Képtelenség minden ellen felkészülni egy pörgősön!

De íme egy deck, ami a várható paklik 80-90 százaléka ellen remekül fog muzsikálni!

Sokszor bizonyította már az élet és a HKK, hogy kifizetődő dolog úgy helyezkedni, hogy tulajdonképpen erőfeszítésbe sem kerül. Nem kell mindig feltalálni a spanyolviaszt egy új kombó vagy koncepció képében, néha az is bőven elég, ha ellenpozicionáljuk paklinkat!

zarknod_bilincseSzámba vesszük a lehetséges paklikat, mi az, amiből sok lesz, mi az, ami erős lehet, és kizárólag ezek ellen készülünk. Ha a mostani versenyre gondolunk, biztosra vehetjük, hogy lesznek olcsó, és soklényes koncepciók (teki kombó, Chara-din vagy Raia követőre építő paklik), lesznek brutális erőforrásfölényre törekvő kontrollok, Bűvös erdős paklik és gyűjtőből operáló okosságok is. Ezek a típusok pedig egytől egyig erősnek is tűnnek, melyek akár a dobogóra is odaérhetnek… Persze csak addig, míg fel nem fedjük azt az ellendecket, mely jó eséllyel kezelni tudja ezeket a méltán rettegett, már bizonyított paklikat.🙂

A kulcs pont ebben van, ezek a paklik már bizonyítottak. Ismertek a gyengéik, köztudottak, hogyan nyernek, és az optimális játékmenetüket is ismerjük. Ha ezt a folyamatot sikerül más mederbe terelnünk, aktívan beleszólni az ellenfél menetrendszerű játékába, sokkal könnyebb dolgunk van.

Az említett paklik ellen tehát olyan deckre lesz szükségünk, mely jól bírja a lények hordáját, vagyis sok leszedéssel (lehetőleg asztaltakarítással) és gyógyulással játszik. Továbbá a lapelőny és a manafölény legalább egyikét nem engedi át ellenfelének, de játszik ősmágiás lapokkal is bőven, valamint olcsó semmizésekkel is jól felszerelt. Létezik egyáltalán ilyen deck? Megkíséreltük a lehetetlent és összeraktuk.

Zarknod bilincse – Szabálylapunk választása talán nem is lehetne kézenfekvőbb. Egyszerre szúr ki a ködkeresésre építő mumuspaklival és az Életenergiával terrorkodó erőforráskontrollal! Minket értelemszerűen semmiben sem fog zavarni, a match-upok jó részét már itt képesek lehetünk dominálni. Ne ijedjen meg senki, olcsó és hatékony lapokkal bőven fel leszünk szerelkezve, így egy rúnás dal deck sem fog fejfájást okozni.

solisar_auraja3 Solisar aurája – Ingyen lapcounter, ami maximum egy négyes sebzéssel keseríti az életünket, ami bár napjaink HKK tempójában egész soknak is tűnhet, kellő mennyiségű gyógyulás esetén alig érezhetővé szelídül. Az ellenfél legzavaróbb lapjait neki köszönhetően fogjuk elcsípni, nagy előnye, hogy a játék bármely szakaszában jól teljesít, így blankra behúzni kevésszer fogjuk.

3 Szökőkút – Ősmágiás gyógyulás és semmizés, akár az első körünktől kezdve. Ellenfelünk csupán lényekkel meg sem kísérli majd megoldani, ha ugyanis támadásra jelölt épületünket meg akarjuk menteni, egyszerűen passzivizáljuk és máris rombolhatatlanná vált. Ha nem mi kezdtünk, akkor sincs nagy probléma, mutogatós képességének hála már az első körben akasztja a gyűjtőjátékot. Színtelen, így sok koncepcióba, például ide is remekül illik.

3 Gyászbeszéd – Szintén egy olcsó semmizés, mely ráadásul még védekezik is. Ismételten igaz, hogy akár mi kezdtünk, és van rá manánk, akár ellenfelünk indult meg előbb, már az első körébe is hatékonyan bele tudunk szólni. Max 5 lapot kell semmiznünk, tehát egy Óriás patkány után is rendet rakhatunk, valamint a kör végi képességet is remekül ki tudjuk használni a visszavetetésnek hála. Ha más nincs, hát magát fogja újra a kezünkbe varázsolni.

