Mit draftoljunk szombaton?

Avagy lássuk azokat a lapokat és koncepciókat, melyek előtérbe kerülhetnek a válogatós versenyen.

Draft-felkészítőnk első felvonásában első sorban a formátummal még csak ismerkedő játékosokat szólítottuk meg, végigmenve a legfontosabb tudnivalókon és elszórva néhány hasznos jótanácsot. Ma azonban a kezdőkön túl a veteránokat is megszólítjuk, hiszen nyíltan elmélkedünk egyet arról, amiről jelenleg minden bizonnyal mindenki, aki indulni tervez: hogy melyek lehetnek a legjobb koncepciók.

A draft nyerő receptje az alábbi: találjunk egy olyan paklit, amihez a lehető legtöbb lapot össze tudjuk szedni. Ehhez két dologra van szükségünk: az egyik az, hogy potenciálisan minél több megfelelő lap átfusson a kezünkön, vagyis a gyakori kártyákra jóval nagyobb eséllyel építhetünk, mint a ritkákra. A másik kritérium már jóval nagyobb kihívás: lehetőleg olyasvalamit kell választanunk, amit mások nem szednek az asztalnál, hiszen így nem akadnak el valamelyik riválisunknál a szükséges kártyák, és nem jutunk zsákutcába. Éppen ez adja a draft egyik nehézségét: bár az előzetes elképzelés sosem rossz, ha megvan, mindenképpen alternatív tervekkel a tarsolyunkban kell asztalhoz ülnünk, az improvizáció ugyanis kulcsfontosságú mozzanata a formátumnak – tudnunk kell gyorsan és hatékonyan változtatni, ha éppen úgy alakul a helyzet. Vagy ha csak szimplán valami brutál spoilert bontunk az első csomagból.

ryuku_harci_szekerHa kiforrott koncepcióban gondolkodunk, akkor elsőként mindenképpen a KF-es pakli kell, hogy eszünkbe jusson, mint legnyilvánvalóbb deck. A Baghar korbácsa ugyan a betiltás sorsára jutott, ám így is olyan remek tárgyak állnak rendelkezésünkre, mint a Ryuku harci szekér, a Gyilkos pöröly vagy a Fókuszpenge, de szóba jöhet még a Vámpírtőr és az Ork hajítóbárd is, míg harci szettbe öltöztetett lényeinket a Talpig vasban segítségével védhetjük be. Csontot a Goblin kutató, az Oktopusz és Nadine termelhetnek nekünk.

A tárgyakat bezsúfolhatjuk egy kalandozós vonal mellé is, melybe A hősök ideje és Bufa szimbóluma a legnagyobb tápok – ráadásul mindkettő gyakori. Ráadásul lényeket sem olyan nehéz szerezni melléjük, hiszen az említett Nadine mellett Szárnyas Szuszi, a Mestermágus és a Harcostárs is gyakori, de a nem gyakori lapok között is találunk hasznos darabokat.

Elindulhatunk emellett a kombók irányába – a kiegészítőben számos ilyen lehetőség is akad. A korbács kiiktatásával is van néhány igen erős passzivizálós képesség (A pillanat emlékműve, Oktopusz, Szem szimbólum), melyek Mestermágussal, Orgling bányásszal és Harcostárssal kombózva cseppet sem gyengék. A legügyesebbek még egy végtelen kombót is összehozhatnak – a frissen bontott versenyen már volt rá példa. Jók lehetnek még egy kombós-izmos vonalba a Kóspalaki sajtolvasó és a Szkritter jótevő is.

krabber_patriotaIgen erősek lettek az új krabberek is, így akár rájuk is támaszkodhatunk. A legkeményebb közülük egyértelműen a Krabber patrióta, melyből ha le tudunk tenni 2-3 darabot, akkor igencsak ellehetetleníthetjük az ellenfél lényeit (arról nem is beszélve, hogy a mieink eközben nőnek), de természetesen a másik két példány is hasznos darab. A fő kérdés itt inkább csak az, hogy mennyit tudunk összeszedni ezekből a nem gyakori lapokból.

