Szavazás – Laptervező pályázat

Itt az idő, hogy eldöntsük, mely lapötletek sikerültek a legjobbra az általatok beküldöttek közül.

A múlt héten indítottuk a HKK Blog első laptervező pályázatát, melyre végül 36 ötlet érkezett. Ezúton is köszönjük őket!

A szavazás a hét végéig fog futni, a három legjobban teljesítő laptervet pedig továbbküldjük a tesztelésre. Ne keseredjen el azonban az sem, akinek az ötlete nem kerül fel a dobogóra: a kártyák mindegyike felhasználásra kerülhet a későbbiekben, ha kellően jónak ötletesnek bizonyulnak.

A teljesen egyenlő feltételek érdekében neveket nem mellékeltünk a lapok mellé: kérünk benneteket, hogy erre a hozzászólások között se tegyetek utalást, és kerüljétek a negatív, lejárató kampányt is!

A voksokat a laptervek alatt található dobozban adhatjátok le!

2 VP Elf mesterharcos (új)
Fairlight, kalandozó, elf, KF, [4]/2

Aktívan jön játékba. Láthatatlan. Nem lehet hatás célpontja. Ahhoz, hogy a harc fázisban támadhasson, nem kell az őrposztban lennie (de aktív kell, hogy legyen), és nem lehet neki visszatámadni. (P): célpont lény vagy játékos sebződik 2-t.

5 VP Az angyalok királya
Raia, avatár, [6]/[6]

Amennyi Raia lapod van, annyival olcsóbb, de max. 4-gyel. Kijátszásakor kapsz annyi Kisebb angyalt, amennyi Raia lapod volt az asztalon. Az angyalok királyából körönként max. 2-t játszhatsz ki. Áramlás: kapsz egy Kisebb angyalt.

“A hatalmas szárnyaival egy csapással leverte Leah csontvázseregét.”

1 VP Igazságos döntés
színtelen, azonnali, reakció

Megakadályoz egy lapot. Sikeres kijátszása után sebződsz 4 ÉP-t és dobj egy lapot a kezedből a semmibe (ha nincs lap a kezedben, sebződsz 4 ÉP-t).

4 VP A föld sárkánya (új)
Tharr, szörny, sárkány, rezisztencia, [5]/5

Repül. Olyan lények nem tudják megtámadni, amelyeknek van valamilyen speciális képessége vagy hátránya. Ha az ellenfél kijátszik egy ilyen lényt, választásod szerint veszít 1 VP-t, vagy sebződik 1 ÉP-t.

Ősi szövetség
szabálylap

Nem használhatsz mellette követőt. Nem lehet megszüntetni. 5 lappal kezded a játékot. A játék elején válassz ki két lény altípust. Ha egy lap az egyik altípusra hivatkozik (bárhogy), az érvényes lesz a másik altípusra is, és fordítva. Veszélyes faj formátumon nem használható.

6 VP A káosz írmagja
Chara-din, általános, ősmágia

Idézési költségéből annyi VP-t helyettesíthetsz 1-1 ÉP feláldozásával, ahány Chara-din lényt megmutatsz a kezedből (de max. 4 VP-t). Ellenfeled szabálylapja, követője és minden lapja (helyszín is) a következő kör végéig elveszíti az összes képességét, majd minden lény passzívan a tartalékba kerül. Ezután keress elő a paklidból egy Chara-din lényt, és rakd játékba aktívan.

1 VP Tébolyult sámán
Chara-din, kalandozó, ember, KF, 0/3

Nem kerülhet rá lap. 0 VP: megakadályoz egy lapot. 0 VP: célpont lap (kivéve önmaga) a gyűjtőbe kerül. Hátrány: miután az egyik képességét használtad, a Tébolyult sámán mindenképpen célpont ellenfeled tartalékjába kerül passzívan.

“Egyes sámánok elfogadják Chara-din ajánlatát, és a szinte korlátlan hatalomért cserébe hajlandóak ép eszüket áldozni.”

3 ZSZ Vámpírcsontváz
Leah, szörny, vámpír, csontváz, élőholt, KF, 2 SZK, 3/3

Repül. Sikeres kijátszásakor tegyél a tartalékodba két denevérjelzőt (1/1-es Leah lények). 3 ZSZ: tegyél a tartalékodba két denevérjelzőt. Ha a Vámpírcsontváz bármilyen módon a gyűjtőbe kerülne, helyette áldozz fel egy denevérjelzőt. Ha a gyűjtődben van, bármely gyógyulási fázisban a tartalékodba rakhatod, ha feláldozod 3 ÉP-det (kijátszáskori képessége nem jön létre).