3 Thu’zad felismerése – Még mindig ősmágia és még mindig a végtelen olcsóság! Az egyik legzavaróbb leszedés talán a játékban, hiszen nemcsak, hogy egyért jön, de a gyűjtőből is működik, szóval dobatás után sem merül ki, vagy pedig duplán sül el (tiszta Amerikai Pite…)! Emellett pedig még gyógyít és a következő harci fázisban is nyugalmat ad, tökéletes időnyerő kártya.

thrax_halalcsapas3 Thrax halálcsapás – A Szinguláris gyengeség nagytestvére, aki a szabálylap megszüntetése mellett is remekül teszi a dolgát, ráadásul egy kis side képességgel is felruházták készítői, de emellett azért az esetek 99%-ában akár szó nélkül is elmehetünk. A lényeg, hogy olcsón, az ellenfél körében tép le egy zavaró kártyát, mindezt drágíthatatlanul.

3 A verekedők szétválasztása – Ősmágiás leszedésből – nem lehet hangsúlyozni – SOSEM ELÉG.🙂 Viccet félretéve, vétek lenne kihagyni ezt a kártyát a felsorolásból, az ellenfelet gyógyító képessége alig fog egy kis vizet zavarni, így ezt a Thrax sebzésével egyetemben el is felejthetjük. A lényeg az egyetlen manáért drágíthatatlanul megoldott 2 lapon van.

3 Beszűkült látókör – Remélem senki nem számított másra nyerésként, mint a régi jó receptre, az ellenfél 0-ra blokkolására. A látókör úgy vélem képes megmutatni, micsoda erő lakozik még benne, persze a megfelelő körítéssel. Ősmágiás és leszedhetetlen, a lény alapú counterek és az asztalról működő képességek persze okozhatnak neki gondot, de nem véletlenül játszunk counterekkel és leszedésekkel mi is. Kör eleji gyógyítása gyakran jól fog jönni, hiszen legalább 4-5 körig életben kell még maradnunk, mire tehetetlenné teszi ellenfelünket.

3 Erősödő kántálás – Ha már a gyógyítást tárgyaltuk, nem is lelhetnénk méltóbb kártyára a mostanra már kicsit megkopott és elfeledett Kántálásnál. Ne tévesszen meg senkit, az ellenfél pakliját dobatni nem akkora bűn még a sok gyűjtőgenes metában sem, hiszen az első cselekvés úgyis a miénk lesz, így ha bármi zavaró kártya esett ki a kántálásnak, egyből kezelni is tudjuk azt. Növekvő mértékű gyógyulása jelenti az életben maradást, a pakli dobatása pedig egy alternatív nyerésként is működhet, pakli nélkül, minden értelmes lap kisemmizése után ugyanis ellenfelünknek csak a gratuláció marad.

szikracio3 Szikráció – Szintén egy semmizés. És egy gyógyulás. Ami egyben counter is. Plusz leszedés. És ha kell akkor még dobat, viszont a húzás és keresés nem hiszem, hogy gyakran kerülne elő. Lényeg a lényeg, igencsak univerzális lap, mellyel inkább a középjátékban fakíthatunk, amikor is 4-5 manát bele tudunk tenni ebbe a lapba, ekkor ugyanis garantáltan nagyot szól majd.

3 Nyolcadik csapás – Masszív leszedés, ami még a blokkolásba is beszállhat! Azonnaliként a legváratlanabb pillanatokban rakhatjuk ellenfelünkre, szintén igaz rá, hogy a mana felgyűlésével ereje egyre csak nő. De hát pont erre a célra használjuk olcsó leszedéseinket és egyéb hátráltatásainkat, szóval ne aggódjatok, lesz helye a pakliban!