Ha esetleg megpillantunk egy Quwarg ősmágust a ritkák között, akkor akár a quwargok irányába is elcsábulhatunk. A varázslatokra építő paklik dolgát nem kicsit nehezíthetjük meg általa, quwarg-seregünket pedig Qriklixekből, de még inkább a gyakori Quwarg harcosokból építhetjük fel. Érdekes lehetőségeket rejt emellett egy másik piros etnikum is, a varkaudarok: az első körben kirakott 10 Varkaudar kölyök inkább vicces, mint igazán brutális, az egymást duplázgató Varkaudar remeték (főleg néhány tárggyal) azonban akár durva meglepetéseket is okozhatnak.

Építhetünk direkt sebző paklit is, hiszen rengeteg lövés jelent meg a kiegészítőben. A legjobbak a Vörös villám, valamint a másra is jó Dornodon kiáltása és Szikra (mind gyakori!), ráadásul bevédhetjük magunkat Elzárással, valamint ha vannak lényeink, akkor Időutazással biztosíthatjuk a laputánpótlást. Érdekes mutációja lehet még emellett ennek a szétlövős paklinak A győzelem árára építő verzió, melyben szintén akad fantázia bőven.

dlorkhaugrukAz igazán hardcore arcok a visítva továbbpasszolt éjfattyakat is begyűjthetik. Leginkább azért, hogy kirakják őket egy A teremtés zenekarával – ha szerencsénk van, akkor már a második körben kivégezhetjük az ellenfelet ezzel a párosítással. Csak jöjjön össze hozzá elég lap!

És hát ott vannak persze a követők is. Chara-din követője és Fairlight követője mindenképpen olyan játékerőt képviselnek, melyekről nem szabad megfeledkezni, de kis szerencsével Raia, Rhatt, Sheran és Tharr követőjére is mind-mind építhetőek olyan koncepciók, melyek igen erősek lehetnek – minden poént azért nem lövünk le mi sem.

És hát persze mindig ott van az örök választás: a good stuff kontroll, a legjobb lapokkal, leszedésekkel és remek lényekkel. A ritka spoilereket talán itt hasznosíthatjuk a leginkább, a gyak-nemgyak felhozatalból pedig olyan kártyák jöhetnek szóba a korábban még nem említettek közül, mint az Alattomos fekete csáp (ha sok van belőle, igen brutális tud lenni), a Haláladó, a Kegyetlen nap vagy az Owooti cselszövés.

Reméljük, hogy a támpontot kereső játékosoknak tudtunk valamennyi segítséget nyújtani, a többiek részéről pedig kíváncsian várjuk, hogy miféle meglepetéseket húznak majd elő tarsolyukból a szombati megmérettetésen. Ott találkozunk!

Csető Zsolt

6 thoughts on “Mit draftoljunk szombaton?

  1. Korrekt elemzés. Elárulom mivel úgysem megyek, hogy én, ha bontok akkor a sheran követős dekkre mentem volna rá, vagy esetleg a fairlight követős villám dekkre, ha nem bontottam volna, akkor good stuff kontrollra.

  2. Én meg arra leszek kiváncsi, bevállal-e bárki olyan faék egyszerűségű decket, hogy tharr követő meg sok moa torpedó. 🙂 Nem biztos, hogy rossz lenne.

  3. Ha lila, zöld és fehér követők mellé sikerül 8-10 ilyen színű lapot kibontani, a követők akkora lapelőnyt termelnek, amivel nem igazán lehet mit kezdeni. A zöld követő persze csak lényekkel működik, de az se reménytelen.

  4. Jó játékot Nektek! Sajnos én sem tudtam ennyi idő alatt megoldani a szabad szombatot.

  5. “az első körben kirakott 10 Varkaudar kölyök inkább vicces, mint igazán brutális”
    a 10 valóban,de 6 egész optimális volt.Nem sokan szerették:P
    Nagyon jó verseny volt!Köszönjük a szervezést!!!

  6. Főleg, ha volt mellé mondjuk A győzelem ára vagy Harcostárs, esetleg Ikerfivérek. 😉 A verseny valóban jó volt, remélem, hogy még lesz ilyen (és az a k@&*a buchholz…. :P)!

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.