Goblinok, goblinok mindenütt

Október 19-én kerül megrendezésre a következő Beholderes verseny, amatőr kategóriában Veszélyes faj formátummal.

goblin_kutatoA HKK-ban számtalan altípussal találkozhattunk már az évek során. Vannak, amelyek végleg a múlt homályába vesztek, vannak, amelyek újra felemelkedtek vagy új üstökösként ragyognak a játék egén. De hogyan válasszam ki azt a fajt, amellyel le tudom igázni az összes többit? Érdemes a közelmúlt faj versenyeit szemügyre venni. Mint ahogy arról beszámoltunk, Székesfehérváron rendezték a legutolsó ilyen versenyt, ahol 12 különböző etnikummal indultak a játékosok. A legnépszerűbb koncepció a végzetúr volt, ahogy láttuk, leginkább Ősi rúnával játszották a játékosok ezt a paklit. A versenyt azonban mégsem ez, hanem egy Beldianos élőholt pakli nyerte, illetve a harmadik helyre egy érdekes, gnómokkal (!) felálló Arochos pakli futott be. Mi a közös mindhárom pakliban? Az, hogy pokolian gyorsak! Éppen ezért úgy gondolom, hogy két lehetőségünk van: vagy beállunk a sorba és egy hasonlóan gyors – ha nem gyorsabb – paklit próbálunk építeni, vagy épp az ellenkezőjét tesszük, megpróbáljuk annyira lelassítani őket, amennyire csak tudjuk, hogy utána mi kerüljünk fölénybe. Bár nagyon szívesen kipróbáltam volna egy törpökre épülő 3 Bűvös erdős Zarknod kovácsát (<3), azonban úgy gondolom, az mégsem lenne elég erős (két top deck is darabokra szedi sajnos).

goblin_fustkergetoÍgy egy másik nagy kedvencemet mutatom be nektek, a goblinokat, hiszen úgy gondolom, hogy ezek a lények már fel tudják venni a versenyt komolyabb vetélytársak ellen is. A paklit több követővel/szabálylappal kipróbálhatjuk, de nekem eddig Hegymélyi keltetővel működött a legjobban. A keltető kíváló környezetet biztosít a goblinoknak, miután nem olyan gyorsak, mint mondjuk az élőholtak (gyors zombi, ha-ha), viszont középjátéban már elég kemény lockot tudunk velük az ellenfélre tenni. Miután a terülős paklik nagy része először erőforrás-fölényt szeretne kiépíteni, paklink felépítését rögtön két nem-goblin lappal kezdem: Grobox fluxustörő megakadályozza a “korai manaömlést” (pl. A kétségbeesés hatalma), Zilak-din főkancellárhoz hasonlóan. Ez a legfontosabb ugyanis, nem szabad hagyni, hogy manaelőnyt tudjon az ellenfél lértehozni. Szerencsére kedvenc fluxustörőnk nem eszi meg a csontokat a manával együtt, így azokat vígan termelgethetjük nehezebb időkre. Ha már manát zabálunk, tegyük azt nagyban: egy régi, de hatásos szörny siethet segítségünkre, a nagymúltú Goblin szurkáló. Egy nagy kör alatt 6 VP-t taposhatunk le ellenfelünkről, de a két cselekvése közti 3 VP elvétele is akadályozni fogja munkásságát. Továbbá a moa-osztagot is használhatjuk: Naso-thin nagyúrral és Kelegish-sel felfegyvezkezve akadályozhatjuk ellenfeleinket.

solatopolkaSzintén kíváló ellenlap (viszont már goblin) Solatopolka, csak a legritkább esetekben fog a hátránya megmutatkozni a sok goblin miatt: nehéz rá counterelni és lapot fog, ennél több nem is kell. Ha goblin ellenlap, akkor Antimágikus goblin! – vághatnánk rá, viszont őt maximum a side legaljára ültetjük most. Bár 3 VP-ért is király, amit csinál, de ne felejtsük el, hogy veszélyes faj a formátum, vagyis minimális varázslattal fognak a játékosok játszani. Hogyan tudjuk tovább akadályozni ellenfelünket? Erre szerencsére több goblin-csodafegyver is létezik, nekem egyik kedvencem a Goblin vajákos, +2 VP-s drágítást rakhatunk vele nem-goblin ellenfeleinkre, ez keltető mellett elég undorító (pl. Crimson, Csuhi ellen különösen jó). Nyerésnek sem utolsó, de asztalt is jól takarít a hagyományos versenyeken is jól szerepló Goblin kutató: körönként lőhetünk, gyógyulhatunk, leszedhetünk… csak ami kell! További leszedésnek Gormugot és Leprás goblint ajánlok, iszonyat, hogy ha csak a következő előkészítő fázist túléli, akkor milyen pusztításokat tud végezni.

