Szombaton HKK Blog verseny, új akciókkal!

A korábbinál is több kedvezménnyel és nyereménnyel várunk benneteket első idei versenyünkön, ahol egy rendkívül különleges formátumon tehetitek próbára tudásotokat.

Január 19-én, szombaton kerül sor a HKK Blog első 2013-as versenyére, ahol egy korábban még sehol sem kipróbált ábécés formátumon csaphattok majd össze egymással az értékes nyereményekért.

Nevezési díjaink változatlanok: Hatalom Szövetsége tagságtól függően a profik 1000 / 800 Ft-ért, az amatőrök pedig 600/ 500 Ft-ért indulhatnak. Kedvezményeink sorát azonban jelentősen kibővítettük. Továbbra is 200 Ft-ért nevezhetnek a 12 évnél fiatalabb játékosok, illetve azok az amatőrök, akik 50 km-nél messzebbről érkeznek. Szeretnénk emellett a női játékosokat is játékra csábítani, így az idei évtől ők is 200 Ft-ért nevezhetnek.

Szeretnénk bátorítani mindenkit arra, hogy barátainak is mutassa meg ezt a remek játékot, ennek érdekében pedig további új akciókat vezettünk be. Mostantól minden olyan játékos ingyen nevezhet nálunk, aki még egyetlen HKK Blog versenyen sem indult. És ez még nem minden! Minden versenyen biztosítani fogunk ugyanis ingyenes indulási lehetőséget bizonyos kondíciók mellett. Januárban ez az alábbi lesz: ingyen indulhat minden olyan játékos, aki csak gyakori és nem gyakori lapokat használ paklijában a versenyen.

Reméljük, hogy a rendszeresen versenyre járó veteránok mellett minél több új arcot sikerül elcsábítanunk, bővítve ezzel a rendszeresen kártyázó játékosok táborát. Szombaton találkozunk!

A januári verseny

  • Időpont: január 19. (szombat), 10 óra (kezdés 10:30-kor)
  • Helyszín: Budapest, Dungeon Szerepjáték Szaküzlet és Klub, Erzsébet körút 37.
  • Formátum: Egyedi verseny*

A szabályok

  • Mindenkinek minimum 35 lapos paklival kell indulnia.
  • A pakliban minden lapnak különböző betűvel kell kezdődnie, a 44 betűs magyar ábécé szerint (A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, Q, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, W, X, Y, Z, Zs). A név eleji ‘A’ és ‘Az’ névelőket nem kell figyelembe venni, tehát A gyenge ereje például ‘Gy’ betűs lapnak számít.
  • Nincs négyszínkorlát.
  • Nincs kiegészítő pakli.
  • Tiltott minden szabálylap és követő. Tiltott minden olyan lap, amely az ellenfél paklijának a tetejéről a gyűjtőbe vagy a semmibe dobat. A szokásosak mellett tiltott a Mardakor bölcs, az Enyészet és a Szem szimbólum is.

Nevezési díjak

  • Profiknak: 1.000 Ft (Hatalom Szövetsége tagságival 800 Ft)
  • Amatőröknek: 600 Ft (Hatalom Szövetsége tagságival 500 Ft)

Kedvezményekkel is szolgálunk: azoknak az amatőr játékosoknak, akik 50 km-nél messzebbről érkeznek 200 Ft a nevezés, mint ahogyan a 12 évnél fiatalabb és a női játékosoknak is.

Ingyen nevezhet mindenki, aki először vesz részt HKK Blog által szervezett versenyen. Emellett januárban ingyen nevezhet mindenki, aki kizárólag gyakori és nem gyakori lapokat használ a paklijában.

Érdemes emellett minél előbb megérkezni a versenyre, hiszen az első 20 játékos, aki a helyszínen regisztrál egy véletlenszerű ajándék lapot kap a legújabb Zén kiegészítőből.

Ha azt szeretnéd, hogy biztosan legyen helyed, a hkkblog@gmail.com email címen előnezevésre is van lehetőség – nagyjából 50 játékos a maximális létszám.

