A teafilter, a pulyka és Ujj kapitány kalandjai Verőcén

Az I. Nemzeti edzőtábort tartottuk meg Verőcén, a Csattogó-völgyben.

Péntek reggel, fél 9. Még félálmomban keresem fel a találkozó helyét, sehol senki. Milyen jó, hogy mindenki pontosan érkezik. Aztán arrébb húzódok egy villanyoszlop mellé, de ez nem is egy villanyoszlop, hanem a Szata! Aztán szép lassan elkezdtek szivárogni a többiek is. Mindenki megvolt, irány jegyet venni. Ekkor a jegypénztáraknál jött velünk szembe Klujber úr, mindenki röhög, jó volt a létszámellenőrzés (de akkor vajon kit számoltam még bele?).

veroceFelpakoltunk a vonatra, majd egy háromnegyed órás út után meg is érkeztünk Verőcére, ahol az ég kék volt, a párizsi viszont nem. Vígan konstatáltuk, hogy szerencsére árnyékban is csak 45 fok van, felhő nincs az égen, tehát megfázni nem fogunk. Írtam a blogra, hogy egy jó 20 perc séta nem könnyű terepen az állomástól a táborig, ennek ellenére hárman is gurulós bőrönddel érkeztek, ők nem kicsit szenvedtek (mi meg nem kicsit röhögtünk).

A szállást viszonylag könnyen sikerült elfoglalni, rajtunk kívül egy kb. 80 fős hittantábor volt a táborban. Persze, mint minden jólnevelt HKK-s, Mofe vezetésével elkezdtünk HKK-ul beszélni: az „ÁLDOZAT AZ ŐSI ISTENEKNEK” és a „KAP EGY FEJBELÖVÉST” után nem annyira akartak már barátkozni velünk. Csapatunkhoz 2 óra magasságában Csernus Gabi is csatlakozott, aki szintén gurulós bőrönddel és egy BORÍTÉKRA RAJZOLT TÉRKÉPPEL érkezett meg a táborba (először egy családi házhoz tért be, hiába, ezek a térképek nem megbízhatóak!), így el is tudtuk kezdeni a játékot.

El tudtuk volna kezdeni, ha a laptopom nem adja meg magát a melegben, ő volt az első kieső. Két kör játék után úgy döntöttünk, hogy csak meglátogatnánk a medencét. Természetesen a hittantáborosok is hűsöltek, Gyula úgy gondolta, hogy egy szolid mega-test-bombával érkezik meg a gyerekek közé, nem kis mennyiségű vizet (és gyereket) szorított ezzel ki a medencéből.

Egy jó vacsora, majd befejeztük a versenyt, amit Búza nyert meg Roxos koncepcióval. Én ekkor elmentem a büfébe, hogy megigyam a második liter jégkásámat is, és ott kiderült, hogy van Verőcén egy pizzéria, ahonnan 60 cm átmérőjű pizzát lehet rendelni. Juféék be is vállalták, nem volt túl rossz az ár/érték arány. Gyuláék korán lefeküdtek, mert túl sokat itta…ettek, és nem érezték jól magukat. Megcsináltuk a másnapi dekkeket, majd nyugovóra tértünk. Nem értettem egyszerűen, hogy miért nem tudok elaludni, annyira kényelmetlen volt az ágy. Reggel megnézzük, minden szobában van egy ágy, ami 15 cm-rel keskenyebb a többinél, és persze én kaptam ezt.

veroceJa, és az ébresztő? Mire szeretnél kelni fél 8-kor ha nem arra, hogy „HITTAN TÁBOR ÉBRESZTŐ!”. István kommentálta ezt, de olyan szinten, hogy inkább becsuktuk az ajtót, hogy ne derüljön ki, hogy mi voltunk. Nyomtunk egy gyors bolt-kört (kb. egy órányi vándorlás a tűző napon), ebéd után pedig nekiálltunk lejátszani a második versenyt. Itt Robi nyert, egy ötletes Lépéselőnyös lényes kontrollal. Miután tartottunk egy gyors szavazást, arra jutottunk, hogy kidraftoljuk a dekkeket még ma, és lenyomjuk top 8-ig legalább. Kilenc óra körül végeztünk is a játékkal.

Mit csináljunk? Kisorsoltam gyorsan pár Zént és IV-t, majd nekiláttunk pókerezni. Volt aki megint hamar kidőlt szerencsétlenségére, így amikor három felé bementünk a szobába, úgy gondoltuk jó ötlet, ha Búza minden cuccát rápakoljuk. Beraktuk mellé a bőröndjét, a kártyáit és beterítettük egy playmattal. Semmi reakció. De arra sem, hogy hozzávágtunk egy ásványvizes flakont. Utána kimentünk még páran a medencéhez, iszonyat mennyiségű csillag volt az égen, a ’Pöstiek’ el sem tudják képzelni.

Az utolsó nap, vasárnap keserű szájízzel pakoltunk össze és játszottuk le a draft végét (amit Csernus Gabi nyert meg), valahogy senki sem akart végül hazamenni. A pályaudvaron elköszöntünk egymástól, úgy gondolom, hogy aki ott volt, az egy baromi jó hétvégét tudhat maga mögött. Egyben megállapodtunk: lesz jövőre is (illetve beszéltünk még egy szeptemberi hétévégéről is, de erről később)!

Az I. Nemzeti edzőtábor résztvevőinek névsora: Abonyi Attila, Buzás Norbert, Csernus Gábor, Juhász Ferenc, Klujber Balázs, Kocsis István, Molnár Ferenc, Nagy Balázs, Nagy Gyula, Szatmári Bálint, Varga Róbert, Egyed Dávid

Egyed Dávid

ps.: Megígérem, hogy minden kép fel fog kerülni ide a blogra, csak meghalt a laptopom, így elég körülményesen alkottam meg ezt a cikket is, bocsi mindenkitől!

11 thoughts on “A teafilter, a pulyka és Ujj kapitány kalandjai Verőcén

  1. Pontosabban: “JÓ REGGELT, HITTANTÁBOR!” 😀 Iszonyat volt, majd igyekszem én is eljuttatni a képeket és videókat.

  2. Visszajelzés: II. HKK tábor – utolsó jelentkezési lehetőségek | HKK Blog

  3. Visszajelzés: Nyári tervek, programok | HKK Blog

  4. Visszajelzés: Nyári HKK tábor igényfelmérés | HKK Blog

  5. Visszajelzés: HKK tábor #kimithoz | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.