HKK – Hitvány Kártyalapok Krónikája

Minden kiegészítőnek megvannak a maga Ében íjászai…A HKK-s társadalom nagy része (köztük én is) igencsak válogatós fajta. Nem szeretjük a túl erős kiegészítőket sem lapokat (pl. Molgan, Trinigan manakonzervátora, Nil herceg dalnoka stb…), de elvárjuk, hogy ne legyen egy kiegészítő túl gyenge sem, használható papírosok kerüljenek csak bele.

Emlékszem tavaly, amikor bontogattam az Istenek viadalát és a kezembe akadt egy Ében íjász – Timera gondolata páros (ami a sok bontogatás miatt több ember kezében is kikötött, reméljük idén ez nem fordul elő, mert Balázs elmagyarázta a válogató kisasszonyoknak, hogy mennyire fontos, hogy ne minden kiegészítőben ugyanaz a páros nézzen velünk farkasszemet). Enyhén emeltem egyet a zacsin, hogy kezdésnek azért ez nem gyenge, mondjuk szerencsére több ilyen duóval nem is találkoztam személyesen.

ImageIdén novemberben jelent meg a Világégés, és máris megtaláltuk a kiegészítő Ében íjászát, méghozzá a nagyszerű Varkaudar nekromanta személyében! Ő az, akit idén senki sem akar bontani, akinek a nevét félve rettegjük amikor félrehúzzuk az első lapot a második ritka után kutatva: “Pls ne Varkanekrót!”. Kérdem én, miért lett ebből a lapból ritka? 5-6 tesztelővel beszéltem ma, akik egybehangzóan azt állítják, hogy ők bizony nem akarták, hogy ebből a papírból aranyjelű legyen. Felfoghatatlan számomra, hogy miért jelennek meg ilyen és ehhez hasonló papírok.

Mit gondoltok első ránézésre, mi a legrosszabb bontás a VÉ-ből?

Egyed Dávid

87 thoughts on “HKK – Hitvány Kártyalapok Krónikája

  1. Ez a lap egy jó Örökkévalóságos gyakori lap szintje, szóval teljesen logikus volt idén ritkaként kiadni. Ében íjász legalább tokenként használható valahova, Timera harag is korrekt a saját koncepciójában, Irigy törplány most az új kaller követővel lehet jó, de ez… hát ez nagy fos, akárhogy nézem.

  2. Még arra gondoltunk, hogy esetleg azért lehet kevésbé gyenge, mert a kör elején bedobsz egy Varkaudar merénylőt csontnak, vagy valahogy gyűjtőt generálsz, vagy nem tudom…

  3. Tesztelők: persze, utólag szokás szerint mindenki okos🙂
    Minden megbeszélésen és kommentben adott a lehetőség a ritkaság változtatására. Erről a lapról komolyan fel sem merült, hogy ne ritka legyen, egyszer volt róla szó, hogy gyenge, akkor tettük rá a sebzős részt kis pluszként.

    Amúgy mindig lesz egy leggyengébb ritka, a feladat nyilván az, hogy lehetőleg még a leggyengébb is használható legyen valahova.

  4. Dév, én is gondolkodtam ilyesmin, de azért ilyen hokira építkezni 2013 végén nagyon esetleges. Kapsz egy countert, egy semmizést, a védelem nélküli nekrót is leszedhetik, de még egy IP vagy Zilak is megcsinálja a kombót. Még amatőr mezőnyben is offos.

  5. Kicsit kötözködjünk is akkor már: (persze semmi túlzás, felháborodás: “Felfoghatatlan, ilyen rövid szövegben ennyi hiba, hát nincs ott egy lektor?🙂 )”

    “körtük” “, sem lapokat”, “beszétem”, “rettegjük, amikor”

    Amúgy: “Balázs elmagyarázta a válogató kisasszonyoknak” – csak a pontosság kedvéért, korábban is elmagyaráztam már, csak most más hölgy válogat, meg próbáltam erősen hangsúlyozni, merthogy nem sikerült ez mindig jól mostanában. A VÉ-nél eddig jobban ment…

  6. Ja, a lényeghez: valóban, kicsit gyengének tűnik most ez a lap ritkának. Kérdés, lett volna-e gyaknemgyakból nála jobb, felteszem, mindjárt írtok vagy százat🙂

  7. @Balázs: köszi a helpet, látod, javítom. Ti mikor is ismertétek el, hogy hibáztatok valaha valamiben? Csak a nyomda, ugye?🙂

  8. De tényleg visszakanyarodva a témához: a baj az ilyen jellegű ritkákkal, hogy nem adják el a kieget. Nem tudunk pontos számokat, de az IV ha jól sejtem nagyon szépen fogyott, és ez három lapnak köszönhető: Földanya ereje, Solisar aurája, Kyorg tudás (és voltak mellettük még jó kis drága kártyák). A mostani kiegnél NINCS húzóerő. Én magam 5,5 displyat vásároltam a fenti lapok miatt. VÉ-ből nem tervezem ugyanezt…

  9. Frissen bontott Varkanekrót cserélek bármire!
    Érték egyeztetéssel, ráfizetek!🙂

  10. mondjuk ha nem azt írtátok volna rá hogy vagy sebzel 2-őt hanem azt hogy varkaudart vagy nekromantát….. és akkor rögtön 2 helyre se férne be😀

  11. pontosítok: varkaudar pakliba természetesen befér csak háááát…. versenyen nem sokat fogjuk látni

  12. (viszont a preventor király lett amiatt elgondolkodom egy varkaudar móka decken)

  13. @Dave: Én el szoktam, pl. most is: kicst gyenge lett ez ritkának tényleg.
    (a behos híreket nem én írom, és kimondottan kértem, hogy kérjenek elnézést, de csak elmaradt😦 )

    Sajnálom, ha a “tilcsukki” spoilerek hiánya miatt nem vásárolsz sokat (mert az 1 db. gyengébb ritka még nyilván nem ok), remélem, mások fognak (és a talin szerencsére pozitívan láttam). Ha mégsem, a következő kiegben megint kénytelenek leszünk “tilcsukki” unalmas, mindenhova beférős, “használd ugyanazokat a lapokat” spoilereket készíteni, hidd el, 15 percnél nem tart tovább.