1 VP 1 nekron Sir Barracuda
Bárd, galetki, KF, 1 SZK, 2/2

Sikeres kijátszásakor húzz egy lapot vagy kapsz 1 SZK-t. Ha egyiket sem választod, aktívan kerül játékba. Minden galetkid annyi plusz sebzést és plusz ÉP-t kap, ahány rátett lap van rajta. Bármilyen galetkire tett lapodat feláldozhatod reakcióként a testrész-szabály szerint, mintha testrészt áldoznál.

“Sir Barracuda mindig pontosan tudta, mit kellene tenni. Kár, hogy soha senki nem hallgatott rá – Hegymélyi Ki-kicsoda.”

Bufa követője
színtelen, követő

Megszüntetés: 12 max. ÉP, 15 max. VP (csak max. ÉP/VP). 4 VP: közvetlenül azután használhatod, hogy kijátszottál egy Bufa lapot. A kijátszott lap a Semmibe kerül, és vagy húzz egy lapot, vagy végy vissza egy Bufa lapot a gyűjtődből a kezedbe, körönként max. 2-szer. Ha a lap nem jött létre, akkor csak 1 Vp-t kell elköltened. Hátrány: Paklidban a megengedettnél 1-gyel kevesebb színt használhatsz, de legfeljebb 2-t és nem lehet köztük Rhatt.

1 VP Fantomlány
Elenios, kalandozó, ember, vízió, KF, 3/2

Repül. KF-es tárgyakat mindenképpen ingyen tehetsz rá, minden módosítólól (szabálylap, követő is) függetlenül. Amikor a kör végén a gyüjtőbe kerül, a rajta lévő lapokat vedd vissza a kezedbe.

“Sok magányos kalandozó életét megkönnyíti ez a tűnékeny társ.”

1 VP Jeges vihar
Leah, azonnali, hideg

Célpont lap passzivizálódik és kap 2 dermesztésjelzőt. Ellenfeled következő asztalon maradó lapja passzívan jön játékba és kap 2 dermesztésjelzőt.

2 VP Büntetés-végrehajtó
Tolvaj, galetki, KF, 1 SZK, 2/2

Kijátszásakor célpont lényről levehetsz minden életjelzőt. 1 nekron: célpont lap kap egy jelzőt, ami 4 ÉP-s büntetést ad a lapnak (egy körben egyszer). 1 VP: Célpont büntetéssel rendelkező lap a gyűjtőbe kerül, és választásod szerint a lap büntetése nem sül ki, vagy húzz egy lapot (csak saját körben, körönként egyszer).

Négy évszak
szabálylap

Tavasz: az előkészítő fázisodban kapsz két paraszt jelzőt (0/1-es ember altípusú kalandozó) passzívan a tartalékodba. Nyár: minden játékban lévő paraszt jelző után kapsz plusz egy VP-t. Ősz: minden lényed kap +2 sebzést. Tél: minden lényed kap +2 ÉP-t. Az első kör a tavasszal kezdődik, s minden körben a következő évszak hatásai lépnek életbe. A 4. kör után újraindul az évszakok váltakozása.

2 ZSZ Nagyobb Zan
Dornodon, tárgy

Sikeres kijátszása után és minden előkészítő fázisodban válassz ki egy lapot a paklidból! A Nagyobb Zan minden szempontból tökéletesen lemásolja a lapot, tekintsd úgy, mintha azt játszottad volna ki! Minden előkészítő fázisodban különböző lapot kell választanod.

1 VP A hatalom illúziója (új)
Raia, általános, vízió

Idézési költsége semmilyen módon nem módosítható. Húzz egy lapot és kapsz 1 VP-t.

2 VP 1 nekron Homokgólem
Fairlight, szörny, gólem, 1 SZK, 1/3

Idézési költsége nem módosítható. A lapok ősmágiája nem működik. Büntetés: 2 VP elvesztése. Áramlás: ellenfeled veszít 2 VP-t.

“Azt hittük a hőségnél nincs rosszabb egy sivatagban…”

2 VP Timera szolgálólánya (új)
Elenios, kalandozó, elf, KF, 0/3

Nem lehet forrás célpontja. 0 VP, dobj egy kockával (csak saját körben, körönként egyszer). Ha az eredmény: 1: célpont játékos sebződik 3 ÉP-t. 2: célpont lény kap 2 méreg- vagy 2 álomjelzőt. 3: célpont gyűjtőből max. 3 lap a semmibe kerül. 4: kapsz 3 VP-t vagy húzz egy lapot. 5: célpont nem-lény lap a gyűjtőbe kerül. 6: gyógyulsz 7-et.

