Ellendecknek indult, végül győzelemre esélyes paklivá vált!

Így készült a blogos verseny második helyezett paklija.

Szokásomhoz híven (sajnos nem tudom fél vállról venni a versenyeket) már jó 2-3 héttel az áprilisi blogos verseny előtt elkezdtem agyalni azon, hogy mi lehetne a nyerő deck ezen a kiszámíthatatlan formátumon. Mi az, ami mind a 8 szabálylapot kezeli, az ellenfél körébe is bele tud szólni, és a győzelemre esélyes paklik ellendeckjének is tekinthető?

Ahogy egyre jobban kezdtem beleásni magam a várható metába és a folyamatosan korlátozott játékkörnyezet elemzésébe, egyre világosabbá vált előttem a megoldás. Kiderült, hogy a formátum egyáltalán nem kiszámíthatatlan! Sem a várható paklik, sem a győzelemre esélyes deckek szempontjából nem volt bennem sok kérdőjel pár nap után.

DSC09674Tavaly februárban Baka és Bonyi remek alapot fektettek egy lényes deckhez, amivel újfent hódító útjára indították a Börtönt. Ezt továbbfejlesztve márciusban versenyt is nyertem a koncepcióval, és úgy gondoltam, némi leporolás ás alakítás után itt az idő újból előszedni. Kicsit persze igazítani kellett rajta, így az ötletgazda Bonyitól és a Börtönnel azóta sok versenyen elinduló Zsoltitól is kértem véleményt, ami sok hasznos lapra hívta fel a figyelmemet, melyek illeszkedtek a várható játékkörnyezetbe!

Evidenciaként kezeltem ugyanis, hogy alapvetően lényes környezetre kell berendezkedni, ahol az olcsó varázslatok (counterek, gyors erőforrások) alig jutnak majd szóhoz. Úgy véltem, mindenki, aki szeret ehhez hasonló kontrollokat forgatni, lebeszéli majd magát használatukról. Elsősorban a lapok drágulása, illetve rossz tempóban történő felhúzása miatt, másrészt a side nélkülözése miatt sem éri meg alapból telenyomni magunkat ellenvarázslatokkal.

Ettől függetlenül biztos voltam benne, hogy bár nem logikus lépés counterekkel teletűzdelt paklival elindulni a versenyen, ha valaki talál egy optimális összeállítást, sokakat meglephet vele. A verseny komoly esélyesének mégis a gyűjtőgenerálás tűnt, hiszen a szabálylapok inkább csak lassítják, mint gőzerővel hátráltatnák. Nem úgy a többi paklit. A tempóelőny miatt komoly fejtörést okozott, hogyan lehet lépést tartani ezzel a paklival. Anti-mágiás lapokkal éppen ezért nem akartam játszani, hiszen az esetek többségében nem fognak dobatni, ha meg dobat, abból még rosszabbul is jövök ki. Plusz megteremtette a lehetőséget, hogy 1-2 erősebb spellt én is kipróbáljak a pakliban.

A deck kezdeti változata tehát az alábbi főbb irányvonalak mentén rajzolódott ki :

  • keresések és laphúzások nélküli pakli kell
  • rengeteg lényt megoldó kártya (lopás, leszedés, visszavetetés)
  • varázslatok közül csak az irtózatos előnyt termelő lapok
  • védelem a saját lényözön mellé
  • dobatások a lényes paklik ellen
  • semmizések és egyéb hátráltatások gyűjtőgenerálás ellen

zanzultJó ötletnek tűnt ellendeckkel indulni, hiszen egy pörgős versenyen legalább 13 paklival méred össze a saját koncepciódat, és a nagy számok törvénye miatt összekerülsz a mumusokkal is. Ott aztán a megfelelő lapokat kell kijátszani, hiszen gyűjtőgen ellen nem akarsz majd kézből dobatni, míg éjfattyak ellen sokkal inkább! A sok pakli elleni felkészülés pedig lehetővé tette számomra, hogy 4-5 lapból mindig volt legalább 1, ami az adott decket rendkívül zavarta, így lépéselőnyre tettem szert. Ha pedig jó eredményt akarsz a fordulók után, ezeket a matchupokat mindenképp hozni kell. Néhány váratlan baki is belefér, ha a fő riválisokat elkaszálod. Utólag azt mondhatom, teljesen jól mértem fel a mezőnyt, és jó döntéseket hoztam a pakli összeállításánál, hiszen 5 gyűjtőből játszó paklival is összekerültem (ebből négyet meg is vertem), a lényes hordákat mindet megvertem, és varázslataim sem hátráltattak, mindenki lények ellen készült, így alig futottam anti-mágiába a 13 forduló alatt.

