Egylapos hangulat a HKK Blog márciusi versenyén

Aranyi Ákos nyert Ősi rúnát használó kontroll paklival.

Szokásunkhoz híven ezúttal is egy új formátumot próbáltunk ki az aktuális HKK Blog versenyen, márciusban ugyanis azzal a csavarral álltunk elő, hogy a ritka lapokból csak egyet, a nem gyakori kártyákból pedig legfeljebb kettőt lehetett használni. A játékosok így is bátran építettek a ritkákra, melynek következtében kicsit olyan volt a formátum, mintha egy A sokszínűség jutalma versenyt néztünk volna.

A követők előzetesen igen erősnek tűntek, hiszen elsősorban ezek mellé lehet sok jó gyakori lapot illeszteni, ám a 33 játékos inkább ellenük készült, mintsem velük induljon. Jól mutatja ezt, hogy a mezőny negyede, 8 fő Életenergiát használt, a követőknél pedig az Átkozott követő (7) volt a legnépszerűbb.

  • Szabálylap (12): 4 Életenergia, 2 Ősi rúna, 2 Zarknod bilincse, 1 Felkészülés, 1 Lépéselőny, 1 Semleges csatamező, 1 Specializáció, 1 Zarknod börtönében
  • Követő (10): 3 A kalandozók védőszentje, 2 Átkozott követő, 1 Arochos, 1 Leah követője, 1 A legfőbb követő, 1 Raia követője, 1 Sötét manifesztáció,
  • Egyéb (10): 4 Életenergia + Átkozott követő, 2 Hegymélyi keltető + Chara-din követője, 1 Lassan járj! + Átkozott követő, 1 Lépéselőny + A kalandozók védőszentje, 1 Lépéselőny + Törpe-gnóm Glion, 1 öt lap

8

Az ötfordulós verseny végén a sok döntetlen miatt nem maradt százszázalékos játékos, veretlen azonban igen: ő nem más, mint Aranyi Ákos, aki Klujber Balázst győzte le a döntőben – mindketten Ősi rúnával bevédett good stuff kontrollal játszottak, némi dalos vonallal megtámogatva. A harmadik Schwartz József lett Zarknod bilincsét használó lényes kontrollal, a legjobb amatőr pedig Juhász Ferenc 2. Lépéselőnyös KF-es hordával.

A végeredmény

I. Aranyi Ákos (paklilista)

Good stuff kontroll Ősi rúnával.

II. Klujber Balázs (paklilista)

Good stuff kontroll Ősi rúnával.

III. Schwartz József (paklilista)

Lényes kontroll Zarknod bilincsével.

IV. Kahn Evarth (paklilista)

Raia pakli Raia követőjével.

V. Erdős Viktor (paklilista)

Kalandozó pakli Lépéselőnnyel és A kalandozók védőszentjével.

VI. Juhász Ferenc (paklilista)

Köd pakli Életenergiával.

VII. Juhász Ferenc 2. (A) (paklilista)

KF-es pakli Lépéselőnnyel.

VIII. Simon Dániel (paklilista)

Magányos torony + Délibáb kombó pakli Életenergiával és Átkozott követővel.

IX. Váradi Paszkál (paklilista)

Kontroll pakli Zarknod börtönével.

X. Palotai Milán (A) (paklilista)

Harcostárs + Molitár dob kombó pakli Életenergiával.

9

Az ezúttal is engedélyezett Méonech fürkész igen népszerű volt, köszönhető annak, hogy a gyakori lapok szerepe nagyobb volt a szokásosnál – szinte minden sárgát használó pakliban felbukkant. De a jó öreg Bundás yeti is megtalálható az egyik top tízes deckben.

A kihívások – melyekkel extra Blogliga-pontok szerezhetők – közül az 5 pontosat többen is bevállalták: Klujber Balázs és Schwartz József is úgy jutott be a legjobb tízbe, hogy egynél többet semmiből sem használt paklijában, így ők sikeresen be is zsákolták a plusz pontokat. Gáspár Tamás és Kiss Gábor a 10 pontos kihívást is be merték vállalni, melynek következtében kizárólag gyakori lapokkal játszhattak alapból, ám nekik nem sikerült a top tízbe kerülniük.