    Szerintem igenis húzóerő a sok jó, de nem 11 pontos elb%szott spoiler ritka.

  14. de most komolyan legalább nekromantát is venne vissza!!(és logikus is lenne hogy ezt is kéne csinálnia) máris értelmet kapna a létezése!!!

  15. Balage írjátok oda faqu-ba hogy véletlenül maradt le róla hogy nekromantát is visszavehet és mi majd elhisszük (vagy legalábbis maximálisan úgy teszünk!)

  16. A lap tényleg egy gitt, de minden kiegben van ilyen sz*r.
    Nekem, ami személy szerint angoyn nem tetszik, hogy az illusztrációk annyi féle helyről jönnek, és sok stílus van, hogy bizonyos kártyák nagyon kilógnak. Jó lenne kissé uniformizálni az egész kinézetet. Pl a kérdéese lap grafja régen megállta a helyét, most már sztem nem. Hangulatos,de lassan 2014-et írunk…

  17. Szerencsekerék
    Varkanekro

    Mindez egy jól végig szopott 6 órás verseny után.
    ….
    Minden másra ott a mastercard.

  18. @Kurunczi úr: amúgy most nincs igazad, a Szerencsekerék a felső 25%-ba tartozik🙂 Csak egy jó legfőbb követő és olyan irgalmatlan előnyt ad a 2. körben, hogy nemigaz!🙂
    @Balage: nem azt mondtam, hogy egyáltalán nem veszek, hanem azt, hogy olyan sokat nem. Én nagyon drukkolok a behónak, és tényleg kívánom, hogy még sokáig maradjanak fent és maradjon fent a HKK is. Elhiszem, hogy már nem akkora üzlet, mint régen, de néhány dologhoz igen komolytalanul állnak.

    Eddig a játékosok véleményei közül zoralltigrisé tetszett a legjobban: ennek a kiegnek el kellett jönnie. Egyetértek vele, DE kellett volna egy kis extra még (tudom, hogy van akinek ez az üzletpolitika nem tetszik, de akár lehetett volna folytatni az ÖV-vel elkezdett ZSZ-ben folytatott: adjuk ki újra a régi spoilereket című történetet). Kívánom, hogy cáfoljanak rám az eladási mutatók, de komolyan!

  19. @Mr Faction úr, majd ha Timera legfőbb követős deck lesz a meta csúcsán akkor egyetértek a nézőpontoddal. Sőt már már akkor is ha legalább top 5ben végez valaki vele az új kiegészítő után.

  20. Sajnos, a HKKBlog fanyalgó véleménye önmagában negatív hatással van szerintem. 😦

    Akinek pedig egy verseny 6 óra szopás, azt sajnálom. Mi, akik ott dolgoztunk, hogy ez létrejöjjön, úgy hittük, szórakozás.

  21. Balázs szerintem te sem gondolod komolyan, hogy nem fordul elő olyan verseny, hogy valaki az adottat ne így élje meg különböző lehetséges okok miatt. (Nyilván mondjuk a versenyek 95%át ettől függetlenül élvezi). Erre az esetre céloztam. Nekem is volt pár ilyen versenyem amitől az életkedvem elment köszönhetően pár csodálatos ítéletnek. Ettől függetlenül a többit élvezem.

  22. ugyanezt tudja a csontkupola ura is, csak amellett van egy használható pakli

    a legrosszabb bontás szerintem a lény fókuszkristály meg valamelyik templom amiknek az összeszorzott értéke se haladja meg a kieg árát😀

  23. Meglátjuk, olyat is olvastam már fórumon, hogy “nem lesz olyan, hogy ‘dal’ pakli”🙂
    Ha lesz jó fókuszkristály pakli és jó egyszínű pakli a templommal (mi azon leszünk), és nem találja ki néhány hangadó, hogy “azzal nem játszunk, mert az undorító”🙂, akkor még értékesek is lehetnek.

  24. Nos, igen, mindig van 1-2 nagyon paklispecifikus lap, aminek nem örülünk, ha kibontjuk ritkaként. Legutóbb az Ében íjász és a Timera haragja volt leginkább ilyen, de még 1-2 gyengébb etnikumnak a jobb lapját meg lehetne találni. Picit engem is meglep, hogy ez a lap ritka lett.

    Ha nekem kellene egy olyan lapot mondanom, ami mondjuk e helyett lehetett volna ritka, akkor a Ganüid nihilum mondjuk nálam potenciális ritka lap, kézből dobós counter képességű lap eddig nemigen volt, ez minden szempontból egyedi, max. egy egész apró erősítés kell mellé (de talán még az sem) és sztem teljesen rendben van ritka lapnak.

  25. Lehetett volna ritka: Mérges puffancs, Az Ezüsttorony védőmágusa, Rothadó mágus, Okulüpaj robbanó gömbje, Altató köd.
    Lehetett volna gyak-nemgyak: Quwarg gyújtogató, Varkaudar nekromanta, Szerencsekerék, A moák bukása, Karemium csapda.
    Körülbelül egálban van a két kategória, ebben nem látok hibát. Továbbá már most leszar… leírni egy (több) kártyát, mint a kiegészítő gittjét… Legalább várjunk januárig, amikor lement egy-két hagyományos is az új lapokkal.🙂
    A varkák egészen jók lehetnek, többségük antimágiázik, illetve nagy fegyvertény, hogy jöhetnek ingyen (ráadásul a fétisnek kézből gyűjtőbe dobott varkaudar kombózik a nekromantával😉 ). Ha most kéne mondani egy gitt bontást, akkor a Quwarg gyújtogató – A moák bukása párost mondanám… de cáfoljatok meg nyugodtan.

  26. Mérges puffancs. Bár én nagyon örülök,hogy nem lett ritka😀
    Am ez a mindig visszaveszem a merénylőt nem rossz dolog. A varkaudar pakli is kapott egy kis lapocskát,én nem sajnálom tőle.

  27. Szerintem ez a lap megérdemelne minimum egy olyan buffot, hogy lefaqznátok, hogy orkot is vissza tud venni. Úgy még egész tűrhető lenne.

