Miért nem jelennek meg újabb kétszínű lapok?

Mit lehetne tenni az érdekükben, már ha egyáltalán érdemes?

Ugye mindenki ismeri a kétszínű lapokat? Nem?!

kainAkkor irány a múlt, megjelenésükhöz vissza kell mennünk az időben, egészen 1997-ig, az Isteni szövetség kiegészítő megjelenéséhez. Ekkor láttak napvilágot az első, két istent is tisztelő lapok. Egész szép számban  érkeztek ezek a különlegességek, a játékosok rohantak begyűjteni őket. (Hú, ké színű?! Ne ez biztos hogy kell!) Még az ez évi UR lapok is kétszínűek voltak, azonban az ezt követő kiegészítőkben csak nagyon elvétve találunk néhány példányt belőlük. Az Álomvilág Invázióban például ki ne emlékezne Bruce Willisre?

Miért történt ez a hirtelen leállás? Nem voltak elég erősek? A szerepjátékos vonal miatt nem passzoltak esetleg?

alomorzokHa már erősség, még nem is mondtam el mindent velük kapcsolatban, így ezt most pótolnám. A játék fejlesztői kitalálták arra az esetre, nehogy véletlenül túl erősek legyenek ezek a kártyák, hogy tartozzon hozzájuk egy szabály is (annyira erősek lettek ezek a lapok anno?). Csak akkor tudtál egy kétszínű lapot kijátszani, ha az asztalon van már legalább az egyik színnel megegyező színű lapod. Vagy ha nincs, akkor tudsz mutatni egy olyat a kezedből. Lássuk a szabályt pontosan:

Kétszínű lapok 

fuggohid

Ezek a lapok egyszerre mindkét színűnek tekintendők: egy Elenios-Sheran lap egyszerre Elenios és Sheran lap is, hat rá minden lap, amely a kettő szín közül valamelyikre hat. A kétszínű lapok kijátszási feltétele minden esetben az, hogy legyen vagy a kezedben (ehhez meg kell mutatnod), vagy a játékban a te irányításod alatt vagy az egyik, vagy a másik színnek megfelelő lap vagy jelző. Figyelem! A szabálymódosítás, miszerint a kezedből is mutathatsz megfelelő színű lapot, a régi kétszínű lapokra is vonatkozik. Ha valamilyen hatás megváltoztatja egy lap színét egy másikra, akkor ezzel a hatással a két szín közül az egyiket változtathatod meg. A négyszín szabály természetesen a kétszínű lapokra is vonatkozik, ha egy S-F lapot beraksz a paklidba, akkor ezzel már meghatároztad a paklid két színét.

Valami azonban mégis megmozgatta a tesztelők fantáziáját, ugyanis a második felújított lapokat tartalmazó kiegészítőben (Régmúlt) megjelent pár felújított kétszínű lap (A  tengerek ura, Őrült Trax, Szörnyek évadja). A szabálymódosítás, miszerint elég csak kézből mutatni ekkor történt. De ezzel kifújt. Azóta nem jelent meg egyetlen egy sem.szörnyek

Érdekesség, hogy újítottak már fel azóta is kétszínű lapot, de az újított változata már csak egyszínű lett (A szaporaság jutalma).

Nos, én úgy látom, hogy nagyon esetleges lehet ilyen módon a kétszínű lapok használata. Mi van, ha épp nincs a kezemben vagy az asztalon megfelelő színű lapom (hagyományos versenyen bőven előfordulhat)? Ráadásul ha szeretnék játszani egy ilyen lappal, akkor azonnal két színt is lefoglaltam a pakliba. Ekkor már csak tényleg akkor vállalom ezeket a hátrányokat ha az a kétszínű lap valóban annyira nagyon erős, hogy megérje mégis használni (azonban ilyen lap eddig nem jelent meg).