1 VP Augur taktikája
Raia, azonnali, védekezés

Keress elő a paklidból egy reakció altipusú lapot, vagy egy olyan lapot, amelyet ki lehet játszani reakcióként, vagy egy képességét lehet reakcióként használni. Ha 3 VP-ért játszod ki, akkor 2, ha 5 VP-ért, akkor 3 ilyen lapot kereshetsz. Védekezésként 1 lapot keres.

“A megelőzés a legjobb taktika az ellenfeled megbénítására!”

1 VP Lilian
Leah, szörny, kísértet, élőholt, 1 SZK, 0/1

Áldozd fel: kapsz 1 VP-t és gyógyulsz 1 ÉP-t. Ha a gyűjtődben van és van rajta kívül még Leah lény a gyűjtődben, a fő fázisodban körönként egyszer visszaveheted a kezedbe, majd ezután, ha akarod, ellenfelednek választania kell véletlenszerűen egy lapot a kezedből, amit a gyűjtőbe kell dobnod. Ha a gyűjtőbe dobott lap Lilian, egy célpont lapot vagy önálló jelzőt a gyűjtőbe küldhetsz. Egy körben csak egy Liliant vehetsz vissza a kezedbe.

1 ZSZ Szemtelen ördögfióka
Dornodon, szörny, [3]/1

Repül. Láthatatlan. Sebző források nem hatnak rá. Ha megtámadják őt, akkor passzívan a tartalékba kerül.

“Szemtelenségüknél, csak gyávaságuk volt nagyobb… – Urgod”

2 VP Jéggólem
Leah, szörny, gólem, 2/1

Idézési költségét helyettesítheted egy hidegsebzéssel bíró lény kézből gyűjtőbe dobásával. Ha hidegsebzés vagy vízsebzés érné, tegyél rá egy +1/+1-et jelentő jelzőt.

Manatenger
szabálylap

A játékot 5 lappal kezded. A paklidnak legalább 46 laposnak kell lennie. A kezdés kidobása előtt ellenfeled átnézheti a paklidat és 1 lapodat a semmibe teheti. Minden játékos 3 VP-ről kezdi a mérkőzést.

2 VP 4 nekron Szkarabeuszfajzat
Tharr, szörny, háló, [7]/8

Mindenképpen aktívan jön a játékba. Nem lehet rá reagálni, nem lehet kézből eldobatni, másolni, passzivizálni. Semmilyen módon nem kerülhet rá lap vagy jelző. Immúnis a direkt sebző harci képességekre. Áramlás: kör végén húzz két lapot!

7 VP Őrangyal
Raia, avatár, horgony, 0/1

Ha a kör végén az ÉP-d 1 alatt van, rakj egy Őrangyalt a kezedből vagy a gyűjtődből az őrposztodba. Amíg az őrposztodban van, addig semmilyen módon nem veszítheted el a játékot. Ha kikerül a játékból, rakd a semmibe. Áramlás: gyógyulsz 7 ÉP-t, és kapsz 1 VP-t.

2 VP Tükörmorf
színtelen, szörny, 1 SZK, X/X

Sikeres kijátszásakor mutass meg egy max. 4 idézési költségű, altípussal rendelkező lényt a paklidból! Kijátszásakor a Tükörmorf ennek a lénynek számít (a kijátszáskori képességek létrejönnek). Hátrány: Késleltetett hatás: 2: a semmibe kerül.

“Milyen ügyes másolat… melyik is az? – Kreátor”

1 VP Aranyhal
Fairlight, szörny, 1 SZK, 0/3

Keverd vissza a paklidba asztalról: kapsz 2 VP-t VAGY húzz egy lapot most és egyet a kör végén VAGY célpont lap a gyűjtőbe kerül VAGY ellenfeled eldob egy általad választott lapot VAGY célpont játékos sebződik vagy gyógyul 4 ÉP-t.

“Dobj vissza, és teljesítem egy kívánságod.”

X VP Új dallam
Chara-din, azonnali, ősmágia

X annyi, ahány lap van ellenfeled kezében, de max. 4. Célpont lap a gyűjtőbe kerül, vagy minden lény sebződik 2 ÉP-t, vagy célpont játékos következő húzás fázisa elmarad és az Új dallam a gyűjtő helyett a semmibe kerül. Áramlás: kapsz 2 VP-t, vagy a következő húzás fázisodban +1 lapot húzol.

