Interjú – Varga Róbert, a Dungeonös verseny győztese

Robrédóval, a dalmesterrel beszélgettünk.

A legutóbbi hétvégén kivételesen nem hagyományos formátummal, hanem 100 pontos versennyel várták a játékosokat a Dungeon falai között, ahol végül Varga Róbert diadalmaskodott, méghozzá egy rendkívül egyedi Arochosos dal paklival. Vele beszélgettünk,

HKK Blog: Szia Robi, gratulálunk a Dungeon novemberi 100 pontos versenyén aratott győzelmedhez! Bár nem először vagy interjúalany, a HKK Blog írásos hasábjain mégis először találkozunk, úgyhogy kérlek mutatkozz be az olvasóknak!

Varga Róbert: Sziasztok! Varga Robi vagyok, profi játékos. A Berzsenyi Dániel gimnázium biosz / kémia tagozatára járok, idén érettségizem. A HKK-val nagyából 5 éve ismerkedtem meg, azóta csak egy kisebb kihagyásom volt. Sok versenyen vettem részt, és párat sikerült is bezsebelnem.

HKK Blog: Az elmúlt hónapokban kicsit kevesebbet lehetett látni a HKK-asztalok mögött. Hogyan állsz mostanság a játékkal? És a közelgő kiegészítővel?

Varga Róbert: Az Istenek Vidala előzetesekkel nagyon megjött a kedvem a játékhoz. Király látni, hogy milyen változatos mostanában a metagame, elég megnézni az utolsó pár Behós, Dungeonos, vagy blogos verseny eredményét. Számos deck életképes a mostani környezetben, és sosem lehet megmondani, éppen mi lesz a tuti. Ez nagyon tetszik, régebben azt nem szerettem, amikor egy-két versenydeck volt, és mással nem lehetett elindulni. Az új kiegészítő szerintem csak hozzá fog ehhez segíteni, a már bemutatott lapok közöt volt kontrollba, hordába, és kombóba is táp lap. Nagyon várom már az Istenek Viadalát!

HKK Blog: A 100 pontos formátum mindig lehetőséget ad a hagyományos versenyeken kevésbé esélyes koncepcióknak, így a metagame-elemzés itt sem könnyű dolog. Te milyen mezőnyre számítottál?

Varga Róbert: Amikor egy versenyre készülök, sokszor abból indulok ki, hogy mivel játszanék legszívesebben első ránézésre. Gyakran maradok a kitalált decknél, de ha mégis úgy döntök, hogy váltani akarok, akkor nagyából tudom, mi lesz az a pakli, ami ellen minden képpen készülni akarok.

A 100 pontos versenyre úgy éreztem, hogy valamilyen Rúnás vagy Változós, de nagyon pörgős deckkel jönnék legszívesebben. Mivel mind az Erdő, mind a gyűjtőgenerálós Bilincs erős pakli, kötelező kelléke a paklinak a szabálylap. A pörgést biztosíthatják a zanszilánkos lapok, de jobbnak éreztem az új, 4 pontos dalokat és az őket kereső dalnokot.

Ezen felül a Krigises köd paklit éreztem nagyon, komoly ellenfél lehetett volna, de szerencsére nem játszottam ilyen deck ellen. Óriásokból nem vártam sokat, se más szabálylapos pakliból.

HKK Blog: A dalok mellett néhány egyéb ritkán látott lap is felbukkant Arochosos paklidban. Miben rejlett a deck ereje? Melyek voltak a legkeményebb lapok?

Varga Róbert: Mint mondtam, először összedobtam egy Változós dal decket. A pakli elég jó lett, de nagy gyengéje volt, hogy nem tudott elindulni, ha kiszedték a lényemet, aki énekelt volna, tehát elvetettem az ötletet. Így túl instabilnak tűnt a pakli. Ezen felül hiányzott a minőségi manatermelés, mert talán csak A pénz dala és az Akmal adott VP-t a pakliban, ami szintén nagyon nagy hátrány, ha be akarunk indulni.

Megnéztem még, hogy mi lehet jó, és végül az Arochos tetszett meg. A manatermeléseivel akár az első körben be lehet indulni. Éneküsünk szinte fixen van. Bilincs ellen is jók lehetünk, hála az Arochos pakli „hagyományos” kellékeinek: Az erdő dala, Önbizalom, és A titánok szele.

A védelem is nagyon fontos, ezért bekerült a pakliba két A természet rendje (ami miatt nem egyszer adtam át kezdést!), egy Varkaudar merénylő (kereshető körmegszakítás) és három Az erős gyengéje, a formátum spoilere.

Még egy lapot emelnék ki a pakliból, méghozzá a Tanulságos mesét. Egyszerűen elmebeteg ez a lap 100 pontoson. Nem tudnék olyan paklit mondani az óriásokon kívül, ami meg tudna ölni minket, miután kijátszottunk egy ilyet.