  28. @Bubu a nihilum szerintem is remek lap. Háló mellett is vígan kánterelhetünk orrba-szájba, az ellenfél kijátszott lapjának nem kell “sikeresen” létrejönnie ahhoz. hogy olcsóbbodjon a kis ganéj.🙂

    Ez a varka meg gyengének tűnik egy kicsit, de még mindig jobb bontás, mint a 10. életenergia, annak még csere-értéke sincs (persze jó lap, csak lehetett volna nemgyak).

  29. Már sokadik elismert játékostól hallom vissza, hogy gyengének ítélik a kiegészítőt, mert hiányoznak az univerzális spoilerek; nekem nem hiányoznak.

    Ha valaki paklit akar venni, akkor az a fontos számára, hogy a várható értéke nagyobb legyen, mint a paklira költött összeg. Ez nem csak úgy érhető el, ha van pár 2k+ lap és sok 4-500 értékű. Ha ez a kiegészítő tud 6-900 körüli átlagot produkálni ritkákból, akkor megéri venni. Ennek eldöntése viszont nagyon nehéz, és úgy gondolom, hogy majd a kereslet-kínálat határozza meg a hasznosságuk alapján. Azt gondolom, hogy a tesztelők úgy adták ki a lapokat, hogy az összes ritka stabil része lehetett egy koncepciónak. Ha ez így van, akkor nem lesz gond.

    Javasolnám inkább a kiegészítő népszerűsítését az elején, hogy kellően sokan bontsanak és alakítsák ki a maguk koncepcióit, így pontosabb képet kaphatunk a lapok valódi erejéről. Azzal, ha azt állítjátok, hogy gyengék a lapok Bonyi, MoFe, Viktor (bármelyik tesztelő, aki a nevét adta a kiegészítőhöz)… hozzáértését vonjátok kétségbe, és én ezt nem tenném a helyetekben.

  30. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy el tud-e mozdulni a meta az új lapoknak hála. Vannak koncepciók amivel lehet (érdemes?) tenni egy próbát így első blickre. Kérdés, hogy a játékosok nagy része mer-e kipróbálni valami újat (az “IV.s” metában elég hamar alábbhagyott a kísérletezési kedv), vagy a jól bevált koncepciók kerülnek elő.
    Az biztos, hogy a blogos versenyig eltöltött tesztórák kamatostul hálálhatják meg a beléjük fektetett munkát.

  31. Nekem tetszik a kiegészítő ősszhatása. Nekem a nekromántával sincs semmi bajom. Aki lehúzza, biztosan nem épített még varkaudar hordát. Talán ha az a kis sebzés nem ‘vagy’ hanem ‘és’ kapcsolatot kap, akkor gyenge, speciális pakliba való ritkából felcsúszott volna az átlagosak közé.

    Én azt várom az új kiegészítőtől, hogy még színesebb legyen a játékkép, a kontroll visszaszorulására azonban nem nagyon számítok. Januártól nem Solisar auráját tesz majd a paklijába, aki kontrollozni akar, hanem néhány vadiúj, anti-mágiás körszakító/counterelő/leszedő ‘permanenst’. Ennyi fog változni, meg talán annyi, hogy a counter – leszedés arány az utóbbi javára eltolódik majd.

    Sok koncepció kapott erősítést, és sok olyan lap jött ki, ami több létező, vagy várhatóan most feléledő pakliban kipróbálható.

    Meggyőződésem, hogy ha tetszőlegesen kiválasztunk egy koncepciót, akkor abból időt és energiát, (értsd: elegendő tesztidőt) ráfordítva, a jelenlegi lapkészlet felhasználásával, versenyerős paklit lehet kovácsolni. Manapság egy verseny megnyerése és a 6/2 között néhány rontott kockadobás, és a sorsolóprogram szeszélye csak a különbség. Ha valaki jól olvassa a metát, már csak a szerencsében kell bíznia. Kérdés, milyen lesz az a bizonyos meta.

  32. Nagyon sok nem univerzális, csak a saját koncepciójába jó lap jött ki ritkaként. Ezeknek az ára a megjelenést követő 2-3 hónapon belül 200 Ft.-ra szokott visszaesni, mivel aki használja azt a speciális paklit az első héten beszerez belőle 3 db.-ot aztán meg a kutyának sem kell.

    Nincs egy olyen top spoiler lap, mint mondjuk a kyorg tudás, ami eladná a kieget.

    A jelenleg top-nak tűnő lapk szerintem max 1500.-as kategória (daraboló, tojás, élet ereje, életenergia, új ködös ritka, stb.

  33. A lapról:

    Varkaudar pakli (10/9): hiányolom, hogy orkot nem vesz vissza. A pontvesztés két oka: kellett volna a fétis anti-mágia:0-val és varkaudar altípussal újra (két lapot nem kockáztatnék ennyi lapcounter között); az első kör továbbra is bizonytalan a varka pakliban.

    Univerzalitás, gyenge átlagos (10/4):

    2-ért kapsz aktívan egy KF-re képes 2/4-t, amit nem lehet varival megfogni és dobat egy varit (valószínűleg csak varázslat nélkül játszó pakliba érdemes). Zanszilánk szempontjából egy ingyenes vari dobatás. Ezt követően körönként termel egy VP-t, vagy sebez 2-t. Addicionális lehetőségek: varkaudar őslich, mestermágus, harcostárs, varkaudar merénylő mellé szegődik durvulni.

    Itt jegyezném meg, hogy nem láttam még az agydöbbentő benő – harcostárs kombót sem terrorkodni, pedig finom dolgot tud. Harcostárs szerintem egy méltatlanul hanyagolt lap, több időt fogok neki szentelni.

    A saját koncepció nálam dupla súly, így egy 7-es lapra teszem a 10-es skálán. Nem érzem a kiegészítő leggyengébb ritkájának. Látni fogjuk versenyeken, valószínű csak saját koncepcióban. De ez nem baj! Szerintem az nagyobb baj, ha egy kyorg/solisar köszön vissza a legtöbb pakliból.

    Örülök neki, ha még több koncepció (saját lappal) lesz egyre esélyesebb a jobb helyezésekre! A cserélgetés lényege veszik el azzal, ha mindenki Kyorgot akar. Nem jobb a ‘varkanekrot bontottam a teki paklimhoz, én zseniális tekit a varka paklimhoz… hmhm … csere’?

