Gyűjtsd és játszd – avagy hogyan promózzuk a HKK-t?

Avagy a hatalom kártyásai, és ami mögöttük van.

“Vrr…vrr! Áááááá! Hatalom Kártyái. Gyűjtsd és játszd!” – szólított fel valaki igencsak mély hangon, miközben egy Illúziósárkány hamuvá égetett egy fémpáncélba öltözött lovagot (@galambd: látod, ekkor még a sárkányok uralkodtak, nem a kontrollok). Maga az egész úgy zseniális, ahogy van, komolyan! Én magam néztem csak meg legalább hétszer. Az egész ötlet, a képi megvalósítás engem abszolút megfogott még régen, noha nem ezért kezdtem el játszani, de mindig vártam a TV előtt, hogy újra jöjjön a sárkány (nem jött).

Aztán teltek-múltak az évek, és az Illúziósárkány hatalma megkopott, itt már bizony nagyhatalmú varázslók uralkodnak. Mind grafikai megoldásában, mint hangulatában megváltozott az egész, és már egy sokkal finomabb női hang szólít fel minket a jól ismert szlogenre. Úgy tudom, hogy tavalyelőtt nyáron pörgött elég sokat, bár a hatása nem hiszem, hogy elérte azt, amiben a készítők bíztak.

Korábbi cikkemben már egyszer leírtam, de nem győzöm hangsúlyozni: volt olyan időszaka számunkra a játéknak amikor egyszerűen nem tudtuk lerakni. Nem volt elég sem a Dungeonös, sem az otthoni, sem az internetes játék. Deckekkel keltünk és feküdtünk, hol egy újabb ötlet, egy kombó. Persze mindent felkutattuk, amit csak lehetett az interneten is. A mai napig kedvenc videóm a tiszaújvárosi HKK találkozó beszámolója, melyről a helyi TV is beszámol. “Állítólag fantasztikus.”

Sokszor szoktam azon gondolkodni, vajon hogy lehetne még több embert bevonzani, még több embernek megmutatni a játékot és őket a versenyasztalokhoz csábítani. Nem hiszem, hogy a TV lenne a helyes út, hiszen bődületes pénzekbe kerül reklámozni valamit úgy, hogy az ne vesszen kárba (tehát nem a Nóta TV-n lenne érdemes).

Az internet új dimenziókat nyithat meg  kérdés, hogy elég jól ki tudja-e ezt valaki használni. A videókészítés mindenképpen jó ötlet, viszont arra nem árt figyelni, hogy minőségi munka legyen, ugyanis könnyen visszájára fordulhat az egész, ha nem kellően magas színvonalú az egész történet.

Dév bácsi

23 thoughts on “Gyűjtsd és játszd – avagy hogyan promózzuk a HKK-t?

  1. Nézzétek majd meg a székesfehérvári döntőről készült videót, az nagyon színvonalas lett Bartinak hála😀😀😀

  2. Én még csak nem is hallottam a 2. videóról :O és ha már én sem,akkor tényleg nem volt reklámozva rendesen

  3. Áhhh, régi szép idők😀

    Amúgy lehet, egy rajzfilm-szerű sorozatnak eléggé nagy hatása lenne a gyerekekre, még ha csak a youtube-on is lenne.

  4. Ezen a témán már évek óta rágódunk, rengeteg jó ötlet elhangzott korábban, teljesen felesleges megismételni, úgy sem lesz semmi változás.

    Gyűjtsd és játszd?!
    Igen, volt időszak, és nem is olyan rövid, mikor még igazán élvezetes volt játszani.
    A gyűjtésről meg annyit, hogy teljesen értelmetlen ilyennel foglalkozni, hiszen mindig ugyanazok a lapok jelennek meg, amiket már korábban kiadtak egyszer. Kell a francnak ilyen gyűjteményt vezetni.

  5. A Keletmagyarországi találkozó videó is iszonyat. Kár, hogy már csak 2-3 ember játszik azok közül…

  6. Az a legnagyobb baj hogy a reklám a promó a bemutató játékok hatását nehéz szinte lehetetlen lemérni.Ezek nélkül a reklámok vagy HKK toborzások egyebek nélkül hol tartana a játék? Talán ugyanitt….
    Ugyebár a Beholdernek az az érdeke hogy minél több kártya csomagot megvegyenek a vevők (közvetlen rendelve a neten,vagy boltokbol )..És akkor fog pörögni a dolog ,a versenyek .Ehhez semmi köze annak hogy gyüjthető vagy nem…..uj lapok vagy régiek.
    Az ilyen Tcg játékok annyira nincsenek benne a köztudatban,talán csak Yoghi yo a kivétel .
    Pont egyébként ti tesztek (a blog készitői) a HKK-ért a legtöbbet.Ugyhogy esetleg a Kiado munkatársainak titeket kéne meghalgatni ebben a témában.

