Ördögi zén a láthatáron

Főként gonosz lapokra épül a legújabb kiskiegészítő!

Megszokott sorozatunk sokak örömére visszatér, kéthavonta újra némi betekintést engedünk a megjelenés előtt álló Zén kiegészítőkbe. Ismét három lapot láthattok majd, melyek kiválasztásánál a koncepcióteremtő, érdekes vagy éppen erős lapokra fókuszálunk.

Mostani összeállításunk a március 19-én megjelenő, 10 kártyát tartalmazó kiegészítőből válogatott: egy felújított követővel és nekromantával, valamint egy vadonatúj, igencsak érdekes tárggyal indítjuk ismét útjára rovatunkat. Készíthetitek tehát kreativitásotokat és fantáziátokat, hiszen a most bemutatott kártyák jövő héttől megvásárolhatóak a legújabb Zén keretében. Kezdődhet az agyalás felhasználásukon és indulhat a hozzájuk kapcsolódó lapok vad legyűjtése!

Rox, a csontok ura

roxacsontokura

A felújított Roxot igencsak hasznos képességekkel ruházták fel a tesztelők, remek koncepció építhető rá a már meglévő kártyákból is, ami később a most még megjelenésre váró lapok segítségével egyre keményebb lesz. A tesztelésen nekromantás-csontvázas vonallal próbálták főként, és igen jól is szerepelt, még egyszínű változatban is. Ereje főként abban rejlik, hogy nem csak a lapok nevében, hanem a leírásukban szereplő “csont” szó révén is belekerülhetnek az olcsóbbított kategóriában. Ennek hála a Niol és A csontkupola ura típusú lapok mellett A halál dala, valamint a szintén ebben a Zénben megjelenő, felújított Árnylélek befogása is eggyel kevesebbért jön majd. Counterelős képességéről pedig úgy vélem elsőre is látszik, mennyire erős. A lapjaink által termelt Nekromanta csontvázakat alternatív módon is használhatjuk ettől kezdve, különösen akkor, ha már eléggé elszaporodtak az asztalon. És miután beáldoztuk őket a követő counteres képességének sem kell parlagon hagynunk őket, a mostanában kicsit mellőzött Negatív létsík tesz majd róla, hogy a gyűjtőből is hasznosnak bizonyuljanak a csontvázak. Persze mint arra már utaltam, egyet se féljenek, akik paklit akarnak építeni erre az igencsak hangulatos követőre, de még nem érzik benne az erőt. Hiszen már ebben a Zénben is érkezik az utánpótlás “csont”-os lapok tekintetében, később pedig folytatódik ez a tendencia, addig pedig el lehet kezdeni gyűjteni a már megjelent példányokat. Az új Rox remek Zénes lapnak tűnik, hiszen erős képességei vannak és elég belőle egyet beszerezni, a mellé kerülő lapok pedig szintén könnyedén cserélhetőek. Idővel biztosan számíthattok majd rá épülő olcsópaklira is a blog hasábjain!

Nekromanta enyészúr

nekromantaenyeszur

A felújított enyészúr igencsak komoly szerepet játszhat a nekromanták új életre hívásában, az ölőszekcióba legalábbis remekül illeszkedik. Főként Leah követő mellé tudjuk elképzelni használatát, hiszen két manáért visszagyógyíthatatlanul csavar oda egy hetest az ellenfélre, ezt pedig igencsak kevés kártya tudja, még ebben a koncepcióban is. Öregítésjelzői ÉP-ből is működnek, így az ellenfél őrposztjában lény legyen a talpán, aki a direkt sebző fázis után még ártani tud neki, hiszen a -1/-1 jelzők után történik meg a tényleges harc. Ha kicsit utánaszámolunk, láthatjuk, hogy legalább 6/4-es lény kell az őrposztunkba ahhoz, hogy ha az enyészúr támad, ő is leessen. Ennél kisebb sebzéssel vagy ÉP-vel rendelkező lények esetén a nekromanta vagy elöregíti ellenfelét , vagy megússza élve a találkozást. Megoldani tehát igencsak nehéz, ha azonban sikerült is, még mindig kell egy semmizés is a tarsolyunkba, hiszen egyből képes visszatérni a harcmezőre, ráadásul aktívan. A második fő fázis első cselekvéseként tehát visszarántjuk, és ekkor a következő cserefázisig apróbb lényekre, és más nekromanták esetén kóbor Vérkeszegekre fog vadászni a tartalékunkból. Feltámadásának köszönhetően gyűjtős Bilincsbe is ideális lény, komoly ütőereje miatt itt is remekül építhetünk rá, az a pár ÉP pedig, amit elfújkál, könnyen visszagyógyulható, ráadásul jobban is járunk, ha az Árnytündér lidérc max. ÉP csökkentése előtt saját hasznunkra csökkentjük az életünket. Örülök, hogy Zén besorolású lap lett belőle, hiszen rengeteg pakliba jó lehet, és így legalább nem kell várni vele novemberig.

