, így innentől minden passzív lényünk kettővel olcsóbb lesz, valamint +2 sebzésnek és +2 életpontnak is örülhetnek, ráadásul szépen aktivizálgathatjuk is őket, jócskán begyorsítva hordánkat. Annyira nem erős, hogy hármat használjunk belőle, egy darab viszont elfér a Hordázásból is, ami Peturral előkeresve nagyot szólhat, +4 sebzést adva minden lényünknek.

Ha már drágítunk, akkor építsünk erre egy kicsit hatékonyabban. Játsszunk például Cselvetéssel, ami az első körben ingyen bevédheti kombónkat, a későbbiekben pedig a Páratlan affinitást kicselezve egy varázspontért rakhatjuk ki, bedrágítva ezzel az ellenfél páros költségű lapjait is. Mivel ennél több varázslattal nem is igen fogunk játszani, ezért a Bánatos teknős is ideális megoldás lehet – a mostani, spellekkel teletömött környezetben sokat számíthat a drágítása. Még jobban járunk persze, ha az ellenfél meg sem kapja a kör eleji manáját: ezen feladatot remekül ellátja a Naso-thin nagyúr és a Zirri átokmacska. Utóbbi rendkívül erős áramlása által is segíthet, ám mivel általában dupla-Földharc lesz az asztalon, ezért gyakrabban fog kijátszásra kerülni, mint általában – egyért igencsak erős tud lenni.

A drágítás és a védelem ezzel megvan – nézzük, hogy mivel fogunk nyerni. A passzív lényes, Földharcos horda egyik újdonsült alapkelléke a Rambó bogár, melyekkel teleszórva az asztalt hamar pontot tehetünk a meccs végére. Jó párost (vagy inkább csapatot) alkotnak a Szilmill kapitánnyal, aki nem csak plusz sebzést ad nekik, hanem az extra bogárkákat is fel tudja használni egy kis további manaszippantásra. Mivel általában kettővel olcsóbbítunk, ezért érdemes használni néhány háromért jövő lényt is. Ezek közül az egyik legjobb (legalábbis ide) az Étkezési homár, amely jó esetben mindössze egy nekronért fog megérkezni – ha saját magát állítja fel, akkor egy 8/8-as lényt kapunk egyért az őrposztba, ami meg kell hagyni, igencsak kegyetlennek hangzik. Tápolhat persze másokat is, és az ellenfél esetlegesen leérkező lényeit (például Trok Rakont) is megtréfálhatja. Elsőre talán nevetségesnek tűnhet, de egy dupla-Földharc mellett Józan is brutális ölőlénnyé válik. Kijön egy építésért (ezt a lényt rögtön aktivizáljuk), aztán kijátszunk utána még valamit, hogy aztán beszáguldjon az őrposztba, odasózva úgy 8-9-et az ellenfélre.

Amire még szükségünk lehet, az némi leszedés és erőforrás – ezeket a feladatokat épületek és tárgyak fogják ellátni. Az ellenfél leérkező lapjait Piroslámpás házzal csipegethetjük le (a Rambó bogarak által biztosított plusz lapok ismét jól jöhetnek), míg a Virágoskert egy még gonoszabb (igaz, kicsit lassabb) megoldás, hiszen vele bármit ellophatunk. Az extra lapokat pedig a Moa ékszer fogja biztosítani (a Cselvetés és Az élet teremtése kicsit persze gyengíti), amit akár a Lépéselőny csontjából is kirakhatunk, ha úgy alakul a helyzet.

A paklilista

Ezzel össze is állt paklink – lássuk őt teljes pompájában.

szabálylap: Lépéselőny

3 Páratlan affinitás
3 Petur
3 Az élet teremtése
3 Földharc
1 Hordázás
3 Cselvetés
3 Bánatos teknős
3 Naso-thin nagyúr
3 Zirri átokmacska
5 Rambó bogár
3 Szilmill kapitány
3 Étkezési homár
3 Józan
2 Piroslámpás ház
1 Virágoskert
3 Moa ékszer

45 lap

A pakli alapja mellé természetesen egy erősebb körítés is építhető, ám az Olcsópakli rovat sajátos megközelítése miatt most meghúztuk a nadrágszíjat. Ez utóbbi pedig úgy gondolom, hogy jól sikerült: mindössze egy, manapság már nem túl értékes Zénes lap (Naso-thin nagyúr) és egy értékesebb gyakori (Cselvetés) van a pakliban – minden más gyak-nemgyak, melyek beszerzése nem jelenthet komoly gondot.

Tanácsok a paklihoz

  • Ne feledkezzünk meg arról, hogy Az élet teremtésével párbajozni is tudunk! Aprócska dolog, ám sokszor mégis a meccs kimenetele múlhat ezen.
  • Mielőtt kijátsszuk a Bánatos teknőst, figyeljünk arra, hogy ne maradjon varázslat a kezünkben, hiszen ekkor mi is kénytelenek leszünk dobni. A Cselvetést játsszuk ki, Az élet teremtését párbajozzuk el – persze csak ha telik rá.
  • Naso-thin nagyurat a Szilmill kapitánynak és a Piroslámpás háznak is be tudjuk áldozni az ellenfél körében, így mi kikerülhetjük a hátrányát, ha kell, de akár Étkezési homárral is megölhetjük.
  • A Moa ékszerre felhúzott lapot bármilyen módon felhasználhatjuk, így áramlani is lehet (Zirri átokmacska), de költségként is eldobhatjuk (Petúr, Józan).

A pakli használata egyszerű és szisztematikus, így a vele történő játék könnyen megtanulható. Erőssége pedig ugyan nagyban függ az ellenfél paklijának összetételétől, az viszont bizonyos, hogy így is fogunk tudni szerezni vele néhány igen kellemetlen percet, bárki is üljön velünk szemben. Drágításra fel!

Csető Zsolt

Reklámok

3 thoughts on “Olcsópakli – Páratlan affinitásos horda

  1. Van több elírás is a szövegben:
    -“A lapban rejlő bizonytalanság-faktor – a páros lapokat nem drágítja” (a páratlan lapokat nem drágítja)
    -“a későbbiekben pedig a Páros affinitást kicselezve egy varázspontért rakhatjuk ki” (ha a párost nem is de a páratlant kicselezi)

    Jó kis cikk lett.
    Nekem nagyon tetszik a pakli lehet, hogy össze is rakom.

  2. “bedrágítva ezzel az ellenfél páros költségű lapjait is.” szerintem még itt is van egy hiba: a páratlan költségüket drágítja a cselvetés mert a páratlan affi a párosakat drágítja 😀

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s