  34. Én továbbra is hiszek benne, hogy sok jó lappal, Kyorg tudás-szerű elrontott spoiler nélkül el lehet adni kieget, meglátjuk, az idő megcáfol-e. Köszönöm a biztató, támogató hsz-eket. (@Leinád: és a Miklós + én szakértelmem, az smafu?🙂 )

  35. Ákos, annyit azért hozzátennék, hogy ez akkor van így, ha az adott koncepció nem versenyerős! Az élőholt pakli kulcslapjait sem hajítják utánad, noha más koncepcióba nem épp spoilerek.

    Ha pl. valaki ráfekszik a tekikre és a teki pakli sorra helyezett lesz a versenyeken, akkor a top teki lapok ára felmegy, mert más is teki paklit akar játszani. Ha valaki ezt követően előrukkol egy iszonyat moa paklival, ami átveszi a favorit kategóriát, akkor a moa lapok értéke kezd el felmenni.

    Ha olyan lesz a meta, hogy lesz 10-15 koncepció, ami képes behúzni egy versenyt ha nem készülnek ellene megfelelően, akkor a 10-15 koncepcióba tartozó lapok ára lesz erős és a kulcslapjaik ára átlag fölé megy. Ha a 10-15 koncepció közül csak 2-3 használná a Kyorgot a mostani ~50%+ helyett, akkor a Kyorg ára lemegy 1000-1500 körüli szintre (oda ahol ennek a kiegészítőnek a top lapjai lesznek). Ez szerintem jó.

  36. A legnagyobb baj ezzel a varkával hogy 1-es anti-mágiája van. Mert ugye lenne egy pakli amibe nagyon sztár lenne, de a sok Semmizés miatt sajnos nem játszható jelenleg az egyik kedvenc deckem😦

    Az én véleményem:
    Quwarg gyújtogató: Amint az emberek rájönnek, hogy mit tud ez a lap, szerintem keresni fogják🙂

    Aminek nem kellett volna ritkának lennie sztem:
    Káoszmester, Ében tigris, Ganüid térharapó, Irtóztató nekromanta

    Ami lehetett volna ritka:
    Veszett vérfarkas (mindössze annyi kellett volna, hogy 1 Vp-ért jöjjön 2 helyett, minden kommentben leadtam a javaslatot😦 )
    Dúvad (ha konfigurálható lenne a Semmizése)
    Farkasgazda (ha nem engedi 1 alá Vp helyett, vagy repülne)
    Mérges puffancs

  37. Én részemről örülök ha csak egy ritkát ítélsz gyengének, de a topik címét igencsak sértőnek tartom😦
    A ritkaságról együtt döntünk a tesztelőkkel, de a puffancs tényleg jobb ritka lett volna, mint ez, ebben igazatok van.
    Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogyha vesz X doboz kártyát, összességében mennyire jár vele jól. Ha a kiegben a gyakoriak a legjobb lapok, akkor az a jó stratégia, ha cseréléssel gyűjtöd be őket.

    LordX: A gyújtogató jó lap (nem csak quwargban) több olyan meccsünk volt ahol a többi húzott lap nem számított, csak az, kinek jött fel a gyújtogató előbb. Az idő persze rácáfolhat erre de a tesztelés tapasztalatai alapján jó ritkának tűnt. A Káoszmester egy legenda, ha jókor hozod le auto-win, neki is ritkának kellett lennie. Veszett vérfarkas 1 vp-ért permanens feltámadó counter-lock az első körtől, atyaég, ezt még mindig komolyan gondolod?

    Ha akarjátok a köv. kiegnél minden lap mellé közzétesszük, melyik tesztelő(k) kérték, hogy rtika legyen vagy nem gyakori🙂

  38. Ha 100x leirod, hogy ‘ah’, akkor is igy van.
    A ritka lapokrol minden megbeszelesen szo esik, ezt kerjuk is a tesztelokrol. Kommentben is le lehet adni, es azt is figyelembe vesszuk. Az utolso megbeszelesen elfogadott, megszavazott ritkasagokon (a ritka – nem ritka esetben) KIZAROLAG akkor valtoztatunk, ha tul sok vagy tul keves ritka lap lett. Gyakoriakat mindig kell keszitenunk a nemgyakokbol, de azt hiszem, nem errol beszelunk.

  39. Ja, es a “lehetett volna ritka, ha egy kicsit igy meg ugy mas” az megint egy masik fajta komment.

  40. A kiegészítőnek teljesen egyedi a hangulata, azt hiszem, ezzel mindenki egyetért. Szerintem jókat lehet játszani belőle mind bontotton, mind drafton, vannak meccsfordító lapok is (pl. Világégés – a bemutatóversenyen egy már majdnem megnyert játszmát döntött el a másik oldalon). Arról vitázni, hogy mi lesz, meg hogy lesz belevegyítve az új lapokat az eddigi készletbe… Nos, szerintem, finoman szólva is idő előtti.

  41. Amugy a következő Zénnél vagy Nagykiegnél csináljátok már meg, hogy csak a tesztelők döntése alapján kerüljenek be lapok és ők dolgozzák ki az egészet. Kiváncsi lennék milyen lenne a Zén /Nagykieg visszhangja.

  42. @MrPit: lehetne, csak egy aprosag hianyzik: “… és finanszírozzák”
    Amugy vannak ilyen kartyajatekok (amiket mas emberek csinalnak Magyarorszagon)

    Amugy a “tesztelok” alatt ugy erted, hogy “azok a tesztelok, akik nem a Miklos, Zoli, vagy en?” (tudniillik kb. mi 3-an vagyunk ott a legtobb tesztelesen – bar van 1-2 tesztelo, aki minket is lekoroz ebben pl. Gyorki David – HJE)

    Nem is lehetne, hogy csak ok dolgozzak ki, mert tesztelesen akkor en ne jatsszak, vagy hogy?

  43. Balázs, legalább tizenötször hallottam már idén Miklóstól megbeszélésen, hogy a ritkasággal ne fogallkozzak, az majd a végén meg lesz beszélve. Nem lett.Nem véletlen, hogy a behó talin nem csak én, hanem Viktor, Baka, Mofe is kerek szemekkel nézett a Varka nekróra meg a Felejtés árára, hogy ezek végül ritkák lettek.

  44. Balage: szabad kezet adni az olyan tesztelőknek, akik nem rendelkeznek pénzügyi érdekeltséggel/tulajdonrésszel a Kft-ben.