  7. Írtam egy viszonylag hosszú hozzászólást, amiből az első és az utolsó sort jeleníti meg a rendszer. Lehet ez egy jel?

    Azért még leírom egy piciny sorát: a kérdésre a válasz: nem az én feladatom.

  8. Ilyenkor pedig Balage se trollkodik bele, hogy igen fiúk köszönjük, hogy segítetek nekünk működtetni a boltot…🙂 Tényleg respect mindenkinek aki toboroz, és segíti az újakat.

  9. A kacsacsőröket általában nem szeretik a blogmotorok, úgyhogy azt nem szerencsés hsz-be rakni.

  10. Leirtam mar sokszor, de nagyon szivesen:
    Igen, fiúk köszönjük, hogy segítetek nekünk működtetni a boltot.

    (A Beholder egyébként köszönetét a HKKBlognak támogatás formájában is kifejezi minden hónapban.)

  11. Ja, es Miklos is es en is termeszetesen szivesen meghallgatjuk (ezelott es most is) a promo temajaban is a HKKBlog keszitoit.

  12. Sokáig gondolkodtam, hogy megosszam a véleményemet, de csak nem tudtam megállni, így pár gondolat (elsőre nagyon nagyon hosszú hozzászólás lett volna, de inkább kivonat következik. :))

    Először én is csak dicsérni tudom a Blogos srácokat, nagyon nagy munkát végeznek, többen ecsetelték miért, így nem ismétlem meg ezeket!

    Ha Behot nézzük, akkor pár apróság, amit szerintem meg kéne lépniük:

    – Ahogy Dév bácsi is írta, internet adta lehetőséget ki kéne használni, és elsőként a Facebookot említeném meg: apróságnak tűnik, de pl. a cég úgy is reklámozhatnák a versenyeket, hogy eseménynaptárat készítenek, legyen egy aktuális, most március 22-n a szokásos “nagy verseny”, ez a kiírás, helyszín megjelölése, és az emberek behívása: egyrészt látják, hogy mikor lesz az esemény, a cég számára egy előzetes visszajelzés, hogy hány főre számíthatnak stb., így felkészültebbek lesznek, illetve lehet statisztikát vezetni, mennyire hasznos ez (mivel egy másik kártyajáték szervezője voltam, így tapasztalatból írom ezeket, és bevált módszer volt, még ha az elején nem nagyon indult be!).

    Sőt, továbbfejlesztve, akár a többi verseny számára is elkészítheti, ezzel támogatva a szervezőket, ugyanaz az elmélet.
    (és nem csak hírlevél formában küldené ki, ráadásul nem is tudom mikor, mert a hó eleje pl. az elsőben nem látszódott, persze későn is jött, lehet azért mert későn aktiváltam az e-mail címemet…)

    A lényeg, hogy a Facebookot aktívabban használnám, ahogy nézem, néha néha van valami…szinte mindenkinek van FB fiókja, ha meg nincs, valamelyik ismerőse tuti elmondja mi történik. (Ehhez lehet egy olyan embert alkalmazni, aki csak ezzel foglalkozna, vagyis egy jó pr emberkét, vagy önkéntest!)

    – Honlap: Oké, tetszik, hogy egyedi, meg minden, de már kicsit modernizálnám, de ezt említették is, amit még hiányolok, hogy nem nagyon van cikk, persze a Blog helyettesíti, viszont a kezdő játékos felmegy, és azt látja, hogy hébe hóba van valami… ha nem is saját cikket rak fel, lehet megbeszélném a Blogos fiúkkal, hogy nem csak itt, de ott is jelenjen meg, lássa mindenki, mennyire update az egész!

    Vagy, külön Blog menüpont stb., és szemet szúró helyen!

    Sőt kérdésem, miért nincs közvetlen link a Bloghoz? Vagy lehet vak vagyok, és amiatt nem látom, de szerintem ebben a helyzetben “alap” lenne, hogyha egyenesen rá lehet kattintani ide. Mondjuk a legtetején lenne a banner, azt mindenki látná. (És most a kezdők számára írom, a rutinos játékos tudja a linket :))

    Ugyanúgy tapasztalatból, amelyik játékot képviseltem itthon, a cég minden hétköznap felrakott cikket, a témakör adott volt (hétfő újdonság, kedd pakli elemzés, csütörtök fun pakli stb.).

