Ha eljönnek az angyalok – beszámoló az októberi pécsi versenyekről

Egylapos gyak-nemgyak formátumot és kétszínű versenyt tartottak.

Megérkeztek Szabó Andrástól a menetrendszerű pécsi versenybeszámolók – októberben szokás szerint két versenyt tartottak, ezekről olvashattok most. 

Október 19-én került sor a havi pécsi versenyek megrendezésére, ahol – ahogy az utóbbi időben lenni szokott – ezúttal is két versenyt tartottunk. Sajnos – mint az már az utóbbi időben kicsit tendenciózussá vált – csak helyi versenyzők vettek részt a megmérettetésen. Ennek ellenére elég szép számmal megjelentünk. Mivel néhány versenyző csak délelőtt ért rá, ezúttal a többek által inkább várt egyedi versennyel kezdtünk, ami egy gyak-nemgyak Sokszínűség jutalma verseny volt, utána következett a második formátum, ami egy Isteni szövetség verseny volt. Nézzük meg, ezúttal mi történt a két megmérettetésen.

  

Gyak-nemgyak Sokszínűség

Elég érdekes kis formátum volt az első verseny, ugyanis úgy kellett paklit építeni, hogy a Hatalom korlátozása és a Sokszínűség jutalma formátum feltételeinek is megfeleljen a deck. Voltak, akik a verseny előtt azt jósolták, hogy kicsit egysíkú lesz a mezőny, mások szerint nagyon változatos mezőnyre kell számítani. Személyes véleményem az, hogy inkább az előbbi következett be. Összesen három csoportra tudom osztani a paklikat, amik nagyjából ugyanolyan számban képviselték magukat.

Raia követős paklik: Univerzális koncepció volt, a fehér kis angyalok a formátumon nagyon ütősnek tűntek, és ez végül be is igazolódott. Természetesen az összes pakliban nagyszámú Raia lap volt, de ezzel együtt láthattunk agresszív Raia hordát, lassabb kontrollos paklit, ami az angyalok segítségével ölt, és zanszilánk paklit is, ahol az angyalok 2 zanszilánk (plusz az ölés) funkcióját töltötték be.

Sima good stuff paklik is megjelentek öt lappal, Manafamiliárissal, Beldiannal, és Homályúrral is.

Ezen kívül volt azért néhány más fajta, egyedibb koncepció:

  • Zanszilánk pakli öt lappal
  • Direkt sebző pakli Hálócsapdával
  • Morgan tanítványa és Hálócsapda köré épülő pakli
  • Teknős pakli Homályúrral

A versenyen ezúttal nagyon kiegyenlített, szoros küzdelem zajlott, viszonylag sok időlejárással, azonban ezekből X alig lett, ami azért is történhetett így, mert sajnos számos alkalommal 1-0-nál ért véget a forduló, pedig kicsit több idő is volt egy körre, mint amennyi általában szokott lenni. Az utolsó fordulóban nem volt klasszikus döntő, csak egy lesorsolás, de a győztes megőrizte a 100%-os formáját, így kétség sem férhetett ahhoz, ki érdemli meg a végső győzelmet.

A végeredmény

raia_kovetojeI. Moschnitzka Ádám (paklilista)

Kontroll pakli Raia követőjével.

II. Szabó András (paklilista)

Zanszilánk pakli Raia követőjével.

III. Schróth Dániel (paklilista)

Kontroll pakli Manafamiliárissal.

IV. Béres Gergely

Kontroll pakli Beldiannal.

Az első két deck, bár ugyanazzal a követővel játszott, mégis két különböző koncepció volt: az egyik egy alapvetően védekező pakli volt, mely azonban egy agresszív angyal-rohammal gyors ölésre is képes volt, a másik pedig egy zanszilánk deck, mely az angyalok multifunkcionális felhasználását igyekezett kialakítani a zanszilánkok segítségével, ez a pakli kicsit kevesebb fehér lapot tartalmazott. Dani paklija az erősebb good stuff lapok mellett jó pár tárgyat is használt, melyekkel jó húzással elég stabil pörgést tudott adni a deckjének.

Érdekességek a versenyről

  • A zanszilánk pakliknál Halafír gyakran eldöntötte a meccset, de két irányba is. Mivel reálisan 16-18 zanszilánkos lapnál többet nem lehetett egy ilyen pakliba betenni, ez az általában spoiler lapot jelentősen legyengítette. A verseny során volt olyan is, amikor valaki a Halafírra 4 blank lapot húzott fel, de olyat is láttunk, amikor a 4 lapból 3 Zanszilánkot és egy Démoni bölcsességet húzott a játékos. Sok múlott ezeken a húzásokon.

 

Isteni szövetség

Picit ugyan már megfogyatkozva, de azért a minimális létszámot elérve a 2. versenyünk is megtartásra került. Ezúttal egy sima Isteni szövetség formátumot tartottunk. Itt már jóval változatosabb volt a mezőnyt, számos követő és szabálylap is megjelent. Nézzük meg kicsit a mezőnyt, először azokat a paklikat, amikből több jelent meg:

  • Teknős pakli Teknősök öregapjával, valamint Homályúr + Hálócsapda összeállítással, ezek a deckek egyszínű összeállítások voltak (bár side-ba a Káoszteknőc belefért).
  • Raia követőjére épülő koncepciók is voltak sima Raia követővel és kicsit meglepő módon Támadó taktikával is. Itt is volt teljesen egyszínű pakli, de olyan is, ami Fairlightot használt.