    Természetesen értem azt, hogy a tulaj, aki fizet az dönt, de teszem azt, egy zén erejéig próbálják meg ők, hogy találják ki és csinálják meg a lapokat. (Persze ti is teszteljetek stb, de mint csak résztvevő)

    Relative nem nagy kockázat egy zén, és gyorsan meg lehetne látni azt, hogy mennyire is értenek hozzá, amit az eladásokból, visszajelzésekből le lehet mérni objektíven.

    Illetve onnan több embernek, köztük nekem is lenne összehasonlítási alapom, ahhoz, hogy kritkát, véleményt formálhassak.

    Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy mocskos nehéz lapokat kitalálni, tesztelni stb. de meglátásom szerint nagyon kiváncsi lennék arra, hogy a tesztelők, akik közt azért nem egy aktív versenyjátékos is van, hogyan tudná megoldani a feladatot tulajdonosi megfelelés, nyomás nélkül (természetesen a felügyelet megamradna, hogy Soli szintű lapot ne adjunk ki zénben).

  45. Teljes mertekben meg lett beszelve, a (tobb alkalmas) zaro megbeszelesen. De nagy szemeket mereszteni mindig konnyu. Aki nem volt ott, arrol nem tehetek.
    Tobbit talan inkabb privatban.

  46. Ja, es arra kellene figyelni meg a teszteloknek, hogy szepen megszamoljak, hany ritka van a tesztlistan, osszevetik azzal, hogy hany ritka kell, es ezt folyamatosan szamon tartva teszik meg javaslataikat ill. szavaznak (ja, ez sok munka? bocs). Ezt tudomasom szerint soha senki nem tette meg meg (rajtam kivul). Ha igy kialakul 69 ritka, mikozben 74-re van szukseg, akkor a maradek 5-on tessek sziveskedni nem csodalkozni – bar nyilvanvaloan azt is igyekszunk ertelmesen csinalni, es most szerintem max. 1 v. 2 ilyen volt.

  47. @Pit: Az ötlet jó,csak az a “bibi”, hogy egy zén különböző erősségű ritka lapokat tartalmaz! Nehéz lenne gyak-nemgyakot kiadni 10 lapból, vagy így nem venné senki!🙂

    @Balage:
    Esetleg ki lehetne bővíteni a tesztelők körét, nagyobb csoportra.
    20-30 lelkiismeretes tesztelő már elég kell, hogy legyen a lapok tudásának/ritkaságának belövéséhez!
    (az online verzióban is sok tesztelő volt, és a kikerült “lapok” ott nem okoztak semekkora felháborodást az erősségük/ritkaságuk kapcsán)
    Esetleg a teszttelésen kötelezően, nem csak az új lapok 15-20%-t lehetne adott paklikban kipróbálni/véleményezni, hanem pl. frissen bontott, draft,veszélyes faj vagy tiltott mágia tesztnapokat/versenyeket is be lehetne iktatni.
    Ezzel elérnétek, hogy tényleges képet kapjatok az új kiegészítőről és jobban be lehetne lőni a lapok ritkaságát is, szerintem!🙂

  48. @MrPit: hat mi inkabb a kozos munkaban hiszunk. Persze, lehetne reszhalmazokat kepezni a tesztelokbol es ugy kiserletezgetni (a “tesztelok” sem egysegesek am egyaltalan), fenntartva valamilyen ‘kontrollt’ (most akkor ki dont, hogy mi jelenjen meg?) – de nem latom ennek sok ertelmet, es nincs 23 HKK-nk, hogy ha 1-2 ‘elromlik’, akkor majd megy a tobbi. Amugy egy pillanatnyi fogyast a legkonnyebb generalni – csinalj 10 Soli/Kyorg lapot es kesz. Ha meg nem hagyjak, akkor johet az ‘en megmondftam’

  49. Tesztelok kibovitese:

    1. +100 ft/pakli 20 fonel, +200/pakli 30-nal (hasrautes persze) – merthogy nem ingyen tesztelnek (az ingyen munka – tisztelet a kivetelnek! – altalaban annyit is er, es nem szamonkerheto heti rendszeresseggel)
    2. Van egy optimalis meret (most 12-en voltunk, valahol ekorul), annal tobb embert pl. egy megbeszelesen igen nehez kezelni (igy is rekedtre beszelem magam sokszor)

  50. Első körben leszögezném, hogy nagyon szeretem ezt a játékot és óriási köszönet érte a tesztelő brigád MINDEN tagjának és a blognak egyaránt,DE ez a kiegészítő sajnos szerintem is kicsit átesett a ló túloldalára több szempontból.
    1.
    A kiegészítőben megjelent lapok jelentős %-a az miatt kapott ősmágiát és semmizést(ha jók az értesüléseim) mert EGY bizonyos pakli gyakorta jó helyezést ért el az elmúlt évben számos versenyen. Ami ennek az oka volt,hogy nem voltak olyan univerzális ellen lapok(min 9-12 lap berakása indokolt lenne) amiket érdemes lett volna betenni az adott pakli ellen. Készülni eddig is lehetett volna,de elmaradt… számos megoldás létezik,de általában nem eléggé univerzális papírokról van szó így sok esetben kiszorultak a kiegészítőből hasonló felkiáltásokkal:”most mennyi esély van rá, hogy pont összesorsolnak vele??? inkább készülök más ellen”).
    Jelen pillanatban most majdnem minden etnikum kapott 1-2 olyan lapot ami bír a fent említett képességekkel valamint kaptunk egy szökőkutat. Az adott etnikumhoz jó eséllyel minimum sideból beférnek majd az adott lapok a paklikba,de máshova erősen kétlem. A szökőkút pedig igen fényévekre van az univerzalitástól amit elvárunk egy side kártyától. Tehát nemigen látom, hogy jól átgondolt fejlesztés ment volna végbe ezen a vonalon mert jelenleg csak 1 kis parasztvakítás jellege van a dolognak miszerint van ezer ősmágia meg semmizés csak ez annyit jelent összességében hogy kb 5-6 etnikum kapott 1-1 lapot valamint egy majdnem sideba betehető papírt,de a nagyon utált gonosz ellen sztem nem sikerült jó megoldást találni és a gonosz bizony elfog jönni újra és megmutatja hatalmát ebben biztos vagyok(lehet nem az első hagyin de nem kel rá félévet várni ezt borítékolom).
    2.
    Részben pont az előbbi problémából jön talán a másik. Azáltal, hogy a lapok 50+% egyen sémára épül (minden etnikum kapott „ugyanolyan” lapokat) nincs tere a kreatív lapoknak a jelenlegi kiegészítőben. Jelenleg nem látom azon lapokat amik persze jók a saját deckjében,de majd milyen jól mutat itt meg ott is majd. Persze vannak kivételek elvétve ez alól nem mondom,de gondoljuk végig hol lesznek ebben a kiegben a gané lopakodók,vérfarkas previk ,orgling ősanyák,yeti remeték?
    3.
    A már említett ritka-gyakori besorolás néhány esetben nem sikerült sajnos belőni és a varkaudar barátunk akiről a cíkk is szól az én meglátáson szerint is egy nem jól átgondolt, gyakorinak is gyenge papíros. Egyedül a már említett merénylővel látok benne némi kombó lehetőséget,de ez is annyira körülményes,, hogy ihajj.Most sajnos nem rémlik(és nem érem el a behot),de mintha a tengermély elözönlés magasságába jött volna ki valami ngy barna papír ami hasonló dolgot tudott mint ez a srác most. Abszolút nem korszerű lapról beszélhetünk sztem, a saját deckjébe is nehezen fog beférni máshova meg nyilvánvalóan nem.
    Ezek mellett maga a koncepció miszerint hozzunk fel sok etnikumot a jelenlegi verseny deckek szintjére tetszik és üdvözlöm is(én is gyakorta játszom ilyen olyan etnikumokkal) csak jó lett volna ha mindez kreatívabb formában történik meg és nem ennyire egysíkú és szájbarágós a papírok 80%-a és nem azt érzi az ember, hogy ez egy nagy tematikus zén.

