A gonosz és a jó jellem diadala a Beholder februári versenyén

A profiknál Juhász Ferenc, az amatőröknél Koltai Gábor győzött.

Lezajlott a Beholder februári versenye, melynek formátuma Jellemek harca volt – a paklikon és a játékosokon túl tehát ezúttal a jó (Elenios, Raia, Rhatt), a gonosz (Chara-din, Dornodon, Leah) és a semleges (Fairlight, Sheran, Tharr) jellemek is összecsaptak. A profiknál 25-en, az amatőröknél pedig 30-an szálltak harcba a nyereményeknél.

A profi mezőnyben a semleges jellem volt a legnépszerűbb, míg jó paklival csupán négyen próbálkoztak.

  • semleges – 12
  • gonosz – 9
  • jó – 4

DSC09447

Ami a szabálylapokat és a követőket illeti: a korlátozásra ezúttal kevésbé építettek a játékosok, sokkal inkább mondható, hogy a védekezésre állt be a többség, amit a 3-3 Átkozott követő, Életenergia, Villámháború jól mutat, mint ahogy az is, hogy a mostanság elfeledett Semleges csatamezőből 2 is volt a mezőnyben.

  • Szabálylap (11): 3 Életenergia, 3 Villámháború, 2 Semleges csatamező, 1 Ősi rúna, 1 Változó környezet, 1 Zarknod börtönében
  • Követő (9): 2 Arochos, 2 Krigis, a lélekkufár, 1 A legfőbb követő, 1 Motyogó kultivátor, 1 Raia követője, 1 Rox, a csontok ura, 1 Törpe-gnóm Glion
  • Egyéb (5): 2 Bűvös erdő (3) + Átkozott követő, 1 Hegymélyi keltető + Chara-din követője, 1 Lassan járj! + Átkozott követő, 1 Lassan járj! + Tharr követője

Érdekesség, hogy akárcsak egy éve, most is egy etnikum deck és egy gyűjtőgenerálós pakli vívta a döntőt, ezúttal azonban utóbbi győzött: Juhász Ferenc húzta be a győzelmet, méghozzá a Változó környezet támogatását élvezve. A dobogót a HKK Blog Elit Különítménye tette teljessé.

A profi kategória végeredménye

I. Juhász Ferenc (paklilista)

Gonosz gyűjtőgenerálós pakli Változó környezettel.

II. Csető Zsolt (paklilista)

Semleges teknős pakli Villámháborúval.

III. Egyed Dávid (paklilista)

Gonosz horda A legfőbb követővel.

IV. Molnár Ferenc (paklilista)

Semleges Arochos.

V. Dönczi Krisztián (paklilista)

Semleges Triniganos kontroll Életenergiával.

VI. Horváth Zsolt (paklilista)

Gonosz motyogó pakli Motyogó kultivátorral.

A legjobb hatba három-három gonosz és semleges pakli ért tehát oda, és érdekesség, hogy a dobogós helyezettek mindegyike valamilyen ultraritka követőre vagy szabálylapra épített.

DSC09451

Az amatőröknél az utolsó forduló előtt hárman is esélyesek voltak még a győzelemre, az élen pedig végül holtverseny alakult ki Koltai Gábor és Schmidt Edit között, akik korábban döntetlent játszottak egymás ellen. A buchholz döntött tehát, amely végül Gábornak kedvezett, aki Raia követős paklival húzta be az első helyet.

Az amatőr kategória végeredménye

I. Koltai Gábor (paklilista)

Jó Raia pakli Raia követőjével.

II. Schmidt Edit (paklilista)

Gonosz horda A legfőbb követővel.

III. Király Zsolt (paklilista)

Semleges kontroll Semleges csatamezővel.

IV. Szentkereszti Gábor (paklilista)

Gonosz vérfarkas pakli Lassan járj!-jal és Átkozott követővel.

DSC09452

Egy kevésbé örömteli okból is fontos verseny volt ez a mostani, pont kerül ugyanis a HKK-történelem egyik fejezetének végére: mint kiderült, a következő hónaptól új helyszínen kerülnek megrendezésre a Beholder versenyei, váratlan búcsút vettünk tehát a Wekerlei Boccia Klubtól. Találkozunk márciusban – immáron új helyen!

Csető Zsolt

7 thoughts on “A gonosz és a jó jellem diadala a Beholder februári versenyén

  1. JuFé-vel mikor olvashatjuk az újabb interjút???

    Illetve Dév bácsi a legnagyobb arc, az a fej🙂

    Me lav HKKblog🙂

  2. Feriii!

    Iiiszonyat voltál.🙂 Grt.😉

    Koltai úrnak is grt, lassan már érik az a profi kategória.🙂

  3. Szeretném még kiemelni az amatőr döntő asztalt, ahol egy csatamező! volt jelen (grt Zsoltnak) és ugye Gábornak, aki követő nélkül is megmutatta.🙂

  4. Ja és kellett az új kabala ereje is hozzá mindenképp(thx érte sokadszorra is:P)

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s