Kívánságkosár: Goblinok, goblinok mindenütt…

„Amióta felfedeztük hihetetlen méretű kolóniájukat, megállás nélkül irtjuk őket.” – Dexkill

Noha a pusztító galetki szerint a goblinok törékeny apróságok, a játékban korántsem ilyen rossz a helyzet. Lehet volt olyan, akinek fel sem tűnt, de az elmúlt egy-másfél évben elég sok goblin szivárgott be a HKK világába, így akár azon is elgondolkozhatunk, hogy összefogva őket paklit építsünk belőlük.

Mint minden etnikum deck, ez is a kötelező Hívó kürtökkel kezdődik – annyiszor írtunk már a lapról, hogy nem emelném ki most megint az előnyeit. Szintén olcsó erőforrás a Moa kommunikátor, ingyen (ÉP-ért cserébe) hizlalhatunk fel / altathatunk el valakit, ráadásul a kör végén visszahúzzuk a lapot, illetve lapelőnyhöz juthatunk több kommunikátor esetén. Miért fontos az, hogy ingyen termeljünk lapelőnyt? Gondolkoztam rajta, hogy mivel érné meg legjobban összerakni a paklit – Lépéselőny, esetleg Tharr követője? Hiszen mindkettő mellett viszonylag gyorsan ki tudunk terülni. Végül azonban egy harmadik megoldás, a Szűk esztendők mellett döntöttem, mivel viszonylag kevés (0-3) reakcióval játszunk, és ne lendülhessen meg túlságosan az ellenfelünk. Tulajdonképpen ez a reakció nem is lesz más, mint a Zilak-din főkancellár – bár manát nem fog kapni ellenfelünk, a laphúzást és a keresést remekül meg tudjuk akadályozni vele. Gondolkoztam még a Goblin harci kiáltáson is, de ő végül nem fért be a pakliba. Ha gondoljátok próbáljátok ki, nem olyan rossz az, hogy megakadályozhatatlan…

Ha úgyis szűkös a rendelkezésre álló varázspont-keret, akkor azért redukálhatjuk az ellenfelét még egy kicsit, ha felgyűlt a szörnykomponensünk: Goblin szurkálóval körönként 3 VP-t is bukathatunk. Az okosok azt mondják, hogy manapusztítás mellé jól működik a drágítás is, ezért került be a pakliba a Goblin vajákos, undorító a 2 VP-s drágítása. Felmerülhet a kérdés, nem baj az, hogy ezek a lények csak 2 ÉP-sek, egy mezei Dobótőr leviszi őket? Mivel a Terrgath szúnyog-kontrollok eléggé megerősödtek az elmúlt időben, ami ahhoz vezetett, hogy a Molluszkok eléggé eltűntek a versenyasztalokról, ezért viszonylag Dobótőr nélküli a játék.

További védelmi vonalként, a jelenleg legtöbb deckben használt goblint, az Antimágikus goblint is használjuk bátran. Ez idáig mind szép és jó, de valahogy nyerni is szeretnénk majd, melyben nagy segítségünkre lesz a Goblin füstkergető, akár +6 sebzést is adhatunk a lényeinknek, valamint láthatatlanul üthetünk át majd az ellenfél őrposztján. A másik képességéről sem szabad megfeledkezni, hiszen olyan lapok is léteznek a játékban, mint Daes Mo’ran fejszéje: ha felgyűjt a szörnykomponensünk, akkor könnyen pontot tehetünk a meccs végére vele. Némi leszedés sosem árt: három remek lap is jól illeszkedik a koncepciónkba a Leprás goblin, az Ostoba goblin és a Goblin takarító személyében.

Az egyik legnagyobb tápunkról még nem ejtettünk szót, ez pedig nem más, mint a Goblin fúrótorony: miatta érdemes egy-egy specifikusabb goblinnal is játszani – ki tudja, hogy mikor lesz jó a játék folyamán. Mivel viszonylag kicsik a lényeink, érdemes valami „böszme dögöt” is használni: nekem a goblin avatárra, Daes Mo’ranra esett a választásom (de az Iszonyatos sem egy túl rossz döntés valószínűleg).

szabálylap: Szűk esztendők

3 Hívó kürt
3 Goblin fúrótorony
5 Moa kommunikátor
3 Goblin szurkáló
3 Goblin vajákos
3 Antimágikus goblin
3 Goblin füstkergető
3 Goblin katapultőr
3 Daes Mo’ran
2 Gormug
2 Ostoba goblin
2 Leprás goblin
1 Goblin takarító
1 Goblin ügyeskedő
3 Bénító gyűrű
3 Daes Mo’ran fejszéje
3 Zilak-din főkancellár

46 lap

Baráti játékra úgy gondolom ez a pakli is remek, de nem véletlenül nem látjuk viszont a versenyasztalokon. Ha mindenáron versenyre szeretnénk vinni a paklit, akkor egy Hegymélyi keltetős – Legendák völgyés vonalat építsünk inkább, és kiegészítésnek használjuk bele a goblinokat.

Továbbra is várjuk kéréseiteket a hkkblog@gmail.com címre: írjátok meg, hogy milyen pakliról szeretnétek olvasni a rovatban! Jó játékot és sok sikert!

Egyed Dávid

2 thoughts on “Kívánságkosár: Goblinok, goblinok mindenütt…

  1. Tetszik az elgondolás, hogy Szűk esztendőkkel játszol sok goblin mellé :). Annyit változtatnék csupán a paklin, hogy beleraknám a 3 Goblin kürtöt, hiszen a 46 lapból csak 14 nem goblin akad, ezért még a vp adása nélkül is erős, illetve a Daes Mo’ran fejszéből, fúrótoronyból nem raknék 3-at és a 2 Ostoba gobin helyett inkább + 1 Gormugot tolnék, mert nincs túl sok lényünk áldozni illetve egy lény visszakeverése esetén nem jár szk, szóval ez se hangzik jól, s így már kész is van :P. Amúgy az új kiegekben akadhatnak majd faxa goblinok, szóval érdemes előre gondolkozni, s beszerezni a legfontosabb példányokat :).

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.