  51. @Balage: Tesztelők kibővítése:

    Nagyon sajnálatos, hogy a meglévő tesztelő brigád csak 12 fő körüli!
    Amit már máshol is írtad, ők sem mindegyik tesztnapra járnak el, nem készítenek kommenteket / javaslatokat mindig a lapokhoz és még “fizetni” is kell nekik ezért a munkáért!🙂

    Talán,ha 30 főből nem jön el 7-8 tesztelni, még akkor is érdemibb munka folyhat, mintha 12-ből nem jön el 3!
    A tesztelő státusz rang, szerintem! Ehhez így kellene viszonyulni! Komolyan, felelősséggel! Persze mindenkinek ez időbe kerül, az idő meg pénz! ( Na jó, kártyák az új kiegből!🙂 ) (talán promóra, le lehet írni az adóból?!)

    Nem biztos, hogy egy optimálisan kitesztelt kiegészítőnél ilyen ritkasági besorolással baj lenne! Csak egy kicsit kellene profibban hozzáállni!🙂

  52. Balage: igen nincs 23 HKK amit el lehetne rontani. A felvetésnek annyi lenne a lényege, hogy elejétől a végéig hagyjátok meg a munkát a tesztelőknek. A kontroll alatt azt értem, hogyha meglátásotok szerint nagyon rossz irányba mennének, akkor állítsátok le. Egy Zén igazából meg a próbát megérné, minimális veszteséget okozhatna, de annál többe nyerhetnétek vele. Így több időtök maradna lényegi dolgokra, ami az üzleti, marketing részét érinti.

    Több tesztelőtől korábban hallottam, hogy fölösleges bármit is javasolniuk, mivel úgyis az lesz, amit a tulajdonosok akarnak. Illetve nem bántásképpen mondom, de azoknak az embereknek nagyobb rálátásuk van a metára és annak formálásának lehetőségeire, akik aktívan versenyeznek és jó helyezéseket érnek el. Pl. azt nem értem Barti miért nem tesztelő még? Abbas Krisszel beszélgetve, elmesélte, hogy régebben a tesztelők a legjobb játékosokból kerültek ki. Miért nem lehet a tesztelőket folyamatosan akár rotálni, anank függvényében, hogy ki milyen eredményeket ért el? Azt sem vonom kétségbe, hogy a tesztelőnek csak top játékos jó, de vhogy úgy érzem, nagyobb az esély a megfelelő ember kiválasztására ebből a halmazból.

    Ami viszont még érdekelne, hogy annó az Örökkévalóság teljesen elfogyott. Mi volt annak a titka? Készült-e erről vmi felmérés a játékososk körében, hogy miért vettek meg egy kieget? Az új kiegészítő előtt csináltok-e bármi felmérést, hogy a játékosok mit szeretnének? Meglátásom szerint a HKK is egy termék és a vásárló a király. Tehát egy kieg vásárlása után ha nem is teljes elégedettséggel, de semmiképp sem csalódottsággal kellene távoznom. A játékosok és a vevőkkel történő nagyobb kommunikációra még több hangsúlyt fektetnék. (A szavazásos dolgok például szerintem nagyon jók, designváltás stb.)

    Ileltve, az is kissé frusztráló, hogy a sok ikonosítás miatt felszabaduló helyet nem színesítő szövegnek, hanem még több képesség beleerőszakolására használjátok fel. Manapság egy gyakori is annyi mident tud, hogy belefájdul az ember szeme. Szükség van erre? A másik pedig a megfogalmazás, a hülye kérdőjelek és az Ik meghatározása ezeknél a tipikus példa. Sokkal egyszerűben meg lehetett volan ezeket fogalmazni.

    Szóval félreértés ne essék, a sok kritika nem ellenetek, hanem a játék fennmaradásáért szól, mivel nagyon sokan szeretnnk még sokáig ezzel játszani.

  53. Bartit már javasoltuk 1-2 hónappal ezelőtt, szerintem rövidesen az lesz, ha rajta van🙂

  54. Csak 1-2 komment, aztan most mar elmegyek penzt keresni🙂

    – tesztelok: “felesleges barmit mondani” akarhanyszor mondjak, irjak (nem mindegyik!), akkor sem igaz, ne hidd el. Az marad meg a legjobban, amikor nem adnak igazat, leszavaznak (sokszor a tobbi tesztelo) – amikor az van, amit te mondtal, az kevesbe. Letezik ‘vetojog’, de az esetek nagy reszeben demokracia van – annak minden elonyevel es hatranyaval.

