A HKK Blog januári versenye

Egyedi gyak-nemgyak formátummal várunk benneteket első 2014-es versenyünkön.

A Beholder versenynaptárának kihirdetésének hála mi is pontos információkkal tudunk szolgálni első 2014-es versenyünk kapcsán – lássuk, mivel várunk benneteket jövő januárban.

Miután a Világégés továbbra is egészen friss, ezért nem szerettünk volna túlságosan extrém formátumot választani, így a korábban egyszer már bevált speciális Hatalom korlátozása verseny mellett döntöttünk, melyet január 18-án fogunk tartani.

A verseny különlegessége az lesz, hogy a gyakori és nem gyakori lapok mellett a ritka követőket és szabálylapokat is lehet majd használni (de az ultraritkákat nem)! Ami az egyéb tiltott lapokat illeti: a Magányos torony, az Ongóliant légiós, A tűz síkja, és A kétségbeesés hatalma továbbra is maradnak a listán, melléjük pedig felvettük a Kristálytündért is, hogy egy leheletnyivel gyengítsük a legutóbb igen jól teljesítő Raia követős koncepciót.

flash_gyngy

A januári verseny

  • Időpont: január 18. (szombat), 10 óra (kezdés 10:30-kor)
  • Helyszín: Budapest, Dungeon Szerepjáték Szaküzlet és Klub, Erzsébet körút 37.
  • Formátum: Hatalom korlátozása (csak gyakori és nem gyakori lapokat lehet használni)

Kiegészítés: Lehet használni a ritka szabálylapokat és követőket is (az ultraritkákat nem!). Tiltott lap a Magányos torony, az Ongóliant légiós, A tűz síkja, a Kristálytündér és A kétségbeesés hatalma.

Versenyeink mellett természetesen jövőre is lesz Blogliga – az ezzel kapcsolatos tudnivalókat szintén ismertetni fogjuk a közeljövőben. Szeretettel várunk benneteket jövőre is!

Csető Zsolt

13 thoughts on “A HKK Blog januári versenye

  1. Ez egy jóféle formátum, lehet megpróbálok eljutni…mondjuk akkor a Behosat kell kihagynom…még meglátom🙂

  2. Miért is egyedi ez?
    Mindazonáltal örülök a formátumnak, és a plusz tiltás is jó ötlet azt hiszem.

  3. Nekem most lenne életem első (lehet második) versenye, mitt kell róla tudni ezen kívül? nevezési díj stb…

  4. Ha még nem voltál nálunk versenyen, akkor ingyenes a nevezés.

    Vegyes kategória, tehát az amatőrök és a profik együtt játszanak. Viszont jövőre – hála Gáspár Tomi programjának – megoldható lesz a kiemelés, ami azt jelenti, hogy az első két fordulóban az amatőrök nem fognak profi ellenfelet kapni. Emellett az amatőröket külön is díjazzuk.

  5. @Zsolt: Örökkévalóságban megjelent Manacsapda, A gyenge ereje használható lesz nemgyakként?

  6. Visszajelzés: Ilyen lesz idén a Blogliga | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s