Hogy ne legyen elég a jóból, őt jó, ha az asztalra tudjuk varázsolni. A régészek nagy varázslók: potom 2 SZK-ért bármilyen goblint előkereshetünk, vagy ha úri kedvünk úgy tartja, húzhatunk/felgyúrhatunk valakit. Pontosan miatta amúgy érdemes lehet berakni a pakliba 1-1 nem olyan nagy sztár goblint, aki viszont egy adott szituáció császára, vagyis olyat, aki kihúzhat minket a bajból (pl: Goblin takarító, aki akár 3 lapot is leszedhet). A nyerő részlegünk még egy kicsit vérszegény – ne felejtsük el, a pakli erőssége nem a gyorsaságában van! – ezt hivatott korrigálni az Arochosban már szép karriert befutott Goblin füstkergető. Öt helyett mi csak három lényt küldhetünk fel az őrposztba, de sokszor ez is elég lesz a kivégzéshez.

Sok goblinunk az esetek nagy többségében hátul fog ácsorogni, és farigcsálni az ellenfél ÉP-jét vagy VP-jét. Akkor miért ne használhatnánk ezt ki? Gondolom rájöttetek, egy jókor elsütött Az idő tornya nem csak a körnek, de a játéknak is véget vethet.

A pakli

szabálylap: Hegymélyi keltető

hegymelyi_kelteto3 Zilak-din főkancellár
3 Grobox fluxustörő
3 Az idő tornya
3 Naso-thin nagyúr
3 Kelegish
3 Goblin vajákos
3 Goblin régész
3 Goblin szurkáló
3 Solatopolka
3 Gormug
3 Leprás goblin
3 Goblin kutató
3 Goblin füstkergető
2 Goblin takarító
1 Goblin pengevirtuóz
3 Alakváltó ősköd

45 lap

Side-ba mindenképpen rakjunk Csodatevő Fenyő Zoárdot, hiszen nagy szükségünk van a szabálylapunkra, és szinte biztos, hogy fogunk legalább egy Ősi rúnával – ha nem többel – találkozni a versenyen. Szintén jól működő side lap a Goblin védőmágus: úgy gondolom, hogy ilyen paklik ellen Nagyobb életszívással / Csáp-istenséggel azért készülni fognak a játékosok, így legalább ezek ellen is lesz megoldásunk.

Egyed Dávid

10 thoughts on “Goblinok, goblinok mindenütt

  1. Nemrégiben próbálkoztam Korlátozással összerakni a goblin paklit…meglepett, hogy mennyire működőképesnek bizonyult.

    Amúgy ez a deck is jó, csak mondjuk az amatőr kategória játékosainak az Alakváltó ősköd elég nehezen beszerezhető lap, főleg 3.

  2. Én inkább szűk esztendőkkel raknám össze. Az első 6 lap máris felszabadul (meg a naso-thin se kell szvsz), mező/rúna ellen is jobb helyzetbe kerülünk mint keltetővel, főleg ha visszakapcsoljuk..

  3. Szerintem a keltető sok hordát akadályozhat, ezért is döntöttem mellette.

    @Bubu: a Korlátozás érdekes ötlet, tetszik! Ki fogom próbálni ha időm engedi 🙂

  4. Elmegyek és ráeresztem a népre a sárkányaim 😀 Csak ne mondja senki, hogy nem szóltam időben 🙂

  5. Szegény kelegish már nagyon ócska… biztos hogy elöbb próbálnám kharasnart vay rinthust ha ez a funkció kell de a vazallust se hagynám ki innen…

  6. ha jól tudom, az ősköd pakliépítés szempontjából nem számít bele a faj ba szóval jelenleg nincs meg a 30 goblin benne

  7. Érdekes pakli, lehet vele menni. A kelegish komát én se érzem amúgy, sztem eljárt felette az idő. Jóóó azért a moák közé befér a 30 lapba, talán.

  8. Kele nekem nem működött eddig rosszul, első körben annyira jó érzéssel rakja ki az ember 🙂 Viszont tény, hogy egy Karas lategameben is jó lehet, míg Kele papa már nem, így most őt használom, és tényleg jó is!

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.