Beszámoló a szeptemberi ősi versenyekről

Egyedi háromszínű és veszélyes faj versenyeket szerveztek.

Folytatódnak vidéki versenybeszámolóink: ezúttal a szeptemberi ősi dupla-verseny történéseiről olvashattok, ahol a létszám ugyan most kisebb volt a szokásosnál, ám a hangulattal bizonyára most sem voltak problémák. A beszámolóért Nagy Róbertnek és Vámos Csabának jár a köszönet – jó olvasást!

* * *

Háromszínű verseny

Szeptember 15-én került megrendezésre nálunk, Õsiben egy kissé speciális 3 színű verseny. Ami miatt egyedibbnek mondható, hogy mindhárom jellemből 1-1 színt kellett használniuk a játékosoknak. Ezen korlátozás keretein belül nem volt egyéb, tehát ugyanúgy lehetett 1-1-43 kiosztású, szinte egyszínű paklival indulni, mint hagyományosabb paklikkal. A színcsere engedett volt, tartva az eredeti szabályoknak megfelelő paklit. A Bufa és színtelen lapok úgyszintén engedélyezettek voltak.

Sajnos a Pestről várt autó mégsem indult el, és mi, a környékbeliek sem szolgáltattunk túl nagy létszámot, így mindösszesen 8-an gyûltünk össze szombaton.

Nézzük milyen paklik jelentek meg a versenyen.

  • 3 Bűvös erdős tűz (Dornodon, Fairlight, Raia), mely a klasszikusnak mondható tűzdeck lapjaiból állt, kiegészítve Zirri átokmacskával és Thauglorendonnal
  • Qwikrekson + Változó környezet (Dornodon, Fairlight, Elenios), a kis quwargok megspékelve néhány sárga és kék lappal
  • Építõ rakshallion (Charad-in, Fairlight, Raia)
  • Semleges csatamezõ (Chara-din, Fairlight, Elenios)
  • Terrgath (Leah, Fairlight, Raia), Triniganos lapok köré építve
  • A legfõbb követõ (Molluszk, Homályúr, Manafamiliáris, Enkala) (Dornodon, Fairlight, Raia), gólem pakli
  • Változó környezet (Dornodon, Fairlight, Raia), Elõnyös üzletes kombópakli
  • Az ősök famulusa (Dornodon, Tharr, Elenios) galetki pakli

Színeket nézve a következõképpen épültek fel a paklik.

  • Gonosz: 5 Dornodon, 2 Chara-din, 1 Leah
  • Jó: 5 Raia, 3 Elenios
  • Semleges: 7 Fairlight, 1 Tharr

A végeredmény

I. Horváth Zsolt (paklilista)

Épületes pakli Építő rakshallionnal.

II. Horváth Dávid (paklilista)

Gólem pakli A legfőbb követővel.

III. Szentkereszti Gábor (paklilista)

Kontroll pakli Semleges csatamezővel.

Veszélyes faj

Délután, egy kis szusszanás után egy szintén kicsit speciális formátummal, könnyített Veszélyes faj versennyel folytatódott a küzdelem. A könnyítés a kötelezõen használt fajos lapok száma volt, ezt lecsökkentettük 24-re, így várva változatosabb paklikat és érdekesebb versenyt. Azt hiszem ez valamennyire sikerült is. Az alábbi paklik voltak jelen a versenyen:

  • Óriás pakli Melák az óriás + Lassan járj! felállásban
  • 3 féle végzetúr pakli: Zarknod bilincsés dobatós-leszedõs, Építő rakshallionos, Ősi rúnás Halafír kombós
  • Semleges csatamezõvel kiálló teknõsök
  • Beldianos goblin
  • 2 féle Legendás pegazusra építõ pakli (az egyik Triniganos lapokra is épített)

A kevés induló miatt eléggé kitűnt 2 faj, így ezek voltak várhatóak befutónak, ami végül többé-kevésbé be is jött. A négy forduló miatt a végére kialakult egy-egy holtverseny, ahol a másodlagos pontszámok döntöttek csak.

A végeredmény

I. Nagy Róbert (paklilista)

Végzetúr pakli Ősi rúnával.

II. Horváth Zsolt (paklilista)

Teknős pakli Semleges csatamezővel.

III. Bálint Zsolt (paklilista)

Óriás pakli Lassan járjjal és Melák, az óriással.

Köszönjük mindenkinek aki eljött, legközelebb is várunk mindenkit szeretettel. Októberben az alábbi formátumok várhatóak.

  • Kétszínû páros, ahol a párok nem használhatják ugyanazt a színt (ez a korlátozás nem vonatkozik a színtelen és Bufa lapokra)
  • 100 pontos verseny (a lista legutóbbi Dungeonos verseny listája lesz, az azóta kijött lapokkal kiegészítve)

Nagy Róbert és Vámos Csaba

4 thoughts on “Beszámoló a szeptemberi ősi versenyekről

  1. Sajnálom, h nem jöttünk össze elegen a kocsiba, remélem októberre összejön a dolog. Szívesen vittem volna egy kis színt a faj versenybe, CHD fattyakkal mentem volna :D, össze is volt rakva a pakli, sokat játszottam vele és élvezetes volt.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.