Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

Ezen a héten a galetkik új életre hívásába pillantunk bele.

Abonyi Attila ezúttal a hegymélyi lények és testrészek világába kalauzol el minket, és a következő Zének kapcsán jó hírekkel szolgál a koncepció szerelemeseinek.

Sziasztok, ezen a héten egy olyan paklit próbáltam ki, amit nem túlzottan kedvelek: a galetkiket. Ennek a döntésnek az az oka, hogy le kellett zárni a következő 2 Zént, és hát elég jelentős számú galetki, illetve testrész jelenik majd meg bennük. Nem volt bonyolult a koncepció: a kék és a piros szerintem fix színek; ezek mellé használtam még zöldet a Kővé változtató csáp miatt, illetve sárgát is. Ez utóbbiból csak egyetlen, még meg nem jelent lapot használtam, de sajnos ennek az erejét nem tudtam felmérni (túl ritkán húztam föl), így ezt inkább még el sem árulnám, hogy mi is. Nemsokára úgyis a kezetekben tarthatjátok majd :). A pakli egyébként nem működött rosszul, bár a legerősebb lapja a már megjelent Rynthus volt, aki ingyen Lávaköpetekkel szeretett igazán gonoszkodni.

Sajnos ez alkalommal csak két ellenfelem volt. Az első egy 4 lapos Kragorus, a második pedig egy életes, keltetős. Ezekből az utóbbi volt az, amelyik komoly próbatétel elé állított, hiszen jócskán drágította a testrészeket, valamint a leszedéseim (Ölvefoltozó, Tolvaj klántag) sem értek túl sokat a lényei ellen. A követőmet szinte mindig belőtték, ez továbbra is nagy gyengéje a paklinak, hiszen egy olyan követőről beszélünk, aminek csupán egyetlen képessége van, mégis mindig lelövik, hiszen nincs rá azonnal viszontválasz – elképzelhető, hogy megjelenik egy olyan galetki is, ami ilyen esetekben jön különösen jól … Ti hogy képzelnétek egy ilyen galetkit?

Abonyi Attila

17 thoughts on “Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

  1. Nana, azert a Kragoru is hozott 3:2-t (asszem), es talan jobb is lehetett volna, ha mindig lovom a kovetot 🙂 volt, hogy elfelejtettem…

  2. Szívesen szemlélném Szuszát felújítva. Olcsóbban, Élet:1, szakértelmeket növelheti, adjon kör elején cuccokat, és legyen valami képessége követőszüntetés esetén. És persze nagyobb ÉP, a támadása maradhat 0.

  3. Védekezéses galetki?
    Pl ha ellenfél kezdi ugye a játékot,akkor valszeg rögtön lövi a követőt,ingyen kitolod a körében. Vagy hasonlóan a Mélységi behemóthoz,ha követőd ki van kapcsolva,olcsóbban jön. Nem is kell sok mindent tudnia,csak üssön nagyot.

  4. @Balage: biztos nem játszott valami jól a Kragorus srác, ezért nem hagyott nyomott a meccs Bonyiban. Miért véded amúgy? 😉

  5. Szerintem kellene egy olyan testrész, amit ki lehet játszani az ellenfél körében is, mondjuk körszakításként. Mivel kell “alá” egy galetki, ezért akármilyen erősnek is tűnik így első olvasatra, mégsem túlságosan az. Bár az első körös követőlövésre (amikor az ellenfél kezdett) ez nem megoldás, de ha mi kezdtünk, pl. egy antimág galetkit kitolva, megmutatva a kezünkben lévő instant testrészt… akkor kétszer is meggondolja majd, hogy levegye-e a követőnket.
    A másik megoldás egy ahhoz hasonló bünti, mint amilyen a páncélos krabberé.
    A harmadik megoldás egy gyűjtőből vagy kézből Semmizhető galetki, ami egy körre visszakapcsolja így a követőnket. Legtöbbször egy kör elég ahhoz, hogy a galetki asztal meg tudjon tapadni az asztalon. Utána már nem kell a követő.
    Szerintem.
    Amúgy nagyon várom ezeket a kiegeket. Én nagyon szeretek galetkikkel játszani.

  6. Nagyon jó hír az új galetkik eljövetele, ha más nem, én mindenképp örülök a dolognak. 😀
    Eléggé el voltak hanyagovla mostanában a srácok, rájuk férne néhány nagyobb vérfrissítés.
    Remélhetőleg a testrészes vonalt erősítettétek meg, nem csak a lényeket.

    Követőlövés ellen egyik lehetőségként fel lehet újítani a követőt, hogy kilövés esetén minden kezemben lévő galetkimnek, ill testrészemnek a következő képességet adja:
    “Áramlás: célpont játékos sebződik 3 ÉP-t”.
    Esetleg ki lehetne adni újra a kereshető Atmillát, ami követőlövés mellett ingyen jön, aktívan, csaphatna alapból nagyobbat is, és természetesen 1 VP-ért lehessen keresni.
    Vagy ha ezek nem válnak be, akkor 0 VP-s lények és 0 VP-s teszrészek kellenek, amik eleve be tudnak vinni ekkora sebzést 2-3 lapból.

  7. Valamint a Tanítómestert, illetve a Boszorkánykirályt se lenne rossz használható lpaok társaságában újra kiadni.
    Annyi a probléma ezzel, hogy nekem fogalmam sincs, hogy ezt milyen újítással lehetne megoldani. 😀

  8. Balukaaaa : Én írtam nem olyan rég egy Boszorkánykirály tervet a lapötletek közé, csak kellenének hozzá lapok is, mert mostanában próbálgattam, de egy sima Tharr követős KF pakli ellen is csak 7 győzelem/5 vereséget hozott eredeti formájában a boszi az alábbi lapokkal:

    3 Vadítás
    3 Tükörsólyom
    2 Féktelen imádat
    3 Szörnycsábítás
    3 Szellemi bűbáj
    3 Keyrashi démonlidérc
    3 Idegösszeomlás
    3 Asylux átka
    3 Apró kívánság
    3 Kyorg tudás
    3 Térszaggatás
    3 Földanya ereje
    1 Kurtz
    1 Tünékeny csábítás
    1 Rabszolgaság
    3 Cselvetés
    3 Méonech fürkész
    2 Tudatrombolás
    2 A források pusztulása

    (A paklit csak azért írtam le mert szerintem egyik tiltott/korlátozott lapnál se éreztem, hogyha azt behúztam biztosra mehettem, és még csak nem is egy hagyományos pakli ellen mentem csak egy egyszínű KF ellen – ami egyébként elég erős, ha valakit érdekel, hogy mi ellen született az eredmény elkérem annak is a listáját szívesen.. -). Minden lap a rajta lévő eredeti szöveggel volt próbálva.

    A laptervem pedig:
    Boszorkánykirály (új)
    követő
    Megszüntetés: 13 ÉP.
    Minden más lapra tehető lapod 1-el olcsóbb. 1 Nekron + 2 ÉP: Egy lapra tehető lapod idézési költsége 1 VP-vel kevesebb (egy körben max. egyszer). Minden forrás, amelynek célpontjai közt van más lapra tett lapod, idézési költsége +2 VP és +1 VP rá reagálni.

  9. Ja az kimaradt, hogy az egyszerűbb megfogalmazás ellenére, nyilván ez a képesség a testrészekre is hatna, végtére az is csak egy “lapra tehető lap”..

  10. Remélem valami 1/1 repül és szaporodik mint a régi,de modjuk az ellen előkészítőjében is:P Ja és mindez 0ért:P

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.