Készüljünk a Jellemek harcára! (3. rész)

Befejező epizódunkban a gonosz jellem koncepcióival zárjuk a sort.

A jó és semleges paklikon történő elmékedés után következzen a gonosz isteneinek számba vétele, ahogy azt az elmúlt években is megszokhattuk, talán ez a jellem bővelkedik a legszélesebb repertoárban, már ami a koncepciók változatosságát illeti. Hordákban és kontrollokban egyaránt bővelkedik, valamint a korlátozó szabálylapok is ezekkel a színekkel érhetik el maximumukat. Lássuk hát Leah, Dornodon és Chara-din fegyvertárát kicsit közelebbről!

Elsőként nem is tehetnénk másként, mint hogy lefutjuk a kötelező köröket az ismert paklikkal kapcsolatban, hiszen számos koncepció évek óta jól szerepel a gonosz jellem képviseletében, ezen a formátumon. A legegyértelműbb deck, melynek számtalan változatát láttuk már sikerre vinni az áldozós Molluszkos kegyetlenkedés, mely rengeteg dobatással bénítja meg ellenfelét már a játék legelején. Rengeteg hasznos lény (Őrült Szajonn, Quwarg harcmágus) mellett brutális tárgyakkal (Tirranda batyuja, Ében kehely) és épületekkel (Káoszkapu, Nagyobb átokpiramis) keseríti az ellenfelek életét, ezek a kiegészítések pedig igencsak stabillá képesek tenni az elsőre sebezhetőnek tűnő, áldozós vonalat is. Természetesen hordásabb irányba is eltolhatjuk a paklit rengeteg olcsón nagyot ütő lénnyel, ez azonban egy sokkal rizikósabb vonal, ami a várható kontrollok ellen akár jó is lehet, de ha kifullad mondjuk egy Isteni szózat után, már csomagolhatunk is a következő fordulóra, egy hátsóbb asztal reményében.

Szintén gyakori és már-már evidens választás az élőholtakra építeni ebben a környezetben, hiszen rengetegféle képen kezdhetünk neki a pakliépítésnek. Láttuk már ezt a paklit Beldiannal vagy éppen Semleges csatamezővel is diadalt aratni, és a szintén Mezővel, vagy Bilinccsel felálló gyűjtőgenerálós vonal is igencsak él mostanában. Előbbinek a brutális mértékű terülés lehet a fő fegyvere, és amennyi védelemre szüksége van ehhez, azt biztosítani tudják a Hatalom torzulása típusú lapok, míg a gyűjtőgenerálós vonal ha egyszer beindul, csak a teljes gyűjtőt semmiző lapok képesek megálljt parancsolni neki. Ajánlom, hogy mindenképpen készüljünk Inkvizíciós tisztigatással vagy Holtak békéjével, jellemüktől függően, ha el akarjuk kerülni az elhúzódó, gyűjtőből operáló feltámadást ellenfelünktől.

Hasonlóan a fent említett paklikhoz, a Zarknodos deckek is borítékolhatóan jelen lesznek a Beholder versenyén, és ha már felbukkannak, zavart is próbálnak majd okozni az ellenfelek gépezetében. A korlátozó szabálylapok már megjelenésük óta nehezen kezelhető, inkább csak side-ból verhető pakliknak számítanak. Az utóbbi időkben ez még inkább igaz lehet, hiszen rengeteg erősítést kapnak ezen koncepciók, mind a kézből dobatás, mind a permanens képességek tekintetében. Ha ilyen paklival kerülünk szembe, garantáltan lesz blank lapunk, ami már ellenfelünk malmára hajtja a vízet. Éppen ezért, side-unk építésekor figyeljünk oda rá, hogy ugyanannyi hasznos lapot be tudjunk tenni, mint ahány kártyánk feleslegessé válik.