3 Nagyobb életszívás – A várhatóan soklényes mezőny kíméletlen ellenszere (a Kismasszát viszont nem szereti), egyszerre teszi helyre őket, minket pedig az esetek többségében maxra gyógyít. Nem elhanyagolható módon ellenfelünk ÉP-jét is jó iramban fogyasztja, tulajdonképpen a fizikai nyerést képviseli a paklinkban a tömegirtó és gyógyító képességén túl.

1 Végtelen formázás – Mégpedig ennek a lapnak hála, ugyanis ezen vízióval bármennyiszer visszavehetjük majd ölésünket, ha már ellenfelünknek nincs VP-je, vagy éppen lapja a paklijában! Természetesen nem árt, ha felkészülünk a semmizésekre is, és némi extra ölést is a deckbe erőltetünk, mondjuk egy-két hatékony lény formájában.

Íme hát a pakli magját képző 34 lap, mely eddig csupán 3 színből tevődik össze. Innen azonban többfelé ágaznak a lehetőségek játéktechnikának, stílusnak és egyéb preferenciáknak köszönhetően. A maradék 4-5 lapot (3-3-3-2, vagy 3-3-3-1-1 elosztásban ajánlatos gondolkodni) többféleképpen is összeállíthatjuk, nézzük előbb az általam javasolt felállást, majd pár szóba kerülő kártyát.

foldanya_ereje3 Földanya ereje – A Solisar aurák önmagukban kevesek lesznek, bőven elfér egy anti-mágia 0-s counter is a csapatban. Védekezés ikon pipa, az alap idézési költség is elég olcsó, haladjunk tovább!

3 Karácsony – Ha kevésnek érezzük a counter szekciót, íme egy újabb, ráadásul alternatív képességgel felszerelve! Ha éppen úgy hozza a helyzet, vagy kellő lockot érzünk már így is az asztalon, akkor egy kis gyógyítással és visszavetetéssel kedveskedhet kiürült kezünknek és csökkenő ÉP-nknek.

3 Altató köd – Egy kis blokkolás, némi semmizés és két kör nyugalom az ellenfél lényeitől. Védekezéses lapként szintén nem lényeg a kezdés, és gyakori visszavétellel könnyen lockolhatjuk ellenfelünk asztalát ezzel az egyszerű kis varázslattal.

2 Hétfejű hidra – Az életjelzős ellenfelek, Kismasszák, angyal- és fattyseregek, valamint egyéb tartalékban megbúvó lények rettegett szörnye, megfelelő ellenszere a soklényes pakliknak, ami komoly tömegirtást képes végezni. Lényegében négyért egy üres asztalt hagy maga után, ami jó üzletnek tekinthető ebben a környezetben.

Ötletadóként pedig íme néhány szóba jöhető lap, mellyel saját stílusunkra alakíthatjuk a decket! Aki fél a rengeteg lénytől, vagy anti-mágiától tart és nem-varázslat lapokkal akarja feltölteni a decket, itt talál pár tippet!

alomvilagÁlomvilág – Bár a síkok nem ellenfelei a paklinknak, hiszen kevés a lényünk, és a gyakori visszavetetést is kibírjuk valahogy, ha síkcsatát akarunk, tegyünk be egy Álomvilágot! Ha egyet használunk belőle, talán nem bántja majd annyira ősmágiás lapjainkat, és lehetőségünk nyílik rá, hogy csak a stratégiailag fontos pillanatban tegyük az asztalra. Altatására garantáltan lesz manánk, így az őrposztba feltolt lények közül kettőtől garantáltan nem kell félnünk. A fennmaradó sebzést pedig majd igyekszünk begyógyulni rengeteg erre szakosodott kártyánk segítségével.

A tudat ellensége – Ősmágiás lény, ha az első körtől képes blokkolni, az hamar a győzelmet jelentheti egy lassabb pakli, vagy kevés asztalon maradóval játszó deck ellen. Később pedig gyógyításával segít, és a leszedések után üt be, vélhetően a végső döfést adva.