    – Háttér sztori: Ha jól emlékszem, Dév ezt is említette, nekem tetszett, hogy régebben születtek novellák, meg könyvek, akár ezt a vonulatot lehet folytatni, hiszen úgy jobb játszani egy dolgot, hogy van egy sztori. A WoW ezért volt jó, ott volt az online, YGO, Pokemon és CV a rajzfilmsorozat miatt, Magic csak azért népszerű leginkább, mert nagyon erős marketingje van, amúgy sztorija pl nulla, és az illusztrációk se annyira szépek (saját vélemény az utóbbi :)). Akár lehetne animációs háttér sztori, amit említettek is youtube-n, de a könyv téma is jó szerintem.

    És még lenne, de előjáróban csak ennyit említenék meg.🙂
    Ugye cél: Cégnek több profit, fogyjon a termék, nekünk, hogy sokan játsszuk ezt a remek, egyedi játékot!
    Csak ehhez nem csak a Blogos fiúk energiái kellenek, ugyanis ők mindet megtesznek, hogy pörögjön az egész… (de erre nem kell reagálni, mert olvastam Balage kommentjét, nem is szemrehányás miatt írom ;))

    Ennyi voltam mára!

    Haarkon

  13. Köszi🙂

    Bár most megtalaltam a fb oldalukat, események része félig megy, de csak bpi… de az utolsó 2013 decemberi… azt most nem látom de ilyenkor az embereket meghivjak az eseményre? 🙂 Vagy csak elkészítették és jól végeztük dolgunkat?

    Így akkor az fbs részt úgy helyesbítenem, hogy számomra elég lightosnak tűnik, de a napi cikkek által kikuszobolheto, vagyis porgosebbe valna. (És akkor bocsi az előző rész miatt!)

  14. Több, mint egy éve már, a marketinges mesterképzésem befejezése után kisvállalati marketing szakterületen dolgozom, és csak osztani tudom az előttem szólók véleményét az internet adta lehetőségekből. Félelmetes mennyit ki lehet hozni belőlük, legtöbbjüket ingyenesen, de akár minimális költségen. Nem kiselőadást akarok tartani, és a teljesség igénye sem a célom, csak megosztom valakivel, hátha befogadásra talál.

    – Semmibe sem kerülne például egy ingyenes honlapot csinálni a hkk.hu-nak (És a hiedelmekkel ellentétben nem csak gagyit lehet csinálni ingyenesen). Nem kell az egész beholder.hu-nak … nem kell, hogy a webshoppal meg mindennel bajlódjanak a készítők. Csak a hkk részlegnek (jelen példában az a releváns).
    – A Facebook hirdetések célozhatóságát nem méltatnám különösebben, őrült dolgokat tud. Célozhatnátok csak budapesti fiatalokra a hirdetést, aki járt már mondjuk a Heartstone oldalán, és likeolja a wow tcg hivatalos oldalát … és ennél 100szor speciálisabban is lehet célozni. A pozicionálás minden kisvállalkozás alapja, nem kell mindenkire lőni. Tudd ki a célcsoportod, és rá célozd a marketingedet. Olcsóbb lesz és egyben hatásosabb is.
    – Az agresszív angolszász marketing elemek közül számos elérkezett már hozzánk is, a legújabb pl a google és a facebook remarketingje. Például olyan Adwords vagy FB hirdetést kitenni, amit CSAK az lát, aki legalább egyszer már felment a hkk.hu oldalára. És addig nyomod neki, addig látja míg be nem hódol (tényleg így működik, nem is kis konverzióval)
    – A Facebook oldalt egyébként saját tartalommal (napi 3-4 poszt) ellátni semmibe sem kerül. Mémgenerátorok, anekdoták, infók a tesztlistáról, egy új ötlet ami csak úgy beugrott, akció a webshopban (igen, akár naponta más és más akció, hogy legyen határidő, ami cselekvésre ösztönöz) hkk blog posztjai megosztva, stb, stb …
    – Keresőoptimalizálás már olyan egyszerű dolgokkal is futhat, hogy csinálsz egy Google+ oldalt. Növeli először is a backlinkek számát, ráadásul mivel ez saját terméke a legnépszerűbb keresőnek jó minőségű linkként kezeli az innen történő hivatkozásokat. Az eredmény? Kimutatható, hogy a Google+ oldallal rendelkező, az ott aktívan posztoló kisvállalkozások 90%-a két hét alatt első-második oldalra került az általa áhított kulcsszavaknál. Ami mondjuk a “kártya” szóra nem lenne szar😀 És hogy megnyugtassak mindenkit, létezik olyan ingyenes alkalmazás, amellyel minden FB-ra posztolt tartalmadat automatikusan teszi ki Google+-ra, vagyis időt sem kell rászánni, és máris nem kell SEO-ra költeni.

