Bukottak és felemelkedettek – Istenek Viadala

Lapok, melyekből végül más lett, mint amire számítottunk.

Jelenleg minden az új HKK kiegészítőről, a Világégésről szól, mielőtt azonban teljesen belemerülnénk az új lapokba, érdemes visszatekinteni még egy kicsit, és előszedni lassan hagyományosnak mondható cikksorozatunkat.

A ‘Bukottak és felemelkedettek’ a lapok két speciális csoportjára fókuszál: a bukottak esetében azokra, melyeknek a játékosok nagy jövőt jósolták, ám végül mégsem váltották be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket, míg a felemelkedettek között a váratlan sztárlapokat vesszük sorra. Vizsgálódásunk során első sorban a hagyományos környezetre fókuszálunk, szubjektív meglátásainkat és tapasztalatainkat felhasználva – lássuk, hogy az Istenek Viadala lapkészletéből mely kártyák soroltak be ebbe a két csoportba.

A bukottak

Elzárás: A megjelenést követően sokan a kiegészítő egyik legjobb lapjának tartották, és hamar elnevezték a Cselvetés testvérének. Talán nem is véletlenül: kijátszásával tökéletesen bevédhetjük a saját körünket, vagy éppen lenullázhatjuk az ellenfelét. Végül azonban alig-alig került elő, melyben nagy szerepe volt Elenios hátrasorolódásának is – inkább korlátozott környezetben próbálgatták, de ott sem bukkant fel sűrűn.

A források pusztulása: Egy másik egy manás kék azonnali, melynél szintén akadt spoiler-párhuzam (Az igazság pillanata), az áttörő siker azonban itt is elmaradt. A Sokszínűségekbe ugyan rendre befért az egy darab, ezt leszámítva azonban csak elvétve próbálgatták a játékosok, hiába tűnt eleinte az egyik legerősebb ritkának.

a_forrasok_pusztulasa

Rhatt követője: Nem mondhatnánk, hogy az új követők közül Rhatt követőjére izgult rá mindenki a legjobban, de ha egy követő olyannyira nem képes megmozgatni az emberek fantáziáját, mint ez a példány, azt kötelességünk a bukások közé sorolni. Én személy szerint kétszer láttam csak versenyen Budapesten az elmúlt egy évben – mindkétszer én játszottam vele. Igaz, abból az egyik majdnem győzelemmel végződött egylapos környezetben, de ez még nem menti fel Rhatt követőjét a megérdemelt besorolástól.

A köd ura: Egy másik követő, melynek olcsóbbítása igen kellemesnek tűnt a Varázsköd és Formálódó hatalom jellegű ködös tápok társaságában, ám láthattuk, hogy ez a koncepció végül más irányba (leginkább a Bűvös erdő és A legfőbb követő felé) indult el. Hely márpedig itt nem jutott neki a fontosabb kellékek miatt, így a köd kártyák segítője végül maga is eltévedt a homályban.

Ganüid interruptor: Egy éve még bőven ott volt a játék spoilerei között a mostanra igencsak elfeledett Varkaudar merénylő, így nem meglepő, hogy a Ganüid interruptor is felkeltette sokak érdeklődését. Három varázspontért azonban túlságosan drágának bizonyult (a védekezésre pedig nehéz élni), a ganüid pakli pedig szinte egyáltalán nem bizonyult tényezőnek ebben az évben – egyedül ötkövetős koncepcióba fért be, csontnak beáldozva és ifjoncokkal minden körben visszavéve. Jegyezzük meg: a Világégéssel jött cimboráinak hála ő még szépen megerősödhet.

ganuid_interruptor

Gyorskezű Trix: Egy gyors ütőlény, amely körönként biztosítja nekünk az extra lapokat? Ez bizony nem hangzik rosszul, a Gyorskezű Trix azonban végül szépen elfelejtődött – ez a fajta legendás pakli nem létezett az elmúlt egy évben, Fairlight követője hagyományos környezetben gyenge volt, a KF-es összeállítás pedig nem miatta bizonyult erősnek. Nem volt ott a legfőbb spoiler-esélyesek között, de ennél azért többet vártunk.

