Paklileírás – Edralian deck a blogos versenyre

Hordás, gyors paklikra számítunk a hétvégi blogos versenyen, így ellendecket próbálunk alkotni.

Az Edralian paklik reneszánsza talán nem érkezett el pusztán amiatt, hogy a Dungeonös kvalifikációs versenyen erre a hordaparancsnokra építő koncepció húzta be az utolsó bejutást érő helyet, de az biztos, valami ott mozog a levegőben a pakli kapcsán. Mikor máskor ragadhatnánk meg az alkalmat, hogy előrukkoljunk a közelmúlt versenygyőztes paklijával, ha nem a csúcscounterektől mentes, korlátozott környezetben.

edralianA koncepciónk persze próbál naprakész maradni, és az aktuális ellenfelekre fókuszálni: a legnépszerűbbnek a magam részéről a gyors hordákat gondolom, hiszen a játékosok vélhetően igyekeznek majd kihasználni a Cselvetés távollétét. Erre az esetre rengeteg olcsó tömegirtással készülünk, a másik potenciális ellenfél, a drágítás ellen pedig némi ősmágiát csempészünk paklinkba. A kegyelemdöfést pedig az eldobatott kéz és a rendbe tett asztal után a Halandósággal igyekszünk majd megadni ellenfelünknek. Lássuk, hogyan mutat ez a gyakorlatban.

Színeinknek szinte bármit használhatunk, hiszen nincs a HKK-ban olyan szín, ami ne szerepelt volna már olyan Edralian deckben, mely képes volt a top 5-be verekedni magát egy adott versenyen. A barna azonban nem nagy sztár mostanában, ugyanez mondható el a Rhatt és a kék színről, ha azonnalik között kutakodunk. A fekete szintén nem itt képes kimagaslót nyújtani, marad tehát a fehér, sárga, lila, zöld, piros négyes. Az impozáns névsorból ezúttal a sok tiltott lap nyomására a sárgát nem éreztem elég jónak, de akik erre a színre szavaznak, az Ősi béklyó, Abszolút preventálás szintű lapoknál kezdjék a kutakodást.

kisebb_kaoszsujtasVissza a paklinkhoz, melyben idézési költség szerint, növekvő sorban ismertetném a lapokat. Kezdjük tehát az abszolút ingyenes darabokkal, itt is van rögtön Az igazság pillanata, mely komoly lénytömegtől képes megszabadítani minket. A célozhatatlan lények sem lehetnek akadály, a kényszerített áldozás ügyesen kerüli ki ezen zavaró képességüket. Ellenfelünk manájának elpusztítása már csak hab a tortán, de megkönnyíti következő körös randalírozásunkat az ellenfél kezét és maradék asztalát illetően. A másik ingyen jövő lapunk a Visszavágás lehet: amennyiben mégis hamar véget érne a játék, egy utolsó esélyt még biztosít nekünk gyógyulása és ősmágiás leszedése. Nem feltétlenül szeretnénk persze behúzni, belőle elég lesz 1-2 darab is.

Egy manás leszedésből számos fajta akad már manapság, a Chara-din óhaját azonban mégis inkább letiltó és semmizős képessége miatt fogjuk szeretni. Túl speciális mivolta miatt, és mivel 5 lappal is tudjuk majd keresni, belőle egyetlen darabot ajánlok. Nem úgy a Kisebb káoszsújtásból és a Csuszpitból, a már említett kereső kártyákból, akik a kivégzés lényegi részét hozzák, keresik a nyerésünket. Emellett a középjátékban számos helyzetre ismerik a megoldást, ha pedig majd nyerni kell, visszavesszük őket, vagy a másik kezünkbe figyelő példányukat játsszuk meg. Előbbiből mehet a három, a kicsi piros lényből maradnék a kettőnél. Az egy manás lapok sorának azonban nincs még vége, sőt! Saját körös ősmágiás leszedésünket, a Thu’zad felismerését semmiképp se hagyjuk ki, illetve a még nem tiltólistás top counterről, a Földanya erejéről, és a kétféle funkciót betöltő Dornodon mosolyáról se feledkezzünk meg, maximumot mindháromból!

foldanya_erejeSzintén olcsóbb lapokkal haladunk tovább, a multifunkcionális Martian repertoárja minden helyzetre ismeri a megoldást, és Lassan járj! ellen sem romlik be a tempója. Az egy és két manás papírok között a Fényrobbanás képezi az átmenetet, mely egyszerre mindkét kategória tagja, csak győzzük időben behúzni. Kézben tartja a terülni vágyó ellen lapjait, és még lapunkba sem kerül, megakadályozni is igencsak nehézkes. Szuper időnyerés, mehet a három. A természet rendje szintén ezt a vonalat viszi tovább, az ingyen körmegszakítás mindig jó, de kettőért is megéri majd kitolni.

