Próbabontások a blogos draftra

Készülj fel te is velünk a blogos draftra!

Lassan itt az év vége, így kezd körvonalazódni, hogy ki az aki decemberben részt vehet majd a blogligás drafton. Zsolti tegnap a verseny után már említette azt azt megkérdezőknek, hogy a draft egy csomag Elözönlésből, egy Tengermélyből és egy ******** kiegészítőből lesz (utóbbi még megbeszélés tárgya). Az igazi veteránok már többször is draftolhattak ezekből a kiegélszítőkből, én sem metát szeretnék elemezni (erre később kerül sor).

Maga a draft verseny rendkívül izgalmas és élvezetes formátum, de legalább ennyire nehéz is. Nem elég arra figyelnünk, hogy mi mit szedünk, figyelnünk és reagálnunk kell arra, hogy az ellenfeleink az asztalnál mit szednek. Ráadásul kiváló memória is szükséges hozzá, ugyanis válogatás közben tilos a már kiszedett lapjainkat megnézni, így fejben kell tartani, hogy miből mennyit szedtünk.

Minél több lap van még a paklikban annál nehezebb dolgunk van választani (gyakran le kell mondanunk egy prémium lapról egy másik kedvéért).

Nézzük is meg gyorsan, hogy mit bontottunk!

#elözönlés

elozonlesdraft

Mint minden first pick, ez is elgondolkodtató. Számtalan hasznos kártyára bukkantunk az első csomag kibontása után. Ami rögtön eszünkbe kell, hogy jusson az az, hogy miután valószínű három különböző kiegészítőt fogtok bontani, így egy lapból sem lesz túl sok egy deckben.

Nem olyan rossz a pakli, számtalan használható kártyát bontottunk. Kérdés ugye, hogy érdemes-e rámenni egy koncepcióra, vagy inkább good-stuff paklit építsünk? A három kiegészítős bontás miatt úgy gondolom, hogy a paklik igen nagy %-a kontroll lesz, én is emellett döntenék. Három kártya első lapnak való kivételén gondolkoznék el első blikkre:

Konkatenáció: Minden laphúzás (counter és leszedés is) kincs a drafton, ráadásul igencsak erős ez a laphúzás, közép és végjátékban remekül az felénk billenhet a mérleg nyelve. Érdemes mellé sok-sok azonnalival is játszani, hogy a kör végi lapokkal bele tudjunk szólni az ellenfél körébe.

A vég kezdete: Brutális lap! Azonnaliként (az esetek jó részében) az egész lénygárdát leirthatjuk vele, illetve egy zavaró nem-lény laptól is megszabadulhatunk.

Undorfutnok: Mindig szerettem a több módon felhasználható lapokat, ebben a környezetben különösen jól működnek a multifunkciós lapok. Itt a multifunkcionalitás abban rejlik, hogy a papírt adott esetben lényként is kijátszhatjuk (ezért sokkal jobban fog működni, mint egy Kiüresedés), ráadásul varázslatként kijátszva általunk választott lapot dobat, így információt szerzünk az ellenfél kezéről.

#tengermély

tengermelydraft

Közepes a bontásunk, bármilyen paklit is kezdtünk el jól tudjuk folytatni egy ilyen kiegészítővel (van benne kontroll és kontroll elleni lap is, nem is egy). Két lapon gondolkoznék el első kivételnek:

Teknős gárdista: Hasonlóan a Konkatenációhoz, ő is erős laphúzás, de kijátszásakor mennyiség nem, csak minőségi lapelőnyünk lesz (persze sokszor nagyon fontos ez is), cserébe kapunk egy gyenge-közepes paraméterekkel rendelkező lényt, amivel az ellenfélnek foglalkoznia kell, hiszen hosszú távon behozhatatlan lapelőnyt termel.

Hurragin taktikája: Kicsit esetleges papíros, viszont bizonyos szituációkban meccsdöntő. Nyilván nem mindig fogunk a szituációhoz illeszkedő lapot találni az ellenfél paklijának felső három lapja között, azonban nagyon sokszor fog jól jönni, szintén középső illetve végjátékban.

A drafthoz nem elegendő a jó játéktudás, ütőképes paklit tudnunk kell összeállítanunk, enélkül sajnos borítékolható a kudarc.

Ti hogy látjátok, mit kellene kiszednünk a fenti kiegészítőkből elsőre?

Jó játékot és felkészülést:

Egyed Dávid

12 thoughts on “Próbabontások a blogos draftra

  1. A harmadik pakli is TM/EÖ lesz, vagy egy új kieg lép be? Érdekes lenne egy 1:1:1 draftolás.
    Személy szerint, mint minden draftot ezt is nagyon várom (feltéve, hogy bejutok).

  2. ha lehet szavazni, akkor 2:1-t válasszatok, mert 1:1:1-nél kisebb a halmozás (és ezzel együtt az új koncepciók) esélye

  3. Egyik sem rossz bontás, így igen sok helyzetbe el lehet indulni…mivel elözönlésben divatosak az éjfattyak, még egy kiegből is lesz, aki megpróbálja, akár több is, tehát sztem én a lilát átengedném másoknak az elején🙂 Vagy a Konkatenáció vagy a Zajos léptek lenne, amit bontanék, utóbbi is nagyon értékes tud lenni, az is igaz persze, hogy itt még kicsit drága a környezet, de maga a piros szín is elég masszívnak tűnik.

    Tengermélyből sztem nálam is a Huraggin taktika lenne a nyerő, egyik legjobb draftlap sztem…viszont azért azt is érdemes figyelni, hogy 2 erős kék lap is van, és a kék várhatóan mellőzött szín lesz a drafton. Ha van még szabad színünk, egy Álomhozót is meg mernék reszkírozni.

  4. Nagyon unom már ezt a két kieget, remélem 1:1:1 lesz. Persze ebben semmi oltás nincs, ŐSI, hogy van egy ilyen free draft, hkkblog❤

    Emlékeim szerint a fairlight nem túl erős ezekben a kiegekben, úgyh a konkát hanyagolnám. a többi kettő viszont megérős.
    másodikból a szuboptit venném ki

  5. Az elsőből Undorfutnok vagy Ártány Másodikból 90% hogy Ektoplazma transzportálás. Ez a lap akár két lényt is kiszedhet, ha a támadók kijelölése után használod, óriási kincs. Vagy esetleg Álomhozó, mert az meccsfordító tud lenni, viszont baromi drága.

  6. Én is az Ártányt, és a transzportálást választottam volna. Ártányt a játék elején az áramlása, a középjátékban a laphúzatása teszi multifunkcióssá, transzportálás pedig egyszerre leszedés és lénytápolás. Mindig jók az ilyen 2 in 1 lapok, épp ezért jó az Álomhozó is, de az a játék elején haszontalan. Szerintem.

  7. Jah, és a harmadik pakli… Szerintem lefelé menjünk, és egy harmadik félét tegyünk melléjük. Én legszívesebben Junior alapcsomagot tennék be harmadiknak, mert az elég széles skálán mozog, több lenne a választható lap, kevesebb zsetonba kerülne a szervezőknek, és a koncepciós lehetőségek is kiszélesednének. Ráadásul a Juniort nagyon ritkán draftolják.

  8. Első kieg: Undorfutnok

    Második kieg: Teki gárdista

    De a példa így nem teljesen életszerű, mert miután körbe ment és elfogyottt az első kieg utánna bontod fel csak a másodikat.

  9. A javaslatomat megfontoltátok? Mármint, hogy a harmadik pakli Junior ALAPPAKLI legyen?

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s