Szem szimbólum: Szegény kék szín – újabb Elenios kártya a bukottak között. A Szem szimbólum azért már egy speciális eset: a megjelenéskor is nagyon megosztotta a játékosokat, hiszen volt olyan, aki a kiegészítő egyik legjobbjának tartotta, mások pedig felejthető lapot láttak benne. Ez valamilyen szinten a mai napig igaz, ami nagyrészt arra vezethető vissza, hogy egy nagyon speciális képességgel megáldott lapról van szó, amely néha önmagában meccset nyer, máskor pedig totálisan haszontalan. Mi végül a bukottakhoz soroltuk, mert anno top tízesnek gondoltuk – az pedig biztosan nem volt így utólag.

Thrax halálcsapás: Hiába volt ott az előd egy bizonyos időszakban a játék öt legerősebb lapja között, az új Thrax halálcsapás még csak megközelíteni sem tudta elődje sikereit. Hiába a brutál paraméterek, egy szimpla leszedésnek ma már nincs akkora súlya a játékban – és bár ez utóbbit már a megjelenésekor is sokan mondták, azt bizonyára kevesen hitték, hogy még a “kötelező side-lap” kategóriába sem sikerül majd magabiztosan beférkőznie.

thrax_halalcsapas

Panatán csillapítás: Ide igazából majdhogynem bemásolhatnánk ugyanazt, mint amit a Thraxnál írtunk: az állandó side-béli szereplés a minimum elvárás volt a megjelenéskor a Panatán csillapítás esetében. Az a nagy szerencséje, hogy előkerült a Raia követője által top koncepcióvá váló fehér deck – máskülönben még ennyit sem láttuk volna.

Tridarkun: Szögezzük le gyorsan: a Tridarkun erős lap, amit a mai napig használgatnak. Az is biztos azonban, hogy hiába mondták sokan anno top 5-ös lapnak (mi mondjuk épp nem), végül azért mégsem lett belőle annyira kötelező és annyira univerzális spoiler. Az év végére kifejezetten eltűnt a versenypaklikból.

A felemelkedettek

Ködsárkány: Na igen: a Ködsárkány első blikkre nem tűnt többnek egy vicces kragoru lénynek, de aztán jött a Bűvös erdős köd pakli, ahol csúnyán megmutatta, mire is képes. Speciális formátumokon Lassan járj! + Kragoru familiárisa paklikban is hasított második körös auto-lockként – a lényeg az, hogy az összes lény közül ő érezte a legjobban magát a ködben.

Goblin kutató: Már a frissen bontotton is ott volt a legkeményebbek között, ám bizonyára még ekkor sem gondolták sokan, hogy a kiegészítő egyik leguniverzálisabb lapja egy goblin lesz. Pedig így lett: a Goblin kutató számtalan pakliba befért alapból (de legalább a side-ba), és szívesen játszogattak vele a játékosok minden formátumon. Tipikus példája annak, amikor egy lap nem bonyolult, mégis elképesztően sokoldalú (csontot termel, öl, lényt szed, gyógyít, lényt ment).

goblin_kutato

Törpe hős: Ha a bukottaknál Elenios dominált, akkor a felemelkedetteknél egyértelműen Tharr vitte a prímet: a Törpe hős is többet mutatott az elmúlt egy évben, mint amit kezdetben kinéztünk belőle. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a leleményes játékosok rájöttek, hogy igen kellemes kis egylapos kombót alkot a Moa homokfutóval (kapunk egy folyamatosan erősödő, és csak nagyon körülményesen megoldható ütőlényt), melynek következtében nem csak a különféle KF-es paklikba, hanem Börtönbe is beférhetett.

Talpig vasban: Tudjuk le már akkor a Talpig vasbant is, ha már a barna színnél járunk, melyet kis túlzással mindenre használtak, csak éppen az eredeti funkciójára nem. Ez persze nem is csoda: egy manáért szinte counterelhetetlenül keresni a lények (meg persze a tárgyak) igen nagy halmazából sokkal jobban megmozgatja a játékosok fantáziáját, mint egy egyszerű védőlap. Kombó paklit végül nem nagyon építettek rá, a Csodatevő Fenyő Zoárd megjelenésével azonban még inkább felértékelődött ereje, és keresését tekintve egészen biztosan nem lesz jó ideig felülről kompatibilis lap rá.

