I. HKK tábor verseny- és eseménynaptár

Újabb információk a táborral kapcsolatban.

Mint ahogy arról korábban írtunk, az első HKK Blog táborra a nevezéseket lezártuk, a szállást lefoglaltam, így mostantól kezdve már nem tudunk jelentkezéseket fogadni. Aki rendszeresen szokott táborozni, az tudja, hogy minden tábor első programja nem más, mint a (négy ágyas) szobák beosztása. Ha bárkinek kérése van ezzel kapcsolatban, jelezze felénk a megszokott módon (egyébként már kaptunk ilyen irányú levelet, és ezt köszönjük, nekünk is könnyebb így). A tábor VÉGLEGES névsora a következő, ennek függvényében gondolkozzatok:

Abonyi Attila

Buzás Norbert

Csernus Gábor

Egyed Dávid

Juhász Ferenc

Klujber Balázs

Kocsis István

Nagy Balázs

Nagy Gyula Gábor

Molnár Ferenc

Szatmári Bálint

Szujó Botond

Varga Róbert Dániel

A tábor részletes programja a következő:

Indulás: Augusztus 2., Nyugati pályaudvar, 9:07-kor induló vonattal (Vác-Szob). Természetesen nem kell velünk együtt jönni, de egyszerűbben találod meg a tábort, ha velünk jössz. Gyülekező 8:30-kor a tájékoztató tábla alatt. Az utazás nagyjából 40 percet vesz igénybe, ez nem vészes. Utána viszont nem egyszerű terepen 20 perc gyalog a tábor (igen, nincs busz), úgyhogy kérek mindenkit, hogy csak annyi cuccot hozzon magával, amit cipelni is tud (bár Botond elég jó erőben van, majd maximum odaadjuk neki a táskákat).

A szállás elfoglalása: Miután előttünk is lesznek táborozók, a szobákat takarítani kell. Mindig 10-kor hagyják el a szállást, és általában 2 körül tudunk becuccolni a szobákba. Attól függően, hogy hányan vannak előttünk, a szállás elfoglalására 11-14 óra között van lehetőség. Ha valaki azon aggódna, hogy miért megyünk akkor ilyen korán: 1, egy fél napot ne dobjunk ki a kukába, és 2, a közösségi házba már be is tudunk menni HKK-zni, illetve az egyéb szabadidős lehetőségeket kihasználni.

Étkezés: az első nap vacsorával kezdünk, érdemes valami ebédet hoznotok magatokkal. Amúgy a faluban van egy tök jó gyros-ozó amit ajánlok figyelmetekbe, ha van igény rá. akkor kimehetünk megebédelni közösen. Reggeli 9-kor, ebéd 12:30-kor, vacsora pedig 18:30-kor lesz minden nap.

Ébresztő: lehet néhányatoknak óriásira tágult a szeme: MICSODA, REGGELI 9-KOR? Igen, vagyis ez előtt érdemes már felkelni. Természetesen én nem fogok senkit arra kötelezni, hogy felkeljen korán, ha lemaradsz a reggeliről, akkor lemaradsz. Persze Juhász Ferit az első reggel beantikoljuk! (https://www.youtube.com/watch?v=V_8wrRa7Qgk)

Takarodó: én úgy gondolom, hogy erre abszolút nincs szükség a tábor átlag életkora miatt, úgyhogy ugorjunk is tovább.

HKK-s programok: ha már a tábort a Nemzeti Bajnokságra való felkészülés jegyében hirdettük meg, akkor illene valamicskét a HKK-val is foglalkoznunk. A megérkezés napján (pénteken) 3 órától készülődés az első versenyre, majd 4 órától meg is tartjuk ezt (vacsiszünetet tartunk közben). A versenyre külsősként is el lehet jönni természetesen (nevezési díj: 1200 forint). Szombati napon a Sokszínűségé a főszerep, reggeli után pakliépítés, a versenyt 10:30-tól tartjuk meg, ahová szintén lehet külsősként csatlakozni (nevezési díj: 1200 forint). Miután a Nemzeti harmadik napjára is érdemes lesz felkészülni, ezért draftolási lehetőség is lesz, viszont ez csak és kizárólag a táborosoknak. A két verseny alapján a táborlakók pontokat szereznek, az első 5 ember ingyen, a többiek 1.500 forint-ért tudnak a drafton részt venni. Természetesen ez sem kötelező, de valamiért úgy érzem, hogy mindenki részt akar majd venni benne!

Ha szeretnétek jönni a versenyekre, kérjük, hogy dobjatok előtte egy e-mailt!

Szükséges felszerelés: azt kérem mindenkitől, hogy jól gondolja végig, mi az ami nélkül nem bír ki három napot (pl. motorosszán). Éjszaka hideg van a táborban, komolyan, így meleg, zárt ruhát hozzatok magatokkal mindenképpen (ez amúgy az éjszakai túrázáshoz is jól jön majd). Egy gyors felsorolás a teljesség igénye nélkül: elemlámpa, pohár, bicska/kés, gyógyszerek, tisztálkodószerek, váltóruha sporthoz stb…

Tábori díj befizetés: részletek jövő héten kedden!

Remélem mindenki ráhangolódott már a táborra, mert én nagyon!

Találkozunk augusztus 2-án!

Egyed Dávid

Reklámok

10 thoughts on “I. HKK tábor verseny- és eseménynaptár

  1. Nagyon nem várom, nincs is kedvem menni, csak szüleim befizettek, biztos nagyon szar lesz..!

  2. Biztos hülye kérdés de mi a tököm az a beantikolás?:D Nem a videó sem segített…:)

  3. Akkor én most szólok, hogy sajnos, nem tudok menni se pénteken, se szombaton (külsősként), pedig nagyon szívesen mentem volna. A rohadt meló tehet róla. Pénteken is meg szombaton is dolgoznom kell, mert ilyenkor mindenki szabira megy meg hasonlók és kevesen vagyunk (vajon miért nem vesznek fel még egy embert…) és nem tudtam megoldani a cserét. Vasárnapra meg már mindegy. Esetleg az éjszakai túrára átmegyek, ha nem péntek este lesz.

    Mindenesetre nektek jó szórakozást, biztosan meg lesz. 🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.