Tíz év – Asylux átka

Egy ma már teljességgel elfeledett koncepció talán legerősebb lapja született meg tíz évvel ezelőtt.

A lapra tehető bűbájok ma már legfeljebb csak lopások formájában (Bomtar trükkje, Szörnybűvölés, Tűnékeny csábítás) fordulnak elő a versenyasztalokon, egyébként lényegében teljesen kikoptak a HKK elitjéből – nem éri meg, mondják rendre a játékosok. Igazuk is van: ha egy lapnak már jellegéből adódóan van egy olyan kijátszási feltétele, hogy kell mellé egy éppen megfelelő másik kártya is, akkor be kell látni, van mit kompenzálni a képességgel, gyakran azonban már vesződni is kár ezzel.

boszorkanykiralyNem mindig volt ez így azonban, az Ősi legendák kiegészítőben megjelent Boszorkánykirály ugyanis egy új pakli uralkodását hozta el: a lapra tehető bűbájok hirtelen 2 VP-vel olcsóbbak lettek, és ugyanennyivel drágább volt őket counterelni és leszedni is, ami mondani sem kell, óriási változást jelentett. Mindez azonban semmit sem ért volna a játékosok leleményessége nélkül, a követőt ugyanis első sorban a saját lapjainkat tápoló kártyák olcsóbbítására találták ki, a többség azonban hamar rájött, hogy sokkal nagyobb gonoszság az ellenfél dolgát nehezíteni a megfelelő lapokkal.

Erre persze nem volt nehéz rájönni, amikor egy olyan lap is kijött a kiegészítőben, mint az Asylux átka. Nézzük csak, hogy mit is tud a követő mellett: 1 VP-ért az ellenfél minden lapját bedrágítja 2 VP-vel, ráadásul +2 VP counterelni is leszedni. Egy ilyen lap még ma is bőven erős lenne, így nem véletlen, hogy az Asylux korának egyik meghatározó kártyája volt – nem túlzás azt mondani, hogy a Boszorkánykirályos koncepció, és így a lapra tehető lapok legnagyobb tápjáról beszélünk. Nem véletlen, hogy egy idő után ezt meg is elégelték: az Asylux egyike azon kevés lapnak, amely engedélyezett ugyan, de a mai napig gyengítve működik – ma már csak eggyel drágít kettő helyett.

asylux_atkaA paklinak végül egy másik módosítás ütötte be az utolsó szöget a koporsójába: nem sokkal később a Boszorkánykirály működése is megváltozott, így a követő most már eredeti céljának megfelelően operál, és csak a saját lapjainkra tett bűbájokat olcsóbbítja – ezzel egyszer, és talán mindenkorra kihalt egy kétség kívül erős, de jellegéből adódóan komoly színfoltnak számító pakli játékból.

Mit gondoltok, szerintetek lenne bármilyen lehetősége annak, ha az Asylux átkán lévő módosítást eltörölnék? És mit gondoltok: érdemes a koncepciót visszahozó felújításokkal vagy új lapokkal vesződni? Jön még valaha jobb sors a lapra tehető bűbájokra, vagy örökre megmarad ez a laptípus a lopások számára?

Csető Zsolt

10 thoughts on “Tíz év – Asylux átka

  1. Szerintem lehetne róla szó,biztos lennének,akik szívesen forgatnák és ma már úgy is olyan sok ősmágiás lap van,hogy nem szólna akkorát a követő,mint anno.
    Am nekem most tűnt fel,hogy az Asylux átka a Laokoón szoborcsoport :DD

  2. sztem meg a boszkirály simán feléleszthető a koncepció “ködösitésével”, ahoyg az a galetkik vonala is mutatja

    Az asylux így maradna egy 3vp-ért +2-es lap ha feloldják a korlátot

    Persze az probléma, hogy akkor a boszkirály nem azt tudja ami rá van írva

  3. amikor nagy nehezen megszereztem az Asylux átkokat, jött a korlátozás rá
    nem volt valami jó érzés
    de am örülnék a koncepció feltámadásának:)

  4. szerintem az asylux a boszkirály és a démonlidérc korlátozásait is el lehetne törölni és az idegösszeomlás tiltása is felesleges. anno kicsit túlzásba estek a hkk istenei a korlátozásokkal..:). egyébként szerintem a lap szöveg utólagos megváltoztatása nagyon rossz ötlet, vagy tiltsuk ki vagy viseljük el..

    ui.: vicces egyébként, hogy (bár rohadt erős volt) bihos versenyt nem is nyertek
    boszkirályal, ennek ellenére utol érte a végzet..:)

  5. Zoli azért elég rendesen nyeregetett versenyt Boszorkánykirállyal, csak volt közte behos…

    Egyébként egyetértek Bakával, minimum tesztelésre szerintem vissza lehetne engedni ezeket a lapokat, mondjuk az őszi etapra és a teszteléstől függően utána esetleg visszaengedni őket.

  6. Bazmaon

    Hogy nem nyertek vele Behos versenyt, az szilárd meggyőződésem, hogy tévedés, emlékszem, rögtön az Ébredés kieg. megjelenése után az első versenyt egy ilyen deck nyerte.

  7. Maguk a lapok szerintem is visszaengedhetőek lennének erejüket tekintve, viszont az tény, hogy sem vele sem ellene nem túl érdekes/élvezetes a játék.. Kiraksz valamit és összeomlik vagy a.átkot/vadítást kap ami a követő mellett elég nehezen megoldható ill. kivédhető dolog. Viszont a saját lapokra tehető lapokra lehetne érdekes kis kombo paklit csinálni a féktelen imádat+keyrashira pár új/felújított lappal (főleg értelmes lényekre lenne szükség akikre megéri valami pluszért pakolni)

  8. Zsenge kezdőként a Boszorkánykirály egy rémálom volt, fel se fogtam mi történt, kb. ki se játszottam lapot és már egy bevadult asyluxos türkörsólyom tétel le az arcom. Jó ideje nem játszok asztalin, de ez a pakli annak idején elég durván tombolt… bár lehet tényleg csak kezdő fejjel éreztem így! : )

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.