Lehetne javítani a kondíciókat. Nem is kellene messzire menni. Megszüntetve ezt kijátszási feltételt korlátozó szabályt, egyből bekerülhetnének a játék vérkeringésébe. Illetve lehetne tervezni újabbakat. A mai játékkörnyezetben épp elég hátrány, hogy két színt lefoglal egy ilyen kártya – nem is értem, miért kell még jobban elnyomni őket. Pont emiatt a hátrányuk miatt lehetnének erősebbek, mint az egyszínű lapok (persze csak ésszel). Elgondolkodnék a pakliépítés során például, hogy egy szúnyogkontrollba benyomjak-e mondjuk egy majdan megjelenő Fairlight-Leah lapot, ami nagyon kemény oda de cserébe le kell mondjak egy színről a Leah javára. Vagy épp ellenkezőleg: kijöhet olyan lap ami csak egy koncepcióba passzol pl: egy Chara-din-Dornodon ork, ami máshova nem jó, csak a Sötét manifesztáció mellé, de oda nagyon.

szaporaságNem utolsó sorban, a játék nyerne velük egy újabb kis színfoltot (visszanyerné inkább).

Más kártyajátékokban is szerepelnek több istent hívő lapok, mint a Magic-ben pl: a Shivan Wurm (ami anno egész szép karriert futott be). Én nagyon szívesen látnék újból kétszínű lapokat a játékban. Persze a korlátozó szabály eltüntetése szükséges hozzá.

Nektek mi a véleményetek az ilyen lapokról, illetve a hozzá tartozó szabályról?

Írjatok sok jó érvet, hátha meghallják fönt az “imáinkat”.

Varga Károly

34 thoughts on “Miért nem jelennek meg újabb kétszínű lapok?

  1. Karesz, teljesen jó ötletnek tartom az általad vázoltakat és támogatom, hogy újra jelenjenek meg kétszínű lapok!

  2. A kétszínű lap eleve a szabállyal együtt lett kitalálva, hogy majd olyan erősek lesznek, hogy az ellensúlyozza. Pl. a Szaporaság jutalmát használták is akkoriban.

    Azt, hogy a szabályt újra megváltoztassuk, immár másodszor, kicsit gáznak érzem.
    Persze, ha a szabály így marad, akkor meg bikaerős lapokat kellene kétszínűbe csinálni, ami kicsit dupla-vagy-semmi játékot eredményezhet.

    Mindenesetre, ha igen sokan (mondjuk >50) írják, hogy szeretnék, akkor szerintem elgondolkodunk rajta, persze nem az idei, hanem egy későbbi kiegészítőben vagy Zénben.

  3. De az is lehet, hogy csak azért nincsenek mostanában kétszínű lapok, hogy ne bonyolítsanak a játékszabályokon, de tényleg nem lenne rossz ha újra lennének ilyen lapok.

  4. Abszolút egyetértek a felvetéssel és a megoldással is:
    – kijátszási feltételt el kell törölni
    – pakliépítési korlátozást meg kell hagyni
    Remek felvetés.

    Amit hozzátenne a változtatás a HKK-hoz:
    – szerepjátékos feeling (szerintem mostanában a játék ebben az aspektusban is sokat erősödött, ez egy újabb üde színfolt lehetne)
    – még nagyobb variálási lehetőség (szerintem pl.: vannak paklik amiknél bizonyos színek úgy tűnnek hogy beleillenek a koncepcióba de talán a legtöbb játékos fejében az ún. kioptimalizált változat él, így nem is kísérleteznek többségében a “mostoha” színnel az emberek) egy erős kétszínű lap ha beverekszi magát egy koncepcióba akkor a színben található elfeledett lapok egy részét is visszahozhatja a vérkeringésbe.
    – lapok erejének balanszolása: az igazán durva spoilerek erejét talán kiegyensúlyozná a kétszínűség valamelyest

    Amit elvenne a játékból:
    – ez a Chara-din/Dornodon kombó felér egy vizuális zaklatással 😀

    Kicsi

  5. Minden olyan lapot támogatok, ami nem azt tudja, hogy ‘ha létrejött, akkor jó eséllyel nyertem’. Kényes kérdés a feltételért durvítás, alapos tesztelést igényel, hogy se használhatatlan, se broken ne legyen.

  6. Én is támogatom a kétszínű lapok megjelenését, kivéve a lila-piros kombót, attól kifolyik az ember szeme 😀 Am viccet félretéve jó ötletnek tartom és támogatom a kezdeményezést.

