Olcsópakli – Transzformálás pakli egyszínű versenyre

Egy különleges paklit ajánlunk a Dungeon hétvégi amatőr versenyére.

A Dungeon most hétvégén ismét kizárólag amatőröknek szóló versennyel várja a kártyázni vágyókat: egyszínű formátumon csaphatnak össze a próbálkozni vágyók. Ha még nincs ötleted, akkor most szállítunk neked egyet a kevésbé nyilvánvalóak közül, méghozzá az Olcsópakli rovat keretein belül, vagyis kizárólag gyakori, nem gyakori és Zénes lapokból fogunk építkezni.

transzformalasA pakli alapötletét a Transzformálás nevű szakértelem adta, melyben személy szerint mindig láttam fantáziát, csak éppen paklit volt nehéz találni mellé. A körönkénti tápok (az ellenfél körében is használhatjuk!) igen jól hangzanak, különösen az azonnali laputánpótlás – igen ám, de miből fizessük? Természetesen csontból, amihez Tharr követője fog nekünk segítséget nyújtani!

Paklink tehát barna lesz, és az említett szakértelemre építjük majd – ennek megfelelően Petur kihagyhatatlan lesz a koncepcióból, aki hamar a kezünkbe varázsolhatja a Transzformálást, amely rögtön duplán működhet mellette. Nem árt persze más keresésekkel sem játszani, ha már erre építünk: az Élet teremtése mindössze egy csontért előkeres nekünk bármilyen lényt, a Talpig vasban pedig szintén olcsón, és ráadásul áramlásból teszi mindezt. Látható lesz persze, hogy mást is szívesen keresünk majd velük, nem csak Peturt, ám a lényeg az, hogy a második körben elég stabilon az asztalon tudhatjuk majd szakértelmünket – átlagosan legalább egy megfelelő lap lesz a kezünkben, és az sem gond, ha elfogy a mana, hiszen ezután kapásból kérhetünk vele.

Nem árt persze mással is pörgetni a paklit: a Kiégett őskő például igen jól hangzik, hiszen szinte fix körönkénti laputánpótlás, nulla kockázattal – remek lap a követő mellé. Igen ám, de mire használjuk még a sok csontot? Természetesen tárgyakra, azon belül is a KF-es vonalra – Tharr leginkább ebben erős. A legnagyobb spoilereket bizonyára mindenki fejből vágja már: a Gyilkos pöröly lényerősítés és counter egyben, a Ryuku harci szekér leszedéssel spékeli meg erős alapképességét (ráadásul az ellenfél körében is elsüthetjük, ami tovább növeli az erejét), a Moa homokfutó pedig szinte elpusztíthatatlan ütőgépet varázsol bármelyik lényünkből. Egy-két “hagyományos” tárgyat is tettem azért a pakli mellé: a Nyílcsapda leszedésként, a Ködamulett pedig lénytápolásként funkcionálhat.

goblin_kutatoBár sok a kincs ikonos lapunk, ennyi tárgy mellé azért érdemes még némi csontutánpótlásról gondoskodni, hiszen a követő nem feltétlenül lesz mindig elég. Még szerencse, hogy a barna szín legjellegzetesebb lényei, a goblinok éppen ebben a legügyesebbek: a minden helyzetben szuper Goblin kutató, valamint a társait erősítő Tak, a rabszolgahajcsár is masszív szörnykomponens-termelésre képesek. Kellenek még persze lények, akik megfogják majd tárgyainkat: az akár ingyen is kirakható Bátor manó például remek választás, hiszen egyben laputánpótlást is nyújt (vagy éppen leszed egy zavaró tárgyat), Kharas-nar kínzómesterrel pedig keményen befojthatjuk ellenfelünket – Transzformálással különösen jó, hiszen ekkor garantáltan lesz manánk szipkázni.

Ha már képbe kerültek a moák, érdemes erősíteni egy kicsit a lefojtós vonalon, hogy ne csak az erőforráselőnyre, hanem az ellenfél hátráltatására is fókuszáljunk egy kicsit. A Moa harci gép például értékes tempóelőnyt nyújthat nekünk (ha van Transzformálásunk, akkor nemigen hat meg bennünket, hogy ránk is hat), de kivégzésnek is jó persze, a Masina pedig egy állandó lefojtás, melynek nagy előnye még, hogy ingyenes csonttermelés a követőnk mellett.

A deck ezzel össze is állt – lássuk a lapokat!

A pakli

követő: Tharr követője

tharr_kovetoje3 Transzformálás
3 Petur
3 Élet teremtése
3 Talpig vasban
3 Kiégett őskő
3 Gyilkos pöröly
3 Ryuku harci szekér
3 Moa homokfutó
2 Nyílcsapda
1 Ködamulett
3 Goblin kutató
3 Tak, a rabszolgahajcsár
3 Bátor manó
3 Kharas-nar kínzómester
3 Moa harci gép
3 Masina

45 lap

Kilenc Zénes lapnál többet ezúttal sem használtunk, ráadásul rengeteg kártyát vetettünk be az Istenek Viadala gyak-nemgyakjai közül, úgyhogy egy viszonylag könnyen összeállítható paklival állunk szemben – egyedül az Élet teremtéséért kell egy kicsit kutakodni, hiszen már nem mai darab.

A pakli természetesen számtalan módon és irányba továbbfejleszthető, így kísérletezni bőven lehet vele – remélem, hogy sikerült ihletet adnom vele néhány játékos számára. Jó játékot és sok szerencsét szombaton!

Csető Zsolt

11 thoughts on “Olcsópakli – Transzformálás pakli egyszínű versenyre

  1. Jó kis pakli, de a 15 db KF-elni tudó lény még a sok keresés mellett is nagyon kevés szerintem, még 6-9 darab mehetne bele simán.

  2. Te ugye amatőr vagy?
    Csak mert amilyen hozzászólásaid vannak, az alapján inkább maradnod kéne a snapszernél…

  3. Igen, ez így működik, akinek észrevétele van, az:
    1. Hülye
    2. Amatőr
    Gratulálok. Sok sikert akkor KF paklival ilyen kevés lénnyel, ha ennyire kened a játékot.

  4. Csak kicsit meglepő, hogy minden pakliba beledumálsz, te mindenhez értesz. Amúgy mi is a becses neved?

  5. Ötletes deck. Amúgy 3 lényt még én is betuszkolnék valahogy, mondjuk a 2 Nyílcsapda meg 1 Kiégett őskő helyére. Nyilván a Törpe hős, Arzgul lenne a legjobb, de gy-ngy esetén mondjuk 1-2 Goblin kürtösön, ill. zén esetén 1-2 Deego-n azért elmorfondíroznék.

  6. Kira hozzászólást sem sokat olvashattunk eddig… jó lenne ha az ilyen személyeskedő hozzászólások moderálásra kerülnének. Balukaaaa teljesen korrekt szubjektív véleményt fogalmazott meg.
    Ezzel lehet vitatkozni, de leugatni, pláne az ‘amatőr’ fogalmat pejorativ értelmezésben használni, nagyon romboló szerintem. Toborzó kampány mellett egy HKK-tól snapszer irányba terelő nyilatkozat, amúgy sem egyeztethető össze a Blog missziójával. 😉

  7. Egy kérdés 🙂 Az Ongóliant légiós-Goblin nyílpuska kombó nem férne bele a dekkbe? Színben passzol,gyngy is 🙂 Plusz szerintem a Goblin kürtös se egy megvetendő lap ebbe a dekkbe 🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s