A csontkupola ura: A felújított Rox, a csontok ura alaposat kavart a metagame-en év közben, ahol A csontkupola ura is kiteljesedhetett. Persze a különféle gyűjtőgenerálós deckeknek is stabil résztvevője volt, ám így, hogy “dupla elfoglaltsága” is lett, mindenképpen a várakozások felett teljesített.

a_csontkupola_ura

Bobó, a tőzegelementál: Egy legendás lény, melyet többet láttunk más paklikban, mint a saját koncepciójában. Utoljára talán X1, a xenomorf volt ilyen, ám nem is ez a lényeg – sokkal inkább az, hogy Bobó, a tőzegelementál megfordult mindenhol, a Hegymélyi keltetős pakliktól kezdve a Trinigan deckeken át egészen a Börtönös összeállításokig. Népszerűségét nagyban köszönhette annak is, hogy remek ellenszer volt az újonnan megjelenő Chara-din és Raia paklik ellen.

Elmecsapda: Kevés olyan pakli van, amibe egy nem gyakori lap az első, amit be szeretnék rakni, a Lépéselőnyre azonban igaz ez – az év közben sokszor láthattuk, hogy egy első körös Elmecsapda nem ritkán önmagában képes volt eldönteni a meccset. Persze, látszott, hogy nem lehet rossz, ám teljesen más dolog az, amikor egy kártya a gyakorlatban is bizonyítja, hogy igenis megvan benne a vélt potenciál – sőt, még annál több is.

Íjászképző: Az ében íjász szóösszetétel korábban egyet jelentett az “automatikusan rakom a gitt stócba” cselekedettel – ennek tükrében nem véletlen, hogy kezdetben az Íjászképzőt is méretes szkepticizmus fogadta. Aztán szépen lassan elkezdtek rájönni a játékosok, hogy igazából cseppet sem rossz az, amit csinál önmagában sem – érzésem szerint a HKK Blog ábécés formátuma adta meg számára az igazán nagy lökést, ahol a játékosok félig-meddig rá voltak kényszerülve a használatára, így bizonyíthatott.

ijaszkepzo

Iszapgólem: Ez a látszólag totálisan haszontalan lap csak a “szezon” utolsó hónapjaira bújt elő a mappák mélyéről, ám az Iszapgólem története jól bizonyítja, hogy a speciálisabb képességű lapokon mindig érdemes agyalni, hiszen sosem lehet tudni, mikor találunk köré valami jó kombót. A gólem számára végül A legfőbb követős köd pakli hozta el az áttörést, ahol nagyon hamar meghízhatott a Homálydémonnak és a Ködnek köszönhetően.

A kommentek között kíváncsian várjuk a ti meglátásaitokat is: szerintetek mely lapok sorolhatóak még be a fenti két kategóriába?

Csető Zsolt

28 thoughts on “Bukottak és felemelkedettek – Istenek Viadala

  1. Amivel nem értek egyet:

    Szem szimbólum: decket találtak ki hozzá,(veszedelmes kincses-mestermágusos kombó),miért bukott?
    Tridarkun előtt is értetlenül állok. Volt szúnyog,ami nem használta?

    Íjászképző:talán egyszer láttam a versenyasztalon az elmúlt évben o.O

    Iszapgólemmel se találkoztam,Pesten biztos aratott.

  2. Szem szimbólum: lásd utolsó mondat.

    Tridarkun: a Szúnyogba a Trinigan karácsonya óta nem használnak lényt.

  3. Az iszapgólemet az utóbbi időben tényleg elkezdték használgatni de inkább korlátozott versenyeken.Az íjászképző meg folyamatosan felbukkant.Láttam molliban,zszben,5követősben, és majdnem minden egyedi versenyen.
    A tridarkunt én sem értem mit keres itt.Nem lett akkor sztár mint amilyennek jósolták de a “bukott” elég erős rá.
    A szem stabil side lap ahol csak a kék fellelhető.
    Az elzárás-források p. duónál szerintem inkább a szín bukott meg mint ez a 2 fecni,de eljöhet még az idejük.(egyelőre jó helyen vannak ezen a listán)
    A panatánt sem értem teljesen hogy miért bukott.Szerintem az 1manás lapcounterek korában egy stabil side papírnál többet nem sokan láttak benne.
    A gyűjtős deck eléggé kevésszer bukkant fel az iv után így én a morgan rontását mondanám még bukottnak.Neki nagyobb karriert jósoltak mint amit befutott

