Azok a boldog szép napok…

Már csak emlék, mikor még nem voltál…

..vagyis amikor még nem volt 3 Erősöm.

Bizony, mindenki kezdi valahogy. Manapság talán könnyebb, több helyen lehet olvasni a játék alapjairól az internetnek hála, a kezdők gyorsabban felvehetik a fonalat, a haladók pedig összehasonlíthatják stratégiájukat, paklijukat az ország bármely pontján játszókkal. Ráadásul akinek kedve támad otthonában egy kis harcra, semmi más teendője nincs, mint felmenni a hkkonline.hu-ra, regisztrálni, és máris játszhat bárkivel.

Erre a régi időkben még nem volt lehetőségünk, lelkes amatőrként csak álmodhattunk egy ilyen programról. Emlékszem, hogy mi hogy pótoltuk ezt: Pohner Ádámmal és Szujó Botonddal minden_este leültünk a gép elé, beröccintettük az MSN-t (persze webkameránk nem volt), és szépen pötyögtük be egymásnak, hogy mit csináltunk. “5 lap, 1 mana, passz!” Lelkesedésünk határtalan volt, gyakran 4-5 óra Dungis tesztelés után hazamentünk, és rögtön nekiláttunk az online tesztelésnek. Felejthetetlen!

hkkmsn

Mint ahogy az is, hogy mennyire összeszorult a gyomrom az első versenyem előtt (Manafamos Életjelzős paklival indultam, mert A halhatatlanok nagymesteréről nem hallottam). Talán ha kétszer jártam előtte lent, és a mai napig emlékszem, hogy AB-től féltem a legjobban, mert azt hallottam róla, hogy iszonyat játékos (és szerencsémre az első versenyen elkerültem, viszont 2007 februárjában (a másodikon) összekerültem vele, és meg tudtam verni, mekkora sikerélmény a legrettegettebb játékos legyőzése!!4 ).

Alig 15 000 hozzászólással ezelőtt a Versenybeszámolók topicban a következőt találtam:

chehs

A beszmlót che hs (Hajnal Sándor) írta még, jól estek a szavai a játékunk után és tanácsokat is adott, hogy hogyan tehetném jobbá a paklim. Aztán péntekenként elkezdtem lejárogatni a Dungeonbe és megismerkedtem Pohner Ádámmal és Csető Zsolttal, akikkel rájöttünk, hogy bizony mind ugyanolyan hülyék vagyunk, így gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Jó volt velük együtt fejlődni, elemezni. Igazán sokat köszönhetek nekik, mind a játékban, mind a játékon kívül.  Többek között az első versenygyőzelmemet is, még 2007 júliusában, ahol a döntőt Kovács Balázs “Dexter” ellen vívtam és 2-1-re sikerült felőrölnöm Lassan járj! + A halhatatlanok nagymestere paklival az Elenios követőjére építő kontrollját.

Többek között ezeket és még számtalan, de tényleg számtalan emléket és barátot köszönhetek a HKK-nak. Amikor ezt a múltidézőt írtam végig mosolyra húzódott a szám, megígérem, hogy tíz év múlva írok megint egy visszatekintést, kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő.

Nektek hogy indult a HKK-s karrieretek? Milyen emlékeket köszönhettek a játéknak?

good old times pls

Egyed Dávid

15 thoughts on “Azok a boldog szép napok…

  1. Nekem sajnos sosem volt ízlésem a paklikhoz és nem tudtam megállapítani hogy ki a jó játékos és ki nem. Talán ezért álltam neki 2007 júliusában összeszedni egy Lassan járj + Halhatatlanok nagymestere paklit, amivel akkor nyert valami retard, akitől rengeteget tanultam a játékról…😀

  2. HKK-s karrier? Hm. Kijött a játék 1995-ben, és a megjelenés napján felutaztam Budapestre, hogy vegyek egy (1!) alappaklit a Trollbarlangban… aztán ahányszor Pesten jártam, betértem a Magic Shop-ba, és vettem néhány lapot. Így indult. 2000-re négy dossziényi lapom volt. Minden (!) gyngy-ből három, majdnem minden ritkából (!) egy-egy. Így indult, itthoni, baráti játékkal.