Rengeteg lapot próbáltam ki, új kedvenceket és régi kártyákat egyaránt. Megnéztem, mit tud a Sötét elf úrnő, az Óriássárkány, három bemisztikusozott Augur, de még Óriás pöfeteget és Rabszolgaságot is forgattam a pakliba, míg a Szilánktündér például a verseny napjáig képben volt. Végül mégis négy színűre karcsúsítottam a paklit, és csak a legerősebbnek tartott kártyákat igyekeztem benntartani.

A győzelemre esélyes pakliknál elsősorban a gyűjtőgenerálós deck tűnt a legkomolyabb ellenfélnek, így a semmizést a tesztelés végére kicsit megnöveltem. A több hetes készülés alatt a paklim jól működött horda (70/30) és a már említett kontrollok ellen is (80/20), a gyűjtőből operáló paklival viszont 50%-kal indultam csak harcba.

Íme a 45-ös lista, némi magyarázattal a lapok funkcióját tekintve:

  • 3 Szörnybűvölés – Olcsó lopás, ami aktivizálja is a lényt, és az életjelzőket is megoldja.
  • 3 Csábos áldozat – Lopás és leszedés egyben, ráadásul a lopott lap nem kerül vissza eredeti gazdájához a Csábos áldozat halálával.
  • 1 Tűnékeny csábítás – Egy manáért két zanszilánkot is termel, de leggyakrabban az ellenfél egyik lényével szeretnél lepüfölni a másikat. Szintén kiváló életjelző ellen!

tunekeny_csabitas

  • 1 A butaság terjedése – A legfontosabb laptól szabadít meg az ellenfél kezéből, ráadásul a semmibe. Kevésszer húztam be, és bőven volt elég dobásom nélküle is, utólag egy Szekercét jobbnak éreznék.
  • 3 Xenó atka – Dobat és egyből ki is semmizi. Plusz ha kell, az ölésbe is beszáll. Első körre ideális.
  • 3 Őrült Szajonn – A második körök sztárja, jó esetben egy kisebb lényt is magával visz az asztalról. Gyakran okozott gondot a hátránya, de a dobatásai mindig kárpótoltak érte.

orult_szajonn

  • 3 A tébolyodott – Folyamatos stresszként uralja a játékot, ha korán érkezik, biztosan dobat kettőt, ha később, eléri, hogy ellenfelem ne tartogathasson lapot a körömre.
  • 3 A káosz hatalma – Áramlik, drágább megakadályozni és hatalmas előnyt termel. Dobat két lapot, majd visszahoz tőlem is kettőt, ami ebben a pakliban egy dobatás, egy lopás vagy leszedés lehet. Számos alkalommal ugrott vissza verseny alatt a Csábos áldozat + Zanzult gigász kombó, de akkor sem álltam rosszul, mikor egy Szajonn + Techiánaflux kombóval kiürítettem ellenfelem kezét, és még fel sem húzott lapját is megoldottam.
  • 3 Techiánaflux – Védekezéses counter, ami ha eléri, hogy manából működhessen, már félig meg is nyerte a meccset. Lényes környezetben kiváló választásnak bizonyult!

techianaflux

  • 3 Tridarkun – A káosz hatalmával ha visszaugrik, akkor következő körben is tudunk terrorkodni ezzel a masszív varázslattal. Általában 5/5-ös minimum, ami rezisztencia mellett már jól mutat. Olcsó lapjaink közül kedvünkre válogathatunk, mit akarunk visszavenni vele.
  • 3 Kifejlett xenomorf – Remek hátráltatás, ingyen érkezik az asztalra és varázsol is egyből egy hálót. Dobatásainkat visszaveteti, így ellenfelünk frissenn visszavett lapjait egyből kezelésbe is vehetjük. Korlátozás mellett lényegében asztalt takarít.
  • 3 Solatopolka – Utolsó lapként került be, de megmutatta, miért is szeretjük annyira. A csontja több lapnak is jól jött, 4 meccsen jött elő, mindegyiken ő volt a fordulópont, ellenfeleim nem is számítottak rá!

