Akciós draft verseny szombaton!

Várunk mindenkit most szombaton a HKK Blog és a Dungeon közös szervezésű draft versenyén, ahol hihetetlen áron versenyezhettek, illetve juthattok hozzá 3 csomag Istenek Viadala kiegészítőhöz.

Az idei verseny-terveink nem merülnek ki a rendszeres havi megmérettetéseinken bevezetett új akciókkal: az idei évben a szokásos havi versenyek mellett egy-két havonta frissen bontott és draft versenyekkel is készülünk számotokra, hogy csillapítsuk az ezek iránt felgyülemlett éhséget.

istenek_viadalaAz első versenyre már ezen a héten, szombaton sor fog kerülni, ahol 3 csomag Istenek Viadalából kell majd paklit összeállítani. A nevezés – amely természetesen a kiegészítők árát is magában foglalja – mindössze 3.000 Ft lesz, vagyis nem elég, hogy a bolti árnál 900 forinttal olcsóbban juthatsz hozzá három kiegészítőhöz, de még versenyezhetsz is, ahol természetesen a nyeremények sem maradnak el.

Minden második játékos után egy darab Istenek Viadala kiegészítő kerül a díjalapba, érdemes tehát minél többen érkezni: szóljatok a barátoknak, töltsétek fel a kocsikat és a vonatkabinokat, hogy minél nagyobb díjalapért szállhassatok harcba! A legjobb amatőrök számára ezúttal is külön díjakkal készülünk, így a profi játékosok mellett is lesz esélye mindenkinek díjazott helyre kerülni.

Az alkalom különlegességét jól mutatja, hogy a novemberi megjelenés következtében ez lesz az első draft verseny Magyarországon az Istenek Viadala kiegészítőből, így egészen biztosan új és egyedi élmény vár rátok! Íme a legfontosabb tudnivalók a verseny kapcsán.

  • Időpont: január 26. (szombat), 10 óra
  • Helyszín: Budapest, Dungeon Szerepjáték Szaküzlet és Klub, Erzsébet körút 37.
  • Nevezési díj: 3.000 Ft
  • Formátum: Válogatós verseny (draft) 3 csomag Istenek Viadalából*
  • Díjazás: Minden második ember után egy darab Istenek Viadala kiegészítő kerül a díjalapba (felfelé kerekítve). Emellett az első helyezett egy szabadon választott kódos lapot (Molgan, Hétfejű hidra, Csáp-istenség) nyer. A legjobb amatőrt külön is díjazzuk.

*Minden játékosnak legalább 40 lapos paklit kell építenie. Négyszínkorlát van.

A hihetetlenül kedvezményes nevezési díj egyszeri alkalomra szól, úgyhogy semmiképp sem érdemes kihagynod a versenyt! Részvételi szándékodat kérjük jelezd a hkkblog@gmail.com címen, hogy előzetesen fel tudjuk mérni az igényeket a hely, valamint a paklik száma szempontjából.

Szeretettel várunk tehát mindenkit szombaton, ha pedig egy kis segítségre lenne szükséged a felkészülésben, vagy ha még sohasem voltál draft versenyen, akkor a következő napokban mindenképpen érdemes lesz elolvasnod segítségnyújtó írásainkat.

Csető Zsolt

27 thoughts on “Akciós draft verseny szombaton!

  1. “Az alkalom különlegességét jól mutatja, hogy a novemberi megjelenés következtében ez lesz az első draft verseny Magyarországon az Istenek Viadala kiegészítőből”

    Ez mit akarna jelenteni?

  2. Ez csak kedvcsináló. Ha Miskolcon megszavaztuk volna a draftot,már nem is lenne igaz 😀

  3. Korlátozásokon gondolkodtatok már?MI legyen tiltva esetleg ne úgy műküdjön ahogy stb.Sztem akad 1-2 túl erős lap.

  4. jó ötlet, bár biztosan nem jutok el rá. Sok játékos a ritkaszedegetésre fog menni, nem arra, hogy paklit építsen, de talán jó lesz.

  5. Feri: Ezt úgy szoktuk, hogy a résztvevők megbeszélik a verseny előtt. Ha jössz, írd be, hogy mit érzel erősnek! Én tuti jövök, de egyelőre nem mondanék lapot, sztem mehet a menet. Ha máshogy gondolod, írd le indoklással; lehet, hogy egyet fogunk érteni 🙂

  6. @S.R.: Hát igen, a Skydraft hozzá tartozik ehhez – de láttam én már olyan draftdekket, amiben 80%nyi ritka volt, mégis tudott nyerni egy “normál” draftdekk ellen. Vicces volt 🙂

  7. Igen pont ez miatt meglehetne azt is szavazni esetleg, hogy felírjuk a ritkákat kezdéskor és a végén kipakoljuk mind majd helyezésnek megfelelően kezdünk el válogatni lapokat.