Kegyetlen nap – Zanszilánkos idézési költségét az elhullott lények csontjából könnyen fedezhetjük majd, használata pedig helyzetnek megfelelően variálható. Extra blokkolás, gyógyulás vagy leszedés is szóba jöhet, ráadásul azonnaliként, használjuk hát belátásunk szerint.

Brutálgeddon – Bár nem zanszilánkos IK-jú, a csontok neki is jól jöhetnek. Szintén variálható a képessége, asztaltakarítástól a mexba gyógyulásig terjed a skála, némi lopással fűszerezve. A mostani környezetben talán már drága egy kicsit, de egy említést megér.

magikus_oraMágikus óra, Őshangya inkvizítor – A kör megszakítása UR bűbájaink malmára hajtja a vizet, érdemes lehet elgondolkodni a technika alkalmazásán.

Haláladó, Járvány, Irtóztató nekromanta – Ha soklényes mezőnyre számítunk, érdemes lehet bevetni a körről körre leszedő lapokat, melyekből választhatunk ősmágiás varázslatot vagy lényt is, de egy KF-es paklit garantáltan helyre rakó egy manás bűbájt is érdemes megfontolni.

Eleven méreg, Talbot kínja – Egyszerre pakolják el az asztalon levő lényeket, és mindkettőnek side képessége is akad. Előbbi az ölést hozza közelebb, utóbbi pedig nem lény lapok ellen is bevethető, bár a lila alkalmazásához ugye színcserére is szükség lesz.

Kifejlett xenomorf – Ha már színt cseréltünk, adunk még egy tippet a lilához, ez a fajta asztaltakarítás ugyanis pont a mi deckünkhöz illeszkedik. A mi lapjaink forrásimmunitás címén ott maradnak, míg ellenfelünk egy teli kézzel és hálóval kell hogy szembe nézzen, ami rengeteg leszedésünk mellé kifejezetten jó ötlet. Anti-mágia 0-ja miatt a counterek fele nem működik ellene, és ha kell, méretei miatt a harcban sem egy utolsó ellenfél.

toma

23 thoughts on “Képtelenség minden ellen felkészülni egy pörgősön!

  1. Jó ötlet lehet használni, talán az Altató köd hasonló hozzá funkciójában, arra lecserélhető. Én a magam részéről sosem játszottam a Thauggal, max sideból, így érteni értem, de nem érzem át az erejét🙂

  2. Srácok, leírtam már🙂 Lehet változtatni az összeállításon 1-1 lapokat, a lényeg a koncepció. Olcsó ősmágiás leszedések, semmizések, tömegirtások, gyógyulás és a 2 UR bűbáj😀 Teljesen mindegy, hogy Eltörlés, Thrax vagy Szinguláris gyengeség. Nem itt kell okosnak lenni. Hanem az esszencia kikristályosításánál. Hajrá!

  3. És az Átkozott követőket most cseréli le 20 profi játékos Ősi rúnára🙂

    Amúgy örök harag…egyszer az életben Bilincsezni akartam, erre lelövöd a poént😛. Hogy szakadna rád egy elefánt!😛😀

  4. Nem rossz ez a dekk, de a raia horda nagy eséllyel kicsinálja, a rúna is valszeg ha nem húz földanyát, illetve a chd keltető is okozhat gondot, ha valami káosztekit vagy montrixot húz. A KF meg egyértelműen veri.

  5. Igen, sajnos Bonyinak igaza van.

    A másik problem, hogy mivel pörgős a dolog, ha az ellenfélnek csak pici esze van, akkor kihúzza xre, mert a karika azért lassan ketyeg.

  6. Igen, pont azt akartam írni, amit Barti, hogy ha valaki ellenem ilyennel játszik, hiába blokkol le, ki fogom várni, hogy a forduló végéig tud-e elégszer nagyobb életszívni.🙂

  7. Na igen nekem is ez ugrott be elsőnek, hogy ok hogy pár top deck nem fogja megverni,de hogy min 50%ban le is Xel vele (mert ölés csak mutatóban van benne) az tuti.Azzal meg nem vagyunk előrébb…A másik meg igen a lény alapú deckek és akár a gyűjtőgen is(ha nem húz 2. körig min 2-3 semmizést) szépen megfogja kajolni ezt a decket .Ötletnek jó,de én nem merném bevállalni.Ez a deck esetleg nemzetire mehetne(amennyiben lenne pörgős) és elsőn már szedtünk pontokat és nem kell a 2. napon csak fix 3at hoznom.Na azt tudja valszeg stabilan,de sztem ezzel a deckel nem lehet pörgős top3ba kerülni,Persze tessék rám cáfolni .Várom az eredményt.