Szintén a rengeteg dobatásra, illetve counterre és leszedére építő paklinak számít a Halandósággal nyerő Edralian, ami szintén jó eredményeket szállít a jellemes versenyeken. A pakli sima kontroll változatánál sokkal életképesebb vonal kezdetben a hordaparancsnok jelzőivel tarja sakkban az ellenfelet, majd elegendő manánál 3 alá redukálja a kézben és asztalon található lapokat, és véget is vet a küzdelemnek. Kisebb káoszsújtással, illetve az ezt kereső Csuszpittal szedi elő a nyerést, a többi lap pedig szimplán az ellenfél akadályozására kerül be. És meg kell hagyni, ritka aljas kártyákat tud felmutatni ez a három szín, ebben a feladatkörben.

Pont ezt a változatosságot lovagolja meg a Semleges csatamezővel indító pakli is, na persze most nem a már említett élőholtakról beszélünk. A soklapos kontroll melegágya ez a jellem, hiszen rengeteg pakli pörgető lap, korrekt manatermelések és laphúzások tarkítják a hasznos lények és eredmények akadályozó lapok mellett. A magas lapszám pedig a nekronoknál fog hasznosnak bizonyulni, hiszen akár a felújított Ravasz vérfarkas, akár a régi jó Tirranda batyu vonatkozásában beláthatjuk, nekronból sosem elég.

A stabil paklik után térjünk át a kissé rizikósabb deckek vizére, azonban fontos megemlíteni, hogy ezek a koncepciók semmivel sem labilisabbak egy kiszámítható környezetben, mint fent említett társaik. A mostani metagame azonban sokmindent hozhat, de előre megjósolható versenyt semmiképpen sem. Éppen ezért a most következő paklik a végső győzelemtől a totális elúszásig bármit hozhatnak magukkal, a sorsolás és a vak szerencse függvényében.

A Bűvös erdős tűzpakli határozottan ide tartozik, hiszen míg ereje megkérdőjelezhetetlen, a rengeteg ősmágiás lap, és a helyszínek lapból történő használata könnyen beteheti neki a kaput például egy kontroll, vagy egy rúnával indító hordás koncepció ellen. Tömegirtások és rengeteg direktsebzés ide vagy oda, a mostani környezetben már számítanak erre a paklira a játékosok, és alapból is próbálnak jók lenni vele szemben.

A Quwarg kombó pakli Változó környezettel (a követő mellett persze) bevállalva például igazán nagyot szólhat akár a tűzdeck, de lényegében bármi más ellen is. Ha a Rúnás körig ugyanis el tudunk evickélni nagy tempóhátrány nélkül, ott beindítva a pörgést már nem lesz visszaút. Rengeteg anti-mágia segíti a paklit, és a kis lények korrekt védekező lapokkal is el vannak látva. Ami pedig a kombókat illeti, többféle változat is összehozható Dextől az Örömlányon át a Likantrópig, a kulcslapokból azonban használjuk a maximális darabszámot, míg az alternatívabb kártyákból (mint például a helyszín) elég a limitáltabb métrék.

Szintén lényözönt zúdíthatunk az asztalra egy jól eltalált orgling deckkel, melyhez jó kis lapok jönnek ki, már kiegészítők óta. A klasszikus Ősanyás-Mágusos vonal mellé a Bányász és a Szagparancsnok is kitűnő kiegészítő lapnak tűnnek, és a drágítós vonal is erősödött a Hekatomb megjelenésével. Hasonlóképpen erősödött meg a xenó pakli is a mostani kiegészítőben, mindkét változatot leginkább Keltetővel tudnám elképzelni, minimális védelmet biztosítva ellen a kiépülésnek.

De a lények hordáit hosszasan lehetne még sorolni a gonosz jellem vonatkozásában, hiszen akár a feltámadóban lévő yetikkel is próbálkozhatunk, mellyel könnyen keresztbe tehetünk a varázslattal játszó pakliknak a remetével, és  lényhordák ellen is rengeteg opciónk van. De akár Lassan járj!-as, Kyorgos éjfattyakkal is indulhatunk, ahol a drágítás már magában okozni fog némi fejtörést ellenfelünknek, hát még az életjelzővel leröppenő monszterek, melyek hasznos képességeknek sincsenek híján. Végül, de nem utolsó sorban orkokkal is elindulhatunk, ahol a pakli eredményessége már az első két kör valamelyikében előjöhet, elhúzódóbb meccseken azonban könnyen kifuthatunk a lényekből egy defenzívebb pakli ellen. Akármelyiket is választjuk azonban, egyik esetben sem feltartott kézzel érkezünk majd a versenyasztalokhoz, ebben biztos vagyok.

