Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

Egy új etnikummal bővül idén a HKK felhozatala.

Az előző héten – a tesztelés indulása kapcsán – már beszéltem nektek egy új etnikumról, és akkor azt ígértem, hogy a következő alkalommal kicsit jobban is bele fogok mélyedni a témába. Most sort is kerítek erre – már csak azért is, mert ezen a héten ténylegesen is rábólintottunk az új altípus eljövetelére.

wyscanzi_szirenFelmerül persze a kérdés: miért van szükség új altípusra? Hiszen így is van már rengeteg – jóval több annál, mint amennyit folyamatosan erősen lehet tartani. Nos, a legfőbb ok az volt, hogy Elenios nem rendelkezik “élő”, kifejezetten rá jellemző etnikumra (szegény burástyák…). Márpedig az egyszínű paklik népszerűnek számítanak, az egyszínű etnikum deckek meg aztán különösen, így mindenképpen jogos gondolat, hogy szükség van ilyenre. Arról nem is beszélve, hogy Elenios meglehetősen kevés új lapot kapott az elmúlt egy-két évben.

Hogy kik lesznek ők? A szirének – gyilkos nimfák, akik a tengereken szedik áldozataikat. Sajátosságuk is a hozzájuk köthető mítoszból ered, ezen vízi teremtmények specialitása ugyanis az lesz, hogy kijátszáskor el tudják lopni az ellenfél egy lényét. A dolog persze nem ilyen egyszerű, de ne lőjünk el minden puskaport ilyen korán…

A szirének megalkotásakor persze fontos szempont az is, hogy ne csak lényes pakli ellen legyenek ütőképesek, így a cél az lesz, hogy egy univerzális, minden környezetben jól használható etnikum jöjjön létre. Remélhetőleg nektek is tetszeni fognak majd!

Csető Zsolt

29 thoughts on “Szivárgás – Infók az új kiegészítő teszteléséről

  1. Zsolt nem irta a legfontosabbat (a kep persze finom utalas): a kepeken a tervek szerint szepseges leanyzok lesznek (gy.k. CSÖCS🙂 )

  2. Én akkor is enteket akarok!😀
    Am tetszik a dolog,Eleniosnak is hadd legyen etnikuma,am is voltak már törekvések “csajos” etnikum megalkotására🙂

  3. Az egyik 13 év körüli Kissrác vásárlóm “pornó-paklit” akart összerakni!🙂

    – Kérdezem, hogy “mit akarsz Te összerakni?!”
    – “…hát olyan sok pucér segges, meg csajos kártyákat! Levegő síkja,
    Syejjcc, Piroslámpás ház, Álomvilág, Álomfaló, Földanya kegyeltje meg ilyenek…”
    – “Ahha, Anya meg Apa biztos örülni fog”🙂

    Az új sziréneknek biztos nagyon fog örülni!🙂

  4. Hát ez óriási.😀 Ha még játszhatóak is lesznek, tuti nem állom majd meg, hogy ne rakjam össze.

  5. Szépséges leányzók…..halfarokkal…..
    Tulélők Tengere Kártyajáték (TTK)
    Lopkodós etnikum! Jol hangzik.

  6. Mi volt a fontosabb az új etnikum megalkotásánál: az etnikumra jellemző képességeknek a metába bocsájtása, vagy a csöcsös rajzok kiadása?
    Mert a csöcsös rajzokat már létező etnikumoknak is gond nélkül oda lehetne adni. Gondoljatok csak (a teljesség igényével) az alakváltókra, elfekre, emberekre, kísértetekre, manókra, mutánsokra, nekromantákra, vámpírokra és végzeturakra! Ezek az elmúlt néhány kiegészítőben eléggé el voltak hanyagolva az új lapokat nézve, és ezeknél az etnikumoknál is elképzelhetők a csöcsös képek anélkül, hogy “különleges” ízlésvilágokat érintenénk (pl halfarok). Ha a képességükre olyan nagy szükség volt, akkor ezeket a képességeket szerintem gond nélkül szét lehetne szórni ezeknél a már létező etnikumoknál is.

    Én nem örülnék még egy etnikumnak, elég van már szerintem a játékban. Jobb lenne, ha a “gyengébb” fajok is kapnának erősítést.

  7. Nagyon jó ötletnek tartom amennyiben tényleg megfelelőn ki lesznek találva.Maga az alap ötlet, hogy kék kapjon egy lopkodós etnikumot nagyon tetszik.A csöcsös csajokról nem is beszélve.Nagyon bízom benne, hogy olyan emberrel rajzoltatjátok aki komoly minőségi munkát végez mert azért a “pornó hkkba” van potenciál:).

  8. Nagyon nem értek egyet Balukával.
    Szerintem remek ötlet az új etnikum, kíváncsian várom a lapokat, és remélem, hogy Ruzsinszki vagy Zelenák fogja az illusztrációkat elkészíteni.

