Metagame elemzés, avagy mivel játsszunk hagyományos versenyen

Mai cikkünkben megnézzük, hogy milyen paklikkal találkozhatunk hagyományos környezetben a versenyasztalokon. 

Minden valamire való versenyjátékos tudja, hogy  mennyire fontos egy verseny előtt számításba venni ellenfeleink lehetséges pakliját, hogy mi az, ami ellen jók lehetünk, és mi az, ami ellen nagyon gyengén muzsikálunk.

Azt kell, hogy mondjam, a játék régen volt ennyire sokszínű, mint most (szerencsére!), így a játékosoknak is nehezebb dolguk van (lehet) a felkészülésnél. Ráadásul az utolsó néhány Zén kiegészítő olyannyira erősre (itt az erőst abszolút nem negatív jelzőként értem, hogy ezek a tesztelők már megint nem figyeltek…) sikerültek, hogy bizony előfordul, hogy egy kiegészítő megjelenése után új pakli kapcsolódik a HKK vérkeringésébe (pl. Hegymélyi keltetős Halhatatlanok nagymesterével felálló pakli).

#1:

buvos_erdoRégen szinte minden Alanori krónikában volt Varázslómesterek rovat, amiben egy-egy profi játékossal készült interjú. Imádtam, tényleg! Amatőrként jó volt olvasni a profik értekezésit paklikról, lapokról, stratégiákról. Ha jól emlékszem Rém András nyilatkozta egy ilyen cikkében anno, hogy azért nem szereti a Bűvös erdővel felálló dekkeket, mert a versenyt nem nyeri meg, de sikeresen megkeseríti számos játékos életét, aki nem használ Ősi rúnát. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, számos ellenlap jelent meg (gondolok itt a Változó környezetre vagy a Semleges csatamezőre többek között), az erdős paklik mégis virágkorukat élik.  Akkor mégis mi a helyzet? Hogy lehet erősebb egy pakli, ha több ellenlap (pakli) van most ellene, mint valaha? Nyilván ez úgy lehetséges, hogy az erdő is számtalan spoilerrel gazdagodott, illetve teljesen megváltozott a pakli szerkezete. Azoknak a pakliknak, melyek drágító szabálylappal játszanak alapvető céljuk, hogy kialakítsanak egy stabil erőforrás-fölényt (főleg manaelőnyre építünk), így olyan klasszikusokkal találkozhattunk régen ilyen jellegű paklikban, mint a Tudatfaló. Manapság (amikor már van olyan versenyjátékos, akinél az adott lap bizony idősebb) nehéz elképzelni, hogy egy ilyen lap hogyan férhetett be a pakliba. Ma az erdő kulcsfogalma a „köd”. Drágíthatatlanul keresünk (igen, kikerüli az erdőket is, csak úgy cikázunk a fák között) egy másik ködös lapot. Nyilvánvaló, hogy kezdeti erőforrás-fölényünket a gyűjtőből szeretnénk kialakítani, Ködmangó és Molgan segítségével. A paklit – úgy gondolom – nagyon nehéz jól kezelni, hiszen ha nem játszunk a két letiltó szabálylap valamelyikével, akkor csak kőkemény side lapokkal (pl. Mágiagyilkos) lehet esélyünk ellene.

#2:

