Randomlap

Alternatív nyerések a HKK-ban.

Azok a lapok, amelyek valamilyen feltétel teljesítése árán azonnal megnyerik a partit, mindig is felkeltették a játékosok figyelmét. Gondoljunk csak a mai napig versenyerős A halandóság átlépésére épített Edralian paklira. Szépen berendezkednek arra, hogy az ellenfelet alacsony lapszámon tartsák, majd ügyesen átlépik a halandóságot. De biztos emlékszünk a Vadászsarok és Thargodan fenevad vagy Hydron kombóra. Esetleg csak szimplán egy Egérút szabálylap használata. Az ilyen paklik összeállítása teljesen más stratégia szerint történik. Nem kell figyelni arra például, hogy milyen öléssel játszunk, csak azt kell szem előtt tartani, hogy mely lapok segítik a legjobban az adott feltételt az azonnali nyeréshez.

hkk_lapkep

Egy ilyen régebbi lapról szerettem volna megemlékezni, ami nem más, mint a Kirurgus. Régebben a játékosok próbálkoztak vele, de sajnos nagyon törékeny kártyáról van szó, szinte lehetetlen volt vigyázni rá három körig. Talán a régi Betelgeuse tudott anno a legjobban vigyázni rá, így egy második körös Orgling haszonállat mellett ki is fért mindkét lap. Ne felejtsük el, hogy a Naso-thin nagyúr is ebben az időben élte virágkorát, így lehetett húzni az időt.

Talán egy Egérút-szerű pakliba lehetne kipróbálni, de valószínűleg a mai játékkörnyezetben lassúcska a srác, vagy valamilyen nagyon korlátozó szabálylappal. Remélem azért felkeltettem az érdeklődést, vagy legalább egy kis nosztalgiát ébresztettem a régebbi játékosokban. Ha valakinek van ötlete, ossza meg velünk. Újítani szerintem nem sok értelme lenne, vagy mégis?

Varga Károly

10 thoughts on “Randomlap

  1. Esetleg ha le tudjuk szedni róla a jelzőket?🙂

    Amúgy poénos lap, de nincs ötletem felújításra.

  2. Kíváncsi lennék, hogy milyen módon kerülöd ki a “semmilyen módon” – kitételt.

  3. Villámháborúval, varkaudar merénylő, őshangya inkvizitor, talbot szava, és sok kanterrel talán. de nem lenne életképes az biztos.

  4. @Leinád
    túl szép ez ahhoz hogy igaz legyen🙂
    “(AK109) Kis pontosítás a Kirurgus szövegében: Nem kerülhet rá lap és jelző a késleltetett hatás jelzőit kivéve.”

  5. Ravaszak ezek a kártyagyártók, mindig is tudtam.😉

    Akkor egy kódexes faq törléskor ez is mehet sajna a kukába.

  6. Én inkább egy ősi bölcsességes trinigan kontrollba jobbnak érzem.

    A villámháború nekem is eszembe jutott, oda lehet pirosból jó lényeket válogatni, megtámogatnám zöld és rhatt körszakító lényekkel, és a stabilitás miatt egy kis kékkel (kismassza, fürge manó, jövőlátó, kinetikus féreg – ez iszonyat kártya villámháborúba a lényeknek antimágia nullát választva ugye – )
    hm…
    Lehet kipróbálom🙂

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s