  8. Sztem ez felesleges. Visznt azt jó lenne tudni, hogy hány lapos kell, h legyen a dekk.

  9. 40 lapos pakli kell (beleírom a kiírásba).

    A javaslatokat tiltásra természetesen írhatjátok!

    Az ültetést a random.org-ra bízzuk szokás szerint. 🙂

  10. A leszáll a köd pl kicsit parának tűnik.Talán nem lesz nehéz kiszedni beleőle 5-6ot.

  11. majd én megyek helyetted Gice! ha gondolod állhatod a nevezést, hogy azért ne maradj ki teljesen 😀

  12. Szép a kezdeményezés és jó az ár is, de ….
    – 3 nappal a verseny előtt szóltatok
    – 5 vidéki helyszínen rendeznek versenyt,ahova Pesti játékosok is jöhettek/jöttek volna (hozzánk tuti), így most nem jönnek

    Tehát eddig 3 hétvége fixen foglalt volt, hiszen Pesti versenyek voltak, most a 4.-et is lefoglaltátok, így nem maradt olyan hétvége ahova vidékiek úgy szervezhetnek versenyt, hogy Pesti játékosok is el tudnak jönni rá. Valamint, akár a nagyobb érdeklődés miatt környékbeli játékosok esetleg dilemma elé állnak, hogy felmenjenek e Pestre ezzel cserbenhagyva a helyieket.
    Ennek a dolognak a bevezetését kérlek gondoljátok át, mert szerintem elég nagy kicseszés a vidékiekkel (főleg velünk Ősiekkel, akikhez azért majdnem mindig érkeztek Pestről emberek).

  13. Mint írtuk, ezek nem rendszeres versenyek lesznek, nem a vidéki versenyek leépítése a célunk.

    A 3 napos felvetés jogos, de a dolog első sorban nem rajtunk múlt – így is nagy köszönet jár a Dungeonnek, hogy így és ebben a formában sikerült megszervezni ezt.

  14. Zsolt: Ennek örülök! Másik észrevétel, hogy még régebben kértünk titeket, hogy időben írjátok ki a köv havi versenyetek időpontját, hogy mi is tudjunk tervezni a fennmaradt hétvégére. Január 24.-e van és ez még nem történt meg februárra vonatkozóan. Kérlek, hogy amint lehet szervezzétek ezt le. Köszönöm!

  15. A korbács korlátozásán is elgondolkodnék.Ez a 2.kör nandie korbács +orgling vagy mestermágus 20 kicsit erősnek tűnik(és mindegyik gyakori).Ha 1 körbe csak egyszer sebezhetek vele és csak saját körbe már jobbnak tűnik hátha a saját körömbe kitudom lőni valamivel már.De ha az ellen kezd akkor ott ülök 1 manával ez ellen a kombó ellen és van 2 gyakori és 1 ngy lap amivel letudom reagálni és abból 2 asztalon maradó amire meg ő számít és letudja reagálni…

  16. Jól sejtem, hogy ez a verseny is teljes értékű Blogligás verseny? Nem tudok két egymást követő hétvégén szabad lenni, és máris 2 versenyes hátrányban vagyok mindenkihez képest 😦

  17. Nem, ez a verseny teljesen független a havi HKK Blogos versenyektől (nincs Blogliga, nem érvényes a versenybeülő sem).

  18. de sok a hiszti… gyerekek, ez egy lehetőség, nem is akár milyen, aki tud vele élni örüljön, aki meg nem, az hunyjon szemet felette, mivel úgysem volt senkinél betervezve (pont mivel azért legalább 1 héttel előre szoktunk már “gyúrni” a versenyekre), meg se nem HSZ, se nem ligás pont, olyan, mint ha csak összeülne pár ember játszogatni 🙂

  19. SiZónak igaza van, nekem is váratlanul jött, hál’istennek van olyan megértő a barátnőm, hogy elfogadja, a szombat most bizony kimarad a kártya miatt… 🙂

  20. Ja és még valami. Mivel van 10 követő, 2 tiltott lap, meg vagy 7 token, nem kéne levinni 35 lapra a dekkméretet? Ti mit gondoltok erről?

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.