Tíz év – Manafonál

A végtelen manahatalom, és ami mögötte van.

Mindig is szerettem azokat a kártyákat, amelyek nem egyszerű nyerstápként, vagyis a szokásosnál jobb ár-képesség arány következtében, hanem a bennük rejlő ötlet révén jutottak oda a legjobb HKK lapok közé. Tíz év rovatunk mai alanya, a 2004 elején debütált Timera kastélya Zénben megjelent Manafonál is ilyen.

manafonalA lap önmagában nézve nagyon egyszerű: ha valaki varázspontot kap, mindenki más is kap annyit – forrástól, hátránytól, a kör elején, bárhogy is legyen az. A lehetőségek mégis óriásiak: a VP-regenerációt tekintve lényegében két előkészítő fázisunk van nagy körönként, amely alaposan kibővíti manakészletünket.

A Manafonálra építők is leginkább ezt igyekeztek kihasználni: a fonalas pakli nyugodtan használhatott drágább lapokat, hiszen a bűbáj mellett könnyedén összejött ezekre a mana. Az, hogy az ellenfél is tapicskolhatott a varázspontban, nem akkora probléma, hiszen ő nem feltétlenül volt felkészülve erre, és nem tudta annyira kihasználni a szituációt, mint mi. Sőt, voltak lapok, melyek kifejezetten építettek arra, hogy az ellenfélnek is sok VP-je lesz a Manafonál miatt: az Orzag bilincse, az Asztrális hullám és a Tudacsapás is durván kezelésbe vette a manabőségben úszó ellenfelet. Az sem ártott persze, hogy az Apró kívánság gyönyörűen asztalra pattintotta nekünk a fonalat.

a_mogokok_torvenyeVolt persze egy másik vonal is, ahol arra építettek a játékosok, hogy csak ők kapnak majd a Manafonál tápjaiból. Ezt leginkább A mogokok törvényével vagy Vészkijárattal érték el, az ellenfél köre végén passzivizálva vagy visszavetetve a bűbájt – mi így továbbra is duplán kaptuk a manát, az ellenfél viszont kénytelen volt a “normál” készletből gazdálkodni.

A Manafonál korának egyik legmeghatározóbb lapja volt, és a Méonech fürkész, valamint az Zu’lit kísérlete mellett a legnyomósabb érv volt a sárga szín mellett. Az általa biztosított tápok ráadásul utat nyitottak a drágább, illetve hosszú távon manaigényes lapok előtt, így az olyan univerzális spoilerek, mint a Csáp-istenség, az Asnomad, az Ewgbert megszakítása vagy a Chosuga itt még jobban működhettek.

A hagyományos környezetből néhány év után végleg kikopott, a páros versenyeken azonban még egy-két évvel ezelőtt is láthattunk belőle. Ez nem véletlen: a dupla manakapásnál már csak a négyszeres mondható durvábbnak. Itt szintén a minden körben használható lapok pörögtek mellette, meg persze a Varkaudar preventor (akkor még szintén a régi verzió), mellyel igen durva lockot lehetett rakni az ellenfelekre.

Az újabb játékosok persze lehet, hogy még nem is hallottak erről a lapról, ami nem véletlen, hiszen manapság már senkinek sem jut eszébe, hogy használja – eljárt már felette az idő, hiszen a játék is teljesen máshol tart már. Ettől függetlenül azonban joggal nevezhetjük a Manafonalat a HKK egyik nagy legendájának.

Csető Zsolt

5 thoughts on “Tíz év – Manafonál

  1. Hajjaj, mekkora lap ez!
    Emlékszem, volt olyan páros verseny, ahol arról szólt a meccs, hogy ez, illetve a fizetett tehetség kinél jön létre.
    Szólóban is egész komoly dolgokat lehetett vele alkotni, egy időben próbálkoztam vele börtön mellé is – akkor azt hiszem, még nem volt bilincs – és az is egészen komoly volt.

  2. Akkor majd megnezem majusban nalunk (ott is ugyanolyan az UR szabaly, oszt mi megis megkockaztatjuk🙂 )

  3. Manafonál (új)
    Fairlight, bűbáj, ŐSMÁGIA, IK: 1 VP 1 nekron
    Húzz egy lapot!
    Ha egy játékos BÁRMILYEN MÓDON – akár szabálylaptól vagy követőtől,
    kivéve Manafonáltól – VP-t vagy SZK-t kap,
    minden más játékos is ugyanennyi VP-t illetve SZK-t kap.
    K: célpont játékos veszít 1 VP-t vagy 1 SZK-t.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s