3 VP Zin, a mindenható
Bufa, galetki, KF, 1 SZK, [2]/3

Aktívan jön játékba. Nevezz meg két színt vagy laptípust. Minden megnevezett színű vagy típusú lap idézési költsége 1 VP-vel kevesebb. Ha a kör végén van legalább két ilyen típusú lapod játékban, húzhatsz egy lapot. Minden nem ilyen színű vagy típusú lap idézési költsége 1 VP-vel több és passzívan jönnek játékba. P, X ZSZ: ossz el X játékban lévő lapok közt X elmúlás- vagy X dermesztésjelzőt vagy célpont gyűjtőből rakj át X+1 lapot a semmibe. Áldozd fel és rakd a semmibe: megakadályoz megnevezett típusú vagy színű lapot.

2 VP Hazárdírozás
Fairlight, általános

Keress elő 2 lapot a paklidból és mutasd meg őket. Hazárdírozást nem kereshetsz elő. Hátrány: célpont ellenfeled előkereshet 1 lapot a paklijából és kap 1 VP-t.

“Előbb-utóbb be kell jönnie a Nagy Számok Törvénye alapján.”

3 VP Bosszantó bónusz
színtelen, azonnali

Vegyél vissza egy max. 3 idézési költségű lapot valamelyik játékos gyűjtőjéből. Ezt a lapot ebben a körben ingyen kijátszhatod. A kijátszása után a lap a semmibe kerül. Hátrány: a következő köröd elmarad.

5 VP Ewgbert álma
Fairlight, általános, mentális

Célpont játékos felfordítja a paklija felső lapját (meg kell mutatni) és a lapon található számjegyek (idézési költség, leírásban található számjegyek, sebzés, ÉP, SP stb.) összege legyen X. Ha X<5, akkor a játékos sebződik 8 ÉP-t, ha 4<X<10, akkor a játékos gyógyul 8 ÉP-t,
ha pedig 10<X, akkor a játékos kap 8 VP-t és húz két lapot. Ezután a lap a semmibe kerül.

“Ewgbert csak egyszer árulta el mit álmodott… de az valóra is vált! – Maedin”

Arzenálforgató
követő, hordaparancsnok, KF, 0/1

Semmilyen módon nem veszítheti el a képességét. A játék elején lényként az őrposztba kerül,
onnan nem kerülhet ki, és semmilyen módon nem kerülhet ki az irányításod alól. Méregre immúnis. Annyi célpont lényt támadhat, amennyi tárgy van rajta, és ha minden őrposztban lévő lényt támad, támadhat játékost is. Nem lehet az őrposztodban rajta kívül másik lény. Ha sebződne vagy gyógyulna, helyette te sebződsz illetve gyógyulsz. Nem hal meg attól, ha ÉP-je 1 alá csökken.

1 SZK Goblin kulacs (új)
Tharr, tárgy, kincs

Ha van játékban goblinod, ingyen kijátszhatod. Áldozd fel: kapsz X vp-t és X szk-t (X annyi, ahány Tharr lapod van játékban vele együtt, az első két körödben X max. 3 lehet), és kör végén húzz egy lapot.

2 VP Nevelő (új)
Raia, kalandozó, kobudera, KF, 0/3

Repül. P, tegyél rá két álomjelzőt: minden KF ikonnal nem rendelkező lény passzívan a gazdája tartalékjába kerül, majd kapsz annyi VP-t ahány lény így passzivizálódott. Ha nem passzivizált lényt, akkor húzz egy lapot. Büntetés: 3 ÉP.

2 ZSZ Motyogó hírnök (új)
Leah, szörny, motyogó, élőholt, KF, 1 SZK, 1/3

Sikeres kijátszása után 1 nekron elköltésével kikereshetsz egy motyogót a paklidból (de motyogó hírnököt nem kereshetsz így). Motyogóid 1-gyel olcsóbbak, de nem mehet így idézési költségük 1 alá. Ha a gyűjtődben van, akkor tedd át a semmibe: kikereshetsz egy motyogót a paklidból vagy megakadályoz egy max. 2-es lény lapot.

25 thoughts on “Szavazás – Laptervező pályázat

  1. Ezúton kérünk titeket (bár reméltem, hogy nem kell sort keríteni rá, de egy hozzászólás már így is törölve lett), hogy a feleslegesen és túlzóan negatív töltetű hozzászólásokat tartsátok meg, legalább a szavazás végéig. Nem szeretnénk hogy a könnyen igen élesre, erősre sikerülő kritikákkal másokat befolyásolnátok, hadd szavazzon mindenki saját belátása szerint. Köszönjük, sok sikert a tervezőknek!