solatopolka

  • 3 Goblin kutató – Egy régi kedvenc, megunhatatlan kártya. Ha kellett, engem gyógyított, ha úgy hozta a helyzet, akkor harcoló lényeimen segített. A hordákat egymagában megfogta, lényes deckek ellen csak őt akartam behúzni.
  • 3 Kismassza – Remek védelem a lények köré, és ideális manatermelés, ami Esztendők és drágítások esetén is jól jön. Gyakran torlaszolták az őrposztot is, hibátlan lapnak bizonyult a koncepcióba. Megvédett a tömegeket halálba küldő éjfattytól, Életszívástól és Kifejlett xenótól.
  • 3 Bobó, a tőzegelementál – A kutatóhoz hasonlóan lények ellen érezni igazán, mire képes Bobó, ugyanakkor manát is termel, ezért duplán jól járunk vele. A közelgő páros verseny előtt is érdemes nézegetni a kis tőzegsrácokat, úgy érzem kellemesen gyakran fel fognak bukkanni az asztalokon!

bobo_a_tozegelemental

  • 3 Zanzult gigász – Az ellenfél körébe való legfőbb beavatkozó, leszedni és visszakeverni is tud. Meglepő lehet, de a Káosz hatalma után a leghasznosabb lapom volt. Leginkább az ellenfél asztalát és gyűjtőjét vette kezelésbe, majd ha kellett, visszakevertem a felesleges lapokat a saját gyűjtőmből, leszedte magát, és már jött is vissza A káosz hatalmának.
  • 1 Kurtz – Az esetek többségében kereshető, és áramlása sokszor segített hatékonyan elindulni a második körben.

13 Forduló alatt mindösszesen két vereség csúszott be, amiből az egyik múlott csak rajtam. A counterekkel operáló pakli ellen indokolatlan módon ellőttem egy Bobó jelző, ami következő körben megmenthetett volna, így azonban nem tudtam megoldani a váratlanul rám eső 13-as sebzést. A másik vereségnél pedig tehetetlen voltam, egy első körös 13-as sebzés (lehet el kellene kezdenem hinni a babonákban?) figyelt be, mindezt bilincs mellett! Optimális húzás volt, sok magyarázatot nem igényel a dolog.

A közelgő pörgős verseny előtt remélem sikerült kedvet csinálni a Börtön / Bilincs szimpatizánsainak, úgy vélem, a deck jó kiindulási alapot jelenthet a Behós pörgősre is. Lehet – sőt, kell is – igazítani az ottani metához és a mumus paklikhoz, de összességében úgy vélem, a dobatás+lopás kombináció egy ilyen formátumon örök!

Bíró Tamás

4 thoughts on “Ellendecknek indult, végül győzelemre esélyes paklivá vált!

  1. Kiváló deck, grat utólag is. Tetszik ahogy felépíted a paklijaidat, a gondoltamenet első rangú. A sakkjátszmákra hasonló alapossággal készülök, bár a hkk-nál azért ilyen mélyen sosem elemeztem a metát.

  2. Én is szeretem Tomi ezen cikkjeit mert jól felépítettek és látszik belőle a HKK mélysége.Én is hasonló vonalon szoktam elindulni mikor decket készítek egy versenyre és én is legtöbbször az ellendeck vonalon igyekszem mozogni.

    @Vik
    Nem akarom tudni mi lenne ha arra is ilyen szinten készülnél:P

  3. JuFe: Sajnos nem is mindig kifizetődő az ilyen készülés. Pl a tavalyi nemzetin kontroll ellenes kontrollal mentem (csak 5 ölés völt a deckben, 3 Univ + 2 Naxrahn…ugy klasszikus ölések, nem? :D), tudva azt, hogy mindig a kontroll dominál végül és megszerzni az első helyeket (pl az Edra) ezért végül Terrgathot is tettem mellé. Egyben bíztam: elkerülöm az első fordulóban a mumus deckeket. Nem sikerült, Korlátozással futottam össze és bár az elsőt nyertem (univ+halandóság), végül fordított, ezzel be is kerültem a darálóba és végül szinte csak a mumusokkal játszottam. 2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség lett belőle, ami nem is “olyan” vészes, de ugye végül a második napon egy paraszthajszál választott el a továbbjutástól. Ez egy kicsit túl keserű tapasztalat volt, azóta mellőzöm az ilyesfajta mély készülést. Tegnap ugye az agyonoptimalizált (118 lapos) mezőmmel csak mókázni indultam, gondoltam a triniganok és az életenergiák fixen vernek, a többiek ellen meg legyen játék, tudják azt a lapjaim, amik rá vannak írva😀. És nyertem, bár ez alkalommal szép kis szerencsém is akadt néhol, de azt hiszem anélkül képtelenség versenyt nyerni. Túl erős a mezőny.

  4. Igen van az úgy, hogy kitalálod a tutit és “szar ágra” kerülsz és akkor bedarálnak a kamu deckek,Ez sajna benne van.Jártam már így nem egyszer én is.
    Na igen a tegnapi elmekapura fordított sík asszem legendás lesz 1 darabig:P

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s