  9. Ha ugyesek lesztek es az illusztraciok is akkor szerintem nagy sikeretek lesz🙂 Kalandra fel kalozok😀

  10. akkor már lehetne egyedi típussal: torzszülött, avatár. elég a szörnyű szörnyekből, és hagyjátok ezt a hülyeséget, hogy ÖV-s lapok ne jöjjenek ki nagykiegben. annál színesebb lesz az ikonkészlet

  11. Nem is kell majd top arany lap (Kyorg tudás, Földanya ereje stb) a kiegészítőbe, elég csak sok csöcs és az eladások száma megduplázódik!!!

  12. Ez most komoly emberek? Tényleg sem a tesztelők sem a Beholder sem a játékosok nagy része nem tudja hogy néz ki a szirén? Nem olvastátok az Odüsszeiát? Kötelező volt!
    Egyszer elmegy a tévedés mint a a fenti lapnál de rosszul megcsinálni egy egész etnikumot rohadt égő lenne. A halfarkú nő a sellő. A szirének: “A kísértés, a világi örömök és az érzéki vágyak megtestesítői: bűvös hangú, asszonyfejű, de madárszárnyakkal és karmokkal rendelkező szörnyek”.

  13. A sellő és a szérián kvázi ugyanaz.
    Valóban az ókori görög mitológiában madártestű női alakok voltak, de a középkorra már minden hol csábító női felsőtestet (így már a külsejük is jelzi a csábítást) kaptak és halfarkat. Innen is terjedtek el a köztudatban, mesékben, mint sellők.

  14. Egyébként inkább Pittának adnék igazat, mivel a szirén-sellő kérdés körben a Wikipédia sem túl egységes, a szirén címszó alatt hd1992 érvelése található, viszomt a sellő címszónál kategorikusan kijelentik, hogy a sellő-szirén nem ugyanazt jelöli. (Vannak férfi sellők is, férfi szirének viszont nincsenek.)

  15. hd1992 Az hogy a középkorban is hibáztak egyes művészek nem azt jelenti hogy most is kell.

    Abiondi Persze attól még lehet csöcse csöcsöt akármire lehet rajzolni lásd szárnyaskirálynő.

  16. A reneszánsz -amely visszanyul az ókori művészethez- hozott be rengeteg, már ismert alakot. Idealizált, újrakreált elképzelések, nem hamisítványok. Egyszerű művészeti átalakulás. Valószínűleg a szirének is ezen estek át.

  17. Kicsit vitáznék. Nem mitológiai, vagy biológiai alapon, hanem a háttérvilágra hivatkozva.
    A sellőknek egész kollekciója létezik a TF-en. Egy komplett víz alatti városuk is van. Ők állandó harcban állnak a tritonokkal, akik szintén többféle változatban léteznek. Mindannyian víz alatti teremtmények, és egyáltalán nem jönnek a felszínre.
    A szirének közül emlékezetem szerint csak kettő létezik a TF-en. A wayazamund szirén, és ennek “neves” azaz ritkábban előforduló upgradelt “változata”, Szépséges Ma’yia. Slussz. Szóval a két lénycsoportot összemosni, egy kissé megalapozatlannak találom.

  18. Biológusként annyit tennék hozzá,hogy a tengeri tehenek másik elnevezése szirének,Ezt valszeg a középkori kalózok aggatták rájuk,mert összekeverték őket a szirénekkel. Tessék megnézni milyenek a tengeri tehenek!🙂 halfarok! szerintem nem kell megkülönböztetni őket,de lehet ilyet is,olyat is tervezni,az arcuk legyen szép meg a hangjuk🙂

  19. Jancsár János: Akkor ezek szerint a hátérvilág szempontjából is jobb a sellő név.

    Zorallka: Egy kalóztól nem várható el hogy beható ismereti legyenek a mitológiai lényekről szabadon tévedhetnek. Egy kifejezetten fantasyvel foglalkozó cégnél már más a leányzó fekvése.

  20. Szerintem maradjon csak szirén a megjelölésük, és így sok változatos illusztrációt lehet hozzájuk készíteni, kinek ókori, kinek középkori ábrázolással, madárlábú nőket és sellő leányokat egyaránt.
    Nagy csöcsökkel persze.

  21. JJ, két lap név már meg is lenne……
    Wayazamund szirén
    Szépséges May’la
    Esetleg (zorall) egy harmadik lapnév: Tengeri tehén, (ő kissé elhízottabb sellő lány társainál)🙂

  22. Ha alpesi tehén van,akkor miért ne?😀
    Am a Ma’yia jó ötlet,lesz értelme mellé felújítani Ma’yia dalát🙂 (jaj ne,egy újabb dal!)

  23. A TF-en van neki egy furulyája is. Ez egy varázstárgy, egy hangszer, aminek az a spéci képessége van, hogy gyorsabban fejlődik a zene szakértelem a furulya használatával. Vp-t, és aranyat is kap, aki a városban ezzel zenél…

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s