Még egy lapot megemlítenék a pakliból, méghozzá a Manakorongot. Hatalmas papír, első körben be lehet indulni melette… legalábbis ezért raktam be a pakliba. Nevezés után megtudtam, hogy az új FAQ alapján már le tud sebezni nullára, így MINDEN meccsen kisideoltam, és az egész versenyen egyszer játszottam ki, amikor szerencsére nem dobtam meg (gyógyulással nem játszottam). Hát így utólag nem volt olyan jó ötlet. 😀

HKK Blog: Mesélj kérlek a hat forduló történéseiről, főbb mozzanatairól!

Varga Róbert: Az első fordulóban Szlovák Csabi Rúnás Quwargjai ellen kerültem össze. Az első játékot ő kezdte, és nem is akárhogyan. A második körre már több quwarg nézett velem szembe egy tojásgondozó társaságában, tehát egy köröm volt nyerni. Szerencsére jött a körömben egy pap, aztán egy dalnok, és a többit már ismeri, aki nézte a döntőt. Az erő dala, dalnok, Az erő dala, Akmal, Az erő dala, dalnok, Az erdő dala, 6 lap, és meg sem állunk. A következő két parti mindegyikében volt egy körmegszakításom vagy Az erős gyengéjém, ami mindig elég volt a győzelemhez. 3-0 ide.

A második fordulóban Szili Béla két Erdős óriásai ellen játszhattam. Ettől a meccstől tartottam talán a legjobban, a sík egymagában elcsomagol, és manatermelés nélkül nem is tudok beindulni. Ha kezdek, akkor még annyi előnyöm van, hogy síkkeresés után kijátszhatom és átforgathatom a Tanulságos mesét, amivel nagyon nagy előnyre teszek szert (életes-izmos jelzők a tartalékban), erre éltem.

Az első partit tudtam kezdeni, de nem húztam se kétségbeesést, se mesét. Az első két kör passzjait Béla törte meg, előkereste és kijátszotta a síkját. Szerencsére én az újonnan kért Arochos jelzőmet fel tudtam tápolni egy Az erdő bosszújával, de másom nem volt mellé. Béla nem tudta ezt megoldani a következő körében, így egy füstkergető melett befutott az utolsó sebzés is. A második meccsre nem emlékszem pontosan, annyi maradt meg, hogy kétszer is elnyomtam A kétségbeesés hatalmát, és valahogy nyertem. A harmadikon nincs mit szépíteni, esélyem nem volt. Jött a sík, aztán valami dög agyonvert. 2-1 ide.

A harmadik fordulóban Dönczi Krisztián zanszilánkos-Változós deckje ellen kerültem össze. A kockadobás párbaját én nyertem meg, de kis agyalás utána átadtam a kezdést. A kezdő kezemben volt egy A természet rendje is. A stratégia az volt, hogy megnyomom az esztendős körben a megszakítást, és kipörgök a sajátomban, ha húzok manatermelést. Krisztián az esztendőt kérte elöször, és második körben csak egy A magány őrületét tudott kijátszani. De sajnos nekem sem volt semmim, amivel be tudtam volna indulni 3 mana melett. Krisztián következő körében Válogatást kért, húzott 4 lapot, kijátszott egy lapot, én meg már szakítottam is a kört. Jöttem, dobtam két lapot, és az újonnan húzott A kétségbeesés hatalma melett már elég volt egy Az erdő dala a győzelemhez. Side után hibáztam egy aprót, ami végül a partiba került. Miután Krisztián egész szépen beindult, úgy döntöttem, hogy lerobbantom a Sugárzó ősanyagát, ami így utólag belegondolva felesleges volt. Jött egy Kiégett tisztás és kiégetett. Még abban a körben meghaltam. A harmadik partit én kezdtem. Második körben jött egy pap, és miután létrejött egy Az erő dala, tudtam, hogy nyertem. Megnyomtam a szokásos pörgést, és végül beütöttem a maradék pár ÉP-t. 2-1 ide.

A negyedik fordulóban Aranyi Ákos kontrollosabbra vett Arochosa ellen játszhattam. Itt külön-külön nem írnék a partikról, nagyából hasonlóan zajlottak. Egyikünk sem tudta megoldani a másik jelzőit (az Önbizalom nem segít, A titánok szelébe és a füstkergetőbe meg a mieink is belehalnának), így volt időm várni, amíg elég manám lett a hoki beindításához. Dalnok – Az erő dala – dalnok – Az erő dala stb., de már úgyis vágjátok. A végén általában 1-2 Harci zenével szedtem ki a tokenjeit. 3-0 ide.

Az ötödik fordulóban Juhász Feri Bilincse ellen játszottam… jó, igazából Változós dallal nyomta. 🙂 Hát itt mind a három meccs nagyon kemény volt, mentek az iszonyatos agyjátékok. Már maga a kezdés sem volt egyértelmű; én dobtam többet, de nagyon sokat kellett gondolkoznom, hogy akarok-e kezdeni. Szerintem mellettünk már bőven belevágtak a partiba, mire kijelentettem, hogy átadom a kezdést. Tehát Feri kezdte az elsőt. Egy A természet rendje után, talán a második-harmadik körben sikerült beindulnom. Én élveztem ezt a partit, Feri lehet hogy kevésbé.

