Versenybeszámoló – Draft és bontogatás a Beholder versenyén

A profiknál Egyed Dávid, az amatőröknél pedig Jáborcsik László diadalmaskodott.

Egy-egy draft verseny mindig várt eseménynek számít a HKK-sok körében, hiszen ritkán van lehetőség kipróbálni ezt a rendkívül érdekes és élvezetes formátumot. Ennek megfelelően sokan ellátogattak a Beholder márciusi versenyére, ahol a profi kategóriában ilyen körülmények között csaphattak össze a játékosok: nem kevesebb mint 32 fő ült le az asztalok köré. A formátum népszerűségét jól mutatja, hogy számos inaktív játékos is feltűnt a megmérettetésen.

DSC07260

A draftolás 2 csomag Zu’lit kincséből és 1 csomag Rhatt fénykorából zajlott, ami tovább növelte a verseny különlegességét, hiszen ilyen régi lapok nem igen bukkannak már fel manapság a versenyasztalokon. A játékosok fantáziájára sem lehetett emellett panasz: számos különféle koncepciót láthattunk – némelyiket alapos tervezés, némelyiket pedig a kényszer szülte.

A legnépszerűbb pakli mint mindig, úgy most is a kontrollosra vett good stuff volt, melyhez leginkább a fekete színből (Csontpozdorja, Repülő motyogó, Fagyorkán) gyűjtögettek a játékosok, de voltak koncepciók is bőven. A követők közül a galetkik Az ősök famulusával és Tanítómesterrel is próbálkozhattak, de a morfoknak köszönhetően A fattyak öregapját is be lehetett veni – az etnikumok közül a ganüidek és a xenók jutottak még szerephez. Népszerűek voltak még emellett a direkt sebző, a tárgyas, a blokkolós, valamint az újrahasznosítós vonal is, de a Rongybabás-yetis kombókat is bevetették többen is.

A győzelemért járó nyeremény és elismerés végül Egyed Dávid ölébe hullott, teljessé téve az elmúlt egy hónapban végrehajtott blogos “triplázást”: paklijának legjobbjai a 3 Erősítés, a 2 Repülő motyogó, a 2 Csontpozdorja, a 2 Harci induló, az 1 Fagyorkán és 3 Sziklahajítás voltak, míg ritkái között 3 Minotaurusz vezér (!), 2 Császári harcmester, és 1 A mogokok törvénye lapult. A dobogóra két visszatérő fért még fel: a HKK-s közösségbe nemrég újból becsöppent András Bence lett a második, az egy-egy verseny erejéig a mai napig felbukkanó régi veterán, Báder Mátyás pedig a harmadik.

A profi kategória végeredménye

I. Egyed Dávid
II. András Bence
III. Báder Mátyás
IV. Csető Zsolt
V. Szabó András
VI. Gáspár Tamás

DSC07279

Az amatőr kategóriában is tartottak versenyt természetesen: itt frissen bontott formátumot tartottak, ahol két Végzetúr alapcsomagból kellett paklit fabrikálniuk a játékosoknak. A győzelmet itt Jáborcsik László szerezte meg, aki ezáltal néhány hét erejéig csatlakozott a profik táborához, és következő pontjával véglegessé is teheti majd ezen “tagságát”.

Az amatőr kategória végeredménye

I. Jáborcsik László
II. Prókaj Dániel
III. Palotai Bálint
IV. Magosin Márk

A Beholder áprilisban pörgős formátummal várja majd a játékosokat.

Csető Zsolt

4 thoughts on “Versenybeszámoló – Draft és bontogatás a Beholder versenyén

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.