A Kihívás (10. rész)

Készül az új pakli – mindez komolyabb megmérettetések előtt és után.

Túl vagyunk a HKK Blog második versenyén, melynek formátuma Isteni szövetség volt. A versenyen én is megmérettettem magam – igaz, a rendelkezésre álló lapkészletből nehéz volt igazán ütőképes paklit összeállítani, így végül a Fairlight – Raia végzetúr pakli volt a legerősebb deck, amit össze tudtam rakni. Ez a végeredményen is meglátszott: 6 fordulóból csak 3-at tudtam megnyerni, így túl vagyok első sikertelen versenyemen is. Panaszra minden esetre nincs okom, hiszen az indulás így is sokkal jobbra sikeredett, mint amire számítottam – de ez már kiderült a korábbi epizódokból.

Teljesen haszontalannak persze így sem mondhatjuk a szerdai versenyt, hiszen az első nevezőknek járó ajándék Zénes lapnak és a vígaszdíj-zsákbamacskának köszönhetően így is növekedett egy nüansznyival (és néhány ritkával) a gyűjteményem. Így néz ki jelenleg.

  • 1 ultraritka (=)
  • 104 ritka (+3)
  • 59 nem gyakori (=)
  • 153 gyakori (+1)
  • Összesen 317 lap (+4)

Ezt leszámítva sem telt persze eseménytelenül az elmúlt időszak, hiszen folytattam a cserélgetést is – az előző részben már felhozott életjelzős pakli beszerzését is elkezdtem. A legutóbbi hagyományos “bejelentkezés” óta az alábbi lapokkal bővült a gyűjtemény – a rend kedvéért a fent jelzett négy lapot is megemlítem a listában.

2 Harfori szent, 2 A megtestesült sötétség, 1 Deego, 1 Az enyészet porladó lovasa, 1 Előnyös üzlet, 1 Az egyensúly megteremtője, 1 Tűzmadár, 2 Rubinsörényű pegazus, 1 Ewgbert titka, 3 Csuhi, 2 Robbanó birkák, 1 Abarrun segítsége, 1 Gyógyító köd

A mostani hétvégén újabb megmérettetés vár rám, hiszen jön a Beholder UR nélküli hagyományos versenye, ahol ismételten a pegazusokkal fogok próbát tenni. A HKK Blog júniusi versenyén, hasonló formátumon sikerült egy viszonylag jó helyezést elcsípni velük – reménykedek most is a tisztes helytállásban.

A fő hangsúly minden esetre jelenleg az új lapok beszerzésén van: az augusztusi Nemzeti Bajnokságig – különösen a második napra – még komoly feladat vár rám ilyen szempontból. A jövő héten újból jelentkezem.

Csető Zsolt

 

 

 

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.