Top 7 lap a 2012-es Nemzeti drafton

Avagy, a Nemzeti Bajnokság harmadik napjának leghasznosabb és legerősebb lapjaival jelentkezünk.

Véget ért az év kiemelt rendezvényének számító országos seregszemle, ahol idén is a legjobbak mérték össze erejüket, három napon keresztül harcolva a dicsőségért és a csábító díjakért. Az első két nap izgalmai után kezdődött azonban csak az igazi próbatétel, a drafton ugyanis rég nem látott kiegészítők kerültek újra előtérbe: egy csomag Tengermély és két csomag Elözönlés állt a játékosok rendelkezésére, hogy maradandót alkossanak. Az olcsón hasznosat csináló lények, az egymással kombózó lapok, valamint a speciális leszedések voltak a legnagyobb kedvencek, és meg kell hagyni jól is működtek idén. Lássuk azonban hogyan alakult az élmezőny szerintünk!

#7 – Titkok tudója

Kettőért aktívan terrorkodik, leginkább ugye kezdés esetén, egy második körös kijátszást tudunk elképzelni mellé. Ekkor szinte garantáltan huzat egy lapot, és ha ellenfelünk a második körét a leszedésére fordítja, könnyen tempóhátrányba kerülhet, és végig védekezésre kárhoztatja magát. A színe tökéletesen illett a gyors, lényes vonalba, ugyanis Targantulákkal és Bánatos teknősökkel egészíthettük ki a csapatot, ha erre a színre támaszkodtunk.

#6 – Szuboptimális merülés

Egy korrekt leszedés, melyben akármilyen típusú pakli ellen ott a potenciál. Az ára csak akkor tűnik soknak, ha nem mi kezdtük a játékot, viszont ha mi kezdtünk, miért is van szükségünk egy látszólag védekező lapra?! A válasz igen egyszerű, annyira erős képességek közül választhatunk a kijátszásakor, hogy a középjátékban rengeteg múlhat rajta. Háromért jó esetben két lényt oldhatunk meg vele, de az idén népszerű tárgyaknak is keményen oda tud pakolni, adott esetben a győzelmet is szállíthatja nekünk, ha megnyomjuk a körünkben. A színe remekül használható volt, korrekt lények és egyéb leszedések miatt a harmadik nap talán legjobb színének is nevezhetjük a lilát.

#5 – Nihilum kulcs

A már említett tárgy-arzenál egyik legerősebb képviselője ez a sárga tárgy, mely az egyik legkiválóbb védekező lapnak tűnt már elsőre is. A kijátszási költségével ritkán volt csak gond, szinte mindenki, aki használta a kulcsot odafigyelt rá, hogy könnyen meg tudja oldani a lényeket, és legyen néhány kincses lapja is. A színe már nagyobb fejtörést okozott, hiszen jó ritkákból ugyan nem volt hiány Fairlightnál, de a gyaknemgyakok nem muzsikáltak olyan jól az eddigi tapasztalatok alapján. A játékosok ezt megcáfolandó, bevállalták  a Fúziós bilincseket, Sármanókat és Cikázó villámokat, utólag pedig azt mondhatjuk, nekik volt igazuk. Visszatérve a szín legnagyobb sztárjához, amint az asztalra kerül, ellenfelünk azzal találja szembe magát, hogy akkor sem áll jól, ha lényt, és akkor sem, ha varázslatot játszik ki, ugyanis mi cantrip tudjuk azt megoldani, minden egyéb költség nélkül. Hatalmas lockot képes az asztalra tenni, okosan játszva pedig az ellenfél legérzékenyebb pontját is elcsíphetjük vele, ami könnyen vezethet győzelemre minket.