nil_herceg_dalnokaHa eszünkbe jut, hogy nem nagyon szeretnénk kikapni Bűvös erdőtől, akkor célszerű választás lehet Semleges csatamezős vagy Változó környezetes paklival játszani. Úgy gondolom, hogy mindkét változatnak megvannak az előnyei és hátrányai az említett paklival szemben. Semleges csatamezőnek az, hogy bizony az erdő side-ja Fenyő Zoárdokkal kezdődik, így még plusz laphoz is jut, nehéz helyzetbe kerülünk, ha nem húzunk countert. A Változó környezetes pakli előnye, hogy lapot nem húzat az erdővel, viszont csak 1 (vagy 2, ha a harmadik körben kérünk Ősi rúnát) körünk van elég nagy előnyt kialakítani. Kérdés, hogy milyen paklival tudjuk ezt megtenni? Ha a Változó környezetes paklik közül a meta császárát kéne megválasztanom, biztos, hogy valamilyen dal paklira voksolnék. Alapvetően 2 VP-s lapokra gyúrni manapság nem a legkifizetődőbb, de aki már játszott ilyen paklival, vagy ellene, az tudja, hogy ha a második körben kipattan egy Nil herceg dalnoka, akkor óriási gondok vannak („Ha meg nem, akkor nem a paklival, hanem a játékossal vannak ÓRIÁSI bajok.”), manatermelés, laphúzás, keresés, halál. Van itt minden, mint a búcsúban. A pakli gyengesége, hogy ha nem húzunk lényt (itt főleg dalnokra gondolok), akkor bizony előfordul, hogy 4-5 lapnál nem tudunk kijátszani semmit a (kőkemény!) kijátszási feltétel miatt.

#3:

szunyogirtasMivel készülhetünk fel akkor az ellen, hogy a második körben elinduljon a mega-mulatós party? Régen azt szokták tanácsolni, hogy ha pörög az ellenfél, akkor sideold be a jó kis Ősi béklyókat, és nem lesz baj! Az az érdekes, hogy az utóbbi néhány versenyen, amin részt vettem egy ellenfelemnél sem találkoztam ezzel a lappal a side-jukban (lehet, hogy eljárt felette az idő?). Akkor mégis hogy érhetjük el azt, hogy ne pörögjenek le minket? Nyilván úgy, hogy nem hagyjuk létrejönni az ellenfél kulcslapjait, s erre a legkiválóbb egy Szúnyogirtásos kontroll pakli, hiszen a jelenlegi játékkörnyezetben ez játszik a legtöbb ellenlappal, lapcounterekkel, leszedésekkel (visszavetetésekkel), ráadásul akár egy kör alatt is tud nyerni a manapság már klasszikusnak számító Aranytigris + Sztatikus gólem + Vérkeszeg kombóval (természetesen a Sztatikus gólem / Vérkeszeg arány tetszőleges). Persze azért ezzel is, mint minden kombóval vigyázni kell, nem olyan régen láttam, hogy Evarth harmadik lapja volt a ’tigris, Szatmári Bálint pedig már hajította is el a Panatán békeőrt a kezéből… szép játék! Minden esetre pont ez az a pakli, ami a nem korlátozó szabálylappal felálló paklikat a legjobban kezelni tudja, ezért állítottam fel a dobogó harmadik fokára.

Ha megnézitek, kicsit kő-papír-olló jelleg fedezhető fel a három pakli kapcsán. Ti mit gondoltok, melyik az a három pakli, ami a meta képzeletbeli dobogójára felfér?

Jó elemzést és játékot!

Egyed Dávid

10 thoughts on “Metagame elemzés, avagy mivel játsszunk hagyományos versenyen

  1. Erre a cikkre én is emlékszem 🙂 És tényleg idegesítő volt az a dekk…Tudatfaló, Chosuga (régi), Életszívás (régi), Direkt kontaktus, Ellenvarázslat…

  2. “…a versenyt nem nyeri meg, de sikeresen megkeseríti számos játékos életét, aki nem használ Ősi rúnát.”

    érdekes. én pont ezen tulajdonsága miatt szeretem a keltetőt 😀

  3. Igen jelenleg ez a 3 a top deck ,de persze pont erre válaszul majd most jönnek megint újabb paklik amik kicsit háttérbe szorultak eddig amik majd jól megviccelik őket.Krabberek előre!!!! 🙂

  4. Valóban ez a 3 legesélyesebb pakli jelenleg, bár az erdőt nem tartom versenygyőzelemre alkalmasnak én sem.

    Amik esélyesek lehetnek még: kyorg/jkragoru járj, sokszin, csatamaző, bilincs, molluszk, keltető, edralian, kombók (élőholt, tárgy, quwarg)

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.