  7. Szerintem a szabálymódosítás – lévén egy közel 16 éves szabályról van szó ami kb 12 éve semmilyen szinten nem jelenik meg a mindennapi játék során (tehát inaktív –> gyakorlati szempontból nem is létezik) – nem zavarna meg senkit a ma játszó játékosok közül, egyszerűen úgy élné meg mindeki hogy jön egy új szabály, új fantáziadús lapokkal ami még sokszínűbbé teszi majd az egyébként most is nagyon jó kis játékot.

    Ami a bonyolultságot, illeti, a HKK egy bonyolult játék (erre legjobban akkor lehet rájönni ha megpróbáltok egy értelmes 18-20 éves embert megtanítani a mai paklikkal játszani…meg fogtok lepődni mennyire nem egyszerű), amely folyamat már nem igazán visszafordítható, viszont pont ez adja a játékban az intellektuális kihívás jelleget. Ezen már nem osztana, nem szorozna a kétszínű lapok ismételt bevezetése.

    Kicsi

  8. Balage: “Azt, hogy a szabályt újra megváltoztassuk, immár másodszor, kicsit gáznak érzem.” Miért? Szerintem pont az szolgálná a játék értékét, hogy naprakészen tudjátok tartani amennyire csak lehet, persze elismerem, hogy sok többletmunkát igényelne felülbírálni utólagosan is a dolgokat, de akkor ez legyen az indok, ne az, hogy gáz másodszor módosítani valamit… Egy FAQ-ba kerül jelenleg, hogy a lapon lévő szöveggel 100%-osan ellenmondó döntések szülessenek, egész lapok csinálnak mást részben vagy egészben versenyeken mint mint amit a ráírtak diktálnak (ami nem kicsit lehet zavaró a játékkal újonnan ismerőknek, amikor valaki nem ismeri a teljes lapkészletet, aztán valaki cseremappájában rábukkan valamire elcseréli abban a tudatban hogy sokat ér aztán szembesítik vele, hogy a közelében sincs a lap a ráírtak szerinti erősségéhez mérten..) és nem egy lap porosodik azért mert a 6-8 éves környezetben erős koncepcióteremtő lap volt.. A tavalyi lapvisszaengedések se azt bizonyítják, hogy lenne értelme valamit 10+ évig kibannolni és ezen a blogon is össze lett már egyszer szedve, hogy mik azok a lapok amik majdnem 100%-os biztonsággal visszaengedhetőek lennének és valószínűleg akkor se lenne tömeges a használatuk vagy csak korlátozott formátumon használnák.. Szerintem a szükségtelen illetve megbukott/sosem működő szabályokat simán el lehet hagyni, mint pl. legutóbb a KF-es korlát megszűnése, egyszerűen nem színezik a játék szerepjátékos oldalát, a kártyás oldalát meg feleslegesen bonyolítja és idegesítővé teszi….

    De hogy ON is legyen a mondandóm: Vizuálisan sosem szerettem ezeket a lapokat, a “két istent tisztelő” lapok gondolata is elég lelombozó számomra (főleg az ilyen Dornodon+Chara-din, Fairlight+Tharr…). Viszont voltak olyan lapok amikkel szerettem játszani (Repülő erőd a “repülő hordába”, Függőhíd az “1 ÉP-s hordába” a dohu férgek mellé, Szaporaság jutalma a Quwarg ellenálás+Őrjöngő szillmil kombóba..) amiket szívesen látnék újra (vagy használnám a megkötések nélkül ha 1 istenhez tartozna mint a szaporaság vagy újra kiadás nélkül azzal a “szabállyal”, hogy elég az egyik istennek szerepelnie a pakliban bár ettől még gyengék maradna a legtöbb..). Szóval én a sok felesleges/értelmetlen szabály ellen szavazok, akkora szerepjátékos oldala nincs a hkk-nak, hogy megérje miatta bonyolítani/belemagyarázni olyan dolgokat a játékba amik nem azt a célt szolgálják, hogy minőségi szórakozás legyen egy-egy parti..

  9. Én is támogatom a kétszínű lapokat, a szerepjátékos vonal megtartásával. Pl azért ne legyen Rhatt-CHD vagy Leha-Dornodon kétszínű lap.