Érdekességek a versenyről

  • Aranyi Ákos és Klujber Balázs második meccse igencsak elhúzódott, Ákos ugyanis hiába állt végig jobban, egyszerűen semmi nyerést nem húzott, egy Méonech fürkészt leszámítva. Ezzel is majdnem nyert, Balázs Manakorongja ugyanis 14 ÉP-t sebzett a meccsen, egy Vérkeszeg azonban végül ténylegesen is pontot tett a meccs végére.
  • Juhász Ferenc 2. (Lépéselőny) és Abonyi Attila (Életenergia) második meccse a verseny egyik legizgalmasabbja volt. Ferenc Dúvaddal indított, amire Attila “védekezett” Techiánaflux-szal válaszolt. A KF-es pakli egy Ködamulettel és egy Mestermágussal folytatta, Bonyi azonban egyiket sem fogta meg, úgy érezte ugyanis, hogy a kezében lévő Bűvös forrás (mely a Flux mellett kifér az első körben) az egyetlen esélye, így bevállalta a rengeteg izmot, amit az Amulett a Mágus mellett biztosított. A kockázat végül megérte, egy A bogarak ősanyjával és a counter-bűbájjal ugyanis elég ideig fel tudta tartóztatni az izmos hordát, hogy aztán egy Rambó bogár-haddal kicsikarja a győzelmet.
  • A verseny legviccesebb momentuma Váradi Paszkál és Schwartz József nevéhez fűződik. A harci fázis előtt Schwartz azt mondta ellenfelének, hogy a Sebezhetetlen vérfarkasa 4-ben él, Paszkál pedig elhitte ezt, és nem olvasta el a lapot, így csak egy Sötét elf úrnővel támadta azt. Aztán persze kiderült, hogy a farkas mégsem halna meg, ám Schwartz végül megengedte Paszkálnak, hogy leüsse a lényét, azzal a feltétellel, hogy nincs nála semmizés. Paszkál azt mondta, hogy nincs, majd miután leütötte a farkast, kijátszott egy Megrontott trikornist. A tanulságot mindenki vonja le maga.🙂

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott a versenyre. Kicsivel ugyan kevesebben voltunk a szokásosnál, de legalább elmondhatjuk, hogy minden második induló Világégés kiegészítővel térhetett haza. Négy olyan játékos is felbukkant emellett, aki korábban még sosem volt HKK Blog versenyen. Őket (a megszokott ingyenes nevezés mellett) némi extra nyereménnyel is igyekeztünk motiválni – reméljük, hogy viszontlátjuk még őket!

A Blogliga aktuális állásáról, illetve az áprilisi versenyünkről még a hét folyamán olvashattok. Addig is tegyetek egy látogatást a lenti galériában!

Csető Zsolt

17 thoughts on “Egylapos hangulat a HKK Blog márciusi versenyén

  1. “Aranyi Ákos nyert Ősi rúnát használó kontroll paklival.” pl itt csak nekem mutatja úgy h nincs ékezet az “a” betűn? A palilistánál is hasonló a helyzet.

  2. Életenergiáztam. Nem húztam Gemina könnyeit a verseny során, csak egyetlenegyszer, akkor is 7 ÉP-n. A Bilincset 3-0ra vertem, a Rúna simán vert 2-0ra. Kicsit unalmas ez a randomgenerátor, ami ‘verseny’ néven fut…

  3. @Bonyi: jatsszal ‘proceduralis’ paklival, allitolag leteznek ilyenek🙂 amiben nem tudsz rosszul huzni

  4. Iszonyat!😀 De azért ne zsidózz le nyilvánosan. Főleg úgy ne, hogy bármennyire szeretném, nem vagyok az. Ez van.:/

  5. Remek formátum és remek verseny volt! Örülök, hogy ott lehettem, végig nagyszerű meccseket játszottam (fortuna azért segített). Köszönöm a korrekt díjazást és a precíz szervezést.
    Találkozunk még!

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s