Mai paklink a rizikósabb koncepciók egyike, mégpedig az utoljára említett, rettenthetetlen ork horda. Amennyiben jól használjuk a követőt, és kedvező lapjárást kapunk a félig lényekből, félig rájuk tehető tárgyakból álló deckből, hamar lecsavarhatjuk ellenfelünk 20 ÉP-jét az asztalról. Egy rosszkor jövő Isteni igazságtétel vagy counter azonban hamar keresztülhúzhatja számításainkat, ettől eltekintve persze a pakli ereje és sebessége önmagáért beszél.

Sötét manifesztáció

3 Ork zászlós
3 Ork akrobata
3 Ork alkoholista
3 Brutális ork
3 Varkaudar merénylő
3 Hordauduk
2 Vadász varkaudar
2 Ork megszállott
1 Alattomos ork
1 Ork hadisámán

3 Ork lángvető
3 Varkaudar pálinka
3 Ork hajítóbárd
3 Ork amulett
3 Ork korbács
3 Agykéreggyalu
2 Ében kehely
1 Gépezet

Jó felkészülést és sikerekben gazdag versenyt kívánunk mindenkinek, aki ellátogat a hétvégi Beholderes versenyre!

Bíró Tamás

8 thoughts on “Készüljünk a Jellemek harcára! (3. rész)

  1. Ezzel indultam volna, ha eljutok.
    3 Bűvös erdő
    Átkozott követő
    3 leszáll a köd
    3 Ködmangó
    3 Molgan
    3 Niol, a csontsereg vezére
    3 Nagyobb életszívás(új)
    2 Dornodon kiáltása
    2 Pirofordítás
    3 Denevérbomba
    3 A mágia létsíkja(új)
    3 Leanthil trükkje
    3 Léleksajtolás
    3 A hatalom torzulása(új)
    3 Köd(új)
    3 Jégszív
    3 Kisebb jégdémon
    3 Sötét nagyúr
    1 Morgan átkozott ajándéka

  2. Én nem hagynám ki a Varkaudar kölyköket semmi pénzért (Azon kívül, hogy ez “ork pakli” nincs is igazán érvem rá miért történt :)), ha nem úgy akadályozza meg az ellenfél, hogy a semmibe kerüljön akkor 100%, hogy megérte használni. (2 őt kirakok ha az első létre jött a harmadikat eltekerem kézből a követőnek ha nincs áldozásos IK-jú lap a kezembe -> nettó 2 lap tiszta előny de jó esetben 3). Ha csak a gyűjtőbe tudja küldeni akkor eltekerjük a követőnek és kivettünk egy vélhetően lap countert a kezéből..

    A pokol szeme/Akmal kettősből is használnék az egyikből 2-őt legalább. (ízlés szerint mindkettő mellett kb. ugyan annyi a pro és kontra érv..)

    Ork korbácsból szerintem sok a 3, de lehet még a 2 is… Annyira nem táp.
    Pálinkából se használnék maximumot mert a lényeink felét megöli zászlós nélkül..

    Végül 2 Kisebb zan se tudna ártani a paklinak valószínűleg.

  3. Az ork paklinak egyetlen nagy hátránya, hogy a követő nélkül gyenge, ha építesz a követőre, akkor meg instabil. Ráadásul side-ból sincs igazán jó megoldás erre a problémára. Sokat változott a meta az utóbbi fél évben, és kapott a pakli három nagyon jó lapot (jut eszembe Szende Ughal hol van?), ettől függetlenül jellemekre valszeg nem vállalnám be őket.

  4. Ork paklinál stabilabb paklinak érzem a varkaudart, mert antimágiázik.
    Nem szabad játszania átkozott követő/bilincs/csatamező paklik ellen, és akkor nyerhet! 😉

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.