Bukottak és felemelkedettek – Zanszilánkok (2. rész)

Lássuk azokat a lapokat, melyek a vártnál jobban teljesítettek.

Éppen egy éve annak, hogy a Vigyázz Autó hasábjain egy cikksorozat keretein belül vizsgáltuk meg, hogy mely lapok futották be a legérdekesebb karriert az előző néhány kiegészítőből. A‘Bukottak és felemelkedettek’ most visszatér: miután a Zanszilánkok kiegészítőt leváltotta az Istenek Viadala, ezért itt az ideje, hogy megnézzük, a tavalyi lapok közül melyek mentek szembe az előzetes várakozásokkal.

Írásunkat két részre bontottuk. Az első felvonásban a bukottakkal foglalkoztunk, melyek nagy ígéreteknek tűntek, ám végül máshogy alakult a pályafutásuk, mint ahogy arra a játékosok eleinte számítottak.Ma pedig a felemelkedettek kerülnek sorra, vagyis azok a lapok, melyekkel kezdetben nem sokan foglalkoztak, ám idővel mégis helyet találtak maguknak a játékban. Vizsgálódásunk során első sorban a hagyományos környezetre fókuszálunk, szubjektív meglátásainkat és tapasztalatainkat felhasználva.

A felemelkedettek

orgling_osanyaÁldozati orgling, Orgling mágus és Orgling ősanya: Ritka az, hogy egy teljesen periférián kívüli etnikum mindössze három lap megjelenésével a top versenypaklik közé kerüljön, az orglingoknak azonban sikerült mindez. A rendkívül bosszantó képességekkel ellátott disznókutyák szinte megoldhatatlan akadályként özönlötték el asztalokat, az alig levakarható lények ellen pedig a gyógyulás sem segített. Erejüket jól mutatja, hogy más paklikban is rendre felbukkantak: ilyen szempontból egyértelműen az Orgling ősanya bizonyult a leguniverzálisabbnak, de az Áldozati orglingban rejlő egyéb lehetőségek is megmutatkoztak az általunk kifejlesztett Életadós kombóban. Az orgling-szituációt jól jellemzi, hogy sokan még a kitiltásukat követelték fél évvel ezelőtt.

Bomtar trükkje: Hiába a kis köd ikon, egy 3-ért jövő, varázslat-alapú laplopás nem feltétlenül tűnt nagy dolognak a kiegészítő megjelenésekor. A gyakorlat azonban végül mást diktált: a Bomtar trükkje egyike lett azon lapoknak, melyből szinte minden köd pakliban (különösen a Bűvös erdős változatban) ott figyel a három darab, ráadásul más, kontroll-jellegű paklikban is előszeretettel fel-feltűnt. Kissé borsos ára ellenére van egy nagyon nagy előnye is a többi lopáshoz képest: ha leszedik a bűbájt, a lopott lap nem kerül vissza.

lopakodo_ganuidLopakodó ganüid: Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy megjelenésekor az ég világon senki sem foglalkozott a Lopakodó ganüiddel, aki az egyik napról a másikra lett gyakran használt kártya. Én személy szerint Dárday Gergelynél láttam először egy Beholderes versenyen, ahol meglepett, hogy mennyire jól működött, azóta pedig hirtelen elkezdték használni a játékosok. Bizonyára a semmizések felértékelődése is jót tett neki.

Magányos torony: A Magányos torony a Zanszilánkok “évad” utolsó harmadában robbant be a köztudatba, amikor is a játékosok felfedezték a benne rejlő kombó-lehetőséget. Mivel nincs rajta felső korlát, ezért egy esetleges ingyen történő kijátszással végtelent lehet vele sebezni – ezt kezdetben A moák fénykorával, nem sokkal később pedig a még olcsóbb Délibábbal oldották meg a játékosok. Új kombópakli született tehát általa.

megrontott_lelekLidércúr és Megrontott lélek: A gyűjtőgenerálós pakli a Zanszilánkok megjelenésekor még nem igen volt tényező a játékban, napjainkban azonban a gyűjtő az egyik leghatékonyabb erőforrásként van számon tartva. Ehhez persze kellettek olyan lapok is, melyek hatékonyan növelik gyűjtőnket, a Lidércúr és a Megrontott lélek pedig kiválóan illeszkedett ebbe a koncepcióba, akik szépen lassan felkapaszkodtak a kiegészítő elitjébe.

Megrontott trikornis: A Megrontott trikornis kezdetben nem tűnt többnek egy használható lapnak a zanszilánkos pakliba, multifunkcionalitása és kellemes méretei miatt azonban végül számos deckbe befurakodott, és gyakran viszontláthattuk a versenyasztalokon. Az ő esetében is mindenképpen meg kell említeni, hogy semmizős képessége a gyűjtőgenerálás elterjedésével még inkább felértékelődött. Manapság már az egyik leguniverzálisabban használható gyak-nemgyak lap.

