Versenybeszámoló – A szeptemberi székesfehérvári versenyek

Veszélyes fajt és hagyományos versenyt rendeztek Fehérváron a hétvégén.

Befutott a menetrendszerű versenybeszámoló a hétvégén megrendezett székesfehérvári versenyekről – a köszönet ezúttal is Horváth Dávidnak jár.

* * *

Egy szép őszi napon gyűltünk össze Székesfehérváron egy újabb kártyázásra. Ezúttal két egyszerűbb formátumot tartottunk, melyekre 16-an, illetve 17-en látogattak el. Igaz, voltak, akik kicsit késtek, illetve akik egy kicsit eltévedtek, mégsem ezen dolgok miatt nem tudtuk időben elkezdeni a versenyt, hanem mert egy kis probléma adódott a számítógéppel. Fél óra után gondolkodtunk, hogy esetleg kézi sorsolást alkalmazunk, de végül Timera mellénk állt és elkezdhettük a versenyt.

 

Veszélyes faj

Reggel (vagy inkább délelőtt) egy olyan veszélyes faj versennyel kezdtünk, melyen a 30 faj lap helyett csupán elég volt 24-et használni, valamint engedettek voltak az élőholtak és a galetkik, amiket a játékosok ki is használtak. 16 játékos összesen 12 fajjal képviseltette magát, melyek közül a végzetúr volt a legnépszerűbb 4 képviselővel.

  • Végzetúr pakli: Arochos-szal, Raia követője + Ősi rúnával, valamint 2 sima Ősi rúnás verzió
  • Élőholt pakli Beldiannal, illetve Korlátozással
  • Gnóm pakli Arochos-szal
  • Semleges csatamezős goblin pakli
  • Ősi rúnás motyogó pakli
  • Vámpír pakli követővel
  • Sárkány úrnős sárkányok
  • Kyorg ősmágus + Lassan járj!-al felálló éjfatty pakli
  • Molluszk, az ócskással megtámogatott ében íjász pakli
  • Az ősök famulusás galetki deck
  • Legendák Völgye + Ősi rúna orglingok
  • Átkozott követő + Lassan járj! vérfarkas pakli

1380749_536227373116829_1644480838_n

Látható, hogy a sok végzetúr pakli ellenére viszonylag változatos paklikat alkottak a játékosok. Köztük néhány felemelkedő félben lévő altípus is felbukkant, mint az ében íjászok, az orglingok, a gnómok vagy a goblinok. A négy fordulót követően végül csak egy veretlen maradt, de 3 győzelemmel négyen is álltak, így az alábbi sorrend született.

A végeredmény

I. Szentkereszti Gábor (paklilista)

Élőholt pakli Beldiannal.

II. Nagy Róbert (paklilista)

Végzetúr pakli Ősi rúnával.

III. Tóth István (paklilista)

Gnóm pakli Arochos-szal.

Két jól bevált faj léphetett fel tehát a dobogó felső fokaira, a harmadik helyre azonban egy kevésbé népszerű faj fért oda, valljuk be, megérdemelten.

 

Hagyományos verseny

Délután egy sima hagyományos versennyel folytattuk, melyen már 17-en vettünk részt. Itt nem mutatkozott nagy változatosság, hiszen több bevált paklit is bevetettek a versenyzők, de volt, aki próbálkozott kevésbé sikeres koncepcióval is. Nézzük, milyen paklik harcoltak a diadalért.

  • Dal pakli Változó környezettel, illetve Ősi rúnával
  • Pontaco kontroll
  • Ködös Sokszínűség
  • Hálócsapdás kontroll
  • Trinigan kontroll Az együgyűvel
  • Edralian
  • Beldianos gyűjtős pakli
  • Átkozott követő + Egérút
  • Lassan járj! hordával ketten is próbálkoztak
  • Épület pakli Építő rakshallionnal
  • 2 Raia követős kontroll
  • Galetki pakli Az ősök famulusával
  • A bőség zavara
  • Fekete horda Leah követőjével

993719_536227533116813_1971575052_n

Látható, hogy viszonylag kontrollosra sikeredett ez a mezőny, valamint a sikerkoncepciók közül a Rox és a ködös Erdő nem jelent meg a mai napon – a többség örömére. A verseny végére végül megint csak egy veretlen maradt ám a további helyekért igencsak szoros versengés folyt.

A végeredmény

I. Kocsis István (paklilista)

A halandóság átlépésés kontroll Edraliannal.

II. Horváth Dávid (paklilista)

Kontroll pakli Pontaco-val.

III. Nagy Balázs (paklilista)

Nekronhorda Lassan járj!-jal és Átkozott követővel.

A diadalt nagy küzdelmek árán Kocsis István szerezte meg kedvenc Edralianjával, igaz, ellenfelei egyáltalán nem adták könnyen a győzelmet.

Reméljük mindenkinek megjött a kedve, hogy lenézzen hozzánk egy kis kártyázásra, és láthatunk még pesti arcokat a közeljövőben is szerény kis kórházunk falain belül.

Jövő hónapban Jellemek harcát és gyak-nemgyak + Zénes versenyt tartunk majd, valószínűleg 26-i időponttal. Tehát októberben is várunk mindenkit szeretettel, kártyázással és süteménnyel. 🙂

9 thoughts on “Versenybeszámoló – A szeptemberi székesfehérvári versenyek

  1. Két jó verseny megfelelő létszámmal és kiváló helyszínnel! 🙂 Grat a szervezőknek, nagyon remélem, hogy lesz lehetőségem egyszer ellátogatni a versenyeitekre. 🙂

  2. annyit még hozzá, hogy Dávid eszméletlen jó süteményt sütött! nagyon jó hangulatú verseny volt a nem éppen szívmelengető orvosi, sebészeti eseteket bemutató plakátok között 🙂

    Aki még nem volt lenn, nagyon ajánlom, jó mezőny és tényleg hangulatos versenyek voltak. csak így tovább!

  3. Készítettem arról is. 😀 Úgy látom Dávid nem válogatta a képek közé.

  4. Jaja, a süti nagyon finom volt. 🙂
    Sőt, mivel feledhető volt a szereplésem, így talán a verseny legjobb dolga volt. 🙂

  5. Nagyon jó hangulatú verseny volt! Köszönöm a szervezőknek! Remélem süti lesz legközelebb is 🙂 Gratulálok a győzteseknek és külön István barátomnak, hogy egy egyedi koncepcióval ilyen szép eredményt ért el a fajon!

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.