  8. Nem indulok el a deckkel, mert nem leszek Pesten, de szerintem ha valakit leblokkoltak 0-ba, és nincs ingyen működő kártya a deckjében, vagy eldobatták az egész deckjét, és a kezében nincs megoldás, majd ilyen körülmények között az illető nem dobja be, az magáról állít ki szegénységi bizonyítványt azzal, hogy bár nem tud mint csinálni, de 0 max manával “gondolkozik” a körében …

    Ezzel senkit nem akarok megbántani, de azért ezt remélem ti is érzitek …🙂 Tényleg remélem.

    Nemzeti bajnokságon is dobták be ellenem emberek 0-ra leblokkolva, nem hogy egy mezei pörgősön. Szóval a sok X-et ezek szerint az ellenfelek és nem a pakli határozza meg.

  9. És fordított esetben milyen íze van a dolognak ?😀 Hagyományos versenyen leblokkol egy ilyen deck, és nem tudsz mit csinálni. Megvárod míg behúzza? Ugyan már, dobod be azonnal és bízol a sideba. Aztán mikor side után is ugyanez a helyzet ugyanúgy bedobod és mész a friss levegőre, cserélni, másokat nézni akármi.

    Ilyen az, amikor elismered a vereséget. Előbb-utóbb úgyis behúzza a nyerést. Akár tetszik akár nem, ha megvárod ha nem. Jobb a deckje, megvert és kész, gratulálsz, felállsz a 0 manád mellől és ennyi.

    Aki ezt nem fogadja el, azzal remélem soha az életbe nem kerülök össze versenyen😀

  10. Én az ölésbe bele számoltam a látókört is,de még így is keveslem.20 perc kevés sztem egy ilyen decknek hosszútávon aki arra vár, hogy majdcsak lesz valami…és még mindig ott vannak neki ez mellett a mumusok amiket emlegettünk.

  11. Hagyi teljesen más, ott teljesen biztos, hogy behúzza idő lejárta előtt, a saját esélyeimet növelem a bedobással.
    Viszont a becsületkódex cikk kapcsán kifejtettem már valami hasonlót: “a “feladat” nem az, hogy győzd_le_a_másikat, hanem az, hogy győzd_le_a_másikat_meghatározott_idő_alatt” és bizony játéktechnikailag a blokkolás még nem egyenlő a győzelemmel.
    Nyilván első fordulóban nagy valószínűséggel feladom. De kb. a verseny közepétől, ha esetleg elöl játszok, bizony kivárom, hogy be legyen húzva az életszívás.

  12. Ezért fos a köderdő is pörgősön, mert hiába kúrná rommá az ellent, nem mindig tudja 20 perc alatt, mert a szájba szexuált krabber deck a gyűjtőből gyógyuló kis fos miatt nem hal meg, a semmizésre meg countere van, tehát szívjanak le és inkább elindulok 2. kör wines orkokkal…. elnézést a vulgarizálásért, na jó ink még se!🙂

  13. Barti úgyis erdőzni fogsz:)

    A bilincses dekkötletre visszetérve szerintem egy 50-70%.-os erdményre képes a dekk így látatlanba, ami ha szoros az élmezőny dobogós helyet is jelenthet.

  14. Csak 1 komment: a Behos porgoson 25 percet adunk, viszont csak aktualis kor + 1 kor van a vegen.

  15. Én személy szerint a +1 kört is eltörölném itt. A következő Blogos pörgősön valószínű mi is változtatni fogunk (25p és csak az aktuális kör).

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s