  4. Az interruptor egész jól működött Krigisben is, ezen kívül nem hiszem, hogy túl nagy elvárások lettek volna vele kapcsolatban, szóval nem érzem bukottnak. Az elmecsapdával nyertek versenyt (most nem ábécés versenyre gondolok)? Topdekkelni egy ilyet nem a legjobb, és ha azt akarod, hogy sebezzen is akkor 3 lapból kell behúzni…

    A kék instantoknak meg szerintem is inkább a színe bukott meg.

  5. Források pusztulása
    Tridarkun
    talán még az Elzárás + a Panatánról sem értem, hogy miért lenne bukott.

  6. Rhatt követője… van rajta 9 sor szöveg és annyit tud, hogy nem kell a blokkoló deckbe rakni gyógyulást… Sokkal több haszna lett volna csak akkor, ha minden blokkolással rendelkező lap 1 VP-vel olcsóbb:/ Ha még valami reagálni rájuk +1-2 VP, vagy rakj 2 ilyen lapot a gyűjtőből a semmibe, húzhatsz egy lapot, körönként egyszer, csak a saját körödben, akkor már vigyorogva bontottam volna ki🙂

  7. Csatlakozom az előttem szólókhoz. Nálam inkább tekintendő bukott lapnak egy eredendően közepesnek titulált lap, amit kutya nem használt (pl. Quwarg ősmágus), mint egy olyan, ami mondjuk TOP 10 helyett TOP 20-as lap lett (Tridarkun, Szem szimbólum). Ráadásul sztem a Szem szimbólumnál lehetett arra számítani, hogy egyes deckek ellen brutális, máskor meg nem sok vizet fog zavarni. Tehát vagy side lesz, vagy esetleg valaki paklit épít rá. És pont ez történt. Sztem itt inkább az előzetes becslés volt túl optimista és nem a lap bukott meg…

    A felemelkedett kategóriában kb. mindennel egyet tudok érteni.

  8. Egyébként:

    “Szerintem az Elzárásnak nincs itt keresnivalója. Inkább majd jövőre a Bukottak közt.” – Sallai Gábor
    🙂

  9. Felemelkedettek közé a Hamurappi ősfotyanatot 100%, hogy betenném. Persze mindenki tudta alapjáraton is, hogy jó lap, de azért szvsz nagyobb karriert futott be, mint azt sokan gondolták.

  10. Quwarg ősmágus befért AM-KF-tárgyas Lépéselőnybe, vagy legalább a side-jába. (harcmágus mellé) – hát még ha KF-elne!
    A dal pakli pl. szomoruan nezett, ha kijott a harcmagus-ősmágus kombó🙂

  11. @Bubu Nem értek egyet a hammurappival, sztem szörnyű tempótlan lap, sztem hagyományos deckekben elő sem került.

  12. @Sza Ti Tudtommal elég sokszor befért versenygyőztes pakliba. Olyanba, ami 1 lappal kezd.🙂

  13. Az ősmágust én is megvédeném. Jó párszor játszottam q deckkel az elmúlt évadban (2 hagyi 1 jellem). A saját deckjébe nagyon komoly volt (dal deck ellen ha lejött kezdhettük a kövit, szúnyog se szerette ha nem játszott sztat/bobóval). A q. szellem sokkal inkább fail kategória, mert ő a saját deckjébe se fér be.

  14. @Poghy Nem alappillére a decknek, és visszanézve legtöbbször csak a sideba került be.

  15. @Balage: az ősmágus táp, kirakták ellenem a hkk táborban és kikaptam (persze lehet a játékossal vannak óriási bajok)

    @Bubu: Szatával kell egyetértenem, nagyon gyenge papír a hammurapi, egészen addig tűnik jónak amíg pakliba nem rakod.