    Sajnos a konferenciákon, a vásárolt tudásanyagokban és a megrendelőink között is túl sok sikersztorit láttam már ahhoz, hogy csak legyintsek arra, mikor azt hallom, áh ez nem érdekel senkit, ebben nincs pénz, blabla…

    Ha nincs pénz egy vállalkozásban, persze tönkre mehet, sokan vannak így. De akinek olyan vásárlórétege van, akik 0 marketingnél is kitartanak éveken át, annyira jó a termék, akik szívesen áldoznak rá pénzt, időt és energiát, és még többet is áldoznának rá ha volna jó ajánlat (lásd a laponkénti eladás mutatóit … ott van jó ajánlat, pörög is rendesen), akkor a vállalkozás hibája, hogy nem csinál elég jó ajánlatot, és nem irányítja rá a figyelmet a fent említett módokon. Szerintem elég csak körbenézni, és bevallani ezt magunknak.

    Önbecsapás azt hinni, marketing nélkül is megy. Ha nincs figyelem, ezáltal kevés a forgalom, a marketing igenis csinál. Akár ingyen is, önerőből, napi 2 óra befektetéssel. Többet, mint gondolná az ember.

  15. Koszonjuk mindenkinek az epito javaslatokat, gondolkodast – mindent megfontolunk/fontolnak.

    Link a HKKBlogra: szoltam, intezkednek (holnap valoszinu)

    FB + Adwords: ehhez en nem igazan ertek, de azt tudom, hogy a Behonak tobb eves tapasztalata van ezekkel (mas jatekok kapcsan), es sajnos nem igazan lattak a megterulest. Ugy ertve, hogy nem csak butan elinditva a kampany, hanem olyasmi trukkokkel is probalkozva, amiket Tamas is irt. Miklos irt korabban egy hosszabb kommentet ezzel kapcsolatban. Ezt csak azert irom, hogy senki ne gondolja, hogy nem tortenik (tortent) soha semmi, csak ez a dolog is, kozelrol szemlelve, eleg osszetett.

  16. Keresem is lenne: kaphatna a HKK FB oldala ill. a hkk.hu innen is egy szep linket?
    koszi

  17. @Balage

    cégek 6-7, sokszor 8 számjegyű összeget adnak ki tanácsadó cégeknek azért, hogy egy olyan doksit kézhez kaphassanak, amelynek az esszenciáját itt Tomi felvázolta. Ezt minimum 5x (10x) elolvasnám, feltéve az egyes részeknél a kérdést: ‘ezt már legalább 3x megpróbáltam?’ mielőtt azt mondanám, hogy próbáltam és nem működik.

    Ha másért nem, legalább azért, hogy a tanács valós értéke és akciós (0 Ft) értéke közötti összeget ne bukjam el…

    Haarkon hozzászólását is jó volt olvasni.

  18. Nekem is volna egy javaslatom.
    Sok kisebb könyvesboltban lehet kapni HKK-t teljesen függetlenül a Beholdertől.
    Például nálunk Szentesen a Lyra könyvesboltban.A boltosnéni semmit nem tud a játékról csak árulja ,és rendel ha valaki kér valamiből nagyobb mennyiséget.
    Az ilyen HKK-t árusító boltokat kellene megkeresnetek ,és felvenni velük a kapcsolatot.Például Juniort adni neki olcsón.vagy régebbi Zéneket .De még sokmindent lehetne (plakátot , régi Kronikákat (ha van még) Regényeket a hkk világán játszodokat persze szintén ha van még).Minden nekem se jut most eszembe hirtelen.Esetleg bizományba adni a boltoknak kiegeket ,paklikat.
    Szerintem meg kellene becsülni ezeket a kisboltokat mert elég sok kieget eladnak.

  19. Felvetem ezt is Mikloseknak, koszi. Valoszinu valamilyen kapcsolat kell legyen a ceggel, hacsak nem mashonnan szerzik be a HKK-t…

  20. annyit tennék hozzá Tomi “kiselőadásához”, hogy megfelelő weboldal, konverzió optimalizálás nélkül a legjobb hirdetés sem ér sokat; míg pl. a hirdetésnél viszonylag kicsi a mozgástér az optimalizálásra, addig a weboldalnál óriási – sokszoros különbséget el lehet érni (s többek között ezért sem megfelelő az ingyenes oldal motor)

    a beholder.hu sajna már annyira öreg és elavult, hogy már tényleg kötelező lenne felújítani; s igazi webes profikkal közreműködve lenne jó megtervezni (ami fájdalmasan drága mulatság)

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s