Tíz év – Zu’lit kísérlete

Minden idők egyik legnagyobb karrierjét befutó kártyáról emlékezünk meg.

Jelenleg mindenkit a Világégés új lapjai foglalkoztatnak, mi azonban nem felejtünk el megemlékezni a régi legendákról sem: tíz éves lett a Zu’lit kísérlete, amely nyugodt szívvel nevezhető a HKK-történelem egyik legmeghatározóbb lapjának.

zulit_kiserleteSzámos lapról írtunk már a Tíz év rovatban, a Zu’lit kísérletéhez hasonló azonban nem sok volt közöttük, hiszen egy olyan kártyáról beszélünk, amely hosszú évekig ott volt a legtöbbet használt lapok között. Ereje már az első pillanatokban egyértelmű volt, minek köszönhetően az Ébredés megjelenésekor a legértékesebb nem-ultraritka lapok egyike lett, és a counterek versengésében is az első helyre lépett elő.

A gyenge ereje és Az erős ereje ugyan már akkor is létezett, ám ezeket leszámítva kevés counter vette fel a versenyt akkoriban a Zu’lit kísérletével. Mindez az idézési költségre vezethető vissza, hiszen alapesetben hiába 5 varázspont a lap költsége, a nevetségesen könnyen teljesíthető helyettesíthetőségnek köszönhetően a Zu’lit kísérlete könnyedén besorolt az akkori legjobb 1 VP-s varázslatcounter, A hatalom szava elé. Legnagyobb előnye egyértelműen az volt, hogy az akkoriban borzasztóan népszerű Manacsapda szinte hatástalan volt ellene.

szunyogirtasIdézési költségéből adódó előnyei elkísérték az évek során. A Szúnyogírtás és az Ewgbert, a mágus megjelenésével még tovább erősödött a kísérlet, hiszen egyszerre drága és olcsó lapként segítette az ezen lapokra építő kontroll paklikat. Felbukkant emellett a játékon jókorát formáló Lassan járj! is, amely mellett szintén nagyot tudott szólni egy 1 VP-s counter, tovább segítve a manaelőny kiépítését a drágított környezetben.

A Zu’lit kísérlete sokáig tartotta magát a legtöbbet használt ellenvarázslatok között, az elmúlt években elszaporodott lapcounterek azonban – az egyéb csak varázslatot megfogó lapokkal egyetemben – az ő sorsát is megpecsételték. Végleg ugyan még nem tűnt el: a különféle korlátozott formátumok biztosítják számára, hogy Lassan járj! mellett időnként még mindig fel-felbukkanjon, de mulatságos lehetőségnek mondható az is, hogy az új Kyorg ősmágus mellett varázspont költség nélkül meg tudunk fogni vele egy varázslatot. A játék meghatározó lapjaitól azonban mostanra óriási lett a lemaradása.

Milliószor leírtuk már, és most is jól illeszkedik ide: a HKK történetében mindig is a varázslatok voltak azok, melyek hosszabb ideig benn tudtak maradni a játék körforgásában. És valóban: a lények közül kevés olyat tudnánk mondani, amely akár fél évtizeden keresztül is ott tudott lenni a legjobbak között – úgy, mint anno a Zu’lit kísérlete.

Csető Zsolt

12 thoughts on “Tíz év – Zu’lit kísérlete

  1. Azért nem teljesen igaz, hogy csak 3 counter volt a mezőnyben. Emlékeim szerint a kontrollok ott is 12-14+ counterrel játszottak: Volt még a hikoltás, hatalom torzulása, majd leközelebb, gyenge gyengéje, erős gyengéje, örök dillemma… Meg emlékszem szerették az előholt pöffeteget és a fényfőnixet

  2. a sima spell countereket nehéz felújíatni… újabb lapcountereknél meg jön a sírás

  3. “Azért nem teljesen igaz, hogy csak 3 counter volt a mezőnyben.”
    Ezt hol írtam?🙂

  4. Igen, ebbe a rovatba szinte csak varázslatokkal találkozik az ember…pedig ha az Ébredés lényeit megnézzük, bizony van ott egy örök klasszikus, ami még ma is meg-megjelenik a versenyasztalokon…igaz, inkább tekinthető kombólapnak, mint klasszikus lénynek. Előbb-utóbb biztos róla is megemlékeztek🙂

  5. Sztem addig nem kell egy lapot felújítani, amíg csak néha-néha is, de felbukkan versenyeken, mint tényező. A Zu’lit fénye meg még nem kopott el teljesen.

  6. Gyanitom Mr. Fan Gorrol van szo, de az Eldueni is emlitheto, es epp elmultak 10 evesek.
    Amugy volt itt nemreg Thau, 14. es Magzat is.

  7. A Zu’lit kísérlete még ma is teljesen jó lap. Kyorg deckekbe broken, a színének továbbra is a legjobb varázslatcountere.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s