Vérrel írt kódex

verrelirtkodex

A Zanszilánkos idézési költség megjelenése óta ismeri csak igazán a HKK-s társadalmi az olcsó és mégis erős lapok fogalmát: íme egy újabb képviselője ennek az igencsak örvendetes kategóriának. A kódex szinte ingyen érkezhet az asztalunkra, hiszen egy építő vagy egy kósza csont mindig akad majd, és akkor sem kell kétségbe esnünk, ha manából tesszük ki – persze csak a megfelelő pakliban. Lényes, őrposztból nyerő deckek ellen jó kártyának tűnik, de az is örömteli lesz, mikor a kódex mellett egy Szajonnunk is lent van az asztalon, ekkor ugyanis minden egyes, az ellenfél által kijátszott lap után húzhatunk egy kártyát a paklinkból. Baka, a kártya kiagyalója egy még betegebb kombózási lehetőségre világított rá, mikor a lapról mesélt. Történetesen arra, hogy az igencsak elhanyagolt Vortexrubin ezzel a kártyával akár versenyerős lappá is kinőheti magát. Lényegében ugyanis arról van szó, hogy a rubin képességét használjuk, és a passzivizálásáért, valamint egy ÉP áldozásért húzunk vele egy lapot. A rubin ekkor sebez rajtunk egyet, mivel hátránya passzívan is működik. Ekkor a kódex máris húzat egy újabb lapot, amire ismét sebződünk, erre megint húzhatunk és így tovább, amíg el nem érjük a maximális hármas határt, ami a kódexen szerepel. Az eredmény 4 lap 5 ÉP-ért, amit körönként beindíthatunk, csak aztán győzzünk eleget gyógyulni. Persze mindig vannak alternatív módszerek is, a legjobban működő összeállítások kiegészítéseként, például Zajos léptekkel vagy Thrax-szal lőhetünk magunkba is egy lapért cserébe,  de egy szó mint száz, erős kártyának tűnik, sok benne rejlő lehetőséggel.

Kíváncsian várom, a mezőny milyen érdekes felhasználási módot talál majd neki, és persze a többi megemlített kártyának, illetve a hétfőig még rejtőző, többi Zénes lapnak!

Köszönjük Abonyi Attilának és Bakos Attilának a lapokról folytatott eszmecserét!

Bíró Tamás

16 thoughts on “Ördögi zén a láthatáron

  1. hol a *****ban van a könyv ikon?! azt hittem, ez csak egy egyszeri bénázás volt az előző zénnél…

  2. Vérrel írt kódex zanszilánkba… Az lesz aztán a móka lépéselőny mellett:

    Első körben 2 VP-ért egy csontért jön a széltáncos -> Feláldozom a kódexnek -> Semmibe dobok egy lapot és 2 ÉP áldozok, hogy jöjjön a széltáncos -> Visszahúzom a lapot a kódex miatt.

    Zseniális…

  3. Mellesleg nem értem miért hiányoljátok annyira a könyv ikont, nem lesz attól jobban azonosítható egy lap, hogy rajta van.

  4. Bluefire: ne fikázkodj főleg ha nem látod át, az áldozás NEM sebződés, ergó a példád mégse jött össze…

    nekem az a bajom hogy MIÉRT repül az enyészúr? 😀

  5. @bramwell95: Ne haragudj, attól még, hogy benéztem, nem kell rögtön nekem esni. Mi lett volna ha szépen kultúráltan fogalmazod meg a véleményed és a pontosításodat, és nem az enyémet/engem alázol…

  6. de igen, a könyv ikon azt jelzi, hogy zén kiegészítő, és ez már egy nagyon-nagyon régi hagyomány, amit kár megszakítani.

  7. A kódexen az szerepel, hogy “max. 3 lapot húzhatsz ily módon.” Ugye ez már nem érvényes, ha visszaveszem pl egy Szikrával a kezembe?

  8. A követő igen kemény lett. Szerintem nemcsak koncepció-teremtő lap, hanem komoly metagame-formáló is egyben. Elvben korlátlan mennyiségű Zajos léptek-erejű lapcounter… Máris imádom.

  9. Nekem is nagyon tetszenek a lapok.Biztosan megpróbálkozom ezzel a csontos brigáddal:P

  10. Jó kieg lesz 🙂
    Kíváncsi vagyok a counterelős része a Roxnak mennyire lesz erős. Ha az emlékeim nem csalnak, akkor azt egy ideig körönként csak egyszer lehetett (de akkor még lehetett izmozni, semmizni is csonti áldozásért). Így korlátlanul, hát lesz pakli, ami nem fogja szeretni, főleg egy Nekromanta vezér létrejöttét követően xD.

  11. Nagyon tetszenek a lapok és kíváncsian várom, hogy beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. 🙂 Még egy Ouitmlen is megizzadna egy életjelzős enyészúr láttán, főleg ha következő körben újra jön. Ezt a vérkeszeges példát nem vágom. Ahhoz kellene még 1 nekro arc, nem?

    Szegény bundást ez a könyv csúnyán parkolópályán tartja. 😛

    Követő miatt annyira nem izgulok, jelenleg a követős koncepciók nehezen lavíroznak a csatamező/átkozott követő _erdejében_.
    Köszi az előzetest!

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.