  3. Hej régi szép idők Zalaegerszegen🙂
    Négyesben nyomattuk a páros derbyket… Chara-din macskájával meg
    épületekkel terrorizáltam. Máig visszasírom. ’95-’96

  4. 2003-ban a strandtáborban a pokrócon játszottak páran, aztán odaosontam és azóta sem sikerült elfelednem ezt a komplexen király játékot.
    aztán az első dungeon látogatás, ahol el sem tudtam képzelni, hogy létezik ennyi lap. ráadásul mind bemappázva. HÚ!
    utána egy verseny vámpírokkal😀
    majd a káoszkatlan és a teknősök hozták el az én időm :3
    később egy kisebb szünet után Bonyi G-vel leltem örök barátságra, majd az egész fennmaradó középiskolai szabadidőnket felölelte a metaelemzés (amit akkor még tesztelésnek hívtunk), és a déndzsön móka (NYAN csoport, Ecseri úti tesztelések, VERESEGYHÁZA!!!4!!)
    utána az egyetem kicsit leforgácsolta ezt a lelkesedést, de passzívan szemlélem, ahogy lassan ismét visszavonz a hkk sajátos ellentmondásokkal, és fanatikusokkal teli légköre🙂

  5. Húúúú, de rég volt…bátyám pr lapot talált az iskola padjában 2002 januárjában…

    2003 októberében életem első versenye, 2004 október, életem első versenygyőzelme egy saját fejlesztésű deckkel, 2005 márciusában először Pesten…hú, mennyit tudnék írni ezekről (egyszer meg is tettem a sutorkragorun)…

    Az az ominózus 2007-es júliusi verseny nekem is örök emlék marad. Jól szerepeltem, vége 4/5, de ami feledhehetlen marad: 3 Erdős halhatatlan nagymesterés paklimmal Csernus Dávid Ősi rúnás bűbáj, ő 1 mana 5 lap, Pokol szeme, Szürke, Cselvetés és van a kezében 2 Ébren álmodom. Erre behúz rájuk 5 countert és egy Cselvetést🙂. El sem hittem, hogy ilyen történt.

    Januárban meg ismét jubilálok, 5. éve leszek versenyszervező…ha nagyon mesélős kedvemben leszek, és megtűrtök, talán írok erről egy cikket🙂

  6. Mikor a HKK megjelent én még maradtam a Magic-nél de pár évvel később elkezdtem hkk-zni. Az első HKK versenyem a Kondor Béla Művelődési házban megtartott behos volt . Sok induló volt, és akkor még sajnos nem létezett amatőr kategória sem..:(. Az akkoriban erős nagy lényes kontrollal indultam fullos spoiler deckkel. Északi Tűzsárkánnyal és Spontán égéssel adtam egy kis pluszt a koncepcióhoz. Elég jól működtek, volt olyan ellenfél aki a Tűzsárkány láttán feladta merthogy ezt nem tudja megoldani..:))). Bár komoly kártyás múltam volt, a hkkban még nagyon tapasztalatlan voltam. Szerencsére az ellenfelein se voltak nagy spílerek és nekik még a paklijuk is ócskább volt általában. Némi tudatrombolással és sok mázlival eljutottam a négyes döntőbe. Rajtam kívül még három akkori top játékos jutott be Kovács Ákos, Holczinger Dani és Kis Borsó Csaba. Olyan paklijuk volt mint nekem csak a fejlesztett verzió. Ők nagy lények helyet célozhatatlan lényekkel öltek. Csúnyán szétkenték az arcom. Negyedik lettem de én arra is büszke voltam (ráadásul másnap nyertem egy Magic versenyt).
    Akkoriban tényleg abszolút a kontrollok uralták a metát de nem nagyon volt e miatt sírás..:)

  7. De, volt🙂
    Az Ezüsthajnal horda-erősítése (nagyjából az egyetlen időszak, amikor a horda stabilan nyerni tudott) emiatt történt.

  8. Gyula, néha 20 lény is volt a paklimban, ha valami csúcsragadozót (főnix, menyét) is akartam használni.

    (Sok érdekeset (?) tudnék én is mesélni az első évekről, de most sajnos nincs időm írni.)

  9. Emlékszem az első kiegészítőmre amit nyitottam…
    1997 és a suliba haver behozta a lapjait. Rohantam is a boltba, hogy beszerezzem a Létsíkok paklimat.
    Másnap már anyámékkal együtt mentünk, vettek nekem vagy 4-5 paklit, és innentől minden délután csak azért maradtunk suliban, hogy játszhassunk.
    Az aranyforrás megjelenésére már 4 mappányi lapom volt, ABC sorrendbe rendezve az összes addig megjelent lap, és mindösszesen csak az UR-ek és olyan ritkaságok hiányoztak, mint A géniusz manifesztációja, Trafó, Szürke és az óriásféreg.

    Majd megjelent az ŐV és a kezdeti lelkesedés elszállt, látva a számunkra nem tetsző fejlesztési irányt. Így én és a haverok eladtuk a gyűjtiket😦

    A Rhatt fénykora megjelenésekor kerültem fel Pestre, akkor újra vettem, pár kieget, de az igazi visszatérésem a játékhoz 2008-ban a Tengermély megjelenésével történt történt.

    Remélem sokáig fenntmarad a játék, ugyanis rajongásom töretlen, csak sajnos kevés versenyre jutok el😦

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s