Versenybeszámoló – A zanszilánkok húzták be az első 5×9-es versenyt

Gergely Ferenc nyert a HKK Blog februári versenyén.

Rekordszámú nevezővel, nem kevesebb mint 51 emberrel vágtunk neki a HKK Blog februári versenyének, ahol ismételten egy vadonatúj formátum premierjére került sor: az “5×9-es” versenyen öt féle különböző laptípusból kellett kilenc-kilenc darab lapot használniuk a játékosoknak.

Az elmúlt hónapok a szabálylapot és követőket is használó paklik özönéről szólt, most azonban igen kevés volt belőlük, ami különösen fura annak tükrében, hogy a Semleges csatamezőtől nem kellett tartaniuk. Volt ellenben 9 Változó környezet, 5 Sokszínűség és 4 Bűvös erdő, igaz, ezek mögé igen sokféle koncepciót raktak a játékosok, míg a követők közül a Chara-din követője (4) volt a legnépszerűbb a mezőnyben.

  • Szabálylap (27): 9 Változó környezet, 5 Sokszínűség, 3 Zarknod bilincse, 2 Ősi rúna, 2 Szűk esztendők, 2 Ősi bölcsesség, 2 Zarknod börtönében, 1 Lépéselőny, 1 Specializáció
  • Követő (15): 3 Chara-din követője, 3 Arochos, 2 Molluszk, az ócskás, 2 Raia követője, 1 Toborzó, 1 Archaix, 1 Krigis, a lélekkufár, 1 A köd ura, 1 Pontaco
  • Egyéb (8): 3 Bűvös erdő (3) + Átkozott követő, 1 Bűvös erdő (3) + Homályúr, 1 Ősi rúna + Chara-din követője, 1 Szűk esztendők + Gyógyító rakshallion, 1 Lassan járj! + Kragoru familiárisa, 1 A fájdalom szépsége + Védelmező rakshallion

A verseny végén senki sem maradt veretlen, így a nyert fordulók alapján ötös holtverseny alakult ki az élen. A döntés tehát a buchholzra maradt… volna, de Gergely Ferenc és Bakos Attila ellenfelei is éppen ugyanolyan erősek voltak, így végül a nyert játszmák száma döntött, méghozzá Feri javára. A legjobb amatőr a harmadik helyezett Klujber Balázs lett.

A végeredmény

DSC07070I. Gergely Ferenc (paklilista)

Zanszilánk pakli Ősi rúnával.

II. Bakos Attila (paklilista)

Lényes kontroll Zarknod börtönével.

III. Klujber Balázs (A) (paklilista)

Dal pakli Változó környezettel.

IV. Csető Zsolt (paklilista)

Dobatós horda Chara-din követőjével.

V. Simon Dániel (paklilista)

Dal pakli Változó környezettel.

VI. Daku Gergely (paklilista)

Kontroll pakli Sokszínűséggel.

VII. Elekes Gábor (paklilista)

Xenó pakli Hegymélyi keltetővel és Chara-din követőjével.

VIII. Simon Zoltán (paklilista)

Akmal + Harcostárs kombópakli Specializációval.

IX. Moschnitzka Ádám (paklilista)

Ködös pakli Sokszínűséggel.

X. Felizardo Dániel (paklilista)

Ködös pakli Változó környezettel.

Hiába a Változó- és Sokszínűség-dömping, a legjobb tízbe mindössze csak ketten-ketten fértek be, és ugyanez igaz a koncepciókra is: a dalos, a ködös és Chara-dinos összeállításból is ennyi végzett a legjobbak között, így elmondható, hogy domináns pakli ezúttal sem volt a versenyen.

Volt ellenben zsákbamacska, melyből az ultraritkák mellett versenybeülőket is bontottak a játékosok: a legjobb amatőr mellett Dömény Balázs és Gáspár Tamás indulhat majd ingyen a következő versenyen. Klujber Balázsnak szerencsés napja volt, mert a tippjátékban is jó választ adott, méghozzá Szentkereszti Gáborral egyetemben: ők ketten találták el, hogy 12 játékos fog galetkiket használni a versenyen, így ők féláron nevezhetnek a következő versenyen (Balázs továbbviheti ezt a jogot az eggyel későbbi megmérettetésre).

Bízunk benne, hogy jól éreztétek magatokat szombaton, és a formátum is elnyerte a tetszéseteket. Ha pedig a márciusi verseny után érdeklődnétek, akkor érdemes lesz visszanéznetek a kora esti órákban: ekkor jelentkezünk az első konkrétumokkal.

Csető Zsolt

8 thoughts on “Versenybeszámoló – A zanszilánkok húzták be az első 5×9-es versenyt

  1. GG! Szép teljesítmény!

    Nem tudtál változót szerezni Fec, vagy csak féltél a börtöntől?

  2. Gratulálok a helyezetteknek! 🙂
    És köszönöm a korrektséget a tippversennyel kapcsolatban, úgy tűnik, hogy eléggé szerencsés napom volt. 🙂

  3. Ákos, én is rúnáztam volna, ha kombózok! Mindenképp ez lett volna a jó döntés (főleg a börtönök miatt), csak sajnos végül a Krag-járjjal indultam, ami nem hozta meg a várt hatékonyságot.

  4. Grat Fec! Baka, Balázs, Zsolti, szintén grat.

    Nap tanulsága: ha 2 Változó találkozik, akkor tessék rögtön rúnával kezdeni mind2 oldalon, így végig rúnák maradnak fent. 🙂

  5. múlt héten próbálgattam változóval és simán rúnával, de rúnával sokkal simábban pörögtem
    köszönöm mindenkinek, és nagyon jó verseny volt 🙂

  6. Visszajelzés: Konzultáció – A HKK Blog versenyeiről | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.