A HKK Blog februári versenye

Ismételten egy új egyedi formátummal várunk benneteket a február második hétvégéjén megrendezésre kerülő következő versenyünkön.

A rendkívül extrém ábécés verseny után most egy újabb egyedi, ám jóval kevésbé speciális formátummal várunk majd benneteket februárban: a következő hónapban úgynevezett 9×5-ös versenyt rendezünk számotokra. A formátum lényege az, hogy a paklit úgy kell összeállítani, hogy kiválasztasz 5 különböző laptípust, melyekből 9-9 darab lapot kell használni.

Minden más (beleértve a pakliépítés egyéb szempontjait és a lebonyolítást) a hagyományos versenyeknek megfelelően fog zajlani, fontos részlet azonban, hogy a side-olás nyíltan történik. Ez a gyakorlatban úgy néz ki majd, hogy miután mindkét játékos bejelentette, hogy készen van a side-olással, megmutatják a másiknak, hogy mit vettek ki a pakliból, és miket raktak be a helyükre a side-ból. Így mindenki ellenőrizheti, hogy az ellenfele valóban szabályosan végezte a side-olást. Fontos, hogy ezután már nem lehet újból módosítani (legfeljebb a második és harmadik játék között).

A versenyre február 9-én kerül majd sor – bízunk benne, hogy ezúttal is sokan ellátogattok majd a Dungeonbe. Ne feledjétek: vadonatúj akciónk továbbra is él a HKK Blog versenyein korábban még nem indult játékosok számára!

A februári verseny

  • Időpont: február 9. (szombat), 10 óra (kezdés 10:30-kor)
  • Helyszín: Budapest, Dungeon Szerepjáték Szaküzlet és Klub, Erzsébet körút 37.
  • Formátum: Egyedi verseny*

A szabályok

  • Válassz ki 5 különböző laptípust (szörny, azonnali, tárgy stb.)! Mindegyik laptípusból pontosan 9 darab lapot kell használnod a paklidban, a pakli mérete így 45 lap.
  • A side-olás nyíltan folyik. A laptípusonkénti 9 lapnak a kiegészítő pakli használata után is meg kell maradnia, de egy (vagy több) laptípust ki lehet cserélni másikra.
  • Tiltottak a hagyományos versenyen tiltott lapok.

Nevezési díjak

  • Profiknak: 1.000 Ft (Hatalom Szövetsége tagságival 800 Ft)
  • Amatőröknek: 600 Ft (Hatalom Szövetsége tagságival 500 Ft)

Kedvezményekkel is szolgálunk: azoknak az amatőr játékosoknak, akik 50 km-nél messzebbről érkeznek 200 Ft a nevezés, mint ahogyan a 12 évnél fiatalabb és a női játékosoknak is. Ingyen nevezhet mindenki, aki először vesz részt HKK Blog által szervezett versenyen.

Érdemes emellett minél előbb megérkezni a versenyre, hiszen az első 20 játékos, aki a helyszínen regisztrál egy véletlenszerű ajándék lapot kap a legújabb Zén kiegészítőből.

Ha azt szeretnéd, hogy biztosan legyen helyed, a hkkblog@gmail.com email címen előnezevésre is van lehetőség – nagyjából 50 játékos a maximális létszám.

Díjazás

  • I. helyezett: 6 Istenek Viadala + UR
  • II. helyezett: 6 Istenek Viadala
  • III. helyezett: 5 Istenek Viadala
  • IV. helyezett: 4 Istenek Viadala
  • V. helyezett: 3 Istenek Viadala
  • VI. helyezett: 2 Istenek Viadala
  • VII – X. helyezett: 1 Istenek Viadala
  • I. amatőr: 1 Istenek Viadala + UR + beülő a következő versenyre
  • II – III. amatőr: 1 Istenek Viadala
  • IV – V. amatőr: 1 nagykiegészítő
  • VI – X. amatőr: 1 Zén kiegészítő

Emellett minden más helyezett egy ajándék HKK zsákbamacskát kap vígaszdíjként.

Egyéb tudnivalók

Természetesen ezúttal is lehet majd HKK zsákbamacskát vásárolni, benne értékes ritkákkal, ultraritkával, kiegészítőkkel és versenybeülőkkel, de nem marad el szokásos tippversenyünk sem, melyen félárú nevezést nyerhetnek a helyesen tippelők. Emellett továbbra is lehet nevezni a Blogligába, mely egy egész éves versenysorozat a HKK Blog versenyein indulók számára.

20 thoughts on “A HKK Blog februári versenye

  1. egy kérdés!
    a pkalimba van mondjuk általános azonali trágy szörny meg bűbáj
    a sideomba rakhatok egyetlen egy darab épületet mondjuk amit Univerzális megoldással kiszedek onnan?

  2. Igen, a side-ot illetően a hagyományos versenyhez hasonlóan nincs semmiféle megkötés (azon kívül persze, hogy összesen nem lehet 3-nál több egy lapból).

  3. A különböző bűbájok, különböző típusnak számítanak ugye? tehát pl bűbáj lapra, lényre stb, ezt lehet még érdemes kiírni, hogy ne legyen kérdés
    Illetve a helyszínek tiltottak a versenyen?

  4. akkor a laptipuskorlátozást leszámítva minden hagyományos, vagyis 4 színt használhatunk, és mehetnek a követők/szabálylapok is ?

  5. A bűbájos kérdés engem is érdekel és fontos lenne tisztázni. A helyszín az nyilvánvaló ha használsz 9et akkor hadználsz 9et sztem ezzel semmi gond nincs azon túl h vállalhatatlanul belassul a decked XD úh nem biztos h jó ötlet…én még a bölcset és a misztikust akartam megkérdezni de rájött h felesleges. ez csak egy hagyi verseny extra korlátozással.

  6. A bűbáj és bűbáj ‘akármire’ lapok mind bűbájok. Azaz mind egyetlen laptípust alkotnak. Rendkívül meg lennék lepve, ha épp most lenne másként.

  7. 9 helyszínt nem használhatsz, max 5-öt… szerintem nem vészes, a nagyobb baj az az, hogy nem igazán tudsz milyen síkot berakni 5-5 lap mellé, úgyhogy inkább fölösleges

  8. jaaaaaaa 😀 hogyne vágnám 😀 csak félrenéztem, és azt hittem kilencszer öt félével kell játszani, ne haragudjatok

  9. Bűbájok: ahogy János írja, ezek mind egy darab “bűbáj” kategóriába tartoznak. Tehát játszhatsz például 3 Bűvös forrással, 2 Örökmozgóval, 3 Szörnybűvüléssel és 1 Tűnékeny csábítással

    És ahogy írtuk, minden más a hagyományos szabályok szerint megy. Tehát 4 színt lehet használni maximum, játszanak a szabálylapok és a követők. A Semeleges csatamező a fix 45 lap miatt ugyebár kiesik.

  10. Na ez a versenytípus tetszik. Ki is találtam már néhány decket..:). Az egyértelműség kedvéért fel lehetne sorolni a laptípusokat.

  11. torzszülött, szörny, galetki, kalandozó, avatár, azonnali, általános, bűbáj, tárgy, épület, helyszín, szakértelem, szintlépés, testrész.

    From: HKK lapkereső 😀

  12. Én nem ismerek olyan laptípust, hogy ‘épület’, csak olyat, hogy építmény. 😛

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.