Díjazás

  • I. helyezett: 6 Istenek Viadala + A lich élete
  • II. helyezett: 6 Istenek Viadala
  • III. helyezett: 5 Istenek Viadala
  • IV. helyezett: 4 Istenek Viadala
  • V. helyezett: 3 Istenek Viadala
  • VI. helyezett: 2 Istenek Viadala
  • VII – X. helyezett: 1 Istenek Viadala
  • I. amatőr: 1 Istenek Viadala + Univerzális megoldás + beülő a következő versenyre
  • II. amatőr: 1 Istenek Viadala
  • III. amatőr: 1 Zanszilánkok
  • IV. amatőr: 1 Zanszilánkok
  • V. amatőr: 1 nagykiegészítő
  • VI – X. amatőr: 1 Zén kiegészítő

Emellett minden más helyezett egy ajándék HKK zsákbamacskát kap vígaszdíjként.

Zsákbamacska

A HKK Zsákbamacskában értékes HKK lapokat, ultraritkát, HKK kiegészítőket és versenybeülőket bonthatsz. 1 húzás ára: 200 Ft. 3 húzás ára: 500 Ft. Azon játékosok között, akik legalább 1.000 Ft értékben vásárolnak Istenek Viadala kiegészítőket sorsolunk ki.

Tippverseny

Minden versenyünkön tippversenyt indítunk, ahol a helyesen tippelők féláron nevezhetnek következő versenyünkön. Januári kérdésünk az alábbi: Hányan fognak a versenyen Az erős erejével játszani?

Blogliga

A Blogligával kapcsolatos tudnivalókról itt olvashattok.

27 thoughts on “Szombaton HKK Blog verseny, új akciókkal!

  1. Nagyszerű akciók!Továbbra is óriási respect a blognak!
    Már nézem is milyen gyngyt lehetne összetenni:D
    Ha dzsungel is lesz a deckbe mit kapok?:P

  2. Ez a formátum nekem nem jön be 😦

    De annyi akció van itt, hogy egyszer valamikor muszáj lesz mennem egy blog versenyre 🙂

  3. Visszajelzés: Készüljünk az ábécés versenyre! (2. rész) « HKK Blog

  4. A fanyalgoknak: mi mar probalgatjuk otthon, iszonyat jo kis meccsek vannak, aki az egylapos formatumot szereti, ezt is fogja!

  5. Vagy legalább az az azt hiszem, Pécsett bevetett formátum, hogy minden ellenfél ellen 2-t kell játszani.

  6. Kérdés: A fenti példánál maradva, ha a Gy betűs lapom a Gyógyító köd,akkor az A betűhöz berakhatom A gyenge erejét?
    A leírásban az van,hogy nem kell figyelembe venni a névelőket(de lehet?),vagy kötelező érvénnyel nem számítanak? 🙂

  7. Visszajelzés: Készüljünk az ábécés versenyre! (3. rész) « HKK Blog

  8. lehet h már írtátok vhol csak nem találom de gyors kérdés: használhatok két gy betűvel kezdődő lapot az egyik gy a másik g betűhöz téve?

  9. Nem, mert ami Gy betűvel kezdődik, az Gy betűvel kezdődik és nem G-vel. 🙂

  10. “Manók lázadása (Zén) 2013. január 14.”

    “A HKK versenyeken az új lapokat mindig a megjelenésüket követő hónap 15-től lehetett használni. Ezt a szabályt június 1-től megváltoztatjuk. A zének mindig a hónap elején jelennek meg, ezeket már az adott hónap 15-étől lehet használni versenyeken. (A Felhők szárnyán zént június 1-től lehet használni.) Nagy kiegészítő az utóbbi években csak november végén jelenik, ennek lapjait december 1-től lehet használni.”

    Akkor a versenyen már használhatóak az új zén lapjai, ugye?

  11. Szerintem a január 14-i megjelenés nem “hónap eleji” ! Egyébként a többi felvetés jogos. 🙂
    Gice! Szerinted etikus egy 6 napja megjelent kis kieggel versenyre menni? (Nem azt mondom,hogy nincs igazad!) 🙂

  12. Visszajelzés: Készüljünk az ábécés versenyre! (4. rész) « HKK Blog

  13. Remek ötlet volt a verseny, köszönet a szervezésért! 🙂 A játékosok kitettek magukért. Sokkal színesebb volt a mezőny, mint vártam, ráadásul egyedi pakli nyert. Nagy grat Gice! 🙂

  14. …erről jut eszembe, egyre jobban tetszenek a dermesztésre képes lapok. 😀 R… gnómocska pl. 🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.