Ongóliant légiós: A többség eleinte egy vállrándítással elintézte az Ongóliant légióst, a játékosok kreativitása azonban végül komolyabb szerepet biztosított neki. Nem csak az elmúlt év során többször fel-felbukkanó óriás pakliban kapott ugyanis szerepet, hanem a benne rejlő kombó-lehetőséget is felfedezték, hiszen Molitár dobbal végtelen sebzésre képes.

quwarg_szeltancosQuwarg széltáncos: A Quwarg széltáncos a már többször említett gyűjtőgenerálós paklik elterjedésével igazi versenylappá vált, hiszen izgalmas képességét – miszerint varázspont-költség nélkül rendre feltámaszthatjuk – itt tudta a leginkább kamatoztatni. Azóta az ilyen deckek egyik legfontosabb ölésének számít.

Sztatikus gólem: Nem vitás, hogy a Sztatikus gólemben rejlő potenciált már a kezdetekkor és érezték a játékosok (különösen a Vérkeszeggel összehasonlítva), ha azonban a jelenlegi helyzetet nézzük, akkor egyértelműen kijelenthető, hogy a remek villámló szörnyeteg a várakozásokon felül teljesített, hiszen jelenleg ő a HKK egyik legjobb lénye.

Vérfarkas preventor: A vérfarkas pakli reneszánsza nem jött el a Zanszilánkok megjelenésével, a Vérfarkas preventor azonban számos pakliba beverekedte magát: egyért kezet nézni, jó esetben dobatni és hármakat ütögetni végül még annál is hasznosabbnak bizonyult, mint azt eleinte hittük. Mint a fentiek közül többen, úgy ő is a gyűjtőgenerálós pakliban teljesített a legjobban, hiszen hatékony ellenszernek bizonyult a gonosz semmizések ellen.

Szerintetek mely lapok tudtak még előretörni a középszerűségből?

Csető Zsolt

Reklámok

10 thoughts on “Bukottak és felemelkedettek – Zanszilánkok (2. rész)

  1. Én személy szerint nem érzem annyira felemelkedettnek a Bomtar trükköt. A trükk leszedésével repül a gyűjtőbe a lopott lap is,3 ködös erdőn kívül semmibe nem láttam még,szerintem máshova nem is jó különösebben,max jobb híján.

  2. a trükköt én is korlátozott formátumokon érzem csak erősnek, de én inkább azzal indokolnám, hogy a rhatt szín elég kevés pakliban fordul most elő, amúgy szerintem is egy eléggé erős lap, és Zorallka amit írsz, hogy: “csak” a gyűjtőbe küldi a lopott lapo, ha leszedik… hát kell ennél több? ellopsz egy lapot egy lopó lappal (mellesleg élettel is ellopja), aztán ő leszedi legrosszabb esetben egyből valami azonnalival. neki 2 lapjába került, és nem a mi lapunkra használta a leszedését. jobb esetben még a lopott lapot használhatjuk is egy ideig, a legjobb eset, amikor meg véglegesen megmarad, mert tudja az ellen, hogy nincs értelme pazarolnia rá a leszedést, mert nem kaphatja vissza. ennél erősebb lopó képesség már csak az, amikor ha a lopó lap kikerül, akkor is nálad marad, de ilyen ugye még nincsen… az egyszeri lopások persze ilyenek, de az ellen véd az élet. a bomtar trükk tehát a borsos ára ellenére is a legjobb lopások között van szerintem, nem mellesleg ködös, egyszerűen csak a színe rossz.

  3. Sztem kb. ezek. Ha a korlátozottabb formátumokat figyelembe vesszük, 1-2 elég érdekes galetki pakli megjelent, amibe az új lapokat használták, de ez hagyományoson nem lett elég erős. Így sztem ezek.

    ui.: Bár én Pécsett már decemberben mondtam, hogy a Megrontott trikornis a kieg. egyik legalábecsültebb lapja 🙂

  4. A Megrontott lélek mondjuk már a kieg. TOP 30-as listájánál, amit készítettetek, is a legjobb 20-ba volt, így az azért sztem nem akkora meglepetés.

  5. SiZo:ebben is van igazság,de amióta a Rabszolgaságot 2-ért többször ki lehet rakni,vagy mióta klántaggal lopott lap marad,nekem ez a trükk ilyen formában ennyi VP-ért sosem volt meggyőző. Ha már ilyen formában akarok lopni,akkor Tűnékenyezek inkább,persze az érveid jogosak.

  6. Igen,de erre számítottunk is,hogy az lesz. Tehát pont úgy teljesít,ahogy a megfelelő koncepcióban kell,viszont emiatt erre a listára szerintem ok nélkül került fel.

  7. A Bomtar trükk ködös börtönbe is kiváló! Páran már ismerhetik, aki meg még ebben nem látta, csak a Bűvös erdős változatban, az kukkoljon jobban!
    Hogy felemelkedett-e? Nem hiszem, egyszerűen sokszor jó lap.

  8. Jól esik, hogy két általam megálmodott lap (previ + lidércúr) is felkerült a listára 🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.