    @DM: szellemből egyet most lehet használnék (ha kereshető), mert lehet kombózni az új tűzgyújtóval. Meg persze senki nem nyomta a munkagépes kombót (amibe a régi lehet jobb volt)

  16. Nem értek egyet veletek továbbra sem. Rengetegszer tettem pakliba, nálam eddig mindig megszolgálta, ha beraktam. Nekem eddig egyáltalán nem volt csalódás a lap.

  17. Érdekes fickó ez a kamurapi…Én sem kedvelem,mert még soha a büdös életben nem tudtam jó tempóban felhúzni/kijátszani.De a térszaggatással és a nax rahn-al(akit mindenki istenít)is így vagyok.

  18. A kék szín most sok jó lapot kapott, remélem, a verseny eredményekben is meg fog ez mutatkozni.
    Az új lapokkal a most bukottak közé került kék lapok is használhatóak lesznek szerintem.

  19. A Panatán sztem nem bukott lap, előszeretettel használom, gyakran alapból is. A tridarkun valóban nem futott be túl nagy karriert nálam se (alig használtam), de engem azért elég sokszor kiszedett, amikor ellene játszottam (a jó kis rezi kellett rá).
    A Thrax tényleg csak side-ba fér be nagy ritkán (egyszer toltam vele csak alapból, egy körlátozott környezetben, ahol sok drágító szabálylap volt várható, de akkor iszonyat is volt).
    A trix se bukott sztem, én előszeretettel használom egy csomó pakliba. Bár persze nem esszenciális kelléke egyiknek sem (kivéve legendás kontroll), de azért általában bizonyított.
    A források pusztulásától én nem vártam sokat, nem is lett túl jó, bár azért használható néha.
    A Rhatt követőjének már a tesztelés alatt se jósoltunk jövőt, nem nagyon sikerült belőni.

    A felemelkedetteknél nálam a top2 a Bobó és a Goblin kutató. Én a törpe hősön nem lepődtem meg annyira, de azért a börtön paklik általa való felemelkedését nem vártam.

  20. @Csető Zsolt: hagyományos szúnyoggal szoktam játszani,nem a kombós vonallal,nekem a Tridarkun miatt van benn a lila. Elég sokat forgattam a paklit ebben az évben,mind Terrgathosan,majd az Együgyű megjelenésével 6 lappal,nyertek is pár versenyt nekem,kicsit degradálónak és kioktatónak érzem a kommented,bár biztos nem annak szántad. A lényeg,hogy azért,mert Pesten Dönczi és még páran sikerrel vagy anélkül forgatták a kombós változatot,még létezik a klasszikus kontroll is.
    @Bubu:köszi,ez jólesett😀

  21. Degradálónak és kioktatónak? Szerintem inkább olvass vissza, hogy mire válaszoltam (“Volt szúnyog,ami nem használta?”). Igen, volt – sőt, a pesti versenyeken élen végző paklik alapján szinte csak ilyen.

  22. Amugy ez a bukottak és felemelkedettek szerintem nagyon relatív most. A Panatán csillapításról mindeki tudta sztem, hogy nem alapból fogják ahsználni, hanem egy mocskos erős side lap. Szóval semmiképp sem bukott meg, nagoyn sok sideban láttam és én is használom. A kék lapok meg sztem nem buktak meg, pusztán a jelenlegi meta miatt kerültek háttérbe. A Tridarkun sztem tényleg nem anynira erős lap, de közel sem bukott meg. Rendre előkerül pár pakliban. Sztem egy Kifejlett xenó sokkal nagyobbat bukott, bár azt is elő-elő szokták venni.

    A korábbi cikkekkel összehasonlítva a sok komment és egyet nem értés is jelzi, hogy az IV egy igen jó kieg lett, ellentétben a mostanival. Egyértelműen sztem nagyon kevés lapról lehet kijelenteni, hogy tényleg bukott (A magány őrületéhez hasonlítható párhuzam nem jut eszembe IV-s lapnál). Mert olyan lapra kellene gondolnunk, amit a kieg megjelenésekor sokan forgattak, de mára a feledés homályába akar veszni.

  23. Nem igen járok versenyre, meg nem is tudom ki használt ilyen paklit, de vki leírná nagyvonalakban, hogy a börtönös törpehős-moa homokfutó-talpigvasban meg gondolom vlagyimir szekerce mellett még miket használ a deck?

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s