A Blogliga aktuális állása

Íme a Blogliga sorrendje három versenyt követően.

Lezajlott harmadik idei versenyünk is, így érdemes vetni egy gyors pillantást Blogliga aktuális állására.

A mostani versengés hat versenyen keresztül zajlik: az aktuális félévben mindenkinek a négy legjobb eredményét fogjuk beszámítani. A pontszámítás a szokásos: az első helyezett mindig annyi pontot kap, ahányan indultak az adott versenyen (40 fő esetén tehát 40-et), a második helyezett eggyel kevesebbet, és így tovább, egészen az utolsó helyezett 1 pontjáig. A versenygyőzelemért +5, a legjobb amatőr címért pedig +3 pont jár minden versenyen, emellett pedig minden alkalommal van lehetőség teljesíteni egy 10 és egy 5 pontos kihívást is.

A félév végén a legjobbakat külön is díjazzuk majd, a legjobb 25, valamint rajtuk kívül az 5 legjobb amatőr pedig bejutnak majd a félév végén megrendezésre kerülő ingyenes draft versenyünkre is. Érdemes tehát harcolni a pontokért!

(Terveink szerint a félév végére fel tudjuk tornászni 32-re a bejutók számát, vagyis létrejöhet a 4 darab 8 fős asztal.)

Íme az állás három versenyt követően, kiemelve a jelenleg továbbjutó helyen állókat.

1. Simon Dániel – 107
2. Bartus Gergely – 101
3. Gáspár Tamás – 96
4. Klujber Balázs – 92
5. Abonyi Attila – 87
6. Koltai Gábor – 80
7. Váradi Paszkál – 77
8. Abbas Krisztián – 76
9. Erdős Viktor – 74
10. Gergely Ferenc – 72
11. Juhász Ferenc – 72
12. Elekes Gábor – 70
13. Horváth Dávid – 63
14. Felizardo Dániel – 61
15. Csető Zsolt – 60
16. Schwartz József – 60
17. Szili Béla – 60
18. Pásztor Szabolcs – 58
19. Kahn Evarth – 57
20. Daku Gergely – 54
21. Jancsár János – 52
22. Schmidt Edit – 51
23. Kiss Gábor – 48
24. Várnai Péter – 48
25. Szatmári Bálint – 47
26. Aranyi Ákos – 46
27. Kakuk Róbert – 40
28. Magosin Márk – 40
29. Kalugyer Roland – 39
30. Nagy Balázs – 38
31. Dávid Máté – 37
32. Egyed Dávid 36
33. Simon György – 36
34. Sebők Álmos – 35
35. Palotai Milán – 34
36. Tóth István – 34
37. Horváth Zsolt – 33
38. Makó Gergely – 32
39. Moldován Péter – 31
40. Juhász Ferenc 2. – 30
41. Bíró Tamás – 28
42. Szili Ákos – 28
43. Varga Károly – 25
44. Molnár Ferenc – 23
45. Horváth Dominik – 23
46. Kocsis István – 21
47. Galamb Dániel – 19
48. Krepuska Richárd – 18
49. Szarvas Attila – 18
50. Csintalan Kristóf – 15
51. Bakos Attila – 10
52. Kurucz Péter – 8
53. Szabó Péter – 8
54. Nagy Gyula Gábor – 7
55. Balog Márton – 6
56. Horváth Vince – 4
57. András Bence – 3
58. Langstadler Kálmán – 3
59. Borbély János – 1
60. Györki Dávid – 1

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s