    – egyszeruseg: egyetertek, sajnos sok tesztelo nem – vagy csak elvileg (demokracia, ugye!)

    – osmagia, Semmizes: itt tevedes van, nem 1 pakli ellen keszultek. Egy okos ember mondta🙂 : a gyujto az egyik legjobb eroforras. Egy versenykepes paklinak kezelnie kell alapbol is, ha jot akar. Ugyanez all a dragitasra, annak is szamtalan formaja van (pl. Cselvetes), ugyanugy, mint a gyujtojateknak.

    – a Zanszilank is elfogyott (halisten)

    – a ‘jatekosok mit akarnak, mitol veszik a kieget most ill. 5-10 ev mulva’ az egy csunyan osszetett dolog, folyamatosan foglalkozunk vele

    – igyekeztunk, hogy a kulonbozo etnikumok meglevo jellegzetessegei megmaradjanak/erosodjenek, en most is ugy latom, hogy ez viszonylag jol sikerult. Ettol meg lesznek hasonlo lapok, hiszen egy etnikum versenypakli nem lehet meg countereles, leszedes, eroforras, osmagia, antimagia, semmizes nelkul.

    – speciel en elegge kovetem a metat, minden pesti es az itt vagy Behon megjeleno videki versenyt megnezek, es a fiam reven versenypaklikat is allitunk ossze, tesztelunk.

  55. Ja igen, az hogy ki tesztelo, nem csak rajtunk mulik: kell, hogy legyen uresedes, raerjen, legyen kedve (es munkaerkolcse utana). Bartirol volt mar szo, a kovetkezo teszteles meg odebb van, de nincs kifogasunk ellene.

  56. Utso: tobb, kimondottan 3 Erdo + gyujtojatek ellen (is) hasznalhato side lap jott ki, es nyilvan nem utalom/gyulolom azt a paklit sem, miert tennem? Szomoru lennek, ha eltunne. Csak resze a metanak, foglalkozni kell vele, ugyanugy mint a tobbi eros paklival.

  57. Az alapötlet szerintem nagyon jó volt: kiszélesíteni a metát, több koncepciót versenyszintre emelni. A siker a megvalósítás, a tesztelés alatt bukott meg, mivel a lapok nagy részben ugyanarra a sémára lettek kitalálva, és a kiegészítő kifinomultsága és letisztultsága félúton elsüllyedt.
    Leszögezném, hogy egy percig nem gondolom azt, hogy a jelenlegi tesztelőbrigád azon tagjai, akik rendszeresen versenyekre járnak – és ott helyezéseket tudnak elérni – okolhatóak lennének az ilyen félresikerült lapok miatt.
    Másrészről véleményem szerint, azok, akikről ez nem mondható el (itt is van kivétel), azoknak nincs helye a tesztelésen. Külön kiemelendő a két tulajdonos jelenléte, akik megfoszthatatlanok attól a jogtól, hogy résztvegyenek, és kontrollálják a fejlesztés folyamatát, de ekkora “hatalommal” nem szabadna rendelkezniük, mivel közös érdekük, hogy a termék eladható és egyben a játék szempontjából sikeres legyen. Ez viszont csak úgy jöhet létre, hogy az általuk kijelölt tesztelői csapatnak óriási bizalmat adnak, és mindenben, akár a legjelentéktelenebb dolgokban is kikérik a tesztelőik véleményét, mivel mégegyszer szeretném hangsúlyozni, hogy legnagyobb rálátással ŐK rendelkeznek.

  58. Szerintem meg kellene köszönni a kommunikációkészséget is, mind Miklós, mind Balázs részéről. Ha legalább meghallgatásra kerül a “nép” szava, az már-már olyan, mint a demokrácia…
    Innen továbbgondolva: persze az sem jó, ha a játékosok kontroll nélkül megmondják, hogy mi legyen és mi ne legyen a játékban, mivel az kb. olyan lenne, mintha a diák határozná meg a tananyagot. Abból előbb-utóbb kezelhetetlen állapotok lennének.

  59. És még azt elfelejtettem mondani, hogy teljesen pozitívan állok ehhez a kiegészítőhöz, jöttek ki teljsen fantáziadús lapok, csak lehet, hogy mégtöbbet ki lehetett volna hozni belőle.

  60. Azért dícséret illeti Dévet, amiért ilyen ‘hangos’ cikket rittyentett, megpezsdült az élet.🙂 Kíváncsi leszek nagyon, hogy melyik tábor véleménye igazolódik be.🙂

    Az egészen biztos, hogy nem sűllyedt az érdektelenség homályába.🙂

  61. Sok embernél azt veszem észre mint ahogy saját magamon is,hogy nyílván némi bírálattal élünk a jelenlegi kieget érintően,de mindezt óvatosan próbáljuk megtenni. Kb mintha a nagymamámnak kellene megemlítenem, hogy az a süti ami a kedvencem és évtizedek óta csinál nekem na az most kicsit oda lett égetve és a cukor helyett sót tett bele. Mert mindannyian szeretjük ezt a játékot és nem szeretnénk ha úgy csapódna le hogy ez egy totál szar kieg lett,de mégis szeretnénk ha látnátok mi hogy látjuk a dolgokat és mint ahogy István is megjegyezte mindezt építő jellegű kritikaként próbáljunk közvetíteni és nem trollkodásként.

  62. Én a hasonlatot úgy módosítanám, hogy a Nagyi sütijének nem olyan a szaga, mint korábban és kóstolás nélkül megrugdossuk egy picit a nagyit (persze óvatosan, hogy ne fájjon neki annyira). Pusztán szeretetből és pedagógiából.

  63. Egyébként szvsz a probléma kicsit túl van misztifikálva. Minden kiegészítőben van 1-2 olyan ritka, ami, mivel az az egyik leggyengébb, és azt akarjuk elkerülni. Ha ezek nemgyakoriak lennének, mások lennének a leggyengébbek (egyébként manapság néha egy nemgyakori lapból is nehéz beszerezni a 3-at, ha az ember szerencsétlenül bont :)), annak nem örülünk. ár IV-ben is lehetett volna 1-2 lapon vitatkozni (pl. Szem szimbólum akár ritkának is elment volna), de ilyen mindig volt, van és lesz.

