Nyári programok a természetben

Tóth István újból remek programokkal várja a felfedezésre vágyó HKK-sokat.

A néhány hete szervezett barlangászás után újabb remek külsős programokra szeretnénk felhívni figyelmeteket: a budapesti versenyek egyik állandó tagja, Tóth István az alábbi kirándulások szervezését vállalta magára, ahova szeretettel vár minden HKK-s ismerőst – meg persze mindenki mást.

* * *

kristalybarlang1. Június 22-én barlangtúrára megyünk. A Kristálybarlangot tekintjük meg. Ez a barlang nem nehéz, viszont gyönyörű. Olyan érzése van az embernek, mikor leereszkedik a 20 méter mély létrán, mintha Aladdin kincsesbarlangjába érkezne. És még a varázsigét sem kell kimondania: “szezám tárulj”. Kalcit, aragonit, gipszkristályok, ezernyi szín s forma gazdagsága várja a látogatót. Mivel nagyközönségnek csak nagyon korlátozott lehetősége van látogatni ezt a természetvédelmi területet, ezért értékesebbé teszi ezt a lehetőséget az a szombati nap. Az ára 2500 Ft/fő. Kérem mihamarabbi jelentkezéseteket, mert ide korlátozott létszámban mehetünk csak.

2. Júliusban egy vasárnap a Kis-Dunán (a Soroksári holtágban) vízitúrára megyünk. Megnézzük az ottani élővilágot (madarak, teknősök, siklók). Ez a túra a gyakorló túrája lesz az augusztusi Tisza-túrának.

3. Augusztus 15-17. között a Felső-Tiszára megyünk. Ez a része (Tiszabecs-Gergelyiugornya) a Tiszának a legromantikusabb, legszebb része a folyónknak. Itt még tiszta a folyó s a sok-sok homokpad alkalmat ad sátorozásra, fürdőzésre, focira, kártyázásra is. Itt is fel lehetne készülni a Nemzeti Bajnokságra. Akár idén vagy jövőre is. Fejenként a 3 napra a kenu bérlése 7000 Ft. Szállásra ha nem akarunk költeni (vadkempingre is van mód ) az ingyenes. Leutazás vagy autó, vagy vonat+ busz. És ehhez a túrához van egy felajánlásom egy kérdéssel összekötve: ha valaki megmondja nekem, hogy miért van szüksége a vízitúrázóknak üres sörösüvegekre, annak fizetem a kenubérlésének 1 napra eső bérleti díját vagy kap a túrán tőlem 6 üveg sört.

Várom jelentkezéseteket: Tóth István, 0620-9980834, hevittothistvan@gmail.com, papa1963 néven a HKK fórumokon.

One thought on “Nyári programok a természetben

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.