  10. Azert irtam, hogy kicsit gaz lenne, mert ugy gondolom. Ha mast gondolnek, mast irtam volna.
    Nem szeretek szabalyt valtoztatni, masodszor ugyanazt pedig, brrr… ez kicsit mas, mint a tiltolistarol visszaengedni valamit (amit egyebkent megtettunk-teszunk, ha ugy gondoljuk, megteheto). Ott is igen zavaro lenne, ha pl. ujra ki kellene tiltani valamit. Szerintem.
    A kritikad tobbi reszet koszonjuk, szerintem annyira azert nem gyakori, hogy valami tok mast csinal, mint ami ra van irva. Inkabb az, hogy nem egyertelmu, valaki (pl. te) ugy gondolja, ezt kell csinalnia, mas mag mast.
    Pont emiatt nem szeretjuk a lap-valtoztatast sem (regen csinaltuk, de mar nem), ha nagyon kell, akkor inkabb tiltjuk a versenyekrol (ettol maga a lap persze nem valtozik, csak a mi versenyeinken tiltott).

  11. @Balage: A cikkben nem a szabály módosítását vetettük fel, hanem a teljes elhagyását. Ha csak önmagukban léteznének ezek a lapok akkor is bőven jó. Anno én akartam a játszani ilyen lappal amikor kezdtem (Függőhíddal) tök jó volt hallani, hogy hát ezt most nem lehet kijátszani, mert nincs lapod stb stb.. (Egy világ omlott össze bennem akkor). Mostani szemmel nézve fölösleges szabálynak érzem és az ilyen fölösleges szabályoktól jobb megszabadulni.Nincs semmi gáz abban ha egy fölösleges szabálytól játék szempontjából megszabadulunk. Miért ne legyenek szimplán kétszínűek és kész.

  12. Hat, ahogy igy mondod, egesz meggyozo… atgondoljuk. Azert meg irkalja befele, aki szeretne, mert ez eddig meg nem olyan sok…

  13. A kétszínű lapoknak pont elég hátrány, hogy meghatározzák a pakliban használt színeket. Például egyik sem használható egyszínű versenyen. A szabály, miszerint emellé még kijátszási feltételük is van, elhagyható. A kétszínű lapok szépek, és üde színfoltjai lennének a versenyasztaloknak. Ha van a tesztlistán egy lap, ami egyszínűként kicsit erős, és azon tűnődtök, hogy milyen minimális hátrányt tegyetek rá a balansz miatt, hát itt a lehetőség. Rátesztek még egy színt, és kész. Mindenképp támogatom!

  14. Nekem is tetszik az ötlet.Sztem is maga a kétszín elég nagy hátrány a legtöbb esetben, nemhogy még mutogassak is.

  15. Mindenképpen támogatandó az ötlet, abban a formában, ahogy a cikk írója ezt kitalálta. Annó a felvetésemre visszajött a sárkány kincse, szóval bízom benne, hogy ez a kezdeményezés is révbe ér.

    Azon gondolkodtam, hogy pl a jelenlegi legerősebb lapok közül a Solisar auráját Elenios/Raia-ként kiadva milyen hatást gyakorolt volna a haszálatának gyakoriságára?

    Amúgy, ahogy Jancsár Jani is írta, egy olyan balanszként működne ez, amit kár lenen kihagyni. Például egy igazán spoiler lap mellé egy kissé gyengébb (de a koncepciótól azért nem teljesen idegen) színnel ellátva választás elé állítaná a delikvenst a használatát illetően.

    Illetve egy kérdés Solival meg lehet fogni egy Függő hidat vagy sem?

    üdv, remélem lesz ebből vmi.

  16. De akkor úgy kéne megcsinálni azt a kétszínű lapot, hogy az egyik színe ne illeszkedjen a koncepcióba.
    Mint pl: ami fönt is meg volt említve, sárga fekete lap a szúnyog kontrollba, vagy fekete-fehér lap az áldozós molluszkhoz, vagy sárga-rhatt lap a változókörnyezetes dal pakliba.
    Szerintem sincs értelme a charadin-dornodon párosításnak.