Amiből csak egy jelent meg:

  • Chara-din + Fairlight Timera + Fájdalom szépsége összeállítás
  • Raia + Sheran Legfőbb követős pakli (Halhatatlanok nagymestere, Sheran követője, Manafamiliáris, Raia követője)
  • Elenios + Fairlight kontroll pakli Rejtett tartalékkal
  • Elenios + Raia manó pakli Manó követővel
  • Elenios + Tharr Molluszk pakli
  • Fairlight + Rhatt blokkoló pakli Rhatt követőjével
  • Raia + Sheran Pontacós gyógyulós deck
  • Raia + Tharr kalandozó pakli még a régi Kalandozók védőszentjével

Ezúttal, mint látható, a színek közötti különbség óriási volt. Számos egyszínű koncepció volt, és amíg a Raiát 6, Fairlightot 4 versenyző használta, addig az általában népszerű Leah-t és Dornodont senki nem használta.

A követők terén is nagy volt a szórás, összesen – a Legfőbb követő narancssárga lapjait is figyelembe véve – 14 különböző követő jelent meg az asztalokon. Szabálylapok terén jóval kisebb volt a szórás, összesen 4 szabálylap volt és a Hálócsapdán kívül korlátozó szabálylap nem volt a versenyben, tehát a terülős paklik ismét kiélhették magukat.

A verseny ezúttal is fordulatos volt, bár a győztes pakli terén nem: összesen egy meccset vesztett a nyertes deck, tehát szinte végig kontroll alatt tartotta a fordulókat.

A végeredmény

molluszkI. Bognár Bálint (paklilista)

Tharr moa pakli Molluszk, az ócskással.

II. Schnell Krisztián (paklilista)

Raia Thu’zad pakli Támadó taktikával és Raia követőjével.

III. Szabó András (paklilista)

Elenios + Fairlight kontroll pakli Rejtett tartalékkal.

IV. Ehrbár Antal

Sheran teknős pakli Hálócsapdával és Homályúrral.

Érdekesség, hogy az első 4 pakliból 2 nem használt második színt, főleg az egyszínű paklihoz erős lapjaik miatt a játékosok úgy ítélték meg, lehet, hogy többet veszítenek egy második színnel, mint amennyivel a szín dobna a paklin (meg így több side-opciót tudtak maguknak kialakítani). Egyébként Bálint egy, már kitesztelt paklit hozott elő, agresszív ölésre és manalefojtásra épülő deckjének a mezőnyben nem tudtak ellenállni. Krisztián paklija faék egyszerűségű volt, folyamatosan igyekezett körönként egy fehér lapot kitenni és hármat ütni az angyalokkal, miközben az ellenfelével szemben védekezik. A Thu’zados lapokkal meg ellenfele körét korlátozta. András deckje tipikus good stuff volt, egy nagy side-dal. Ez némiképp szerencséje is volt, mert a ki nem tesztelt pakliban nem volt jó az egyensúly, lapleszedést, lapcountert alig tett bele, így minden első meccs után adott volt a feladat, hogy ezt a kiegészítő pakliból kompenzálja.

Érdekességek a versenyről

  • Szabó András és Schnell Krisztián meccsén a 2. meccs a 3. mérkőzésen megismételte önmagát. Krisztián mindkét meccsen a játék elején Az erős erejével és Az igazság pillanatával kezdett a 3 lapjából, amivel megállította András 2. körös terülését és elég gyorsan ölt. Emellett András óriási pechje az volt, hogy egyik meccsen sem húzott egy countert sem, annak ellenére, hogy a deckjének 25%-a ellenvarázslat volt.

Összegzésként elmondható, hogy bár az esti sötétségben, amikor a könyvtárat zártam, ez nem volt látható, de az angyalok ezúttal ellepték Pécs egét, és mindkét versenyen gondoskodtak arról, hogy a dobogós paklikból kivegyék a részüket.

Novemberben Pécsett ismételten lesz verseny, ezúttal 16-án, azaz most szombaton, és egy kuriózummal jelentkezünk, ez pedig az olcsó verseny lesz, a két versenyre összesen 600 Ft lesz a nevezési díj, így anyagi akadálya biztosan nincsen annak, hogy valaki részt vegyen a versenyen (nyilván főleg a helyi játékosoknak kedvez ez). A díjazás mondjuk kisebb lesz, de ennek az az oka, hogy a pénzt már sokkal többen költenék az új kiegészítőre, mint a versenyre, még akkor is, ha ez nagyobb díjazással járna. Minden esetre kísérleti jelleggel ezt megpróbáljuk, ha működik, akkor még csinálunk hasonlót. Egyébként ami a 2 formátumot illeti, egy sima pörgős verseny és egy beadott lapokból játszandó sealed jellegű formátumunk lesz.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s