Side után már más volt a helyzet. Feri második körében elénekelte A pénz dalát, majd kirakott egy Balszerencsés quwargot. Ez eléggé megfogott, mert nulla asztal mellett nagyon korlátozottan tudtam játszani. Szerencsére neki sem volt erős keze, vagy csak szimplán kivárt. A Válogatásos körben eldobtam két lapomat (köztük egy Démoni bölcsességet is), és volt 5 tokenem, egy füstkergető és egy A titánok szele a kezemben. Az ötlet az lett volna, hogy kijátszom a Füstkergetőt, feltápolom a srácokat az őrposztban, aztán beáldozom a füstkergetőt, hogy ki tudjam játszani A titánok szelét. Feri természetesen nem dőlt be ennek, a füstkergetővel gyorsan elbánt. Ennek ellenére szerencsére nem tudott megölni a körében, és a következő körben már meg tudtam oldani a szitut. A harmadik partira nem emlékszem, talán egy dupla Az erős gyengéjével eltett. Messze ezek voltak a legizgalmasabb meccsek a napon, kösz érte Feri!
2-1 ide.

Az utolsó fordulóban Bartus Gergő yetis Molluszkja ellen nyomtam. Amikor azt mondtam, hogy az óriásoktól féltem a legjobban azért volt, mert nem vágtam, hogy létezik ez a deck. Elmebeteg összeállítás, nagy gratula hozzá Gergő!

Az első partit ő kezdte, az első körben kirakott egy Földanya amulettjét. Volt a kezemben egy A természet rendje, gondoltam megvárom, mi van nála. Az ő keze kb. ez volt: Jégdárda, random yeti, Elmefagyasztó yeti. Nem álltam túl fényesen, szakítottam a kört, de miután a felső lap nem A kétségbeesés hatalma (vagy még egy A természet rendje) volt, feladtam. A második-harmadik meccsen nagy szerencsém volt, ugyanis mindkettő partit kétségbeesve kezdtem, és ki is tudtam pörögni. Gergő ellen volt pár jó lapom még, Az erős gyengéje, Tanulságos mese, sajnálom, hogy mindig ezen az egy lapon múlott, és persze a kezdésen. Ennek ellenére itt izgultam a legjobban a kezdés miatt, nagyon sokat számított mindegyik partinál. 2-1 ide.

Szeretném megköszönni Tamási Viktornak a pakli-ötletet és a lapokat, na meg hogy két és fél fordulón keresztül mellettem ült és fikázta a deckemet! 😀

HKK Blog: Mi a véleményed magáról a formátumról? Mennyire érzed kibalanszoltnak?

Varga Róbert: A formátum nagyon tetszik, és nem tudok azokkal egyetérteni, akik azt mondják, hogy el lett rontva a pontozás. Talán Az erő dala lehetett volna 10 pontos, de több nem. A dal deck koránt sem olyan broken, mint ahogyan sokan gondolják; egy sima leszedés vagy Az erős gyengéje be tudja akasztani a paklit. Még sok potenciál van ebben a formátumban, várom már a következő versenyt.

HKK Blog: A következő félévben harcba szállsz megint a Hatalom Szövetsége győzelemért?

Varga Róbert: Mindenképpen többet akarok versenyezni a következő félévben, és remélem sikerül a HSZ-ben is bejutni a top háromba.

HKK Blog: Gratulálunk még egyszer a győzelmedhez, bízunk benne, hogy nem ez volt az utolsó interjúd velünk!

Varga Róbert: Én is köszönöm szépen. Sok sikert srácok, király a blog!

Csető Zsolt

8 thoughts on “Interjú – Varga Róbert, a Dungeonös verseny győztese

  1. Elősször is mégegyszer nagy GRAT! 🙂
    Másodszor, meg Béla meg tudta volna oldani az UTÓLSÓ(ááá!) arochos jelződet,ha nem olyan láma! 😦

  2. Szívesen Robi!:).Nekem is ez volt a legélvezetesebb partym főleg,hogy az összes többit hoztam 3:0-ra:P(na de arcból vissza…:))
    Sztem viszont igenis elvolt pontozva a dal, túlontúl erős volt ebbe a környezetbe.A dalnokot kellett volna bepontozni és csókolom attól még dalolázhat bárki csak ne kereshesse ki ily könnyedén. A deck igy kb azt tudta az én esetemben, hogy ha nem volt túl sok(én is toltam kánterekkel) ellenlapja az ellennek akkor 2. max 3 körbe fixen nyer a változó miatt bármilyen szablap követő(kivéve arochos :D) ellen.Ez nem túl jó sztem.

  3. tudod, hogy nagoyn drukkoltam enked, csak ideges lettem, amikor egy bármilyen lap kellett volna a kombóhoz, és húztál egy tanulságos mesét 😀 ott kellett volna kikapni, és az lett volna a tanulságos mese XD

  4. Grat Robi így utólag is! Sztem egyszínűn is vicces lesz az Arochos + dal + mese kombináció, de legalábbis varázslatos 🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.