A kettes kártyáink, úgy mint a dobatást szolgáló Kiüresedés és a visszavetetésért felelős, ám counterelni is képes Karácsony egyaránt nagyot szólhatnak, azonnali mivoltuk miatt a legkellemetlenebb időben is érkezhetnek, amikor az ellenfél saját körét számolgatva a legkevésbé számít rá. Mindkét kártya gyógyítani is képes, bár ezt a funkciójukat ritkán vetjük majd be.

martian_repertoarjaEgyetlen három manás kártyánk az ellenfél lapkijátszását korlátozó, és rengeteg azonnalink miatt jó tempót adó Thu’zad utazása, mely bár idejét múltnak tűnhet, amint elcsattan, nyomot hagy maga után a játékban. Négyes lapból is csak egy fajtát engedünk meg magunknak, méghozzá az elhasznált követőnket újra központba helyező A béke megőrzését, ami újabban ismét népszerű lett a koncepció szerelmeseinek körében. Mi se átalljunk hát bevetni, a maximális mennyiség azonban nem indokolt belőle, leginkább a negyedik körtől látjuk majd szívesen a kezünkben.

Az öt manás kategóriától kapcsolódik be paklinkba a tömegirtás, első két képviselője – a paklitól szokatlan módon – az én változatomban lény alapú. Persze senki ne gondolja, hogy Csáp-istenségből és Hétfejű hidrából minél több, annál jobb, pusztán egy-egy darabot javaslok bevetni, a meglepetés erejét kihasználva kegyetlen irtásért cserébe. Végezetül három nyerő papírunk, A halandóság átlépése áll listánkon, mely a korai körökben áramlásával, utána pedig kőkemény leszedéssel örvendeztet majd minket.

A pakli

követő: Edralian

a_halandosag_atlepese3 Az igazság pillanata
2 Visszavágás
1 Chara-din óhaja
2 Csuszpit
3 Kisebb káoszsújtás
3 Thu’zad felismerése
3 Földanya ereje
3 Dornodon mosolya
3 Martian repertoárja
3 Fényrobbanás
3 Kiüresedés
3 Karácsony
3 A természet rendje
3 Thu’zad utazása
2 A béke megőrzése
1 Csáp-istenség
1 Hétfejű hidra
3 A halandóság átlépése

Ha valaki más lapokat szeretne bevetni a fent említettek helyett, mindenképp szorítson helyet A mágia létsíkjának, amit minden bizonnyal az én koncepcióm is elbírna, de nálam a saját körös VP a nagy lények bevárásán van, valamint a darabszámokat már nem is csökkenteném szívesen a felsorolt kártyákból. Esetleg 46. lapnak, vagy egy Fényrobbanás / A természet rendje helyett pattintanám be. Szóba jöhet még a Bufa segítsége, szintén a terülések ellen, valamint ha counterre vágyunk, a Szilánkcsapdát érdemes még megfontolni. Jó játékot és sok-sok dobatást!

Bíró Tamás

2 thoughts on “Paklileírás – Edralian deck a blogos versenyre

  1. Van egy-két meglátásom.

    Én az Ősi praktikát érzem nagyon, 2-t használnék. Az IP-ből sztem elég 2, úgyis kereshető. Fényrobbanás nálam inkább side lenne, a Bufa segítségét raknám be helyette, de ez persze ízlés kérdése. Lény alapú leszedéseket tolnék én is, de inkább a Trok Rakon, Tolvaj klántag, Megrontott trikornis trióból válogatnék. Hydra + Csáp-isten elég drága sajnos. Főleg, ha nem te kezdtél. 1 Mágia síkot tuti beraknék, sokszor jön jól.

  2. Ha Edráznék, az Ip-ből én csak 1-et tennék be, hiszen – ahogy Viktor is írja – kereshető. Sideban elfér a második is.
    A Fényrobbanás csak a kiegészítőben kaphatna helyet és az így nyert 4 helyre menne be 1 Mágia síkja és a Viktor által említett 3 lény alapú leszedésből.
    A Kiüresedésből sem használnék 3-at, az egyiket A káosz hangjaira cserélném, ami szintén kereshető.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.