    Mint érdekesség, lehet beszélni arról, mi a leggyengébb ritka, mint probléma, ennek felvetése sztem nem indokolt.

  64. @Leinád: Kicsit így eldurvultak a dolgok a végére😀

    Kicsit túl lett lihegve a dolog.

    @Balage: soha nem szerettem no 1. paklival játszani, beállni a sorba. Inkább újítani szeretek, valami kreatívat összerakni. Valami olyat amire a többiek elismerően néznek, hogy ez igen, erre nem is gondoltunk, és ha elérek vele egy jó eredményt megint mást kitalálni. Persze az esetek 90%-a fail, de a 10%-ért éri meg játszani.

    @Miklós@Balage: Köszönjük, hogy meghallgatjátok ti is a játékosok véleményét!

  65. A gonosz bizony elfog jönni újra, a kis homo kétszínű frizurájával és beviszi a gyerkőcöket az erdőbe egy menetre! Nyehehehehe

  66. “MrPit: szabad kezet adni az olyan tesztelőknek, akik nem rendelkeznek pénzügyi érdekeltséggel/tulajdonrésszel a Kft-ben.”

    Ezt kipróbáltuk már, sajnos kétszer is. Bukás lett a vége. A 2 játék, ami így készült – teljesen szabad kezet kaptak a tervezésben, fejlesztésben a tesztelők – Álomfogónak és Káosz Galaktikának hívták.

    Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de Balázsnak, Zolinak és nekem van olyan tapasztalatunk az elmúlt 20 év játéktervezéséből, ami együttesen sincs meg a tesztelőknek. Nekem iszonyúan kényelmes lenne ráhagyni az egészet egy csapat játékosra, itt van X hónap, hozzatok össze valamit. Családom van, minden kedden este 9 kor érek haza, mert tesztelek, jobb lenne 6-ra hazaérni.
    MI a jelenlétünkkel nem a pénzügyi szempontokat képviseljük, az egyetlen célunk, hogy a játék jobb legyen, tovább éljen, az új lapok újdonságot vigyenek a játékba.
    Ha egy kieget ráhagynánk a tesztelőkre, katasztrófa lenne a vége. Mint ahogy akkor is, ha csak mi 3man csinálnánk, a többiek nélkül. Az alkotógárda így kerek.

  67. “Bonyi: Balázs, legalább tizenötször hallottam már idén Miklóstól megbeszélésen, hogy a ritkasággal ne fogallkozzak, az majd a végén meg lesz beszélve”

    Amikor egy új tesztelőt felveszünk, az egyik első dolog, amit először elmondunk neki, hogy a listán MINDEN kommentelhető és változtatható, beleértve a ritkaságot is. A lapok ritkaságát a kommentek alapján folyamatosan változtatjuk, előfordul, hogy ide-oda. Az más kérdés, hogy a LEGELSŐ nyitó megbeszélésen, amikor a lapokat megnézzük, felkerülhetnek-e a listára, vagy sem, AKKOR nincs értelme még a ritkaságot kommentálni (szerintem ez ragadt meg benned) mert a ritkaságot akkor van értelme eldönteni, amikor a lapot már kipróbáltuk, és kezd végleges formát ölteni.

  68. Köszönjük, hogy megint megmagyaráztátok!!!!!!! Csodálatosan sikerült! Ettől most sokkal jobb napom van és biztosan a játék épülését szolgálta!!! Hiszen mi is lehetne jobb, mint amikor lehordjátok egymást a sárga földig, hiszen másért már nem is érdemes játszani! Soro-shar annyira elszégyellte magát ettől, hogy lefogyott 16 Ép-t!! Külön köszönetet érdemel a garancia, hogy ez többet nem fordul elő! Köszönjük!

    A HKK-s társadalom nevében még egyszer köszönöm, hogy röhöghetek az inkompetenciátokon és hogy még véletlenül sem jutott eszetekbe felelősséget vállalni, hiszen ilyen undorító dolgokat nem tehet egy felelős vezető! Köszönet a csodálatos csapatmunkáért, az összefogásért, mellyel a tesztelők és a játék készítői vállt vállnak vetve szúrják oldalba egymást! Majdnem sírtam, annyira meghatott! Már nem is számít, amikor minden 5. kiegben gyári hibás vagy törtszélű lapokat bontok, hiszen a behó megmagyarázta és milyen csodálatosan!

  69. nekem már a tesztelés elején se tetszett ez a kieg. nagyon sok vitám volt a Balázsékkal mert sok mindent másképp láttam mint ők. végül így jött ki ilyen lett és szerintem nem olyan vészes a végeredmény..:). sok érdekes, meta formáló lap jött, van hangulata és azért akad néhány spoilerecske is. várjunk néhány verseny pár hónapot és aztán alkossunk véleményt de lehetőleg kissé visszafogottabb stílusban..:). gyakran nem tudtam elmenni a tesztelésre munka miatt és csak 1 sort kaptam, ennek ellenére már minden gy, ngy-bol van 3 és a ritkák többségéből is 2-3 db, sok pénzt költöttem rá.. mert nekem kell a világégés majd minden lapja..
    varka nekro mondjuk nekem se kell de hát minden kiegben van egy leggyengébb ritka..:)

  70. Koszi a korrekt velemenyt, azert pl. a Vedekezeses lapok (egesz sok van) nagyreszt a te ‘eroltetesednek’ koszonhetoek.

  71. Na végre rátaláltam.
    Tessék összehasonlítani az agg sziránuszt és a varkát?
    Még 5 év távlatában is univerzálisabb a sziránusz mint ez a csoda.Vicc lett ez a papír…:(

  72. Esetleg egy olyan “kombó” a varka nektomantával,amit agg sziránusszal is lehetne(tudom,3 lapos kombó a mostani metában halott,de “baráti meccseken” elférhet akár):

    Varka nekro+Akmal+Harcostárs(új)
    Akmal lejön,meghal,Varkanekro lejön,visszahozza,Akmal megint meghal,Harcostárs jön,aktiválja Varkanekrot,Akmal újra vissza. Így a VP-t fel lehet tornászni maxra,néha akmalnak adni az izmokat,majd kinyírva őt,lapot húzni,újra Vp maxra…🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s