#4 – Negeshin agyfürkész

Egy előzetesen leírt, ugyanakkor mégis nagyot villantó kártya lett az Agyfürkészből, mely majdnem a dobogóra is felfért, ami azért bőven érzékelteti az erejét. Elsőre annyit látunk a lapból, hogy önmagában semmit nem csinál, keveset is üt, passzívan is érkezik, a maximumát pedig az ellenfél gyűjtőjéből nyeri. Ergo a kezdeti stádiumban haszontalan, később pedig szintén semmi garancia nincs rá, hogy javulni fog a kezünkben. Ezen elrettentő paraméterek ellenére azonban a nap egyik legjobb lénye lett, a középjátékban a felgyűlt mana elköltésére remekül alkalmazható kártya lett. A visszavetetéssel nem játszó ellenfelek (mikor már tudták, hogy érkezhet a Negeshin) a saját gyűjtőjüket forgatták Kapunyitóval, nehogy megtapasztalják erejét. Egy leszedést, nagy lényt, lényegében bármit megérte visszahozni vele, általában meccsek sorsáról döntött, ha megjelent.

#3 – A vég kezdete

Az egyik, ha nem a legjobb tömegirtás volt a drafton ez a varázslat, gyakori jellegéből adódóan sokat is láttuk az asztalokon. Három manás költsége ellenére szinte mindegy, ki kezdte a játékot, egy ilyen lapba szívesen beleköltjük a második körre felgyűlt manánkat, ha védekezésre van szükség. Több lapot is képes ugye megoldani, így talán a legfőbb stratégiai jelentősége akkor mutatkozhat meg, ha ellenfelünk kevés manán marad, és utána sikeresen leszedjük az asztalát, majd a saját körünkben ellentámadásba lendülünk. Korrekt szín és ár, hasznos képesség, vagyis minden, amit egy gyakori leszedésnek tudnia kell a drafton.

#2 – Hurok

Egy nehezen megoldható, univerzálisan működő leszedésről beszélünk, akár jó is lehet – gondoltuk magunkban, amikor a Hurok került szóba az előzetesen jónak tűnő lapok seregszemléjekor. A lap azonban ránk cáfolt, hiszen remek fegyvernek bizonyult szinte minden pakli ellen, még az életes lényekkel szemben is talán a leghatékonyabb megoldás volt a nap során. Költségét két módon is fizethetjük, ami már egyfajta szabadságot ad nekünk a használatakor, ezt kompenzálja azonban a tény, hogy ellenfelünk választhatja ki a leszedés célpontját. Elegendő kiegészítő lappal, vagy még több Hurokkal ez persze nem gond, általában úgysem lesz olyan lény az asztalon, amitől szívesen megválna ellenfelünk. Kijátszási költsége simán összehozható, képessége miatt pedig ellenfelünk állandó rettegésben tartható!

#1 – Dezabukodonor

A három évvel ezelőtti forgatókönyv szerint lehetett sejteni, hogy ez a lap megint nagyot fog szólni, ez a feltételezés pedig csont nélkül be is jött. A Nemzeti Bajnok paklijában erősen támaszkodott a jó esetben izommal érkező, repülő szörnyre, persze szigorúan csak társaival kiegészítve. Az olcsóbbítással, kereséssel és életjelzőkkel felszerelt éjfatty horda önmagában sem gyenge kis koncepció, de a Dezabukodonor nélkül nem lenne túl sok esélye. A kettőért általában 4/3-as repülő lény azonban már másodjára teszi verhetetlenné ezt a fajt. Némi gondolkodás, pár kisebb kombó és erős kiegészítő lapok kellenek pluszban a jó draft mellé, és szinte garantált a jó szereplés!

Bíró Tamás

2 thoughts on “Top 7 lap a 2012-es Nemzeti drafton

  1. ejjj, ezzel nagyon nem tudok egyet érteni; ha nem is sorrendbe rakva, de ezeket pl. jobbnak érzem az itt említettek többségénél: tiszta lelkek városa, targantula, éltető tűz, álomhozó, ektoplazma transzport, hullámok tánca, zajos léptek

  2. Srácok amúgy szerintem kihagytatok 1-2 lapot. Pl. Gnóm búvár nagyon állat volt, elembivos, hullámok tánca, krag medúza meg még egy csomó lap 😀 de tény és való, hogy kemények voltak ezek a lapok is 😀

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.