  2. Tényleg szerencsésebb lenne, ha több lapra is lehetne szavazni (3-5). Így nagyon torz lesz az eseredmény ~50 szavazóval.

  3. És a lapokat szubjektíve értékelni itt lehet, vagy az is legyen tabu?

    Másik kérdés: Csak a szavazatok döntenek vagy lesz szakmai zsűri is? Csak mert nem akarom, hogy ugyanaz legyen, mint tavaly az Omen-nél…

  4. A hatalom illúziója(új) egy Raia követőjével nem is lehetne rossz….Körönként 1 vp-ért 1 Kisebb angyal+1 húzott lap.

  5. A szavazós modult sajnos csak így (egy szavazat) tudjuk beállítani, ha el akarjuk kerülni a visszaéléseket és a többszöri szavazást.

    Viszont: ötvennél már most jóval több szavazat érkezett.

    @Bubu: le lehet írni, hogy ki mire szavazott, vagy hogy kinek miért tetszik egy bizonyos lap, de a kritikákkal várjuk meg az eredményhirdetést, nem szeretnénk, ha bárkinek is negatív befolyásolás párosulna az ötletének.

  6. És hogy zárja ki a rendszer a többszörös szavazás lehetőségét? Az IP címet figyeli? Csak mert aki olyan előfizetéssel rendelkezik, ami dinamikus IP-cím-kiosztással dolgozik, ott ugyanaz a személy, ugyanarról a gépről, de más-más IP-címről többször is tud szavazni. Szerintem.

  7. Akkor a Tükörmorf tervezőjét ezúton is megdicsérem :). Sztem kell alakítani kicsit a lapon, de ötletes, érthető és jó.

  8. Nem akarom lehúzni a Tükörmorfot,de nekem meg nem tetszik. Szerintem egy Alakváltó ősköd light (bocsánat,ha bántó a komment)

  9. Nagyon eredeti lapok lettek. Gratula mindenkinek!
    A színesítő szövegek pedig telitalálatok! 😀

  10. A szemtelen ördögfióka a legötletesebb, +1 neki, azon kívül az Ewgbert álmát, és a Négy évszakot, kicsit átdolgozva látnám szívesen.

    De őszintén szólva, a többi katasztrófa, vagy süt az átgondolatlanság a túl erős képességekről, vagy meglévő lapok, egy hangyányit újragondolva.

    A szavazást én korlátoznám szöveges indoklással kommentben, vagy emailben.

  11. Én annak nem örülök, hogy hiába küldtem be időben a laptervemet, sajnos nem került ki. 😦 Viszont itt a lapok nagyjából fele teljesen korrekt és átgondolt szerintem. A több körös szavazás jó lenne amúgy.

  12. @Zorall: Nem csak az a harminc ember látogatja az oldalt, aki kommentelni szokott, naponta többszázan olvasnak bennünket.

    @Gombocz: Kaptál visszajelzést? Ha nem, akkor nem kaptuk meg a leveledet.

  13. Az sirály, ha valaki épp a H(eti) K(aland) K(örút) blogot kereste, beszabadul ide és kattintgat pár lapot, ami alapján szűrítek a tesztelésre bocsájtható lapokat… 😛

  14. Nem akarok unnepronto lenni 😉 de igazabol ez ugy van, hogy ha valami megtetszik nekem innen, akkor akkor is felrakom a listara, ha nincs az elso barhanyban. Nyilvan figyelembe fogom venni azt is, mi tetszik nektek legjobban.
    Azert igy elsore a legtobb lap szoveg-hosszusagaval vannak gondjaim…

  15. @Balage: Igen, erre akartam utalni én is többször. 🙂

    Elsősorban egy felületként fogjátok fel ezt a posztot, és csak másodsorban versenyként.

  16. Ahriman szerint:

    Persze mindenki olyan véleményt mond, amilyet akar, de azért kb. 40 lapra kijelenteni, hogy ‘katasztrófa’, az talán egy kicsikét túlzás. Főleg, mert egyáltalán nincs igazad, szerintem (és 5 éve foglalkozom lapötletekkel) van itt 10-15 elég jól sikerült lap.

    Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy az általad megnevezett 3 lapból 2 sztem a mezőny második felében van (a harmadik nekem is tetszik). De most nem mondok neveket, mert nem akarom befolyásolni a szavazást

  17. Azért látszik, hogy a lapom szövegéből, hogy vasárnap este 11 körül félálomban írtam 😀 Így utólag modosítanék rajta egy pöppet.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.