HKK Tábor – az őrület folytatódik!

A nagysikerű HKK tábor folytatásának első információi.

Augusztus 2-4-ig tartottuk az I. HKK tábort Verőcén. Szerencsére igencsak pozitív visszhangja volt az egész történetnek, aki ott volt rendkívül jól érezte magát. Az utolsó napon egyetértettük egyben: megérte, és kötelező, hogy legyen folytatása! Miután a Nemzeti bajnokság akkor igencsak közel volt, így a tábor fő profilja az erre való felkészülés volt, kevés egyéb programra volt időnk. Így most ezt szeretnénk kompenzálni: kicsit kevesebb HKK, kicsit több HKK-n kívüli program (éjszakai túra, tábortűz, focibajnokság)! A hkk-s része a tábornak egy jó draftban merülne ki, méghozzá nem is akármilyenben! Miklósékkal sikerült beszélnem erről a Nemzeti Bajnokság harmadik napján, és elképzelhető, hogy össze tudnánk hozni egy Ébredés – Múltidéző, vagy az előtti draftot! Azért ez király!

Miután már most sincsen túl meleg éjszakánként, ismét felajánlanám a szállásválasztás lehetőségét: a legolcsóbb megoldás az, ahol az előző szezonban is voltunk, faházakban. Erről azt kell tudni, hogy sajnos a hőszigetelése nem az igazi, így éjszaka elég hideg van (Pisti nyáron sem hitte el nekem, hogy akár 12-15 fokkal is hidegebb lehet a hely különleges fekvése miatt), őszi időszakban nyilván még hidegebb van. Én alkalmazkodom, ha a többség ezt szeretné oké, max berakunk még egy hálózsákot! 🙂

A kicsit kényelmesebb megoldás a Szarvaslak. Ez sokkal komfortosabb (pl. van bent wc és fürdő, illetve fűtés is), viszont drágább mulatság.

Ha esetleg további információra lenne szükséged a táborral kapcsolatban: kattints ide!

Ha felkeltette a program az érdeklődésedet, kérlek, hogy hozzászólásban jelezd, az okóberi időszakban neked mikor lenne megfelelő.

Tehát jelentkezésre fel, várunk Téged is!

Egyed Dávid

12 thoughts on “HKK Tábor – az őrület folytatódik!

  1. Na végre:)

    Október 19-20. talán az a 3. hét. mindenképp szeretnék menni, az első nagyon ott volt, most hátha több idő fog jutni iv.. evésre:)

  2. Iszonyat! 🙂 Nagyon elmennék….a táborba, nekem a 27.-ei hétvége lenne jó, ugye a D, blog, behó hétvégék vannak még

  3. Jó ötlet, de én későbbre helyezném a tábort, december-január környékére. Tudom, hogy karácsony-újév miatt kimerül a kassza, viszont az új nagykiegből már lehetne bontani akkor… És nincs jobb a hófocinál! 😉

  4. Mindenképp érdekel,de egyelőre nem tudom mikor, hogy érek rá:( sőt a legtöbb hétvége valszeg nem jó előreláthatóan:(
    (a búzamezős mindenit neki…)

  5. Nagyon jó program ajánló! Szívesen elmennék, de sajnos évente 1 teljes hétvége eltáv engedélyezett, azt pedig most nem lőhetem el sajnos…
    🙂 Azért részletes beszámolót mindenképp írjatok (lehetőség szerint fényképeset!)

  6. október 4.hétvégéje jó lehet….és tuti éjjel hideg lesz mint állat.
    sajnos még nem tudom.

  7. Október utolsó hétvégéje lenne a tuti akkor lecsengenek a zh-k újra munkába lehet fogni a májat meg hasonlók 😀 Feri a zárójeles rész Isten káromlásnak minősül :PP

  8. Off: legyszi csinaljatok valamit a Toborzos page-dzsel, mert a szept. 6. mint kovetkezo idopont nagyon nem hangzik jol… koszi

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.