  17. Én is támogatom az ötletet!
    Ha az avatár szabályt el tudtuk törölni anno, akkor ezeknél se lesz gond a kijátszási feltétel megszüntetése.

  18. A szabály simán elhagyható, azzal még egyszerűsödik is a játék. Egyébként nagyon feelingesek ezek a kétszínű lapok, látni szeretném minden kombinációjukat mind2 sorrendben! 😀

  19. Sőt ne legyenek új szabályok se meg új fajok sőt továbbmegyek új lapok se.MI a fenének eddig is megvoltunk nélkülük… :S:S:S:S

  20. Új lapok azért lehetnek, de főleg olyanok jelenjenek meg, amik gyengítik azokat a paklikat, amik állandóan a versenyasztalokat uralják, míg közben egy gyengébb paklin nagyot dobna.

  21. Végre valaki felvetette, már régóta várom ezt! Két színű lapok hajrá!

  22. @Juhász Ferenc: Kérlek, ne forgasd ki a szavaimat. 🙂 Magát az új lapokat, szabályokat üdvözlöm, ebben az esetben viszont a kétszínű lapokkal van bajom.
    A kétszínű lapok sosem tetszettek, grafikailag némelyik szörnyű volt (pl. a cikkben mellékelt képeken sem lehet néhol rendesen elolvasni a lapnevet). Nehézkes a használatuk a két szín meghatározása miatt. Bár nem játszottam az Isteni szövetség idején, megkérdezném: volt versenylap szintű kétszínű kártya? Egy alanori krónikás leírás jutott csak eszembe, egy quwarg pasziánsz, mely A szaporaság jutalmára épített, azt a paklit is leginkább kétszínű versenyekre találták ki. Vagy a Régmúlt 3 felújított kétszínű lapja közül használták valamelyiket eredményesen?
    Nem látom megalapozottnak, hogy szükségesek lennének újra kétszínű lapok. Csak hogy más vélemény is szóba kerüljön a támogatások mellett. 🙂

  23. @Mr Punk
    Na igen így ez már egy kerek vélemény.Az első “beszólás” az egy mondatos indoklás nélküli lehurrogás miatt szólt részemről:P.
    Régi lapok valóban szinte egytől egyik használhatatlanok voltak verseny szinten,de funból pl függőhíd és a szapora is több móka pakliba előfordult(sőt később bruce is:D)
    De ugye arra ne alapozzunk már, hogy ha a régiek használhatatlanok voltak verseny szinten majd most ezek is azok lesznek :)Ez egy jó balance lehetőség lenne újra a készítők kezébe és színesitené is a játékot.
    PL megnéznék egy szép fehér-fekete 2színű lapot valami jó és a csúf kiindulási alapon.

  24. Nekem mindig is tetszettek a kétszínű lapok, és igen, szerintem is egy újabb balance lehetőség lenne a tesztelők kezében. Pl, ha a manakonzervátor sárga-lilaként jön ki, csak mostanság kanák fel a dekket, de egy Kyorg tudást is el tudtam volna képzelni sárga-fekete/lila lapként 🙂
    Vagy adjuk ki a cselvetést újra sárga-zöldként 🙂

  25. Támogatom az ötletet. Én anno pont az Isteni Szövetség kieg elött kaptam rá a HKK-ra. Én elég sokat kisérleteztem kétszinü lapokkal és elég mókás dolgokat tudtam kihozni belöle, igaz egyik paklim sem volt épp versenyerös. Szerintem igen is van létjogosultsága a kétszinü lapoknak, Aki nem hiszi annak csak annyit mondok: Gorombilla-kobudera-függöhíd-szentszó és Bruce meg ott figyel hátul 🙂 Yippieka-Yeah!!!

  26. Legyenek kétszínű lapok, akinek nem tetszik az majd elcseréli ha bont, ha valaki attól tart hogy nem lesznek elég erősek és ezért kár belerakni akkor ennyi erővel a gyak/nemgyakokat is vegyük ki, mert nem erősek, legyenek kétszínű lapok, és kijátszási feltétel nélkül, elég neki a két szín, egyszínűn alapból nem lehet, kétszínűn is necces mert mindkét színt elhasználja, és arra figyeljetek azért hogy jó-gonosz színű lap azért ne legyen

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.